Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 MITŐL FDGG A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS? Középiskolai kiszámolós A zavarok évtizedek múlva is visssaütnek Szociológus a családról A különböző rendű-rangú családi, állami, intézményi költségvetéseknek van egy közös jellemzőjük: egyre inkább kimerülni látszanak. Közben pedig élni, boldogulni, dolgozni kell(ene). A hosszú évekig „megszokott” automatizmus továbbélése borzolja a kedélyeket Kaposváron a középfokú oktatási intézményekben. Tóth Imre, a Széchenyi István Kereskedelmi Szak- középiskola és Vendéglátóipari Szakmunkásképző igazgatója azzal „büszkélkedhet”, hogy ebben az iskolában jut a legkevesebb, mindössze 17 ezer forint egy tanulóra. Mit lehet ebből csinálni? Az igazgató szerint szinte semmit. — Tudomásom szerint valamikor régen áz illetékesek létrehoztak egy úgynevezett differenciált rangsort — mondta Tóth Imre. — Azóta ez automatizmusként működő vezérlő ,elv lett. Minden évben meghatározott százalékkal növekszik a költség- vetés, úgy, hogy mindenki rátervezhetett az előző évire bizonyos százalékot. Mivel a 10 ezer forintos „fejkvótát” és a 30 ezer forintosat is azonos százalékkal lehetett növelni, ez még inkább fokozta az amúgy is nehezen indokolható különbségeket. Véleményem szerint, akik ezt a rangsort felállították, azok nem ismerték fel, hogy a mi iskoDr. Kéki Zoltán, a Kaposvári Városi Tanács pénzügyi osztályának vezetőjét kérdeztem; véleménye szerint indokoltak-e ezek a különbségek? — Valóban probléma, hogy az egyes intézmények ellátásában egészségtelen különbségek is fellelhetőek — mondta. — Ez azért került talán most a középpontba, mert egy fajlagos mutatót, az egy tanulóra jutó támogatás összegét kiszámítottuk. Ez azonban csak egy fajlagos mutató, önmagában keveset jelez, de mégis jelent valamit. Előtérbe kerültek e mutatószámok a normatív támogatási alap miatt is. Az Országgyűlés decemberi ülésszakán döntött az 1990. évi költségvetésről, s abban a tanácsi gazdálkodást érintő reformelemekről, amelynek egyik lényeges része a normatív állami támogatási rendszer. A helyi tanácsok az általuk fenntartott intézményekben ellátott személyek után normatív támogatást kapnak. Ez a középfokú oktatásban egy tanulóra 39 ezer forint. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy ez az intézményeket megillető normatíva, tehát amennyi tanulót ellátnak, annyiszor 39 ezer forintot kapnak a működéshez. Természetesen, akiknek jóval magasabb a rajlagos mutatójuk, azok helyesen értelmezték a szabályt. Tudták, hogy a normatív állami támogatás tanácsi bevétel, tehát nem szabad összekeverni a két mutatót. fBár nem lenne teljesen értelmetlen dolog eljátszani a gondolattal.) — Ám az ön által említett starthelyzet után a különbségek az évek során indokolatlanul tovább nőttek. Miért? (Bár lehet, hogy nemcsak itt.) Az oktatás finanszírozásának egyik fontos mutatója az egy tanulóra jutó költségvetési támogatás. Ez a középfokú oktatási intézmények esetében Kaposváron 17 ezer és 80 ezer forint között van. Az átlagos támogatás összege tehát 37 ezer forint évente. Iánkban milyen eszköz- igényes a képzés. A kqltségvetési támogatás az, armWl élnünk kell. Kihat az oktatási, szemléltetési eszközökkel való ellátottságra éppúgy, mint a pedagógusok fizetésére. A jó szakembereket alig, vagy egyáltalán nem tudjuk megfizetni. Lassan ott tartunk, hogy egy csomag színes kréta megvásárlásához is igazgatói engedély kell, bár szívem szerint nem foglalkoznék ilyen jellegű dolgokkal. Vagy például a vendéglátós szakoktató nem tud a tanulóknak bemutatni egy pohársort a vizes pohártól a pezsgésig, azért, mert nincs pénz arra, hogy megvegyük. Nem szeretném, ha félreértenének! Nem az Ipari Szakközépiskola 50 ezer, a Rippl-Rónai Szakközépiskola 47 ezer, vagy akár az Építőipari Szákközépiskola 43 ezer forintos tanulónkénti támogatását tartom soknak, inkább a nekünk járó 17 ezer forintot nevetségesen kevésnek. A gondot mi jelezzük a tanács területének. Am tudjuk, hog ez kevés, ezért határozati javaslatot terjesztünk elő, hogy hozzanak létre egy függgetlen, tanácstagokból álló bizottságot. A bizottság vizsgálja meg a városi tanács által fenntartott intézmények ' kihasználtságát, működésük hatékonyságát. E széles körű vizsgálatokra alapozva a tanács nyári ülésszakára terjesszen be egy olyan javaslatot, amelyben megfogalmazza a szükségesnek tartott intézkedéseket. Csak így van lehetőség arra, hogy az intézmények közötti támogatások átrendezése is megvalósuljon. Egy dolog már biztos: több pénzt nem lehet elosztani, mint amennyi rendelkezésre áll. Csak' másként lehet elosztani. — Hogyan alakultak ki ezek az aránytalanságok? Milyen elvek szerint határozták meg az egy tanulóra jutó támogatás összegét? — A vár-os középfokú oktatási intézményei a legkülönbözőbb időpontokban jöttek .létre. Minden időszakban megvoltak azok a költségvetési szabályok, amelyek a „starthelyzetet” meghatározták. Ez mindig függvénye volt az ország gazdasági helyzetének. Amikor prosperált a gazdaság, akkor a költségvetési kiadások is nagyobbak voltak. Így az akkor induló költségvetési intézmények fajlagos kiadási mutatói is kedvezőbben alakultak. A starthelyzet pedig alapvetően meghatározta, illetve meghatározza az intézmények jelenlegi helyzetét. ■> — Hosszú éveken keresztül egy úgynevezett ráépí- téses költségvetési rendszer működött. Ez bázisszemléletű volt, s az a lényege, hogy a bázisév költségvetését mindenki egységesen meghatározott százalékkal növelhette. Nyilvánvaló, hogy ennek révén ezek az aránytalanságok tovább nőttek. Az olló mindig tovább nyílott és elvezetett a jelenlegi helyzethez. Korábban is voltak olyan törekvéseink, hogy kivizsgáljuk ezeket az aránytalanságokat. Olyan javaslatot is tettünk, hogy tartsuk visz- sza a kiadások 8 százalékát jelentő dofogi automatizmust, s ezt év közben differenciáltan adjuk ki. Dokumentumokkal tudom bizonyítani, hogy a pedagógusok szakszervezete és az intézményvezetők kérték, ne végezzük el *ezt. — Ezt tökéletesen megértem. Hogyan lenné elvárható, hogy bármelyik intézményvezető arra szavazzon: az intézményétől visszatartott 8 százalékot más kapja meg. De miért nem végezték el az említett vizsgálatot évekkel ezelőtt? — Ebbe nem akarok belemenni, mert egyrészt sportszerűtlen lenne, másrészt pedig nem is az a cél, hogy azt keressük, milyen személyes indíttatások akadályozták, hogy ezt a munkát korábban elvégezzük. — Miért van az, bogy e mutatószámokat évről évre át lehetett vinni a döntési szinteken, s ezt senki sem vette észre? — A kereskedelmi szak- középiskolánál akkor gyűltek fel a problémák, amikor az elmúlt években megnőtt a kereslet e képzési forma iránt. Nem véletlen, hogy ez az iskola zsúfolt. De el kell mondani azt is, hogy az egy tanulóra jutó támogatás összege csak egy mutató, s önmagában semmit sem jelent. Korántsem biztos, hogy azokban az iskolákban jobbak az ellátási körülmények, amelyek több támogatást kapnak. Részletes vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy egy viszonylag objektív kép alakuljon ki. Bár feltételezhető, már olyanok a különbségek, hogy valószínűleg be kell avatkozni. Addig, amíg a költségvetési rendre vonatkozó szabályok egy ráépítéses, Az elmondottakon túl még látok egy igencsak fontos tényezőt a starthelyzet és a ráépítéses költségvetés mellett: mégpedig azt, hogy a korábbi struktúrát uralták a szubjektív elemek. Ezek is reformálták az intézményi költségvetést. Bár véleményem szerint a meghatározó elem nem ez. — Ne haragudjon, de úgy gondolom, hogy a starthely- zatet is jelentős mértékben szubjektív elemek határoztak meg. Egyetért ezzel? — Nem. Állítom, hogy ez így nem igaz. Véleményem szerint a starthelyzetet az ország gazdasági helyzete és az arra alapozott költségvetési mutatók határozták meg. Az indítás egységes volt az országban, de- mindig a gazdaság teljesítőképességétől függött. Tehát itt nem a szubjektív döntések uralkodtak. Azt, hogy mi induljon és hol, azt ilyen típusú döntések határozták el, de hogy milyen feltételekkel, azt már nem. A szubjektív döntési elemek a későbbiek során • jelentkeztek. Például, hogy ide meg ide több bér kellene, vagy hogy egyes helyekre kell még felújításokra is pénz stb. bázisszemléleten alpuló rendszert működtettek, amíg felülről vezérelt szabályozással mozgatták a kezeket, addig szóba sem kerülhetett, hogy -bármiféle differenciálást végezzünk az intézmények költségvetésében. A konkrét beavatkozáshoz pedig — mint már említettem — átfogó vizsgálatra van szükség. Pontosan kell tudni, hogy kitől, miért és mennyit veszünk el, illetve kinek miért és mennyit kell adni. Ezt pedig egyetlen mutató alapján nem lehet eldönteni. Ha vizsgálat igazolja a felvetéseket, s mivel a tanács év közben is módosíthatja a költségvetést, akkor már a tényleges működéshez szükséges pénzzel rendelkezhetnek az intézmények. Tehát még ebben az évben rendezni lehet a költségvetéseket. Lengyel János A Somogy Megyei Pedagógiai Intézetben tartott előadást dr. Cseh-Szomba- thy László egyetemi tanár „A család szerkezete, funkciója és változásai napjainkban” címmel. Előadása előtt kérdeztem: Egyetért azzal az állásponttal, hogy az elmúlt négy évtizedben szétzilálódtak a magyar családok? — Tudatosan zilálták szét a családokat! A kommunista szemlélet családellenes volt, ugyanis a tradicionális marxista ideológia terjedését akadályozó intézménynek tekintették a családot. Emlékszem például, hogy amikor dolgozni kezdtem az ötvenes években, ékkor a házastársak csak külön kaphattak SZOT-be- utalót azért, hogy mindegyik fél külön kapcsolatot alakíthasson ki az üdülés ideje alatt. A gyermekbeutalások pedig egyszerűen ismeretlenek voltak. Tudatos családellenesség volt akkor. Nyugat-európai hatásra 1968-tól a-z individualista szemlélet kezdett érvényesülni, amely az önmegvalósítást helyezte előtérbe. Ez azt jelenti, hogy a házastársak nem vállalnak elkötelezettséget egymással, esetleg házasságot sem kötnek, csak élettársi kapcsolatot létesítenek, hogy akármelyik fél „kisétálhasson az ajtón”. A gyermek számára az a lényeges, hogy abszolút biztonságban legyen, apját, anyját mindig megtalálja. — Milyen a mai magyar család? — Problémákkal teli, mint Európában általában. Minden családpolitika a gyermeket helyezi középpontba. A családban kelet"kező zavarok, a gyermeki fejlődésben sokszor évtizedek múlva ütnek vissza. A gyerekek és a család problémája nagymértékben gazdasági jellegű. Egyre kisebbé váltak az erőforrások a gyermekek szükségleteinek fedezésére, az elmúlt években pedig visszaesés is tapasztalható. A házasságokban a konfliktuskezelő képesség — a statisztikák szerint — nem megfelelő: a válások magas száma a családi problémák feloldásának eredménytelenségére vezethető vissza. Gondot jelent, hogy a társadalom miként viszonyul a házasság- kötések nélküli együttélésekhez, s az ilyen kapcsolatokból született gyermek helyzetéhez. Jellemző az is, hogy egyre több az öreg család, az olyanok, akik képtelenek saját életüket önállóan vezetni, viszont intézményi elhelyezésük megoldhatatlan. Ezzel összefüggésben vetődik fel, hogy meddig lehet az öregeket a családban tartani, illetve a család milyen határig tud gondoskodni róluk. Persze, ezek nemcsak magyar gondok. — Hova vezet a családok . elszegényedése? — A népesség 95 százaléka családokban él. A családokat tehát nem lehet padlóra küldeni, mert akkor a magyar népességet küldik oda. A hajléktalanokat például külön kell kezelni, mert nekik már az indulás lehetősége is hiányzott, ellentétben például a pályakezdő fiatalokkal, akiknek a szülők, a családi háttér biztonságot jelenthet, és így kezdhetik meg önálló életüket. Sok embernek viszont hiányzik a saját ereje ahhoz, hogy fordítson az élethelyzetén. Gondoljunk például az alkoholistákra, és az egyéb deviáns jelenségekre. — Hogyan lehetne feloldani a gondokat? — Gyorsan nem lehet megváltoztatni: évtizedek kellenek hozzá. Semmiképpen nemcsak gazdasági feladat, de tisztában kell lenni azzal, hogy a szociálpolitika erőteljesebb támogatását csak a gazdasági növek-' ményekből lehet megoldani. A másik: az új szemlélet — amit nem lehet kormányzati szinten elrendelni. Ezért is fontos a politikai pluralizmus Magyarországon. Mindenkinek legyen joga a saját világnézethez, és propagálhassa is azt. Itt a fejlődés kulcsa, így lehet missziót is vállalni. Ilyen esetben teret kaphatnak a családcentriikus szemléletek is, de ehhez szükség van az egyének átformálására. Ebben léhet komoly szerepe az egyházi és a világi szervezeteknek. — A szociológiai kutatómunka eredményeit hosszú ideig nem vette figyelembe az ország politikai vezetése. Változott d helyzet? — Ezt még mindig nem lehet egyértelműen eldönteni. Az biztos, hogy 1987-ig, a pártkongresszusig nem törődtek ve,le. Jó példa erre a családszociológia. Amikor a családjogi törvényt 1986- ban módosították, az előkészítésbe az Igazságügyi Minisztérium szakemberein kívül bekapcsolódott a szakma is és megtette a törvényjavaslatot. Mégsem ezt hagyták jóvá, ugyanis az akkori MSZMP Politikai Bizöttságának asztalán teljesen megváltoztatták a törvénytervezetet. Ezzel nemcsak a minisztérium, hanem a tudomány is pofont kapott. A választ majd az új kormány működésével lehet megadni. — Köszönöm a véleményét. Varga Zsolt A starthelyzet és a különbségek LOBOGÓ SÖRÉNYEK Mostanában sokszor hallja a szárnysuhogást. Leginkább olyankor, ,ha fröccsös magányba süppedten üldögél egy eszpresszó falevél- nyi asztalánál, vagy ha elhagyott utcákon sétál, s úgy tetszik, léptei vtísszafe- lé kopognak az időben. Csak egy pillanatra... Egyszeresük, meglibben a fekete kabátszárny, villan az ezüstös koponya, aztán már hallja is a rekedtes, örökizgatott hangot: — Máris hozom a szimpla feketét, szerkesztő úr! Abban az időben — a hatvanas évek elején — volt még szimpla, sőt kávéház is akadt patinás márványasztalokkal, újságokkal, öblös hamutartókkal, de „feketének” már akkor is csak Tóni úr nevezte a kávét, és már akkor is csak ö nézett tisztelettel a keveset rendelő, de annál többet irkafirkáló fiatalemberekre. Vajon sejtette-e, hogy nem is annyira a ,születendő műnek” tesz jót a meghitt kávéházi sarok, hogy sokkal inkább a szerző önbizalmát erősíti az a tudat, hogy igazi kávéházban dolgozhat, akárcsak a viták során milliószor idézett szá- zadeleji példaképek, a Nagy Szerkesztő Urak? . Biztosan sejtette, isőt tudta, hiszen a hajára fél évszázad kávéházi cigarettafüstjéből rakódott le a színezüst, s e- közben sok szerkesztőt kiszolgált, sok ifjú titánt is, akik kezdetben versek, novellák fölött lobogtatták adys, vagy kosztolányis sörényüket, hogy később megkopott koponyával, szemüvegesen szürküljenek el a napi tudósítások robotjában. Tóni úr bizonyára azzal is tisztában volt, hogy bár ritka az a toll, amely örök nyomot hagy a papíron, a lobogó sörényűek valamennyien rendíthetetlenül hiszik, hogy helyük lesz egykor a Parnasszuson... És mintha maga is bízott volna vendégei halhatatlanságában. A Jézus-arcú tárcaíróéban például, akit egy idő után önhatalmúan kinevezett főszerkesztőnek, a bikanyakú riporterében, akinek roppant ujjai között minduntalan eltörött a ceruza és másokéban is ... — mindnyájunkéban, sóhajtott Kujtoroghy —, akik most szerte az országban, kávéházak száműzöttjei- ként rójuk a sorokat, még mindig konokul reménykedve, hogy írásaink között elvétve olyan is akad majd, amely dacolni képes a múlandósággal. Kujtoroghy mostanában sokszor gondol Tóni úrra, az öreg pincérre, aki őt elsőként szólította szerkesztő úrnak. Szapudi András Kréta — igazgatói engedéllyel Az igazságosabb elosztásért Átfogó vizsgálat után
