Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP 1990. február 17., szombat KÖRNYEZETÜNK rándulók lejjeb görgették. Gazdája természetesen nincs, a teherautó, amilyen gyorsan csak lehet, odébbállt — nehogy kiderüljön, melyik cégtől származik a szemét... Alig pár száz méterre a Négytestvér-forrástól még áll egy remek formájú híd. A szerkezeti elemeit azonban elkezdték aprítani. Amit lehet, már kirugdostak belőle a vandálok. A pallókat bizonyára csak azért hagyták meg, hogy át lehessen menni a hídon. Nem titkolom, félve surrantam át a deszkákon. Egy másik út imbolygott, azt hittem, mindjárt leszakad alattam. Nincs aki megjavítsa? Nincs aki a tizedszer és huszadszor is kicibált léc vagy szög helyére újat tegyen? Egyre kevesebb fanatikus természetjáró van, aki a pusztítók után rendet rakna. Beleuntak azok is, akik a fél életüket kint töltötték az erdőben. Az eldobált gumikat, konzervdobozokat és a többi mocskot nehéz elégetni. Mire összegyűjtik és elszállítják vagy elhamvasztják, újabb és újabb szállítmányok érkeznek. Szemét van elég, alig lehet már hová parkolni. Ettől fogunk elpusztulni. Örömmel látjuk, hogy a Négytestvér-forrás egyik csonkján még csordogál a víz. Hideg, lágy forrásvíz. Egy csomó gyerek azt sem tudja, milyen ez. Issza naphosszat azt a klóros vizet meg a kólát... A forrás környezete viszont siralmas állapotban van. A víz a kövek alól tör elő. Egyesek tudni vélik, hogy néhány évvel ezelőtt karvastagságú sugárban ömlött itt a forrásvíz. Mostanra a patak medrét is benőtte a fű meg a gaz. Kizökkent a világ. S mi tehetetlenül nézzük a pusztulást? A víz gyéren csordogál a medrében. Néhol nejlonzsákba, műanyag flakonba ütközik, mintha észre sem venné a kórt. Pedig a betegség ott van, közvetlenül mellette. És még csak védekezni sem tud ellene. Amit lehet, elhordanak A tó mellett épült kulcsosház vagy turistaház igazán rendben van, szép — legalábbis kívülről. Ajtajait veretes rács díszíti, és védi a betolakodóktól. Mert a tolvajok mindent elhordanak, ami mozdítható, amit meg nem lehet elcipelni, azt szétrombolják. A gyertyános-völgyi kiránduló- helyet 1969-ben kezdték építeni, s csaknem tíz évig mindig készült valami. A létesítmények közül mára több is eltűnt a föld színéről. A tó északkeleti oldalán már csak a lábazat mutatja, hogy 1982- ben ott leégett egy turistaház. Akkoriban szerették volna újjáépíteni, de közben — csodák csodájára — elhordták az építőanyagot. Ezt tudomásul kell venni. Szeretnénk valami szívderítőt is bemutatni a Gyertyánosvölgyből, de nehezen találunk ilyet. A csodát a természet produkálja: a fátyolos levegőben megtörik a fényesen tűző nap. A látvány pazar, s csak akkor és ott élvezhető. Akaratlanul is a csillogó tó tük-rére pillantunk és eszünkbe jut, hogy a vízszint majdnem hatvan centivel alacsonyabb, mint néhány évvel korábban. A tó vizét elvezető árkot és az árapasztó gátat benőtte a gaz, a gáton lassan rügyezésnek indul egy cseresznyefa, s ha minden jól megy, nyárelőre ropogós termést érlel. A Gyertyános-völgy kedvelt kirándulóhely (volt). Az utóbbi időben feltárt leletek szerint eleink is szívesen telepedtek meg a környéken. (A kalauzolásban Lévai József volt a segítségünkre.) Gyertyános! Gyöngye volt a rengetegnek... Gazdát keres az erdő. Emberbarátokat, akik féltik és óvják a természetet, netalán ismerik a fákat, a tavaszi és nyári virágokat. Egyre több kiránduló panaszkodik: mostanában az az érzése, mintha gazdátlanul pusztulna a természet. Az emberek egy része csak betéved, az erdőbe, magával cipelve a civilizáció minden hátrányát: műanyagokat, konzervdobozokat és más effélét, amik évek múltán is ott hevernek, ahová hajították őket. S amit el lehet dobálni, azt rendszerint hátrahagyják a kirándulók. A szemét meg gyűlik, eltakarítani azután senki sem akarja. Még mit nem! A más mocskát? Nagyobb baj, hogy lelkes természetvédők építette létesítményeket is szétzúzzák. Hogy kik? Kérdezhetnénk mi is, kérdezhetnék azok is, akik nem tudnak átmenni a tavaly még stabilan álló hídon vagy azok, akiknek az esőbeállóban a fejükre csöpög az eső, mert valakinek épp egy szál deszkára volt szüksége... Hogy azután, néhány méterrel arrébb — csak úgy heccből —, apró darabokra törje. Meggyőződésünk, hogy a természet ilyetén pusztítását minden erővel meg kell akadályozni. Ehhez szeretnénk hozzájárulni mi is, amikor feltérképezzük a megyeszékhely és terveink szerint Somogy más, kedvelt, de tönkretett kirándulóhelyét. Valaha parkoló volt, most szeméttároló Kaposvárt elhagyva, a tö- röcskei úton,, a várostól úgy két kilométerre a fák között épült egy parkoló, kifejezetten azzal a céllal, ha valaki a Gyertyános-völgybe szeretne kirándulni otthagyhatja az autóját és továbbindulhat, gyalog, a turistajelzésen, Aparkoló mostanra szemétteleppé vált. Éppen csak annyi hely maradt, hogy kocsival oda lehet állni a kupacok mellé; lassan már kiszállni sem tudnak a vezetők, s csak az ablakon keresztül dobálják ki a szeméttel teli nejlonzsákokat. Amíg a kisteherautók vagy markolók meg tudtak fordulni a parkolóban, egy egész platóra való hulladékot is odacipeltek egyszerre. Hál istennek, erre most már aligha lesz lehetőség. Honnan ez a rengeteg törmelék és mocsok? Tessék szétnézni az út túloldalán! Egyre-másra épülnek a rondábbnál rondább vi- tyillók. A falazásnál és a többi munkánál megannyi hulladék gyűlik össze, amit a gazda nem szívesen tűr meg a saját portáján. így hát zsákokba vagy utánfutóra rakva átszállítja az erdőbe. Bánja a fene, hogy szemétdomb lesz a parkolóból... Úgysem látja senki, készült szemetes állja még a kiképzést. Igaz, ennek sem kellene sok, hogy darabokra essék szét. Elképzelhetetlen, hogy az időjárás tette volna tönkre a szeméttartót. Akarattál zúzták szét! Mint mindent, amit a kirándulóknak építettek. Gumikerék-abroncs a vízmosásban Rockenbauer Pál, a neves természetjáró operatőr is eljutott a Gyertyános-völgybe, és igen elcsodálkozott, milyen szépen rendben tartják ezt a kirándulóhelyet a helyi természetjárók. Azóta szegény Rockenbauer sem lehet közöttünk, és a Gyertyánosvölgyről sem mondható el, hogy gondos kezek vigyázzák. legalábbis azok nem, akik csak elhajtanak a liget mellett. A szemétdomb teli olajos és más, vegyszeres műanyag flakonnal; még a merészebb lelkületű embernek sem ajánlatos kotorászni közöttük. A parkolóban egyetlen fából Az erdő elveszíti igazi gazdáit. Motorosok törnek be a kiépített ösvényekre. A gyorsan pörgő kerekek kikaparják a lépcsőket, tönkreteszik az utakat. Arról nem is beszélve, hogy elriasztják az állatokat... Oldalazunk a meredek lejtőn a Négytestvér-forrás felé. Az éjszakai fagytól kemény föld néhol csúszik, nagyon kell vigyázni, nehogy nadrágféken csússzon le az ember. Egy hatalmas vízfolyás kísér bennünket. Tapasztalt kirándulók mesélik, hogy néhány évvel ezelőtt víz is csordogált benne. Huszonnyolc forrás volt a környéken; mára jó, ha négy-ötből csörgedezik a víz. Hová tűnt a többi? Máshol keresett magának utat a víz? Elrévedünk a kérdésen, de megválaszolni, azt hiszem, egyelőre nem tudjuk. Tény az, hogy a forrásokat is karban kell tartani, máskülönben elapadnak. A víz nem veszi tekintetbe, hogy mit kíván tőle az ember. Lehet: semmi köze nincs a forrásokhoz, de figyelembe kell venni, hogy a város ellátásához egyre több víz szükségeltetik. A folydogáló patak' helyett újabban használt gumiabroncsok kerülnek a vízmosásba. Teherautónyit hoztak belőle, s nem messze, a töröcs- kei út mellett borították az árokba, csak a víz vagy a kiFaragó László riportja Csobod Péter képei Pusztuló kirándulóhelyek
