Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 27., szombat GYERMEKEKNEK ŐSZI EMLÉK Andris szorgalmasan tanul, naponta hozza a piros pontokat. Nem is hagytam otthon azokon a kellemes, szinte nyárias időnek számító hétvégeken, amikor az erdőbe mentem. Ámulva nézte az unokám, hogy egyik hétről a másikra, megváltozott az erdő lombjának a színe. Örült a szenttamási erdő szélén a tölgyes vörösre színeződött lombjának. Tetszettek neki a lencséstói bükk- és gyertyánok megsárgult levelei és majdnem elsírta magát, mikor egy héttel később a vöröstölgyes lombja lehullott és odébb a sárga lombos fákról is potyogott a levél. Kopaszak lettek az enyezdi „piros-házikó” melletti öreg tölgyfák is, szinte egyik napról a másikra. Andris nem mert kiszállni az autóból, mert az éjjeliőr németjuhász kutyája.mérge- sen ugatott. — Kell ide ez a mérges jószág, mert az út mellé sár angolt sok fát megtizedelnék — mondta a csendes beszédű Papp Pista bácsi, aki Visnye- Széplakról jár el őrködni, a csurgós-kúti völgybe, az enyezdi rakodóhoz. Október utolsó péntekjén késő délután jutottunk ki az erdőbe. A lencsési nagy kanyarnál hosszú sorokban szépen összerakott tűzifa- sarangok között vezet az út. A közeli vadföldre igyekvő szarvascsapat miatt — mely az úton váltott át — le kellett állni. Andris szorgalmasan számolta a népes csapatot, aztán a fehér színű farakásokra mutatva megkérdezte: — Papi, ezek az összerakott fák miért meztelenek? Megvallom meglepődtem a váratlan kérdésen. — A fehér színű fák a hárs papírfák: ezeket lekérgezték és ebből lesz a papír. — Fából papír? — kérdezte csodálkozva. — Igen, fából is készül papír, igen bonyolult vegyi folyamat után. A papírfát vagy cellulózfát lekérgezett állapotban lehet felhasználni, ezért kérgezték le — feleltem — közben átrobogtak előttünk a szarvasok. Elindultunk az enyhe emelkedőn fölfelé, és három kanyar után a csárdahelyi rakodóhoz értünk. Itt egy tavalyi őzgida ugrott elénk. Fékezni kellett, sőt le is állt a motor, de ez volt a jó, mert így a tisztás szélén egész közelről nézhettük a muflonokat. Néhány percig mozdulatlanul néztek felénk a jerkék, bárányok és két fiatal kos, aztán szép lassan elkocogtak. Már indítani akartam a motort, mikor Andris újabb meglepőt kérdezett: — Papi, ezekben az óriási hangyabolyokban hány millió hangya lehet? — Ezek nem hangyabolyok, Andriskám, hanem erdei apríték-halmok. Az értéktelenebb minőségű fát összedarabolják, ezt nevezzük aprítéknak. Ebből lesz aztán bizonyos ragasztó- anyag hozzáadása után a farost, illetve pozdoijalemez. A kardosfa-magdalaki útkereszteződésnél hárman álltak. A férfi integetett, hogy álljunk meg. — Eltévedtünk, nem találjuk a Trabantunkat, dél óta bolyongunk az erdőben — mondta szinte lélegzetvétel nélkül. — A piros cseréptetös, kastélyszerű épületen túl hagytuk az út mellett, és most nem tudom, hogy merre lehet. — Honnan jöttek? — kérdeztem. — Kaposvárról, Szennán keresztül — felelte. — Az erdő szélén megláttam a behajtani tilos táblát, nem mertem bejönni, ott hagytuk a Trabantot. — Ha a Bankó-hegy alatt a Bagó-völgyi pataknál hagyták a Trabantot, az bizony ide hat és fél kilométerre van. Igyekezni kell, hogy sötétedés előtt odaérjenek. — Te jó Isten, olyan mesz- sze van? Merre kell mennünk? — Ezen az úton — mutattam a horhos közötti kardosfai útra. — A piros tetős vadászház előtt elérik a kemény burkolatú utat, arról ne térjenek le, akkor megtalálják. Gombát találtak-e? — Igen, elég sokat találtunk — s mutatta a szatyorban a gombát. — Öntse ki — parancsoltam rá erélyesen, mert az ízletes tőkegomba, vagy ven- delgomba között sárga kén- virággombát is láttam. Ezeket kiszórtam, mert mérgező. A méheknél gyorsan végeztem a füstöléssel, elköszöntünk Pista bácsitól. Hazáig a papírfáról kellett az unokámnak beszélni... Reggel azt mondta: — Az éjjel azt álmodtam, hogy eltévedtem az erdőben, de hamar kitaláltam, mert tudom, hogy a fák északi oldala mohásabb, ezért tudtam merre van az erdő széle... Tóth Ferenc Jószívű Gyöngyike szerencséje Hol volt, hol nem volt egy rengeteg, nagy erdő. Ezt az erdőt Bakonyerdőnek hívták és ennek az erdőnek kellős közepén lakott egy szegény favágó. A favágó egész nap csak vágta a nagy fákat, de azért olyan szű- köcskén éltek, hogy sokszor alig volt betevő falatjuk. A favágónak volt egy felesége, meg egy szép szőke kisleánya, akit Gyöngyikének neveztek, mert olyan kedves volt, mint a gyöngyvirág. Gyöngyike nagyon szerette az erdőt, hiszen ott született a hatalmas fák árnyékában és nem félt az állatoktól, inkább magához hívogatta őket, ha erdei útjain találkozott velük. A nyulacskák, meg az őzikék nem szaladtak el, ha meglátták a kislányt, mert tudták, hogy szelíd és nem bántja őket, mint azok a nagy marcona emberek, akik puskával járják az erdőt. Egyszer, hogy jó messzire elmerészkedett Gyöngyike, valahonnan a sűrűségből nyög- décselést hallott. A kisleány nem ijedt meg, arrafelé tartott és végre a bokrok között ülve megpillantott egy nagyon öreg anyókát. Az anyóka mezítláb volt és a lába vérzett, mert belelépett valami csúnya, szúrós tövisbe és mivel már alig látott, nem tudott segíteni magán. Gyöngyike sem volt rest, odaguggolt a nénike mellé és addig próbálgatta apró kezeivel a tövist kihúzni, míg végre sikerült. A nénike hálálkodva köszönte meg a kisleány segítségét és azt mondta Gyöngyikének: —Jó tett helyébe jót várj, kislányom. Te segítettél rajtam, én is segíteni akarok tirajtatok. Tudom, hogy nagyon szegények vagytok, odaadom tehát neked legnagyobb kincsemet, vidd haza édesanyádnak, boldoguljon vele. Az öreg nénike száz ráncú szoknyájának zsebéből előhúzott egy picinyke csomagot, abban pedig egy orsó cérna, egy gyűszű, meg egy varrótű volt. Odaadta ezeket a kisleánynak, de lelkére kötötte, hogy valahogy el ne veszítse az úton, mert ezek nagyon értékes jószágok. Gyöngyike megköszönte az ajándékot, elbúcsúzott a nénikétől és szaladt haza az édesanyjához, aki nagyon megörült az ajándéknak. Éppen volt odahaza egy ruhára való kelme, amit egy falubeli lány vitt, hogy favágó néni varrna belőle ruhát. Gyöngyike édesanyja tehát tüstént hozzálátott a varráshoz. Persze nagy volt a csodálkozása, mikor a tűt a kezébe vette, mert az úgy repült, mint egy madár, és a ruha egy-kettőre készen is lett. De olyan szép volt a ruha, hogy olyan szépet a faluban még senki sem látott. CsakA SZERKESZTŐ ÜZENETE Elnézést a csalódásért Név nélkül egy szülőtől kaptunk levelet, aki sokadmagával és a gyermekeivel hónapok óta hiába keresi az újságban a Gyermekeknek szóló oldalt. ,.Gyermekeim lázas izgalommal várják a szombati számokat — írja — és versenyezve mennek le a negyedik emeletről, hogy mielőbb olvashassák a számukra élményt jelentő verseket, meséket. A csalódásuk csak egyre fokozódik, mert ez a lap jelenti számukra a gyermeki élményeket... A mai drága világban, amikor az emberek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a gyermekek részére újságot vásároljanak a nagycsaládos emberek, akkor joggal elvárják, hogy a megszokott, kedvenc újságjukban a Gyermekrovat ismét helyet kapjon." Tisztelt Asszonyom! Részben örömmel, részben pironkodva, nem kevés lelkiismeret- furdalással olvastuk sorait. Vitathatatlanul jólesett az az elismerő hang, ahogy szólt az immár valóban régóta hiányzó Gyermekoldalról. Minden szándékunk, hogy továbbra is megőrizzük és megtartsuk lapunkban ezt az oldalt! Ám ahogy utalt levelében a vélhető okokra, az utóbbi hónapok felgyorsult gazdasági és politikai eseményei úgymond „kinőtték” lapunk terjedelmét és nem kevés belső szerkesztőségi vívódás után valaminek el kellett maradni. Öntől is, a gyermekeitől is, és mindazoktól, akiknek ezért csalódást okoztunk elnézést kérünk. Mindent elkövetünk, hogy lapunkban gyermek olvasóink is megtalálják a számukra érdekes témákat. A szerkesztő Játsszunk Othellót! A táblás játékok, amelyek többnyire csatát szimbolizálnak, Magyarországon is régóta népszerűek. A dámajáték ugyan lassan már feledésbe megy, a malom viszont — kivált a gyerekek körében — ugyancsak népszerű ma is, a sakkról nem is beszélve. Újabban teljed a sakkhoz hasonlóan távol-keleti eredetű go, és a sakk modernizált változata, a hexasakk is, valamint egy másik érdekes táblás harci játék: az Othello. Ez utóbbit szeretnénk most megismertetni. Az Othellót a sakkhoz hasonlóan 64 négyzetre osztott mezőn játsszák, ám a négyzetek nincsenek eltérőre színezve. Figurák változatos seregé-- re sincs szükség, csupán 64 egyforma—méretében a négyzeteken elférő, egyik oldalán világos, másik oldalán sötétre színezett — korongra, vagy négyzetlapocskára. A játék nagy előnye, hogy már a vele először próbálkozóknak is élvezetet nyújt, akik pedig már gyakorlottabbak, játszmáról játszmára a küzdelem új szépségeit fedezik fel. A parti úgy kezdődik, hogy szint sorsolnak. A világosé lesz a kezdés joga, ő kezeli a világos korongokat. Előbb az induló fél, majd a másik játékos helyez el a táblán két-két korongot (vagy négyzetlapocskát, mi az egyszerűség kedvéért ezután korongokkal folytatjuk az ismertetést). Az elhelyezés kötelező szabályai: az induló fél két korongjának vagy oldalukkal, vagy csúcsaikkal kapcsolódniuk kell, a második játékos pedig szintén csak úgy hamar híre terjedt a szegény asszony ügyességének. Nem kellett most már búsulni favá- góéknak. A szomszéd falukból rengeteg varrnivalót hoztak és a tű csak egyre repült a szegényasszony kezében. Most már nem kellett éhezni Gyöngyikének és mindig jó szívvel gondoltak a jó öreg nénikére, aki így meghálálta a kislány segítségét. Az orsóról a fonál pedig sosem fogyottéi, még most is varr vele Gyöngyike, meg az édesanyja és boldogan élnek, ha meg nem haltak. Szarka Zoltán tanuló folytathatja a korongok lerakását, hogy az első az ellenfél, a második pedig a táblára került másik három bármelyikével kapcsolódjék az előbbi feltételek szerint. Ez így igen sok variációra adna elméletileg lehetőséget, de a gyakorlatban csupán egyetlen (az 1. ábra) alaphelyzetből célszerű kiindulni. Minden más kezdet az egyik fél súlyos hátrányát jelentené, s így — bár megengedett az eltérés — fogadjuk el abcdefgh Példák sötét lépésének következményeire: 0 * 0 o < o 0 o % 0 i o 0 I o 0 0 0 0 0 ?. ábra törvénynek a lerajzolt kiinduló helyzetet. A játék folytatása igen egyszerű, persze jó megoldást találni a parti előrehaladása során egyre több fejtörést (és gyakorlatot) igényel. A feladat ugyanis mindössze annyi, hogy az éppen soron következő a táblán lévő bármelyik korong melletti, alatti, fölötti, vagy sarkával érintkező (átlós) üres helyre helyezi újabb korongját. De csak olyan sort használhat, amelyben van saját korongja és az újabbal átlép legalább egy ellenséges korongot! (2. ábra) Ha ezt úgy teszi, hogy ezáltal a sor két végéről közrefog egy csupa ellenséges korongból álló oszlopot, akkor valamennyit lenyeri, ami annyit tesz, hogy átfordítással saját színű koronggá változtatja őket. Ha — s ez a táblán lévő korongok sűrűsödésével mind gyakoribb — úgy tudja korongját letenni, hogy azáltal több soron is bekeríü az ellenfél korongjait, akkor valamennyit lenyerheü (erre példát a 3. ábrán találhatunk). De vigyázzunk a szabály alkalmazásával; a bekerített korongok között saját színű nem lehet! így tart a csata, váltakozva egy-egy korong lehelyezésével. 0 o o 0 0 u o o O o Öl o o o o o Q Ű Ű X 0 o o 0 0 o o o 0 o 0 o o o 0 0 0 0 0 3. ábra és a tábla sorainak állandó átformálásával egészen addig, míg mind a 64 kocka be nem telik. Előfordulhat, hogy néhány helyre szabályosan nem tehető egyetlen játékos részéről sem korong. Ebben az esetben e helyzet bekövetkezése jelenü a játszma végét. Ha csak az egyik játékosnak nincs lehetősége „tenni", vagy lehetősége volna, de nem kíván élni vele, akkor passzolhat, s újra a másik játékoson a sor. Végül az a győztes, akinek több korongja van a táblán a játszma befejezésének pillanatában. Ezt az utolsó mondatot ajánlatos jól eszünkbe vésni. Ugyanis parti közben lehet jelentős előnye az egyik játékosnak, de ha korongjait nem helyezte el elég ügyesen, pillanatokon belül saját színére fordíthatja őket az ellenfél, akár egyetlen jó lépéssel. Az Othel- lóban — mint az igazán jó el- metomák bármelyikében — mindig előre kell gondolkodni, s be kell kombinálni a partner észjárását is. A legfontosabb elv: arra kell törekedni, hogy a sarkokat, majd a tábla szélén lévő mezőket mi birtokoljuk. Hogy ehhez milyen taktika vezet, azt már néhány parti lejátszása után ki lehet találni. Jó szórakozást! Büszke a medvemama A Mammi névre hallgató szíriai bamamedve büszkén mutatja be kis- bocsait (két kislány és egy fiú) a nürnbergi városi állatkert kifutójában. Ez a harmadik alkalom, hogy Mammi három kis- boccsal jött elő barlangjából.
