Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

1990. január 27., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 AZ ÜNNEP ARANYA 1940 januárjában háza­sodtak össze, s aranylako­dalmukat tartják. — Szép ez a nap — mondja vidáman a 71 esz­tendős vőlegény, és f.”ss bort tölt a poharakba. — Csak csínján bánj ;v itallal, Jóska, még ma ki kell mondanod az igent — szól az ezüsihajú menyasz- szony, az egybesereglett ro­konság nagy derültségére. A ságvári Szigeti Józse- fék portáját most beara­nyozza az ünnep, s az el­múlt fél évszázad sok gond­ját, baját is „békévé oldja az emlékezés”. Az egykori fő helyen függött a tiszta- szoba falán, a lányosháznál esküvői kép, mely mindig készült, a pajta előtt. — Már iskolás korunk­ban kedveltük egymást — mondja Jóska bácsi —, úgy­hogy őneki sem udvarolt más, és én sem udvaroltam másnak soha. Mindketten szegények voltunk, ő a nyolcadik, én a hatodik gyerek, a „kotorékok”, ahogy annakidején mondani szok­ták, bár a feleségem iker volt, de ő szüleitett meg másodiknak. Szép ikrek voltak, hasonlítottak egy­másra nagyon, és engem emiatt gyakran cukkoltak a legénypajtásaim. Mint mondták, váltig csodálkoz­nak azon, hogy egyszer sem tévesztem el, melyik az enyém a kettő közül. Per­sze, csak bolondoztak. — Abban az időben hol találkozhatott a szerelmével egy falusi fiatal ? — Ilyenkor télen a toll­fosztóban például, minden este volt valahol tollfosztó, mindenki tudta1, hová kell menni. Ilyen lehetőség volt a kukoricafosztó és a ken­dernyomó is. Dolgoztunk, beszélgettünk, szórakoz­tunk. Mindig elhúzódott a f osztás, mert egyszercsaik táncra perdültünk, miután valaki megpengette a cite- rát. Este tízig roptuk. Az­tán sokat álldogáltunk a lányos ház kapujában, mert bemenni csak akkor sza­badott, ha komoly volt a legény szándéka. A mi egy­bekelésünket sem hitbéli el­lentét, sem vagyonikülönb- ség nem akadályozta. Azt szoktam mondani, a fele­ségemnek nem volt vagyo­na, nékem pedig még any- nyi sem volt. Tudja, mikor voltam én a legboldogabb életemben? Pontosan meg­mondom: 1948. december 15-én. Ezen a napon köl­töztem ki a cselédlakásból egy hétszer két méteres szobából, ahol a testvéreim­mel együtt megszülettem, ahol az apám 1919-ben, születésem után pár hó­napra meghalt tüdőgyulla­Fél évszázad együtt dásban, s ahol az én fiam is született. Az volt a bol­dogság, hogy káptalani cse­lédből lett hétholdas újgaz­da létemre olyan hamar fel tudtam építeni a házamat, pedig akkor építőanyagot szerezni ' borzasztóan ne­héz volt, ha kaptam is va­lahol, tojásért, tejfölért, bo­rért kaptam. Fuvaroztam, zsákoltam, műveltem a föl­det (ha máskor nem jutott rá időm, este és holdvilágos éjszakákon), s ha egy fél­téglát megláttam az úton heverni, fölemeltem... Rá­adásul a volt intéző szőlő­jét is műveltem akkor, ezért nyolc hektó bort kap­tam, de ebből hetet el kel­lett adni az építkezés mi­att. De aztán beköltöztem az új házba 1948. december 15-én. Boldogság ... Min­dig mindenki más miatt boldog. Én alig hogy kijár­tam, az elemit, szerződést írtam alá, s attól kezdve egész életemben dolgoz­tam. Ahogy számolom, 56 évig. Az iskolából mérnö­kök mellé kerültem, vittem nekik a cöveket, aztán af­féle „bregócs” lettem, aki a káptalan bikáit etette, a hajdú teheneit gondozta', s ha levelet küldtek vala­hová, én vittem el a cím­zetthez. 16 éves koromban pedig gyalogbéres lett be­lőlem. Szerencsém volt, mert elég erős, jó kiállású gyerek voltam, ezért bevet­tek, s akkor bizony már meg kellett fogni a kaszát is. Később iigáslovakka! dolgoztam kocsisként, az­tán, amikor megjött a trak­tor, felültettek rá. Egy vál­tótárssal 24 óráztunk, s min­den fölszántott holdért 30 fillér járt. 18 éves voltam, akkor már csak ketten él­tünk anyámmal a cseléd­házban. Egy vasárnap dél­előtt, parancsosztáskor nagy könnyelműen vissza­dobtam a pénzt az intéző úr íróasztalára, mert keveseb­béit számolt, mint amennyi járt. Hát ez bizony nem tet­szett ... Az eset, mint mondtam, vasárnap történt Bennünket keddre már ki is pakoltak a (lakásból. A munkából nem küldtek el, mert különben elismert, jó munkás voltam, de a lakás­ból ki kellett költöznünk. Ez volt a büntetés. Nyolc hónap múltán engedtek vissza. Persze, a pénzt nem kaptam meg, boldog vol­tam — boldog! —, hogy fedél van a fejünk felett. Eszem ágában sem volt többé fölemlegetni a já­randóságomat. 1944-ben vit­tek el harmadszorra kato­nának, addigra már két­szer megjártam a frontot. Mivel a három bátyám kö­zül kettő akkor is a harc­téren vdlt, kiállították a rmenetszázadböl. Hazame­het, mondták a tisz urak. Civil ruhám nem vol, de én egy percig sem akartam tovább maradni a laktanyá­ban. Holnap estig meggon­dolják a dolgot, aggódtam, s egy másik transzporttal bevagoníroznak. Egyszer már megtörtént velem ... November volt. Mezítláb, klottgatyában, egy szál tri­kóban ültem fel a vonatra Kaposváron. Átmásztam a kerítésen, s hogy ne lásson az utazóközönség, behúzód­tam egy kocsi sarkába. Ügy tettem, mintha alud­nék. Ádándról futva tettem meg az utat hazáig. Anyám meg a feleségem úgy meg­ijedtek, amikor megláttak, hogy alig akartak beenged­ni. Aztán ... micsoda bol­dogság volt, amikor mégis beengedtek! — A fia születéséről is a fronton, rádión keresztül értesült — mondja Teréz néni. — Amikor meg haza­jött, a lányunk „bátyjá­nak” szólította. Báttya, mondta neki, írjunk leve­let a papának. Két gyereket neveltek föl (a lányuk sajnos fiatat Ion meghalt), négy unoká­nak és két dédunokának örülhetnek. Együtt vannak, szeretik egymást. (Szapudi) „TANÚVALLÓ KÜLDETÉS" A vég — riportkönyv a romániai forradalomról „... a világ legocsmá- nyabb titkainak országába indulsz, Európa legjobban megszervezett titkosrendőr­ségének színhelyére, ahol az emberek, akár az őskeresz­tények, titkon ünnepük a titkot, miközben tízmillió lehallgatókészülék küldi magnószalagra a hitvesi ágyak titkát, sóhaját is. Hogy lesz ebből tudósítás, kedves Ottó?” Sütő András kételkedő so­rai Oltványi Ottónak, az MTI bukaresti tudósítójá­nak szóltak, nem is olyan régeni. Lett aztán tudósítás, méghozzá kitűnő. Ki gon­dolta volna, hogy a civilizált Európától erős bástyákkal „védett” Romániában zajla­nak majd 1989 legdrámaibb eseményei. Valószínű, a tu­dósító maga sem, ahogyan azt A vég című dokumen­tumkötetében is megfogal­mazta. Oltványi Ottó és fia, Oltványi Tamás, a Magyar- Ország című hetilap rovat­vezetője színvonalas könyv­ben dolgozza fel a román forradalom előzményeit, a tragikus napok történetének összefüggéseit és hatását. A decemberi napokban és azt követően sem lehetett okunk panaszra: elárasztot­tak bennünket a Romániá­ból érkező információkkal. Mégis, ez a könyv külön méltatást érdemel, mert a szerzők és a szponzorok jó­voltából mihamarabb az egyetlen hiteles bukaresti beszámolót tarthatjuk a ke­zünkben. Ez a könyv riportkönyv és nem elmélyült politikai elemzés. Ahogyan a szerzőit mondják; személyes élmé­nyekkel átszőtt politikai krimi. És, ami nagyon fon­tos: új információk, háttér- magyarázatok, eddig nem látott fotók találhatóak a 160 oldalon. Az események kronoló­giáját is feldolgozó írásnak több izgalmas, korábban a közvélemény előtt ismeret­len része van. Csak néhány példa: Miért félt Ceausescu Máltától? Volt-e összefüg­gés a Gorbacsov—Bush csúcstalálkozó és a romániai forradalom között? Együtt- működött-e a CIA és a KGB, utóbbi kapcsolatban állt-e Iliescuval, Románia új ve­zetőjével. Az eddigi legalacsonyabb ismertetést — a . legfanati­kusabb alakulatok lélekta­nának boncolásával — ol­vashatjuk a Securitatéról és a Conducator hatalmi gépe­zetéről. Oltványiék a „Kárpátok géniusza” menekülésének verzióit is elemzik és utal­nak ennek a mai napig ho­mályos pontjaira. (Helikop­terrel és Daciával vagy-va­dászgéppel próbált-e mene­külni a diktátor, ha az utób­bi történt, milyen hatalmak fordították vissza gépét a Földközi-tengerről ?) Fény derül a sokat emle­getett alteregó, valójában Ceausescu-maszkkal ellátott Securitate-dublörök szere­pére is. A riportkönyvben közük a szerzők a házaspár perének Dr. Andrássy Antal 1934—1990 Életével, munkájával So­mogyihoz mélyen kötődő munkatárs, kolléga távozott közülünk. Dr. Andrássy Antal 1947 óta élt Kaposváron, az egye­tem elvégzése után. 1957-től 1962-ig a Cukoripari Tech­nikumban tanított, majd történésziként 1977-ig az MSZMP Somogy Megyei Bi­zottságának archívumveze­tője volt. A Somogy Megyei Levéltárban 1977-től fő­levéltárosként, igazgatóhe­lyettesként, 1988-tól az in­tézmény igazgatójaként te­vékenykedett. Noszlopy Gáspár életútjá- hoz, az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharc so­mogyi eseményeihez, a me­magam képzelhettem el a világot, melyben az éppen olvasott ifjúsági regény sze­replői éltek — mondta a könyvtáros. — A mai fia­talok többsége ezzel szem­ben a könnyen feldolgozha­tó képregényeket bújja. Most naponta mintegy 50 látoga­tónk van (a korábbiak fe­le), és közülük egyre töb­ben keresik a fantasztikus, sokszor erőszakot sugalló olvasnivalót. A szépirodalmi értékű írásokat egyre keve­sebben lapozzák fel... A város négy általános isko­lájával jók a kapcsolataink — folytatta. — Mindegyikük rendelkezésére áll havonta egy hét, amikor csoportos foglalkozásra hozhatják ta­nulóikat. Élnek is a lehető­séggel. Az előző héten a farsangi népszokások, most „Mátyás király udvara” ad­ja a témát. (S valóban, re­neszánsz zene hangjai szű­rődnek ki a kisteremből.) Kezemben bibliográfia. A A „könnyebb” művek közé számos igényes alkotást be­csempésztek az összeállítók. — A gyerekek szívesen fogadják, ha segítünk vá­lasztani nekik — mondta Kovács Mária. — Nagyon fontos, hogy a szülők és a pedagógusok segítsenek igé­nyes útra terelni az érdek­lődésüket. A siófoki gyermekkönyv­tár vissza akarja hódítani látogatóit. Néhány héten be­lül elkészül a fonotéka, ahol legkedvesebb meséiket és dalaikat hallgathatják le­mezről a gyerekek. Hogy ne csupán a „könyvmolyok” jöjjenek szívesen, azt terve zik; a fonotéka mellé majd klubot telepítenek, ahol a gyerekek fonás, népi játé­kok készítése közben kelle­mes környezetben oszthat­ják meg egymással örömei­ket, gondjaikat. Mert nekik is egyre több elfoglaltságuk akad a mai világban. A tár­sadalmi problémák a legki­sebbeket is megérintették. De ottjártamkor Kiss Vero­nika, az 1. Számú Általános Iskola 3. osztályos tanulója (akinek Nils Holgerssom a kedvence, és már harmadik éve jár a könyvtárba) épp egy osztálytársának, Kajtár Krisztinának segített beirat­kozni. Büszkén mutogatta barátnőjének a mintegy 20 ezer kötettel zsúfolt polco­kat, melyek között ő már könnyűszerrel eligazodik. Tán mégsincs olyan nagy baj? Czene Attila Körben a falakon színes rajzok— a siófoki gyermek- könyvtár apró látogatói kedvenc meséjük, regényük borítólaptervével lepték meg egymást és Kovács Má­riát, aki már 13. éve segíti a legkisebbek barangolását az irodalom birodalmában. — A gyerekek nem ked­velik a szegénységről és a szomorúságról mesélő köny­veket — mondja. — Főleg az állatokkal foglalkozó vi­dám történeteket olvassák szívesen. A „piacon” egyre nehezebb megtalálni a ked­vükre valót; ma hazánkban csupán minden tizedik könyv íródik gyerekeknek. Tavaly 1300-an jártak rend­szeresen kölcsönözni hoz­zánk — számukra mindösz- sze 435 új könyvet tudtunk venni. Mert nemcsak egyre rosszabb minőségűek, de mindinkább drágábbak is. Egy színes mesekönyv pél­dául közel kétszáz forintba kerül. Pedig most lenne a legfontosabb, hogy a polco­kon ezt is megtalálják ná­lunk az érdeklődők — csak kevés család engedheti meg magának ezek beszerzését. A videók, a parabolaan­tennák elszaporodása sem segíti az amúgy is rossz ol­vasási szokások korrigálá­sát. A szakemberek félve nézik a folyamatot. — Csodálatos volt, amikor eddigi legfontosabb fordítá­sát és kivégzésének körül­ményeit. Választ kapunk a tárgyalás és a kivégzés so­kat vitatott módszereinek okaira is. Nyíltan szól a feltétele­zésről: a diktátor arab po­litikai kapcsolatainak és a külföldi — egyetemistának álcázott — terroristák be­vetésének összefüggéseiről. Külön fejezetben ismer­kedhetünk meg aCeausescu- klánnal: a legfeljebb a bi­záncihoz hasonlítható fény­űzéssel és császári pompá­val. Mindez pedig történt az évezred végén, a legsötétebb „szocialista” diktatúrában. Domokos Géza így ajánlja a kötetet: „Töltse be az így született könyv tanúvalló küldetését az európai törté­nelem minden bizonnyal utolsó forradalmáról.” Varga Zsolt gye hely- és településtörté­netéhez, munkásmozgalmá­hoz kapcsolódik többszáz tanulmányt, cikket és szá­mos önálló kötetet felölelő munkássága. Aktív, személyes hitét vállaló közéleti embernek, a nem látványos hétköznapok aprómunkájában is kitartó, hivatásának és családjának élő levél tárosnak-vezető- nek ismerték a vele baráti és munkakapcsolatba kerü­lők. Megrendítő e hirtelen, az érlelődő terveket, elképzelé­seket immár véglegesen megszüntető halál. Emlékét megőrizzük. Somogy Megyei iTanács Somogy Megyei Levéltár Fonás és fonotéka GONDOLATOK A (GYERMEK­KÖNYVTÁRBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents