Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 27., szombat A FELELŐSSÉG ALÓL NEM LEHET KIBÚJNI Hozzászólás a Tűnődések a magyar mezőgazdaságról című cikkhez ÁLLÁSPONTOK DÉL-DUNÁNTÚLI TÜKÖR Cirkusz, kenyér / ■ ■■ es jón a szippantókocsi Dr. Csullag József tűnődése a magyar mezőgazdaságról erősen felborzolta az agrárterületen dolgozók érzelmeit. Sajnos, a sztálinista gondolkodásmód nemcsak a mezőgazdaságban közvetlenül dolgozókat érintette, hanem mint az a cikkről egyértelműen látszik, a társadalom más alanyai sem tudtak mentesek maradni. Aki egy kicsit is tisztában van a magyar mezőgazdaság elmúlt 40 évi tevékenységével, azzal a szociálpolitikai veremmel, amelybe az ágazatot kényszerítették, a mezőgazdaság és az ipar árrendszerével, a parasztság élet- és jövedelmi elnyomásával, az felelősen nem juthat ilyen következtetésekre. Ügy vélem, hogy az információk hiánya vezetett ezekre a következtetésekre. A mélyebb gondok, gondolatok megismerése érdekében ezért javaslok konzultációt „agrárszakemberekkel”, falun élő traktorosokkal és sertéstartókkal. Bár keserű vigasz, de a mai felnőtt generáció egyetlen tagja sem tehet úgy, mintha csák áldozata lett volna az elmúlt negyven évnek, még akkor sem, ha netán csaik „egyszerű” állampolgárként élte meg múltját. A felelősség alól nem lehet kibújni. Az „alattvalói tudattal rendelkező és a behódoló alkatú” szakemberekkel szemben mindig voltak olyan emberek, akik bál az egész rendszert megváltoztatni nem merték — nem is tudták —, de a szövet kezeten, a szűkre szabott kereten belül igyekeztek megkeresi a közösséget szol gáló egyéni lehetőségeiket. Itt elsősorban a falu fel- emelkedésére gondolok, .(iskola, út, közműépítés, közművelődési mozgalmas beindítása). És nyugodt szívvel állíthatom, hogy a mai magyar vidék és falu messze lenne — persze visz- szafelé — ezek nélkül a „behódoló szakemberek” nélkül, ha a napi pénzügyi problémák között is nem a tágabb környezetüket igyekeztek volna segíteni. A lakás, a villany, a víz, a szennyvíz, az út, az oktatás, a kultúra stb. ugyani- állami feladat volt. De nézzünk meg egy átlagos falut, hogy mindezek kialakításában — a maii elmaradott viszonyok között is — mi köszönhető az ottani üzemek kollektíváinak az „erkölcsi gátlás nélküli szakembereknek”. Az eddig általam írtak csak válaszok, reflexiók dr. Csullag József tűnődésére. Ám amit az 5. fejezetben ír, az már sértő is: „ ... magyar parasztság ... teljesen magára hagyatva, szép csendesen kiha't... Itthagyták emlékül .. a család-, a föld- és az állat- szeretetüket, becsületüket és tisztességüket. Még akkor is, ha a ma,i kollektív nagyüzemekben hovatovább már azt sem tudják, hogy e magyar szavak valójában mit is je'entenek”. Tisztelt Csullag József! Nem gondolja, hogy nagy merészség az egész mező- gazdasági nagyüzemi dolgozó társadalom becsületét és tisztességét megkérdőjeleznie? ön szerint, bármely témában, mennyire lehet komolyan mérlegelni annak az embernek a véleményét, aki ilyen mondatokat leír? Mindenesetre nagyon remélem, hogy nem hajlandó megvásárolni és elfogyasztani egy becstelen és tisztességtelen .társadalmi réteg által előállított „húsoscsontot”, „olcsó töltelékárut” stb. Hiszen ezeket családi alapon, is meg lehet termelni. Egyetértek azzal, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődésének egyik Lehetséges útja az, hogy a nagyüzemek mellett lesznek farmerek és lesznek, akik földjüket megtartva csak részben dolgoznak ebben az ágazatban. Erre a közeljövőben meglesznek a jogi keretek. A föld kiadását a tulajdonosoknak, a- bérlőknek a nagyüzemek sem tagadhatják meg és hangsúlyozom, nem is akarják megtagadni. De az iis biztos, hogy a földeket annak idején „köny- nyebb” volt összevonni, mint ma meggyőzni a volt tulajdondosokat arról, hogy önállóan gazdálkodjanak. Ez is érthető. Addig ugyanis, amíg a termeléshez szükséges gépek, eszközök elérhető áron nem beszerezhetők, amíg hiányzik a termelői érdekeltség, addig senki sem fog a földért sorbaállni. Azért a földért biztosan nem, melyest nem lehet parcellázni, hanem a mai törvények szerint meg kell művelni. Méghozzá olyan feltételek között, hogy a mezőgazdaságba. befektetett pénz átlagos hozadéka 3—5 százalék, míg a bankba tett pénz kamata minimum 20 százalék. Tételezzük fel, hogy ön egy nagyon jó farmer, és nem 3—5, hanem io—15 százalék nyereséget ér el a munkájával (bürokrácia és fölösleges apparátus nélkül), akkor hogy fog dönteni? Robotol a 10—15 százalékért, vagy mit sem fáradozva, élvezi tőkéje banki kamatát? Csupán ez az egyszerű matematika a magyarázata annak, hogy nem a mezőgazdasági földművelésben keresik az emberek a vállalkozás lehetőségét. Cikkének végefelé írja, hogy manapság csak a nagyüzem juthat hozzá a termelés egyik alapvető tényezőjéhez, a termőföldhöz. Ez az információja ma már elavult. Bárki vehet földet és termelhet rajta. Persze az is igaz, hogy a föld ára a föld értéke nálunk, Magyarországon még nincs figyelembe véve a mezőgazdasági termékek árában. Pedig a- világon mindenütt ez a természetes. Ugye, milyen anakronisztikus, a feje tetejére állított ez az egész rendszer, amelyben jelenleg vagyunk? Ez is azt mutatja, hogy megfontoltabban kell véleményt alkotni a társadalmunk és gazdaságunk kérdéseiről, mert sokkal bonyolultabbak azok, mint néhány hangzatos reformszólam. ön „közgazdasági szörny- szülött”-nek nevezi az agrárértelmiségi réteget, akik kiszolgáltak egy rendszert, erkölcsi és szakmai gátlást félretéve. Ezek az ön gondolatai. Mit gondol, ha Magyarországon valóban beindul a Suzuki-gyár autóösz- szeszerelő üzeme, az ott dolgozó magas képzettségű szakembergárda, minden egyénieskedését félretéve, nem egy adott rendszert fog majd kiszolgálni?! Mit gondol, a General-Motors több tízezernyi alkalmazottja mind a tulajdonosi érzülettől áthatva végzi munkáját olyan kifogástalanul, hogy a végén minőségi termék kerül le a futószalagról? Természetesen nem így van. A fejlett tulajdonviszonyú társadalmakban sem csak a saját tulajdon gyarapítása a hajtóerő, hanem a döntő többségnél; a fegyelem, a megélhetési kényszer. Tehát, amikor a jövőt fogalmazzuK meg, akkor erre is gondoljunk. A fegyelemnek azonban van egy sajátos formája is, melyet senkinek sem — önnek sem — szabad elfelejteni: az önfegyelem. A cikk szerint elmaradott gazdaságunk legfőbb megváltó eszköze a piac kiépítése, működése. Ezzel és az így kialakuló szabadversennyel teljesen egyetértek. Ez igazi, jó célja a gazdaságunknak! De ma nem ez a fő probléma, hanem az, hogy: mi lesz addig? Mert remélem, ön sem hiszi, hogy egyik nap felébredünk és akkortól piacgazdaságban élünk. A jelenlegi pénzügyi és termelési gazdasági rendszer annyira összekuszált, az árak annyira nem fejezik ki az általuk képviselt termékek értékét, hogy ezt a zűrzavart kibogozni nem lesz könnyű, az igazi piac- gazdaság megteremtése csak az álmok világában megy gyorsan. Kár, hogy Csullag József nem nevezi nevén a dolgokat. Kik azok, és hol élnek, akik „ilyen disznóölés táján lopják a hízóalapanyagot” — kérem, nevezze meg ezeket az embereket, mert így általánosságban beszélve sértegetésnek, ködösítésnek tűnik a véleménye. Végezetül ne vegye rossz néven, ha megkérdezem: eddig öp hol dolgozott, mit tett azért, hogy ez a sokat szidott agrárágazat elmozduljon a mélypontról? Nem akarom önt felelősségre vonni, nincs is hozzá jogom, csupán remélem, hogy ön, aki az Agráregyetem tanára, sokat tett azért, hogy Somogybán ne az ön által felvázolt „közgazdasági szörnyszülött oroszlánfóka- csorda” került ki a felsőfokú tanintézeteinkből. (Megjegyzem, hogy ebben a megfogalmazásban és az ön által leírtakban van némi ellentét.) Ügy gondolom, hogy fiatal, ambíciókkal teli szakemberek nélkül nincs esélyünk a talpraállásra. önnek, mint közgazdász szakembernek, abban kellene segítenie — ha ennyire tájékozott a mezőgazdaság gondjaiban —, hogy ne kívülállóként bíráljon, hanem konkrét szakmai tanulmányokkal segítse elő egy reális agrárreform megvalósítását. Dr. Pallér Endre eloök Vörös Csillag Tsz, Barcs Hunyadkürti Ilona munikatárs Mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetsége Hát elkezdődött a roham, a harc a voksökért. Töményen kapjuk amit kapunk, hogy ki honnan jött, mit akar és mit nem. ígéretek tömkelegé pár sorban az újságok oldalain, pár percben az elektronikus sajtó műsorán. Végül is ebből senki semmit nem tud meg, így nem befolyásolhatja semmi, lelkiismerete szerint szavazhat. A napokban Nyu- gat-Európából érkezett vendégékkel beszélgettem, ők is látták a kampány nyomait, elnézően mosolyogtak, udvariasan félretették a mutatott és részben lefordított lapszámot, és csupán néhány szóban nyilvánítottak véleményt, gondosan ügyelve arra, hogy senkit ne sértsenek meg. így inkább „elütötték” a dolgot, más irányba próbálták terelni a beszélgetést. ADJ EGY RÉPÁT, ETETEM A üVbkbKVT De mi legyen ez a más irány? Az ember manapság másról sem tud beszélni, csak arról, hogyan maradhat. talpon, honnan szerzi meg a betevőt, hova induljon vásárolni, hogy a kért portékát ki is tudja fizetni. Még azt sem mondhatom, szegény ember vízzel főz, hiszen a mostani vízdíj mellett szegény embernek ez sem ajánlatos. És ha már itt tartunk, a szegénység a bölcsődékben kezdődik. Olvasom, hogy a szekszárdiak kétségbe vannak esve, hiszen nőttek a térítési díjak, valamelyest az anyagnormák is. De a normapénzből még mindig nem- lehet előállítani az előírt kosztot. Valahol a szülők már délben elviszik a csemetét, mert úgy az olcsóbb. Másutt más módon próbálnak segíteni. Pécsett például van olyan bölcsőde, ahol nagy a raktár, így még az áremelés előtt sikerült beszerezni egy csomó ebéd- alapanyagot, de az is elfogy egyszer. Meg van, arriit nem lehet előre beszerezni, hiszen frissen kell, hogy kapja az apróság. Másutt úgy próbálnak segíteni magukon, hogy a szakácsnők piacra szaladgálnak, alkudoznak, vásárolnak. És ez már egészen családias valami. Innen már csak egy lépés, hogy a szülők adják össze a napi ebédre a sárgarépét, petrezselymet, egy-egy darab kenyeret, némi házitésztát. A szülök viszik a lekvárt, a zsírt, a margarint, a húst, és bocsánat, ezt majd elfelejtettem: a gyereket. Ezek után majd azt kell megkérdeznünk, mitől állami a bölcsőde, az óvoda. Nem akarok senkinek tanácsot adni, de ha én pártot alapítottam volna, és indulnék a választásökon, minden kampánypénzemet a gyermekintézményeknek adnám. Csupán annyit tartanék meg, amennyiért pár helyen elmondhatom: indulok, de nem lesz kampány, mert a teljes összeget erre ás erre fordítottam. És ez már nem üres szócséplés lenne, hanem egy megvalósuló program, ami nálunk még ugyancsak hiányzik. SZÁMOLGATUNK, •gTÁMLAÜGATUTCR Az is igaz, valami úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyattesés. Például az, hogy lessem a számláló- biztost, s közben énekelgessem a régi Máté Péter-dalt: Ügy várom, jössz-e már. Jött. határozottan, egyemberként. Udvarias, megnyerő modorú fiatalember, aki kipakolta több kilónyi holmiját, s hozzáfogott a kérdőívek kitöltéséhez. Mellette ott hevert a számítógép által kiadott ív, amiből ellenőrizte, pontosak-e az általam bemondott adatok. Akadnak ugyanis olyan ga- ládok, akik hamis adatokat adnak meg, ami a korukat, az anya- és apanevüket illeti, és tényként tálalják azt is, ami egyébként álom. Amikor pedig azt kérdeztem, mire jó ez a cirkusz, hiszen ott mindenkiről mindent tudnak és íme itt a nyilvántartás is, csak a vállát vonogatta, mondván, neki otthon rólam még több nyomtatványt ki kell tölteni. És hogy mire jó ez az úgynevezett reprezentatív fölmérés, ő maga sem tudja, mindenesetre sokba kerül. Egyébként, mint mondja, sokan balhéból rossz adatokat mondanak, szándékosan vezetik félre a számlálóbiztost, hiszen elvileg kötelező azt írnia, amit a kedves állampolgár állít magáról. Ha azt, hogy anyanyelve a Nyugat-Batu, ő azt írja. És ha azt vallja, hogv nemzetisége szomáli, azt is. így meglehet, hogy a halál- pontos felmérés eredménye: Magyarországon az emberek többsége a batu nyelvet beszéli anyanyelvi szinten, szíve szerint viszont etióp. Persze könnyű kivédeni a dolgot, hiszen az adatot egyeztetik a központi nyilvántartással. Csak akkor meg minek ez a cirkusz sok-sok millióért? NEM ROBBANT A~FOCEGÖDOR A PMSC-nél meg a pénzt számolgatják. Elég lesz, nem lesz elég, marad, nem marad a nagymúltú sportkör, mely több tízezer baranyainak, sőt más megyebelieknek is biztosítja az arénában az olcsó cirkuszt, a focit. Sőt, amj nem kis- dolog, általában jó focit. Ám a szurkolók aggódnak, a bázisvállalatok helyzete esetleg azt jelenti, vége a csapatnak is. Pedig mint mondják, ez nem pár vállalat, hanem egy nagyváros csapata, segítsen hát a tanács. Ezért tüntettek szerdán délután a Pécsi Városi Tanács előtt. „Gyertek ki, gyertek ki” invitálták maguk közé a város vezetőit a szurkolók,- ám ők inkább a meleg szobában, a vastag falak mögött maradtak. Egyelőre. Igaz, ígéret van arra is, megsegítik a csapatot. Így nem robbant igazán a bomba. Szerencsére másutt sem robbant, Pécsett nem is ment különösebb szenzáció- számba, ha mondjuk, a szippantókocsi egy-egy kézigránátot, hasonlókat is kiszippant a szennyvízaknákból. A minap mégis a szokásosnál több szó esett arról, hogy kedden, miközben az egyik derítőt tisztították a Török utcában, a szippantó csövében dügulás keletkezett. Kiderült, hngy mindezt 1932-ben gyártott karabély- lőszerek okozták. Második világháborús emlék, mondták néhányan. Csak az a bökkenő, hogy két hónapja még nem volt ott ez az emlék, ráadásul a töltényeken nincs korrózió, ami arra utal, hogy nemrég kerültek oda. Még jó, hogy nem kezdett el tüzelni a pöcegödör. Pedig az igazi szenzáció lett volna. Dán Tibor Tavaly a szeptemberi tanévkezdéssel új CNC- labort alakítottak ki Kaposváron az Ipari Szakközépiskolában. A korszerű laboratóriumban Sándor Gyula műszaki tanár irányításával 50 érettségizett fiatal ötödik évfolyamként technikus képesítést szerez majd. A hetven órás képzés során a hallgatók tervező programok alapján számítógépen készítik el a munkák folyamatát, technológiáját. A gépek az utasítások alapján jelenleg három programozott esztergapadot és egy marógépet irányítanak. (Gyertyás László képriportja)
