Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 20., szombat 1 . : ültül IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMUVELODES 1 SOMOGY Keszthelyi műhely címmel verscsokrot közöl megyénk kulturális folyóiratának összevont november-decemberi száma, ezzel zárul a tizenhetedik évfolyam. Kántor János, Simán Mária és Szeles József költeményeit olvashatjuk a szerzők, a keszthelyi írócsoport bemutatását hiányolva. A vers- kedvelőket különösen kegyeibe fogadta a Somogy legújabb száma, s aki el kíván mélyedni a líraelemzésekbe, annak Mezey László Miklós tanulmányát ajánljuk, amelyben a kárpátaljai fiatal magyar irodalomról és annak képviselőiről szól. A szerző az „Évgyűrűk” címmel megjelent kárpátaljai magyar irodalmi antológiát, illetve háttérül a kárpátaljai literatú- ra helyzetét mutatja be. A hatvanas, illetve hetvenes években fellépő, a József Attila Irodalmi Stúdióba csoportosult úgynevezett harmadik nemzedék jelzi legegyértelműbben a nemzeti literatúra valódi irodalommá izmosodásának eredményeit — állapítja meg a tanulmány írója. Csoportjuk munkájának összegzésének tekinti a nemrég megjelent „Évgyűrűk” című almanachot. Somogybain is megfordult, ismerős költő Balia D. Károly az egyik legerőteljesebb tehetség. Verseiben fölfigyelhető az intel- lektualizmus és a rendkívüli képteremtő hajlam. — Olyan lírikus — állapítja meg Mezey —, aki nagyon pontosan érzékeli, sőt átéli a harmóniáját vesztett világ ziláltságát, benne a tétova ember magakeresését, noha érezhetően két lábbal áll ebben a zaklatott létezésben, s elég erős művészalkat ahhoz, hogy látleleteit érvényes ítéletekkel fogadtassa el olvasójával. Finta Éva, Horváth Sándor, Vári Fábián László, a fiatalabb Bállá Teréz, Füzesi Magda bemutatásával ismerteti az angológiát, továbbá a dolgozat írója. Szól a kárpátaljai magyar irodalom prózai terméséről, nem véletlenül rövidebben, mint a líráról, hiszen e műfajban gyérebb az érett termés. A próza világában is otthonosan mozog Balia D. Károly. Atmoszférateremtő képessége és lélekábrázoló invenciója megnyilvánul elbeszéléseiben is. Gyürke László novelláiról, Keresztény Balázs regénylehetőséget sejtető válogatott elbeszéléseiről, Skotnyár József Kaffkára emlékeztető sejtelmes novelláiról emlékezik meg továbbá, Mezey László Miklós. Ismerőssé avatja írásában Laczkó András, Laki Krisztina operaénekesnöt, akivel a folyóirat főszerkesztője Fonyódon beszélgetett. Gilda, Cimarosa Titkos házasság című operájának Caroli- náját ismerhetjük meg közelről, aki nemcsak a világ legismertebb operaszínpadain fordult meg, hanem Somogybán is. Félje kaposvári , Budapesten a Várban egy Omega-koncerten ismerkedtek meg. Lengyeltótiban is sokszor megfordult a neves operaénekes- nő. A nyáron a helyi templom renoválására itt adott jótékony célú hangversenyt Laki Krisztina — tudjuk meg a vele folytatott beszélgetésből. Gyászkeretes címmel emlékezik meg a folyóirat Lajta Kálmán munkásságáról közeli halála alkalmából. Olvashatunk Finnország jelenlegi szellemi légköréről Tarmo Kunnas tollából. A tanulmányt finn költők verseiből összeállított csokor egészíti ki. KULTURÁLIS FOLYÓIRAT Ócsai Károly szobrász alkotása — Vörösmarty Mihály A Somogy legújabb számából. Örömmel olvastam a Somogy november-decemberi havi összevont számában a Kaposvárról Budapestre költözött és ott dolgozó Knézy Judit néprajzos dolgozatát. Vallások, népszokások, búcsú, temetés és gyász tárgyi néprajza Marcaliban.és környékén címmel. Érdemesnek tartom összegző megállapítását továbbgondolásra: Nemcsak a visz- szaemlékezéseket lenne érdemes gyűjteni, hanem a régi egyházi, családi feljegyzéseket is föl kellene deríteni” —javasolja. Történelmi visszaemlékezés Szénái József írása, aki a szovjet- unióbeli szlavjanszki hadifogolytábor életét villantja föl, az antifasiszta harcra irányítva az olvasó figyelmét. Simon Dezső írását Tüskés Tibor ajánlja az olvasó figyelmébe; a szerző írói igénnyel vetette papírra élete törénetét Kuláklistán címmel. Az alábbiakban részletet közlünk Simon Dezső írásából: „Mindig nehezebb lett a helyzetem. Egy délután jönnek értem a rendőrök. Házkutatást tartanak, mert áruhalmozásért fel vagyok jelentve. A házmesterem, aki látta, hogy mennyi élelmem van, feljelentett. Az összes zsírkészletemet elvitték, bár szabályos vágási engedéllyel vágtam egy nagy, 250 kg súlyú sertést, melynek több mint 100 kg zsírja lett. Az előző évben is vágtam egy ugyanolyan súlyú sertést, melynek zsírjából is volt még két bödönnel. Lisztem a község által az otthagyott búzavetésem után a fejadagom volt. Volt egy zsák cukrom is. A cukorrépa vetésem után kaptam 12 mázsa cukrot. Egy zsákkal a saját fogyasztásomra hagytam, a többit a piacon eladtam. Bár minderről papírjaim voltak, mégis kitették a Király (ma: Kossuth Lajos) utcába a kirakatba: „így halmozott a Simon Dezső kulák”. Vallatásom emlékezetes marad egész életemben. A tárgyaláson a bíró kérdezte: — Vágási engedély volt-e?—Feleltem:—-Csatolva. — Lisztfejadag-igazolvány: — Csatolva. —A répatermelésért kapott cukor mennyisége? — 12 mázsa, igazolvány csatolva. —A bíró ceruzájával dobolt az asztalon. Kisvártatva azt mondja: — Mégis áruhalmozás, mert a zsírt ki kellett volna vinni a piacra és eladni. Háromévi börtön és 5000 forint pénzbüntetés. A pécsi börtönbe lettem behíva, ahol a házmesterem férje mint alhadnagy és párttitkár szolgált. (Édesapám ugyanebben a börtönben halt meg minden orvosi kezeUJ ALAPSZAB ALY-TERVEZET Az Akadémia rendkívüli közgyűlés előtt A Magyar Tudományos Akadémia február 6-ára ösz- szehívott rendkívüli közgyűlésén a tudós testület új ■ alapszabályainak tervezete és az indoklásként elhangzó állásfoglalás lesz a vitatéma. Az Akadémia szerepéről, jövőjéről, lehetséges programjairól tanácskoznak. Az Akadémia által alkotott alapszabályok jóváhagyása a Minisztertanács jogkörébe tartozik. Sürgős feladat az alapszabályok kialakítása — mondotta Király Tibor akadémikus, megbízott főtitkárhelyettes. Az Akadémia már az 1989. évi közgyűlésén megfogalmazta azt az igényt, hogy alkossanak akadémiai törvényt, és módosítsák az alapszabályokat. Ezekben rögzítsék az Akadémia érdekképviseleti szerepét, köz- testületi jellegét, autonómiáját, szervezetét és működésének rendjét. Az 1989. évi közgyűlés elfogadta a tör- vény-koncepciótervezetét, s ezt szakmai és társadalmi fórumokon is megvitatták. Ezeken sokan Kifejezték fenntartásukat a tervezetre vonatkozó egyes elgondolásokkal szemben; hangott kapott az a vélemény is, hogy az Akadémiáról szóló törvényt az ugyancsak előkészítendő felsőoktatási törvénnyel együtt terjesszék az országgyűlés elé. Az új alapszabályok megalkotása azonban nem késhet tovább, már csak azért sem, mert a legutóbbi közgyűlés óta jelentős társadalmi, politikai, jogi válozások következtek be hazánkban, s az alapszabályokba foglalt elvek iránymutatóak lehetnek a törvény megalkotásához is. Az alapszabályok tervezetében megfogalmazott elvi jelentőségű tételek szerint az Akadémia nem tart igényt a kutatás országos irányítására. Az Akadémia a magyar tudományosság nemzeti alapítású intézménye, amely anyagi és szellemi lehetőségeivel összhangban különös gondot fordít az alapkutatásokra, a magyar nemzeti tudományok fejlesztésére, ösztönzi az interdiszciplináris kutatásokat. Támogatja a tudomány itthoni és külföldi eredményeinek gyakorlati hasznosítását, a hazai oktatási rendszer korszerűsítését elősegítő állami és társadalmi programokat. Síkra- száll a tudományos élet alkotmányos szabadságának érvényesítéséért, a tudományos közélet tisztaságáért és demokratizmusáért, a szellemi munka és alkotás, a kutatók megbecsüléséért. Az alapszabályok tervezetében rögzítették: az Akadémia nemcsak az akadémikusok köztestülete, hanem mindazoké, akik tudományos fokozatot szereztek, illetve akik a kutatói közösség által elismert színvonalon művelik a tudományt. Ezért meghatározták azokat a feltételeket, szervezeti kereteket és működési formákat, melyek lehetővé teszik, hogy az akadémikusokkal együtt a tudomány minden hazai és külföldön élő, elismert magyar művelője részt vehessen a tudományos kérdések megvilágításában, az önkormányzati jogok gyakorlásában, a tudományos kutatások feltételeit, szervezését, meghatározó döntések kialakításában. M. E. lés nélk ül.) Hogy a feleségem minél kevesebbszer látogathasson meg, elvitetett az állampusztai rabgazdaságba. Először nagyon szomorú voltam a nagy távolság miatt, de főleg azért, mert ide havonta csak egyszer lehet jönni látogatni. Csak későbbb láttam, hogy Isten segítsége volt az állampusztai rabgazdaságba helyezésem. Irataimból kitűnt, hogy nagy házaló voltam, ebből gondolták, hogy értek is hozzá. A civil főagronómus behívatott az irodájába, és kérdezte: hova való vagyok? Amikor mondtam, hogy vajszlói születésű vagyok, érdeklődött egy osztálytársáról, aki szintén vajszlói volt. Mondtam, hogy ismerem kisgyermek kora óta, amikor még a nagyapja az utcán kézen fogva vezette. Felkért, fogadjam el a sertéshizlalda vezetését mint rab-segédagronómus. Ha jp munkát végzek, két évet elengednek a büntetésemből. Ez a gyakorlat a jó munkásokkal. Megköszöntem az ajánlatát, elfogadtam a megbízatást.” (Horányi) UJKERY CSABA Számvetés Hogy léphetnék túl a csillagok fényködén, miért érteném a titkok mélységét. Ki vagyok én, hogy hihetném, nekem másként ragyog a mindenség. Gyarló ember, ki remél, szeret, s csalódik, mint a többi napját napra élő, keserű, de újra bízó emberek. De állj meg, barátom, csak egy szóra, nem teljesen igaz így a nóta. Mert bár felettünk az ég forog, s ha akarom, én vagyok a napkorong, mert ugyan mit ér ez a világ nélkülem. Ha akarom van, s ha nem, „gyűlevész semmi” * sír a szívemen. MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF Késői felelet Pálóczi Horváth Ádámnak — Szántódra Vagyok, aki állom ha ütnek, s ha állom tán be is takarnak — eleven csillagok sarában, egeid alól falatról-falatra rág a tegnap. A temetőket is mind ma temetjük, ha zászlót is emelve Nap-keletnek: ha kell, szállunk a Házsongárd alá is, mert jőnek jövevény haruspexek! S ami hűvös békazenés homályban: Halottaink kötele, párolgó lékek — tél is lehet, csontjaik mint farönk...* gyúlékony-szelek lapozta kerítések! A gondolkodás átalakítása A megszokás hihetetlenül nagy úr. Az emberi léleknek egyik kényelmes reflexe ez, amivel többek közt a kellemetlen változások ellen igyekszik védekezni. Ugyanakkor az is bizonyított, hogy a sztereotípiák mennyire akadályozzák, néha lehetetlenné teszik a tisztánlátást, elfedik azokat a mindenki számára fontos felismeréseket, amik az újításhoz, a váltáshoz feltétlenül szükségesek. A megszokás így olyan kövületté válhat, amit csak a legnagyobb erőkifejtéssel mozdíthat meg az arra vállalkozó. Az orosz történelem reformerei — Rettegett Iván, Nagy Péter, Lenin, Buharin és napjainkban Gorbacsov — a kövület-megszokáson változtattak. Ám ne feledjük: amíg a korábbi történelmi egyéniségnek korlátlan (vagy alig megosztott) hatalom minden (vagy legtöbb kíméletlen) eszköze rendelkezésére állt, addig Gorbacsov csak önnön eltökéltségében, pontosan kiszámított taktikájában bízhat, és nem utolsósorban meggyőző érvelésére építhet. Az Európához való felzárkózás, csatalakozás érdekében Nagy Péter cár maga fogott ollót és vágta le a bojári hatalmat és a múltat jelképező hosszú szakállakat. Sok-sok kérdésben Lenin megfellebbezhe- ■ tétlenül intézkedhetett. Gorbacsov viszont demokratizáló és modernizáló elveinek, végsősoron önmagának mondana ellent, ha a korlátlan hatalom nagyon is kétélű eszközéhez nyúlna. Az orosz történelem eddigi átalakításai legtöbbször azonosak voltak a rezsimek (vagy uralkodók, vezetők) megváltozásával. Az újak első dolga az volt, hogy az elődök elveit, gyakorlatát és kiszolgálóit bírálták, vagyis legfeljebb a felszínt kavarták meg. Azután visszatértek a szinte korlátlan hatalom gyakorlásához, az expanzív politikához, az egyetlen vallás (ideológiai) erőltetéséhez. Másra volt és van szükség — ismerte fel Gorbacsov. A „deb- rezsnyevizálást” persze ő is végrehajtotta, de egyáltalán nem elégedett meg a felszín hullámaival. Az Európához csatlakozás feltétele ugyanis a belülről és az alapvetően (mélységében és teljesen) végrehajtott modernizálás. Munkájában, a peresztrojában éppen az az elismerésre méltó, hogy vállalta több százmillió ember megszokásra épülő magatartásának, sztereotip gondolkodásának és mechanikus munkájának átalakítását. Az utóbbi magyar szó persze nem fejezi ki pontosan azt, ami az oroszban benne van: az építés, a teremtés másságát! (Nem ugyanazt toldozza, hanem más alapról indul.) Nem folytatni akart (abban sokan segítették, támogatták volna), hanem újat, mást, Európához méltót teremteni. Ez egybeesik lényegi érdekeinkkel. A történelem ugyanis azt bizonyította, hogy a Nyugathoz való felzárkózás csak akkor lehetséges, ha a birodalom központjában és belülről indul el a modernizálás. Elsősorban a középkori monarchikus rend és elvek, ideológiák lebontása. Enélkül a nálunk is beépített lendítőerő nem áll meg. Annak, aki lengőhintán ült, már a földre lépés is újdonság. A história sok fintora közül az egyik az, hogy olykor egyszerűbb a megszokásokhoz ragaszkodni, a készen kapott gondolkodási klisék vakvilágában élni, mint valóságos értékrendet kialakítani. A nyugalomhoz elegendő volt mások elveit visszhangozni. A középkort idéző (éltető) hierarchiában korunk „hivatásos forradalmárainak” nem kellett egyebet tenni, mint kinyilatkozni saját sérthetetlenségüket. S meglett a csoda! Addig mondogatták, míg a többség belenyugodott (félre ne értsük, ez nem egyenlő az elfogadással). Ennek nyomán a „hivatásos forradalmárok” kiváltságok bástyáinak védőivé váltak. Ez is fintora a történelemnek, akik másoknak rohamot vezényeltek, hamar várvédőkké váltak. Képzeletben szinte az örökkévalóságig. S akkor, a már jól kiépített hierarchiába belépett Gorbacsov, és las- san-lassan megkérdőjelezett mindent. Sőt, amit lehetett, rombolt. A „hivatásos forradalmárok” számára hihetetlen volt, nem tudták felfogni, hogy nem a „tömegek” tették semmissé kiváltságaikat és rohamozták meg erődeiket, hanem a vezetéstől kaptak utasítást a helyzet megváltoztatására, a kapuk megnyitására. Ez az a pont, amelyiktől a szó teljes értelmében átépítésről beszélhetünk: innen a gondolkodásban már nem elegendő a sztereotípia, onnan az alkalmazkodás már nem mehetett a feudális hierarchia rendszerének megfelelően fölfelé. Igazán történelmi tett volt Gor- bacsovtól a gondolkodás megváltoztatása. A szolgalelkűség, a talpnyalás, a kaméleonmódszer és a többi kipróbált eszköz már a valósággal történő szembesülés. Elveszhette jelentőségét, szerepét az önkorlátozó belső cenzúra. Ami azért működött, mert soha nem lehetett előre tudni, jól dolgozik-e az író, az újságíró, a szerkesztő. Minden csak utólag derült ki, amikor dicséretet vagy szidást osztott ki a sérthetetlen illetékes. A gor- bacsovi peresztrojka és glasz- noszty remélhetőleg véglegesen lomtárba teszi a belső, már sokak által kifogásolt alkalmazkodó órát. A tabutémák mindenkinek megszűntek. A beszélgetések, viták során szűk körben sem kell már félve körbetekinteni, ki hallja és viszi tovább. A dolgok, a jelenségek nevükön nevezhetők. Ott is, ahol negyven-hetven évtizedig másra programoztak. A léleknek, a gondolkodásnak, a beszédnek és az írásnak, az emberi szellemnek ez a felszabadítása Európa e tájékának nagy élménye. Hogy mennyi ember osztozik ezen, az nap nap után tapasztalható. Olyan öröm ez, amit — bizton remélhetjük — nem lesz módja és joga senkinek elvenni. Gorbacsov új gondolkodást serkentő munkája is biztosíték rá. Laczkó András Kitekintések
