Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-29 / 307. szám
1989. december 29., péntek 7 SZILVESZTER ELŐTT Miért hoz szerencsét a kéményseprő? Boldog eve; Most, hogy könyvet készülök írni a kéményseprő-mesterségről, 1945 előtti szaklapokat olvasva látom, e sajátos foglalkozás művelőit is erősen foglalkoztatta: hogyan alakulhatott ki az a képzet, miszerint a velük való találkozás szerencsét jelez? Bájosan naiv feleleteket adtak erre. Például: ha valami miatt éktelenül füstölt a kályha vagy a „sparhert", és akkor betoppant a kéményseprő, örömében összecsapta a kezét a háziasz- szony, „beh' szerencse, hogy épp' most jött"... 1932-ben közölte a Kéményseprők Országos Központi Értesítője a bécsi kéményseprő-társulat elnökének a véleményét: „Ez a hiedelem igen régi időkbe nyúlik vissza, amikor még a városokat erdők övezték, amelyekbe a polgárok vadászni jártak. Ha a vadász szénégetővel találkozott, ez számára szerencsét jelentett (...) Ezekről a szénégetőkről származott át a szerencsét hozó tulajdonság az ugyancsak kormos kéményseprőre." Ha ezt a fejtegetést elfogadjuk, akkor is nyitva marad a kérdés: miért szerencsét hozó a kéményseprő — illetve a szénégető? Amikor elhatároztam, hogy megkísérlek választ adni erre, és összegyűjtöttem a néprajzi szakirodalom meglehetősen gyér vonatkozó közléseit, alaposan meglepődtem. Kiderült, korántsem kizárólagos — noha rendkívül elterjedt — a kéményseprő alakjához fűződő szerencseképzet. Van, ahol azt tartják, szerencsétlenség előjele a velük való találkozás. Az ország néhány pontján szúrópróbaszerű rákérdezéseim során újabb és újabb adatok erősítették meg a negatív jelleget. Például a Baranya megyei Szalat- nán, ha kéményseprőt látnak, a jobb kéz középső ujját a mutatóujjra teszik keresztbe, hogy el ne vigye a szerencséjüket. Ha egy gyerekcsoportban egy szemfüles előbb meglátta, odaszaladt a kéményseprőhöz, rácsapott a hátára, és azt mondta a társainak: „leütöttem a szerencséteket". Ezek után kétszeres érdeklődéssel kerestem a választ. Először is megnéztem, miért van az, hogy e foglalkozáshoz a szerencse/szerencsétlenségképzeten kívül is még oly sok hiedelem, szokás kapcsolódott. Közrejátszhatott ebben, hogy a kéményseprő megjelenése eseményszámba ment, különösen kezdetben, amíg a 18. században szinte megyényi területeket látott el egy-egy mester. S e szakmát, amely nemcsak a földművesek életmódjától, hanem voltaképpen a többi iparosétól is teljesen elüt, eleinte etnikailag is mások, olaszok művelték. S a letelepedettek, az egy helyben lakók mindig is • gyanakvással vagy legalábbis megkülönböztetett figyelemmel övezték a nem helybelieket, különösen a garabonciás módjára vándorlókat. A hiedelemrendszerbe beépülés szempontjából igen lényeges mozzanatnak tartom’a kéményseprő és az ördög alakjának összekapcsolódását. Nézetem szerint ebben nem csupán a fekete külszín, hanem e foglalkozás tűzzel kapcsolatos volta is szerepet játszott. („A kisgyerekeket ijesztgettük a kotróval, mondtuk, hogy elvisz az ördög bácsi.") A hiedelemvilágban az ördögképzet egyébként rendkívül sokszínű, egyaránt előfordul negatív és pozitív előjellel. A szerencsét hozó jelleget erősítette a korom is. Erre utal ez a versike is: Kéményseprőt látok, szerencsét találok. Kéményseprő piszkos, a szerencsém biztos. A kéményseprő korommal érintkező szerszámai, illetve azok darabjai is pozitív erővel bírnak: „az is szerencsét hoz, ha nyírfaseprőjéből letörünk egy darabot, vagy ha kihúzunk néReprodukciók a szerencsi Zemplén Múzeum képeslapgyűjteményéből hány szálat a keféjéből". S a seprűhöz is igen elterjedt, szerteágazó hiedelmek fűződnek. Elsősorban a rontás elhárításának a tárgya, de eszköze a rontó szándékú embernek is — gondoljunk csak például a boszorkányok seprűjére. S végül, de nem utolsósorban, magához a kéményhez, a lakóház kiemelt, kultikus helyéhez is gazdag néphit és szokásanyag kapcsolódik. Ám nem elég csupán a kéményseprő jellemzőit és az azokhoz tapadó képzeteket megnézni, hogy magyarázatát tudjuk adni az alakjához fűződő, egymással ellentétes hiedelmeknek. Meg kell kísérelni a hozzá tartozó szokáscselekvéseket értelmezni. Ezek közül a leglényegesebb a gomb megnyomása, illetve megfogása. A gomb megnyomása tipológiailag azonos önmagunk belevetítésével egy zárt, mágikus körbe. A mágikus kör. arra szolgál, hogy elkerítsük magunkat attól, akitől vagy amitől félünk. Ha ez így van, akkor miért volt szükség a gomb nyomására, ha a kéményseprő szerencsét hozott volna a néphitben már a kezdetekben is? A kérdés csak úgy oldható meg, ha azt tételezzük, eleinte szerencsétlenséget vártak a találkozástól, majd pedig idővel megfordult az előjel. Á dolgok, jelenségek önmaguk ellentétébe való átcsapása a kultúrában nem egyedi jelenség. Újabb kérdés: esetünkben vajon minek a hatására következett ez be? A kéményseprés sokáig meglehetősen lebecsült foglalkozás volt, viszont tűzrendészeti szempontból nagyon fontos. Mária Terézia 1748-ban ezért is adott számukra céhlevelet, ami számos kiváltságot és egyúttal kötelezettséget is előírt. így zárt kerületek létesítésével a területükön keletkező tűzesetekért felelőssé tette a kéményseprőmestereket. S egy szolgáltató iparosnak — és a kéményseprő végső soron az — különösen nem célszerű, ha idegen testként él egy társadalomban, természetes tehát a törekvése, hogy elfogadtassa-befogadtassa magát. Ennek egyik eszköze, feltétele a meglévő szokásokhoz való alkalmazkodás. Véleményem szerint ez történt esetünkben is, úgy, hogy a kéményseprők is bekapcsolódtak az újévi köszöntés magyar néphagyományban is elevenen élő gyakorlatába. Ez irányú kezdeményezésüket mutatja, hogy ők ajándékot is visznek, mintegy indokolva látogatásuk célját, holott rendszerint csupán a házigazdák honorálják ajándékkal, fizetséggel a köszöntést. S az ajándékba vitt falinaptárokon a kéményseprőket előnyös színben feltüntető propagandaversikék voltak. (Az általam ismert legrégibb darabok a múlt század első éveiből valók.) A propaganda sikerrel járt. Napjainkban aligha vannak olyanok, akik így szilveszter táján ne örülnének, ha kéményseprőt látnak. Szulovszky János Rolrlo^ uiévet! Kémények és seprők Takács Éva karikatúrái 3 ANYA — Elemér te idióta... én nem ezt a golyót kértem! A játék angyala Az, hogy Simona nővér neve bekerül-e az 1989-es esztendő rekordjai közé, most még nem tudható. Bizonyossággal állítható azonban, hogy a London melletti Tyburn katolikus konvent- jében túljegyzik a tettét mind a teljesítménye, mind a jó cselekedete alapján. Simona nővér ugyanis megnyerte a brit apácák biliárdbajnokságát. Az újdonsült bajnok — mint Londonból keltezett hírében az ANSA megírta — a győzelem boldog tudatában sem adott nyilatkozatot, hanem azonnal visszavonult a cellájába. Igv aztán még az első díjat sem tudta átvenni: egy legújabb típusú biliárdasztalt. A protokolláris ceremónia mellőzése, mondhatni, bocsánatos bőn. Az a lényeg, hogy az asztal a zárádban maradt, ott, ahol oly lelkes hívei élnek e játéknak. Egészen pontosan egy esztendő óta. amikor is Xavier anya. a rendfőnök biliárdasztalt vásárolt a nővérek kevés szabadidejének játékos eltöltéséhez. A jótékony célú versenyen egyébként 14 ezer font gyűlt össze, s ezt a zárda kápolnájának restaurálására fordítják. Itt az ideje az előítéletek felülvizsgálatának; nemcsak ördöge, angyala is van a játéknak. ,,Az olasz baloldal peresztrojkáját akarjuk megcsinálni. És ha ez sikerül, talán nem múlnak ki a kereszténydemokrata kormányok alatt. ” A kijelentés az Olasz Kommunista Párt egyik vezetőjétől, Fabio Mussitól származik, s olyan körülmények között hangzott el, amelyeket már most történelminek szokás nevezni. Arról van szó, hogy a nagy múltú párt el akarja hagyni nevéből a „kommunista” szót, zászlajából pedig a sarlót és a kalapácsot. A javaslat az idős párttagok körében vihart, a politikai ellenfelek sorában pedig megdöbbenést keltett. A bejelentés első pillanatában kitűnt, hogy többről van szó, mint egyetlen párt magánügyéről; a múlt radikális felülvizsgálata nyomán a politikai jövő a tét. Az Espresso című hetilap arra is kíváncsi volt, hogy kik ellenzik, és (tik támogatják ezt a sajátos peresztrojkát. A közvélemény-kutatás adataiból—4200 megkérdezett véleménye alapján — kitűnik, hogy az olaszok többsége (59 százalék) támogatja az OKP új politikáját, s vele együtt a névváltoztatást is, a jelképek (sarló-kalapács) elhagyásával. Tanulságos következtetéseket vontak le a válaszok életkor szerinti megoszlásából. A 24—44 éves korcsoport — vagyis azok, akik meghatározó módon vannak jelen az olasz életben — 88 százaléka úgy nyilatkozott, hogy érdeklődéssel figyeli az OKP átalakulását, és közülük 77 százalék egyet is ért az új javaslatokkal. Mindössze 17 százalék maradna a régi úton, a név és a jelképek mellett. A 45—64 évesek közül 75 százalék igent, és csak 13 százalék mondott nemet. Mivel minden döntés a jövő érdekében történik, megkérdezték a politizálás szempontjából ma még kialakulatlan korúakat is. Nos, a 15—24 éves fiatalok elsöprő többségét nem érdekli, hogy mit csinál és mit akar az Olasz Kommunista Párt! Peresztrojka olasz módra
