Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-29 / 307. szám
8 1989. december 29., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA Korunkbeliekről innen-onnan Jobbak, mint a hírük A Goldring and Co. ügynökség (Chicago) egy tanulmányban kimutatta, hogy az ötvenen felüli fogyasztók távolról sem olyan begyepesedettek és idegenek az újításokkal szemben, mint feltételezik róluk. A tanulmány, amely különösen azért fontos, mert Európában állandóan nő az idősek aránya, azt mondja: „Az ötven éven felülieket aktívan, intelligensen és agresszíven kell körüludvarolni.” A Goldring elnöke, Robert Kaden: „Áz idősebb fogyasztó aktív és ügyel az egészségre, egyáltalán nem hü a márkához.” Különböző alcsoportokra lehet őket osztani. Vannak köztük például öntudatosak, akik még dolgoznak és viszonylag jól szituáltak: aktív nyugdíjasok, jó fizetéssel, akik szeretik a művészetet, a színházat és étteremben étkeznek; kis jövedelműek, akiket gyakran részletfizetés terhel, egyedülálló, gazdaságilag elégedett, idősebb nők — ők a pénzüket főleg a gyermekeikre és unokáikra költik, gyakran vallásosak, szeretnek olvasni. (Marketing News) Bántalmazzák az öregeket Statisztikailag minden 20 öregből egyet bántalmaznak Angliában, néha halálosan, a velük együtt élő rokonok. Az észak-londoni szociális szolgálat igazgatója szerint a családokban a stressz hatására verik vagy elhanyagolják a velük élő idős rokont. Ugye szép lesz? Pedig ezek az ujjak nem a tűhöz szoktak... Fotó: Jakab Judit Öreg embereket zúzódások- kal és törött tagokkal vettek fel baleseti és sürgősségi osztályokra fizikai bántalmazás után; néhány esetben nyugdíjasokat agyonvertek, rendszerint a házastársaik. Az igazgató a háziorvosokat hibáztatta, amiért nem veszik észre a stresszt a potenciális bántalrtiazókban, és így nem riasztják a szociális szolgálatot vagy a geriátriai egészségügyi szolgálatot. Állítása szerint az olyan idős emberek száma, akiket az a veszély fenyeget, hogy a fiuk vagy a lányuk bántalmazza, eléri az 500 ezret. (The Times) Nyugdíjasok gondjai Egy Gallup-felmérés szerint a 65 éven felüliek háromnegyede anyagi nehézségektől fél öregkorára, és csaknem a felük úgy véli, hogy legalább részmunkaidős munkahelyek kellenének. Az idősek 55 százaléka tart tőle, hogy a társadalom- biztosítás nem fog eleget költeni arra, hogy az idősek egészségét megőrizze: 41 százaléka úgy érzi, a családoknak többet kell majd hozzájárulniuk az idősek gondozásához. Amikor azt kérdezték tőlük, hogy több szolgáltatást vagy nagyobb anyagi támogatást szeretnének-e kapni, az idősek több mint a fele az anyagi támogatásra szavazott, 28 százalék kért több szolgáltatást. Ha nem tudják magukat ellátni, öt közül négy azt választotta, hogy „A Nyugdíjasok oldalát olvasva, felbátorodtam és tollat fogtam, hogy észrevételemet papírra vessem..." (Füredi István, Marcali.) „A hatvanas évek elejétől vagyok előfizetője lapjuknak. Betegségem miatt muszáj feküdnöm, így sokat olvasok. Örömmel vettem tudomásul, hogy létezik a Nyugdíjasok oldala, s én most odafordulok kérdéseimmel". (Egy rokkant asszony Adándról.) És folytathatnák a levelekből vett idézeteket, a Kaposvárról, Nagyatádról és máshonnan kapott, az olinkább otthon ápolják, mint kórházban. (The Times) Öregen butábbak leszünk? Az öregség konvencionális képének része az az elképzelés is, hogy akárcsak a test, a szellem teljesítőképessége is csökken a korral. Bizonyos betegségek esetén valóban bekövetkezik az intellektuális képességek leépülése. Ilyenkor a beteg nem tud térben és időben orientálódni, zavarosan beszél, mellőzi a logikai összefüggéseket, ami megnehezíti a családi együttélést. S aki gyakran tapasztal ilyesmit, az hajlamos arra, hogy minden szellemi gyengeségért az életkort okolja. Fel kell azonban tenni a kérdést: vajon az ilyen leépülés elkerülhetetlen-e? Gondoljuk csak meg, hogy öregkorában nyújtotta a legjobb teljesítményét például Tizian, Fontane, Humboldt és sok más híresség. Ezek nem cáfolják ugyan az előítéletet, de logikusan arra kényszerítenek, hogy az ilyen hiányosságokat ne tekintsük az öregedés elkerülhetetlen velejáróinak. Statisztikailag is kimutatható, hogy az idős korban megállapított csökkent képességek oka az esetek kb. 75 százalékában nem a korral függ össze. (Neue Zürcher Zeitung) Hernesz Ferenc, a rovat szerkesztője dal sikeréhez fűzött jókívánságokat. Ezek mind, mind azt bizonyítják, hogy jó elgondolásnak, életrevaló ötletnek bizonyult a „célirányosan" szerkesztett, a nyugdíjasok ügyes-bajos dolgaival foglalkozó oldal indítása a Somogyi Néplapban. Ilyenkor, néhány napnyira az óév zárásától és az új esztendő kezdetétől, ha amolyan leltárfélét készítenénk és ennek alapján ösz- szeállna a gyorsmérlegünk, a végeredmény az iménti állítások igazát bizonyítaná. Ehhez persze az kellett, hogy segítőkész partnerre találjunk a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságban — számos, hozzánk küldött levélre tőlük kaptunk választ —, és szerkesztőtársakra leljünk mindenekelőtt azokban az olvasóinkban, akikhez soraink íródnak: a nyugdíjasokban. A tőlük kapott levelek némelyikében nemcsak panaszok sorjáznak, hanem emberi sorsok is kirajzolódnak — s ez már az őszinteség, a bizalom jele, aminek igencsak örül a rovatszerkesztő. S örül akkor is, ha sikerül megnyugtató választ adni, jó tanáccsal szolgálni, mert ilyenkor közel jutunk ahhoz a célhoz, amelyet egyik kaposvári olvasónk így fogalmazott meg levelében: „Az oldal megjelentetésével pártfogóra találtunk mi, kisnyugdíjasok." Igen, becsüljük és tiszteljük azokat, akik a sok, sok ledolgozott év után nem élveznek olyan megbecsülést, amilyenre egyébként rászolgáltak, s ha ezt a hiányt nem is tudjuk ellensúlyozni, segítjük őket minden lehetséges módon. Reménykedünk abban, hogy 1990-ben az ideihez hasonló bizalommal számíthatunk egymásra. Erre azért is szükség lesz, mert a társadalmat és benne a nyugdíjasok egyre szélesebb rétegét még több gond, probléma feszíti majd, mint amennyivel 1989-ben birkóznia kellett. Hátha könnyebb lesz ez a mérkőzés, ha nem hagyjuk, hogy magukra maradjanak. Stoppolom a serclit! Nagykőrösön, a preparandia konviktusában annak idején — vagy fél évszázaddal ezelőtt — nem ismertük azt, hogy tízórai vagy uzsonna. Talán éppen azért vártuk olyan nagyon az otthonról érkező csomagot, melyet Vigh Feri bácsi, pedellus hozott el a postáról. A pakkot' aztán 20 fillér leszámolása ellenében átvette boldog tulajdonosa; nemcsak ő vágyakozott a tartalmára, hanem a szobatársak is, vagy tizenketten. A várt csomagból az élelem így aztán 'el is fogyott, rendszerint még aznap, ebéd után. De ha akadt valakinek 10 fillérje, az tanítási napokon vehetett egy szelet tejfölös vagy vajas kenyeret, melyet Vigh néni árult a pedellus kis fülkéjében. Tízpercekben, ha nem is éppen tolongott érte, de vásárolni ment egy szelet kenyeret a prepanépség egy része. íratlan szabálya is volt a vásárlásnak! Ez a szabály nem állt másból, mint abból, hogy amikor Vigh néni kinyitotta a pedellusi fülke ajtaját, aki elsőként meglátta a tálcán a tejföllel vagy vajjal megkent kenyérszeleteket, már kiáltotta is: —- Stoppolom a serclit! Ez pedig olyan kijelentés volt, amit illő módon tisztelet' ben kellett tartania mindenkinek! Ha néha egyszerre hangzott el a kiáltás, akkor sem tört ki a háború: rövid diplomáciai tárgyalás után a felek megállapodtak abban, hogy kétfelé vágják a serclit, s békésen megosztoznak rajta. Ha így jutottak hozzá, fele-fele alapon, akkor az, aki a fényes nikkel tízfillérest adta, rövid úton birtokába jutott két darab 2 filléresnek és az egy darab 1 filléresnek — annak idején bizony volt értéke az 1 fillér- i nekis... Mivel nekem akkoriban, j amikor prepa voltam Nagy- | kőrösön, gyakorta nem jutott ; sercli, talán azért szeretem ! most, akár tejföl vagy vaj nél- j külis. ix j Számítsunk egymásra! Gyorsmérleg — olvasói levelekből Értékmentés és elmúlás Század eleji, vályogból épült házat vásárolt meg a ka- rancslapújtői Karancs Tsz, amelyet múzeumnak rendezett be. A kiállított tárgyakat a termelőszövetkezeti tagok társadalmi munkában maguk gyűjtötték össze és tették kiállításra alkalmassá. A múzeumban a századfordulótól a század közepéig használatos tárgyakat — köztük sok munkaészközt — helyeztek* .el: megtalálható itt^például a háziipar egyik fontős kelléke, a szövőszék is. (MTI-fotó, H. Szabó Sándor felv.) ..Század eleji házakat örökített meg Somogybán Király Béla fotóriporter is. Ezekből azonban nem lesz múzeum... Egy, azóta már nevesincs településen, Kakpusztán kattant a fényképezőgép zárja, hogy megőrizze az utókornak a hajdani házak maradványait. Az egyik romos épület közelében csupán kútgém ágaskodik— mintha őrt állna a pusztuló pusztán. Ajtó magasságú kórók bólogatnak a szélben, a küszöböt benőtte a gaz, a padláson madárhad vert tanyát. S az enyészet nem ismer mesgyét portahatárt: birtokába vesz mindent, mindent... Mégis: romok, szőlők, a ház körüli gyümölcsöskertek helyén nagyüzemi gépek hasítottak barázdát a futóhomokba: szántóföldi növények', erdőtelepítések nyernek így teret. Hol az igazság mostanában? (Hozzászólás) Ki húzza a rövidebbet?— kérdezi a Nyugdíjasok oldalának hasábjain egy olvasói levél kapcsán a rovat szerkesztője, a lap december 1-jei számában. Gyakorló nyugdíjasként csak azt tudom mondani: kevés kivételtől eltekintve mi, nyugdíjasok évek (évtizedek!) óta húzzuk a rövidebbet...- Bizonyságul sorra veszem az utolsó tíz évben kapott nyugdíjemeléseimet, évenként, százalékban. 1980—82 között 2—2, 1983-ban 4,7, 1984—86-ban 2,2, 1987- ben4,5, 1988-ban 5,1989- ben 6,5 százalék (két százalék az én esetemben 106—107 forintot jelent havonta). E százalékokhoz az évtized első felében 7—8, a második felében (tehát napjainkban) 15 százalék körüli inflációs ráta tartozik, tehát a fentiekből következően abszolút és relatív mértékű „lecsúszás” tapasztalható a nyugdíjas társadalom 90—95 százalékánál. Ezen belül az 1975. évi II. törvény előtti nyugdíjasok nyomorszint környékén vannak jelenleg: ők a 70 év felettiek és az 1975 előtt lerokkantosítottak. A társadalom lelkiismerete megszólalt, egy-két tétovajele ennek már tapasztalható, de úgy tetszik — túl későn és egyelőre a gyökeres változtatás igénye ős radikalizmusa nélkül. Mire gondolok? A társadalombiztosítás intézményrendszerét legjobb tudomásom szerint leválasztották a költségvetésről, de még mindig több mindennel együtt (orvosi ellátás költségei, szociális jellegű költségek), vegyessalátára emlékeztető a nyugellátási rendszerünk. Ez azt is jelenti, hogy a közönséges halandó nem is ismerikimagátbenne: sem az, aki kapja (a nyugdíjas), sem az, aki az alapokat megteremti, aki a nyugdíj- járulékot havonta befizeti. Mindenekelőtt tehát fontos lenne a tisztánlátás, jó lenne tudni, mekkora összeg folyik be a nyugdíjjárulékból, magyarán, az ötmillió körüli aktív dolgozó mennyit fizet be évente és az mire elegendő! Ezt feketén- fehéren tudni szeretnénk. Nem akarja a nyugdíjas társadalom a befolyt összegeket az utolsó fillérig felélni, ez soha nem volt jellemző az idős emberre, csak szeretné látni, hogy igazságosan osztják el a pénzt, és okosan gazdálkodnak az esetleges későbbi tartalékokkal. Az 1990. évi, 800 forint körüli emelés reálisnak tűnik, de csak abban az esetben, ha az infláció a 15 százalék körül marad! Ez az összeg a kisnyugdíjasoknál biztosíthatja a teljes kompenzációt, míg a többieknél enyhítheti a lavinaszerű lecsúszást, elszegényedést. Kemer Tibor (Nyugdíjas olvasónk levelét még december első Jelében hozta a posta, azóta egy és más történt nyugdíjasügyekben. A Minisztertanács például december 17-i ülésén módosította a társadalombiztosításról szóló 1975. évi törvény végrehajtását szolgáló kormányrendeletet; december 18-án összeült az Országgyűlés, s ezt megelőzően számos parlamenti bizottság foglalkozott a nyugdíjasokat közvetlenül vagy közvetve érintő kérdésekkel. A szerkó
