Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
1989. december 23., szbmbat SOMOGYI NÉPLAP 9 ÜNNEP ÉS ÜZENET TAKÁTS GYULA Ó Drangalag, tündéri láp Év vége... Krúdyt olvasol s Platánt. A hegyközségbe is kimész. Levél helyettfehér a lomb s kövül a hó... Pereg a mész... Kilép az ajtón valaki A nagy görög talán maga, vagy ö lenne Szindbád-Krúdy? Deresen fénylik a haja. Kocsink a hóban vár nyakig, de lámpást gyújtott már a bor. Vaijakjönnek s barátaink... Didergőn, fekete bokor tágul az égen s idelent. Olvasd csak, egyre-egyre több és mintáik hozzák a végtelent. Ahova lépsz, nem is a föld, z mert ott, velük az igazi! Ó Drangalag, tündéri láp és nádasából Berzsenyi bronz szárnyakkal kocsinkra szál... OTTHONT AD OTT Szeretem ezt az őszi fényt nagyon. Nádzsúpok ezüst mosolyát. A sások rajzát a tömésfalon s a préscsavarok bölcs mozdulatát... Szorít az ív és év — akár szívem — és egyre több és azért ez a fény? Amit nem láttam eddig sohasem, megszólít, mint egy költemény. Nem is vers!... Tündöklőn maga október hava és a rím, mint választott diófa-bárka átvisz a hétköznapok tengerén. A sár szava és fal és pad aligha szólított... Most szíves gazda lett. — Értem, amiről hallgatott. Amit kutattál, most tied... Nagy hálónkról vályogból szól a sás... Áthúz a prés s valami másba vetíti'mind az októberi fény röntgenkép biztos villogása. Ezért szeretem ezt az őszi fényt. Otthont ad ott s talán tovább e zöld világ és gyors napok mögött, ahol a láb tágabb ösvényt talál... Takáts Gyula Szirmfty Endre Matyikó Sebestyén József Kelemen Lajos SZIRMAY ENDRE Karácsony előtt A hetvenedik kapujába értem: mégis minden áldott karácsony nekem ismételt újjászületés, mert mindig beváltja, amit kértem, hogy túljussak lápon és mocsáron azzal, amit a hit szívembe vés Megváltás A reménység vajúdó világunk hunyó hitünk sugara oly csodás— a gondolat lehet halálunk is, de lehet egyszer a rég várt Messiás. Élet Az életünk folyómeder; de mit görget benne az ár? meddig sodor? hová terel? Magány Törött ág végtelen vizen; árnyéktalan hullámok völgye, a távolból csak a csönd izén. MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF Pince gyep alatt Visszanézek, oda hová az ősök rakták le csontjaik egymásután — e part jegenye-gyertyái közül fagy durrog, vaságú vaslevelű fák Pince-gyep alatt mélyül e kaland, dobogó éjszakám holtak-legátja — párájuk úszik fehér-kormosén: megbomló szerveik Heje-haji-gál-va! Szigethullámok (X.6.) Csönd-nap-éj; szigethullámok, víziója cári pikáknak... rozsda-barna házak lőrései — kimeszelt szemünk-fehérje: zárka. S itt, volt helyén egyenes kaszáknak Haynau-bakók ludvércei. Meredeznek a kukoricásból, Arad gyászarany cölöp-cégérei! KELEMEN LAJOS Régi karácsony A városszéli tanyán Ha csupán csengők zaklatnának, boldogan lennék ma este megint miattuk nyugtalan, s fenyőmön a gyertyát nem mint kicsinyen égő reményt látnám talpig lecsorogni a sötétben: mondván: él még a jósággal összetartozásom — most gyűrűm aranya is becsesebb fénnyel ragyog, mint a koholt sugallatok: — lágy dunna alatt: hóban az év. s trüsszög, megfázik reggelre a város, akkora a tél, s úgy ellep a szél, mert nincs hova mennie, képzeletembe belesöpör; két hóeke araszol a főúton előre ifjúságom nyomain, s a menny, míg szétesve tócsák fagyán lapul, rossz végre úzi a földre csetlő-botló szentjeit. Éjjel-nappal a tárnákban a sikátorok alatt kutattunk utánad, Uram — kit idevonszoltunk hol sosem volt senki nagy azt hittük velünk maradsz s majdjárod parétzslón a csúf szögleteket méred mindenekre a jót ütött-vert üdvösségünk foltozgatván — és most fölényeddel ejtesz rabul inkább valami okból csak áthussansz rejtünk bár néha olyan mintha tényleg itt hiányod csendes káoszában rejteznél ma is nektek nagy örömet...” — Nem érzem, hogy ez versenyhelyzet volna, hiszen olyan hatalmas tömegek élnek az egyházaktól távol, hogy mindegyiküknek jutna az új hívek közül. Istent mindenütt meg lehet találni bármely templomban vagy keresztyén közösségben. Ez nem programozható be. — Hogy látja a mai belpolitikai helyzetünket? — Rokonszenves a nyitottság, a kiteljesedő demokrácia, hogy nem lehet tényeket elhallgatni. Más kérdés, hogy tanulnunk kell még a demokráciát és az ettől elválaszthatatlan toleranciát. Nálunk még úgy van: elmondjuk a véleményünket egymásnak, sértegetünk és megsértődünk. Aki nem ért egyet velünk, az ellenség. Ehelyett azt kéne: ez az én véleményem, az a tied, ám ettől még dolgozhatunk közösen, valami közös célért, arqi történetesen ez az ország. Ha az egyház — remélem, hogy így van — a szeretet istenének kinyújtott karja, nem törekedhet egyébre, mint egymás tiszteletének elősegítésére. így tehát föltétlenül a békés átmenet érdekében munkálkodunk, vállalva akár azt is, hogy az egymásra acsarkodók közé állunk. E szerep minden hálátlanságával és kockázatával is számolva. — Lát-e valamilyen párhuzamot a reformáció és a most zajló társadalmi reformfolyamatok között? — A történelemkönyvekben a mai napig úgy tanulnak a reformációról, hogy ez a feltörekvő polgárság mozgalma aló. század eleji Európában. Mi azt mondjuk, hogy ez nem igaz. A reformáció lelki mozgalom, s nem kapcsolható szorosan az osztályfejlődés kérdéseihez. Ennyiben tehát nem látok egyértelmű párhuzamot.Luther nem úgy fogalmazta meg a 95 tételt, hogy más társadalmat akart. Ő a szívekben és a gondolatokban akart mást. Igaz, a reformációnak voltak társadalmi vetületei is. — Milyen sikereket vagy kudarcokat él meg lelkészi tevékenysége közben? — A mindennapi kategóriákban gondolkodva nehéz itt sikerről vagy kudarcrólbeszélni. Mégis örömmel tölt el, amikor a gyülekezetben valami mozdul. Siker az a százegynéhány gyerek is, aki itt, a kaposvári gyülekezetben részt vesz a hitoktatásban. Az is, hogy egyre több olyan gyülekezeti tagot érzünk magunk körül, aki tenni és áldozni is kész a közösségért, Isten ügyéért. Kudarcaink többnyire abból fakadnak, hogy erőnkhöz képest túlságosan sok tennivalónk volna. A több mint kétezerháromszáz tagot számláló kaposvári gyülekezetben hárman szolgálunk, ám ez kevés ahhoz, hogy például gyülekezetünk tagjait végiglátogassuk. Ha olyan embert kell eltemetnem, akit előzőleg nem tudtam meglátogatni, akivel nem tudtam beszélni, ez szomorú kudarc., — Ma aggasztóan sok a széteső család. Miben látja a gyógyítás módját. Saját családi élete példa lehet-e arra, hogy hogyan lehet szépen élni? — Feleségemmel 1974-ben kötöttünk házasságot; akkor kezdődött mindkettőnk lelkészi pályája is. Gyermekeim mindhárman az általános iskola felső tagozatába járnak. Annak a titka, hogy együtt vagyunk és békében élünk, nagyon banálisnak hat, mégis igaz: türelem és szeretet. Az, hogy a mi családunk minta lehet-e, nagyon nehéz kérdés. Kétféle szolgálatom: a kaposvári lelkészi és a megyei esperesi any- nyira leköt, hogy csak kevés időt tudok a családom körében tölteni. A hivatal és a lakás között csak egy ajtó van, ez mégis elválaszt a családi élettől. Szerencsém az — ez segít a máshol, hasonló okból fakadó konfliktusokat megoldani —, hogy feleségemmel közös a hivatásom, így ő megérti, hogy nekem mindig el kell mennem valahová és hogy hozzám mindig jönnek. A gyerekeink is ebben nőttek föl, így egy más fölállású családban úgy mozognának, mint elefánt a porcelánboltban. Egy lelkészcsalád élete más. A hétvégék például teljesen fordítottak egy normál családéhoz képest, hiszen a gyülekezeti munka zöme a hét végére összpontosul. Szombaton vannak a hittanórák, vasárnap az istentiszteletek, és nemcsak Kaposváron. Nem hallgatom el, hogy bár megszokták mindezt, azért panaszkodnak is. Nálunk még a karácsony is más. Olyankor csak lopni lehet időt az együttlétre. Az idén szenteste délutánján lesz a templomban családi istentiszteletünk, ahol a gyerekek szerepelnek. Ezt megelőzően a kórházban a gyermekosztályon lesz karácsonyi programunk, hogy az ünnepet a kórházban töltő gyerekek karácsonya szebb legyen. Este majd nálunk is összejön a család, a hozzánk tartozók. Azután az ünnep két napja ismét fékevesztett rohanás. — Mi a véleménye arról, hogy nagyon elanyagiasodott a szere- * tét kifejezése, az ajándékozás? Önöknél mi lesz az ajándék? — Az én gyerekeim gyakran érezhetik magukat társaikhoz képes hátrányos helyzetűnek. Ennek persze egyszerű anyagi okai is vannak, ám nemcsak azok. Én is úgy látom, hogy a drága ajándékok halmozása csak szeretet- pótlék. Afféle önmegnyugtatás, hogy amit sok másban nem adok, azt egy látványos karácsonyi ajándékban adom. A köztudatban úgy él, hogy ez a halmozás a természetes. Az ajándék nálunk apró hasznos dolgokat jelent, elsősorban könyvet. A mi karácsonyesténk annyiban más—bár nagyon szeretném, ha mégsem lenne más, sokak karácsonyától_ eltérő —, hogy nem az ajándék a lényeg. Együtt énekelünk el egy karácsonyi éneket, meghallgatjuk a Bibliából a karácsonyi történeteket, amelyet valamelyik nagyobb gyermekünk olvas föl, majd együtt imádkozunk. Hiszen karácsony épp attól igazi, hogy az embernek eljut a tudatáig, amit a karácsonyi angyalok hirdetnek, hogy Üdvözítő, Megtartó született. Hogy van az ember életének egy olyan szilárd alapja, amin lehet élni és akiben — hiszen személyről van szó — az emberi élet nagy kérdései megoldódnak, az emberi élet újjá lehet. — Miről fog szólni az idei karácsonyi igehirdetés? — Nem lehet minden karácsonykor újat mondani, ám azért mégis, hiszen például az idei karácsony egy kicsit eltér a többitől. Más helyzetben talál bennünket. Ma több szorongást kell feloldania a karácsony szeretetteljes hangulatának. Karácsonyi igehirdetésem alapigéje az az angyali szózat lesz, amely megszólal Lukács evangéliumában: „Ne féljetek, mert hirdetek nektek nagy örömöt, amely az egész nép öröme lesz..." Ez a „Ne féljetek" az egész Bibliának az egyik legnagyobb üzenete. Ma ez azt jelenti, hogy mindannak ellenére, ami van, tudok örömben és kiegyensúlyozottan élni... Bíró Ferenc
