Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

1989. december 23., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 Latinovits Zoltán tizenhárom éve halott. Neve a halála után legendává vált, bár Latinovitsból már életében megpróbáltak mítoszt csinálni. Halála óta könyvek és tanulmányok sorozata jelent meg róla és munkásságáról, bár életében kevés méltó feldolgozója volt az életműnek. Most több a barát és kevesebb az ellenség, bár a „színészkirály” pályáját kezdetektől követők tudják, hogy kik azok a színház- és irodalomér­tők, akik akkor is felvállalták a színész rende­zéseit és írásait, amikor ez nem számított az erényes cselekedetek közé. Sok mindenki megszólalt már a nyilvánosság előtt Latinovitsról, és többen gondozzák a szel­lemi hagyatékot. Mi kíváncsiak voltunk az édes­anyja — dr. Frenreisz Istvánné — emlékeire is, aki megtisztelte lapunkat vallomásával. Buda­pesten, aDuna-parti lakásán beszélt el-elcsukló hangon fiáról, és a beszédes csöndszünetekben leveleket, képeket mutatott. Régi karácsonyok Nagyon nehéz visszaemlé­kezni. A karácsonyok min­dig nagyon szépek voltak, mert a keresztény szellemű családunk összetartott. Ké­sőbb, amikor már Zoltán színész volt, akkor is nálunk töltötte a karácsonyokat; soha nem maradt el. Éne­kelte a karácsonyi énekeket, és imádkoztunk úgy, aho­gyan én gyerekkoromban láttam anyámtól. Amíg én élek, ez így marad, bár Zol­tán már halott. Akkor még a Mester utcában laktunk, és ebben a lakásban volt az utolsó karácsonyunk is Fiammal, 14 éve. Nem hit­tem, hogy az utolsó lesz. A karácsonyi ima és éneklés után megvacsoráztunk, azután hazament. Templom épül Marcaliban A Somogyi Néplap hasábjain az ősz folyamán többször ol­vashattunk a marcali Berzse­nyi-lakótelepi új katolikus templom építésének elképze­léséről. Először a Csibészke- grund helyére gondolták az ille­tékes szakemberek, de ta­nácstagi interpelláció és lakos­sági aláírásgyűjtő akció után a tanács végrehajtó bizottsága újabb döntést hozott: megma­rad a grund, és új helyet kellett keresni a templomnak. Utólag a zsűri egyöntetű véleménye az volt, hogy a Berzsenyi utca és a Szőlőhegyi út találkozásá­nál — meghagyva a jelenlegi közlekedési rendszert — kör­nyezetbe illő új templom épül­het. Ezután az egyházközös­ség tervpályázatot írt ki a templomépület terveinek el­készítésére. Érdekesség, hogy a felszabadulás után ez volt az országban a harmadik tervpá­lyázati kiírás templomépület tervezésére. A pályáztatás si­kerrel járt, a november végi ha­táridőig hat somogyi és négy megyén kívüli építész-tervező nyújtott be összesen 11 pálya­művet. A tanács vb-termében a ti­zenegy tagú bírálóbizottság minden tervet alaposan meg­vizsgált és egyházi-liturgikus, építészeti, telepítésgazdasá­gossági szempontból értékelte a pályaműveket. A többfordu­lós pontozás során teljesen egyik terv sem felelt meg a kö­vetelményeknek. Kiegészítés­sel és a részletek pontos kidol­gozásával a 10. sorszámú pá­lyamű felelt meg annak, amit egyházi és a telepítési szem­pontból elvártak. A bírálóbizottság javaslata alapján a terepadottságok miatt a sekrestye alatt indokolt alsó templom kialakítása és a templom déli oldalán gyüleke­zésre alkalmas területet kell kialakítani. Az elfogadott pálya­mű tervezői — Szerdahelyi Károly és Czigány István Za­laegerszegről — kapnak meg­bízást a marcali Berzsenyi ut­cai templom tervezésére. A nyertes pályamű az épület szépségén kívül a környezetbe való beilleszkedést is tükrözi, figyelembe vette a szabadidő- központ kapcsán az épület köré tervezett parkolót, szaba­didőparkot és a szabadtéri színpad kialakítását. A marcali egyházközség a pályaműveket a Kós Károly Egyesülés de­cember 15-i ülésén Budapes­ten bemutatta, majd a Tölgyfa utcai galériában kiállítja. A fővárosi kiállítás után a Marcali Kulturális Központban is kiállítják a Berzsenyi utcai templom pályaműveit. A mar­cali római katolikus egyházköz­ség az új egyházi létesítményt hazai és külföldi adományokból kívánja fölépíteni 1990—1991 - ben. (Jüngling) Piki és a család Latinovits Zoltánra édesanyja emlékezik Piki Először Kicsinek hívtam Zoltánt. Volt egy öreg néni, a nővérem anyósa, akinek szintén Balatonszemesen volt villája, ő nevezte el Piki- nek. így maradt rajta a név. Féljem, Zoltán nevelőapja rendkívül okos ember volt, és ők nagyon szerették egy­mást. Nagy tudású uram már gyermekkorában fel­hívta Piki figyelmét az iroda­lomra, a latinokra, a régi rómaiakra. Nagyon sokat beszélgettek később is. A színházi konfliktusai elől a családhoz menekült. Piki összetűzéseiről azóta már bebizonyosodott, hogy neki volt igaza, az idő őt igazolta. Rossz akaratú emberek hajszolták bele a színházi vitáiba és összetűzéseibe. Balatoni nyarak Zoltán balatonszemesi nyaralónkba menekült a színházi konfliktusok elől. Szellemileg feltöltődött, vi­torlázott, úszott és sétált. Utoljára egyedül jött. Piki depressziós volt, és ráadá­sul borongós volt az idő is a halála napján, s ez rossz hatással volt rá. Az orvos is előbb kiengedte a kórház­ból. Nem volt nála gyógyszer sem, pedig akkor 18 kap­szula volt a napi adagja. Ezt Zoltántól tudom, mert szá­mon kértem tőle, hogy miért nem veszi be a gyógyszereit. Hiába próbáltam Szeme­Szömyű rágondolni, mi mindenen ment keresztül! Napokig beteg leszek, ha emlékezem. Menekülök az emlékek elöl, csak tépelö- döm, és már nem tudok semmin változtatni. Mindig visszapergetem az esemé­nyeket, de holtpontra jutok. Csekély vigasz, hogy az élet őt igazolta. Azért is keresik most annyian, mert 15 éve elmondta, ami most itt van. Már akkor kérte, hogy vált­sák le az alkalmatlan szín­házi vezetőket, akik képes­ségeik és emberi mivoltuk miatt nem valók a pozició- jukba. Mégsem történt sem­mi. Őt nyomták ki, cserben hagyták nagyon sokan. Hiába dolgozott az Endrö- di utcai házon annyit, most teljesen lepusztult állapot­ban van. Fáj a szívem, hogy amit olyan szeretettel épí­tett, tönkremegy. A szemesi emlékmúzeum Örülök, hogy a szemesiek megszavazták a múzeumot, ezért nem kell lebontani a kiállítást. Nagyon sokba került volna újat építeni, és most, hogy különvált a két tanács, úgysem lett volna pénz egy új kiállítás felállítá­sára. A fiam egyetlen emlék- kiállítása így megmaradt az utókornak. (Lejegyezte: Varga Zsolt) sen beszerezni, ez nem sike­rült. A gyógyszertárban nem kaptam, csak a Völgy utcai intézetben lehetett volna, ahol Pikit kezelték. A végső nyugvóhely Az én akaratom volt, hogy Szemesen temessük el. Zol­tán ugyan mondta egyszer, hogy ha meghal, ott temes­sem el, de akkor ezt pateti- kus gondolatnak tartottam. Nem sejtettem, hogy ez en­nyire aktuális lesz. Szeme­sen jó neki. Nyugalomban pihen, szép helyen. Nem olyan, mint a pesti színész­parcellák. Az rettenetes. Én többet vagyok Szemesen, mint Pesten, és sokat tehe­tek azért, hogy síija mindig rendben legyen. Aztán nem tudom, hogy ki fogja ápolni a sírt, ha már nem leszek. Testvérek és barátok István (Bujtor István szí­nész-rendező) nem tanult színészetet. A közgazdasági egyetem után lett színész. Istvánt nagyon sokat segí­tette, megnézte a darabjait, amit sokszor átrendezett. Karesz (Frenreisz Károly beat-zenész) nagyobbik fia, Zoltán nagyon hasonlítPiki- re. Karesz is hasonló lelkiek­ben, mint Piki, bár — sze­rencsére — nem olyan érzé­keny. Sokszor elment a kon­certjeire. Nagyon jó testvérek vol­tak, szerették egymást. Ke­vés barátja tartott ki mellet­te. Talán Vajda Miklós volt mindig jó hozzá és nem hagyta cserben. Nagyon szerette és tisztelte a fiam Darvas Ivánt és Mensáros Lászlót, de annyi dolga volt, hogy baráti kapcsolatait nem tudta ápolni. A színészi pálya Nem örültem, hogy szí­nész lett, de nem lehetett visszatartani. Nem hittem volna, hogy ekkora művész válik belőle. Azért szorgal­maztuk, hogy végezze el az egyetemet, hogy ha a színé­szi pálya nem sikerül, épí­tészként tudjon valamihez kezdeni. Meggyőződésem: ha építész lett volna, akkor ma is élne. Az édesanya nem azt nézi, hogy mit használt az embereknek, hanem azt, hogy a gyermekét elvesztet­te. Tudom, hogy mennyire szeretik őt. 13 évvel a halála után a sírja még mindig tele van virágokkal, rengetegen látogatják a múzeumot, köz­tük sok fiatal. Művészetén kívül igazmondását is tisz­telték. Úgy mondott verset, hogy az ember hátán futkosott a hideg. Sajnos, a szerepeit tartalmazó felvételekből so­kat letöröltek, pedig kor­szakalkotó tanulmány lett volna a fiataloknak. Piki nagyon érzékeny ember volt. az utolsó döfé­sek egyikét jelentette, hogy Aczél György nem engedte megcsinálni saját színházát, pedig évekig ígérte neki. A debreceni színházban és Veszprémben jól érezte magát. Veszprémben en­gedték rendezni is, de ké­sőbb nem tudták elviselni, hogy jobban rendez, mint az arra hivatottak. Ekkor kez­dődött a tragédiasorozat. Karácsonyi repülés Süli Ferenc tárcája Furcsa szorongás vett erőt rajtuk, amikor az ismeretlen belépett a fülkébe. Biztosak voltak abban, hogy nem véletlenül választot­ta ezt a helyet a csaknem üres vonaton, és mégis megmagya­rázhatatlan rokonszenvet éreztek a fiatal férfi iránt. A villanymozdony szinte fel­repítette a vagonokat, s az is­meretlen egyensúlyát veszítve éppen a férj mellé pottyant. Zavart bocsánatkérések köze­pette szedte le válláról a háti­zsákot, s amikor egy pillanatra hanyatt dőlt, az asszony szinte felkiáltott meglepetésében, oly nagy volt a hasonlóság a két férfi között. Férje letette a köny­vét, s mintha önmagát vizsgál­ta volna kívülről, nagy érdeklő­déssel figyelte az ismeretlen előkészületeit. Gyors, energikus mozdula­tokkal dolgozott: levette edző­cipőjét, zokniját és dzsekijét, s ekkor derült ki, hogy tetőtől tal­pig olyan vízhatlan szerelés­ben van, amellyel a szörfösök védik testük melegét. Vízhat­lan volt a hátizsák is, amelynek öntapadós zárját többször elle­nőrizte. Bár alig nézett rájuk, s inkább csak érezte, mint látta a házaspár kíváncsi tekintetét, néhány szóval elmondta, mire készül. Mesziről jön haza szerettei­hez, hogy a karácsony estét együtt töltsék. Ez a vonat volt az utolsó lehetősége, hogy az ünnepi gyertyagyújtásra ha­zaérjen, csakhogy a gyors azon a településen nem áll meg. Nincs más megoldás tehát, mint kiugrani a vonatból. Az asszony rémületét látva meg­nyugtatta, hogy nem kell ag­gódnia. Itt született, ismeri a fákat, a bokrokat, a vizet: ami­kor a vonat a kanyarban kicsit lassít, akkor érnek ahhoz a részhez, ahol a víz legalább kétméteres és szinte a talpfá­kat simogatja. — Szerencsém van, hogy nincs befagyva — mondta. Felállt, megigazította vállán a hátizsákot, majd elnézést kérve tőlük, lehúzta az ablakot. Ahogy megállt az asszony előtt, ő biztos volt abban, hogy a férjét látja tíz évvel ezelőtti kiadásban. Elszorult a szíve, csaknem felsikoltott, amikor a férfi óvatosan kilépett az abla­kon, s mint a hátúszók, felké­szült a rajtra. Baloldalt már fel­tűntek a település fényei, ami­kor elrugaszkodott. Egyszerre léptek az ablak­hoz, s még látták, hogy megfor­dul a levegőben, s karját ki­nyújtva közeledik a vízhez. Percekig álltak némán, egy­más mellett. Már teljesen kihűlt a fülke, amikor a férj lassú — tétova mozdulatokkal — fel­húzta az ablakot. Leült, maga elé vette a köny­vet, s hagyta, hogy a könny­cseppek végigperegjenek az arcán, le, egészen a lapokra.

Next

/
Thumbnails
Contents