Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
6 SOMOGYI 1989. december 23., szombat KÖZELKÉPEK Jaba-völgyi remények Még délidőben sem képes megbirkózni a vézna napsütés a dombok között húzódó hideg, szürke köddel. A halastó sima tükrét jéghártya borítja. Lombiavesztett, csupasz alkarokkal didereg a ligetes erdő. A tájat borító szürkeségből csak a zartkert, a szőlőhegy fehér falú, hétvégi házai emelkednek ki. A Jaba völgyében fázós csend és némaság van. Csak a fantázia működik. A képzeletben eltűnik a tél előtti szürkeség, s ahol ma semmi sincs, ott láttat egy virágzó, kulturált üdülőfalut, ahol ez idő tájt éppúgy, mint a rekkenő nyárban, zajos, felhőtlen, vidám élet folyik. Jaba-völgyi látomások? Reméljük, sokkal több ennél! Indítékok, előzmények A tanáccsal közösen már több év óta foglalkoztatja a tabi szövetkezet vezetőit az idegen- forgalom, a falusi turizmus fejlesztésének gondolata. A szándék két forrásból táplálkozik. Az idegenforgalmilag túlzsúfolt Balatonhoz mindössze tizenöt-húsz kilométerre van ez a természeti szépségekben olyan gazdag vidék. Ugyanakkor a terület mezőgazdasági hasznosítása — a kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt — f azdaságosan szinte megold- atatlan. — A gondolat jó ideig csak szunnyadó vágy volt — mondta Kovács Ferenc, a szövetkezet elnöke.—Sem a politikai, sem a gazdasági viszonyok, sem a törvény adta lehetőségek nem adtak módot arra, hogy érdemben történjen valami. Hiába kezdeményezett a város, nem volt aki társuljon, kapcsolódjon az elképzelésekhez. — Maga az idegenforgalom sem? Kovács Ferenc nemet int a fejével. , — Úgy értékelem: éppen ez a múltunk egyik nagy hibája! Az idegenforgalom kicsit magába zárkózott, távol voltunk egymástól, jóllehet a mezőgazdaság kezében rengeteg eszköz van, amivel ezt az ágazatot támogathatja. Ide sorolom például az idegenforgalmat szolgáló élelmiszer-minőséget, de azokat a területeket is, amelyek kínálják a turisztikai hasznosítást. A mezőgazdaságnak nincs olyan ágazata, amely gyenge földön olyan hozadékot biztosítana, mint egy idegenforgalmi létesítmény. — Ebben az évben társadalmilag is, politikailag is, jogszabályilag is sok minden változott. —: Ezért vettük ismét elő dédelgetett tervünket új tartalommal, új módon. A vidék elmaradásának megszüntetéséhez meg kell keresni a kitörés lehetőségét. Ezért a vidéknek kell többet tenni, önmagáért: Külföldi tőke A VÁTI elkészítette témaismertető dokumentációtervét a Jaba-völgyi üdülőcentrumról és üdülőfaluról, a szövetkezet pedig a hazai tőkehiány miatt külföldi partnert kezdett keresni. Nem eredménytelenül! De olyan feltétellel, hogy az üdülő- központ egész évben üzemeljen. Ez volt az egyik kulcsfontosságú feltétel ahhoz, hogy a nyugatnémet partner a beruházáshoz ötven százalék vagy ennél is magasabb arányú tőkevei belépjen. Vörös Márta riportja Fotó: Gyertyás László jába tartozik. Ha megvalósul ez a fejlesztés, mit jelent az ezen a tájon élőknek? — Az előzetes számítások szerint az üdülőlétesítmény közvetlen kiszolgálásához három-négyszáz embernek folyamatos munkalehetőséget. De vendégfogadással, szállással, ellátással a környező településeken élők is jövedelemhez juthatnak. Önmagában az idilli falusi környezet nem vonzó, az igazi falusi turizmus — úgy vélem — úgy képzelhető el, na kapcsolódik egy, rendkívül sokoldalú igényt Kielégítő üdülőcentrumhoz. — Hol tart ma az egész elgondolás megvalósítása? — Az eddigi tárgyalások szerint a beruházást részvénytársaság formájában valósítjuk meg. A külföldi partnerek hamarosan jönnek újabb tárgyalásra, a vállalkozás előkészítésére. Rengeteg mindent kell tisztázni, konkrét terveket készíteni, kivitelezőt biztosítani, megkezdeni a majdani ott dolgozók képzését, és sorolhatnám. — Végül is mekkora terüleA zártkert hívogató házai fen és mikorra válhat valóra ez az ígéretes terv? — Száznegyven hektárt vesz igénybe az üdülőcentrum, és a nyugati fél úgy határozta meg, hogy két év múlva elkészüljön a beruházás. A szövetkezet kezdeményezett ez ügyben. De meggyőződésem, hogy ez nem szövetkezeti téma csupán, hanem közügy. Hogy meg lehet csinálni, azt láttuk. Miért ne tudnánk mi is megvalósítani?! A Jaba völgyében most csend, szürke némaság van. Lehet, hogy két év múlva nemcsak a képzelet látja itt a minőségi idegenforgalom új központját? Reméljük, így lesz! Magamat kockáztatom, a hazát nem Pozsgay Imre „hivatali" beosztása, államminiszter, s mint ilyen — maga fogalmazott így — munkája, tevékenysége a nyilvánosságra tartozik. Az állami főtisztviselő mint az MSZP elnökségének tagja és köztársasági elnökjelölt járt többször a megyében, és sok kérdésre felelt. Leggyakrabban a jelenről es a jövő lehetőségeiről faggatták: válaszai őszinték voltak akkor is, ha a felelet tartalma nem lehetett megnyugtató. Azt gondolom, Pozsgay Imre nemcsak szónoki képességeivel ragadta meg a hallgatóságot, hanem őszinteségével is. A jelenről és a jövő lehetőségeiről kérdezték leggyakrabban. Most önmagáról, indíttatásáról, változásairól s a hűségről beszél: — Sok ember sorsa tükröződik az én sorsomban: tisztes, ám szegény családban nőttem föl, olyanban, amely nem tartotta magát szegénynek, nem illett szegénynek lennie; ez is hozzá tartozott az akkori gondolkodásmódhoz. A környezetünkhöz képest igazán nem is voltunk azok. Nagyapám öt és fél katasztrális hold földje a ba- latonbozsoki mezőföldi jó talajon igazán tisztes megélhetést biztosított. Az 1945 utáni változás — én akkor 12 éves gyerek voltam -, majd az utána való iskolázási lehetőségek mind-mind szédületes emelkedést hoztak és még nagyobbat ígértek a magamfajta ifjaknak.- Főiskolás koromban belevetettem magam a politizálásba, később még inkább ezt tettem: hittel, meggyőződéssel, az indíttatástól hajtva. Nos, már az 50-es években értek csalódások, éppen akkor, amikor hazatértem a falumba s láttam a közállapotokat. Akkor azonban a kényelmesebb utat választottam: azt mondtam, hogy az eszme ép, a gondolat alapos, csak gyarló emberek azok, akik ezt helyben kivitelezik, s ezért ilyen. 1956 megrendített, aztán mégis valahogy helyreállt a világrend, némi előrehaladás is látszott az országban; igazából a 60-as évek voltak azok, amelyek az első lökést adták a gondolkodásom átalakításához, de még korántsem a politikai fordulathoz. A 60-as években a vármegyei és országos politikában forogtam már, amikor nekiveselkedtünk néhányan, hogy megreformáljuk a gazdaságot, ésszerűsítsük az ott uralkodó viszonyokat; termelékenység, produkció legyen belőle, haszon, ne csak visszamaradottság. Azt kellett azonban tapasztalnom, hogy minden ilyen nekiveselkedés végül is hiábavaló lett, visszaeséssel járt. Meg kellett hát vizsgálni azokat a viszonyokat, amelyek ezt a helyzetet okozták. Nem lehetett kitérni előle. Ráadásul a kormány tagjaként is azt láttam, hogy mostohán bánnak éppen az emberhez közel álló ügyek kezelésével, az oktatással, az egészségüggyel stb. 1981. december 3-án — ezt a dátumot nem felejtem el soha — mondtam egy nagyon kemény és nagyon kritikus beszédet a Központi Bizottság ülésén arról, hogy az oktatással hogyan bántak ebben az országban, hogyan került ebek har- mincadjára és milyen fuser munka volt — már bocsánat a kifejezésért — az, amit végeztek. Kifejtettem: ez a rendszer bűne, nem egyszerűen a közoktatási kormányzaté. Akkor kellett először mellbevágóan meg- éreznem, hogy ha a politikai bírálatban az ember átlép az akkor engedélyezett határon, annak súlyos következményei vannak: gyorsan felfedezték, hogy nem vagyok alkalmas művelődési miniszternek, és más pályára tanácsoltak. Kádár János olyan fontosnak tartotta ezt, hogy 1982 tavaszán maga vette kézbe az ügyet. Az életemben ilyen — a sorsomat érintő — dolgok is voltak. Türelmes alkatomon és jó génjeimen kívül nagy szerencsém volt az, hogy csodálatos családi környezetben, otthonban éltem: feleségemmel, gyerekeimmel olyan légkörben, hogy nem féltem semmiféle, létemet érintő kockázattól. Tudtam: támaszra számíthatok. Azt mondtam akkor, hogy akár néptanítónak is elmegyek: boldogan vállalom, de nem változtatom a nézeteimet. Itt kezdődtek az én ütközéseim, és bizonyos dolgaimban a konfliktusok, de személyes sértettség nem volt bennem soha. Én először mindig önmagámban akartam tisztázni a dolgokat. Alkalmatlan vagyok a személyes sértődékenységre; én ezt a kisebbrendűség érzésének tartom, ráadásul akkor magammal sem lehetek békében. Márpedig azzal a tárggyal, amit úgy hívnak, hogy Pozsgay Imre, én nem szeretek foglalkozni. Azt én csak úgy terelem a maga útján. Szóval el kellett jutnom addig a határig, amikor rájöttem: rossz politika, amely mindent maga alá gyűr, magába szív, ahol a politika akarja az egész beteljesülését elintézni, még az ember helyett is. A rossz politika rossz társadalmi szerkezethez vezet: az erkölcsök lazulásához, a népszaporulat csökkenéséhez, az alkoholizmushoz, a népbetegségekhez, hiszen belsőleg és lelkileg így éli meg a társadalom. A szocializmus eszméjéről én lemondani nem tudok: úgy éreztem, hogy a Nyugat-Európában oly sikeresnek bizonyult demokratikus szocializmusban találhatom meg a megfelelő formát ahhoz, hogy az emberi igazságosság is és a termelékenység is együtt haladjon egy pályán. A damaszkuszi úton a római katona egyszercsak megtér, újragondolja addigi életét. Ennek köszönhetjük a csodálatos leveleket, amelyeket az Újszövetségben olvashattunk Szent Páltól. Egy valamit én hozzáteszek ehhez: hiszek abban, hogy elvi szilárdság és jellemerő nélkül nem lehet senki tisztességes vezető. Hiszek abban, hogy joga van az embernek változni. Aki ezt nem hiszi el, az az ember egyik jogát akarja megtagadni. Itt csak egy baj lehet: ha valaki úgy változik és közben úgy változtatgat, ahogy megrendelik nála, meg ahogy az éppen adódó gyors szükségletei kívánják. Az ilyet nem tartom hiteles embernek, mert legyen joga mindenkinek megváltozni, de üzenje meg, hogy Egy politikus vallomása megváltozott. Ne akarja elhitetni, hogy ő sohasem változott. Ezt én nehezen tudom elfogadni: az ilyen ember nem hiteles a szememben. A fordulataimat én mindig akkor hajtottam végre, amikor az nekem volt kockázatos. Mások meg többnyire akkor, amikor másnak az. Akkor mondtam ki például január 27-én azt, hogy 1956-ban népfelkelés volt — akárhogy kön- törfalazunk —, amikor még megkövezés járt érte. Az ezt követő KB-ülésén két napig velem foglalkoztak: negyvenegyen szólaltak fel ellenem s mondták el, hogy hogyan kell engem elintézni ezekért a kijelentésekért. Ez is megtalálható egy jegyzőkönyvben, amely valamikor majd nyilvánosság elé kerül. Mostanában már mások is látnak olyan jeleket, hogy egyesek „megrendelésre" döntenek arról, hogy most párthoz tartoznék-e vagy sem. Én azt mondom, most mindenki szabad ebből a szempontból ebben a hazában. Csak ne megrendelésre álljon se erre, se a másik oldalra, s akkor az én szememben hiteles ember. Végül még annyit a kockázathoz: én magamat mindig hajlandó vagyok kockáztatni, a hazámat soha. Vannak akik a hazájukat igen, magukat nem. Ezt a kis különbséget fogadja el tőlem mindenki. (Lejegyezte: Kercza Imre) — A családias üdülési forma áz utóbbi péhány évben terjedt el Európában — jegyezte meg Kovács Ferenc. — Hollandiában, Belgiumban, Nagy-Britan- niában és Franciaországban összesen tizennégy ilyen centrum épült, és gyakorlatilag egész évben telt hazzal üzemel. Meghívtak bennünket, hogy a végső döntés előtt szerezzünk személyes tapasztalatokat. Nézegetem a színes prospektust a negy-hat személyes üdülőházakról, a bevásárló- és szórakoztatási, sportközpontokról, aztán később ezt olvasom a témával foglalkozó dokumentációban: „A meghívást elfogadtuk... október 30-a és november 2-a között... működés közben tekintettük meg Hollandiában a De Eemhofban épült üdülőcentrumot és Bécs- ben a City Clubot. Az NSZK- ban megismerkedtünk a várható nyugatnémet üzletfelekkel, akik bemutatták vagyoni hátterüket is. A tapasztalatok megerősítették közös elhatározásunkat, és megállapodtunk a nyugatnémet—magyar vállalkozás főbb kereteiről..." Úgy tervezik, faluszerűen telepített, jellegzetes somogyi épületekből alakítják ki az üdülőfalut. A központi bázis pedig külső megjelenésében is illik majd a tájba. A,,háttérterület" jelentősége Ez az üdülőközpont a minőségi turizmust hivatott szolgálni, és jelentősen tehermentesíteni a túlzsúfolt Balatont. A külföldi partner a tőke mellett vállalta a vendégek szervezését is, vagyis azt, hogy valóban egész évben üzemeljen az üdülőfalu. — Ez a vidék a gazdaságilag elmaradott térségek kategóriáLulla, az üdülőfalu szomszédja.
