Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-22 / 303. szám
1989. december 22., péntek SOMOGYI NÉPLAP 5 „Szeretem a rendet magam körül” Egy mai üdvözlet a szülőföldnek Ugye, emlékeznek még a televíziós sorozat, a Chate- walloni polgárok női főszereplőjére? Gyönyörű, magas, szőke asszony. Határozott, hatalmas, mégis érzékeny. Sebezhető. Okos, rafinált, különleges egyéniség. Huszonhat részben adta kölcsön a hangját Chantal Nobel színésznőnek egy másik magas, karcsú, szőke, gyönyörű asszony, Bencze Ilona. Férfiasán és büszkén bevallom, nagyon kellemes emlékek fűznek hozzá. A Somogyi Néplap ifjú riportereként én tudósíthattam róla, amikor felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára; és emlékszem rá, hogy Ica az életben és Jávori Béla fotóján maga volt a csoda. Aztán eltelt két esztendő, én Budapestre kerültem, de nem szakadt meg kapcsolatom korábbi kenyéradó gazdámmal. így volt értelme ismét interjút kérni a főiskolás színésznőtől, aki akkorra már rendszeresen játszott a Madách Színházban, és gyakran volt látható filmeken is. Az írás megjelent, ám ismeretségünk csak tizenvalahány év elteltével újult meg ismét. E számomra rendhagyónak minősíthető beszélgetés felidézésével igyekszem a csurgói származású színésznő mai portréját megrajzolni. A Madách Színházban Moldova György Malom a pokolban című darabja ment, amelyben az egyik szerepet Bencze Ilona alakítja. Szerencsémre a mozaikképekből álló előadást egyórányi szünet szakítja meg, fél nyolctól fél kilencig ráér a beszélgetésre. Az öltöztetőnő kedvesen fogad, leültet a parányi szobában. Három tükör, három fésülködőasztallal. A fiókokon feliratok: Csűrös Karola, Almássy Éva — két éve nincs a színházban, a Vígbe szerződött. Ica átöltözik, otthonkába bújik, kortyol a narancsléből, aztán rámvillantja harminckét foga mosolyát: kezdhetjük! — Remélem, nem sértem meg vele, de úgy tetszik, hogy maga kimondottan színházi színésznő. Filmen szinte egyáltalán nem, a tévében pedig csak ritkán látható. Mi ennek az oka? — Poénkodhatnék azzal, hogy a film nem szeret engem, de ez így nem volna igaz. Nem tudom, mennyire ismeri a mai magyar filmeket, de annyira bizonyosan, hogy lássa: szinte minden filmben ugyan azok az arcok tűnnek fel. Ráadásul ahogyan az országban egyre fogy a pénz a kultúrára, de sok másra is, ez a művészeti ág is a korábbinál kevesebb művésznek ad kenyeret, és ebbe a kis csoportba én nem férek bele. Nem áll szándékomban sajnálta tni magam. Van munkám, és azt szívesen is végzem! Ám a film szépen fokozatosan kimaradt az életemből, illetve megmaradt szórakozásnak. A lányommal szívesen járok ropziba; ő cipel el a tinédzsereknek szóló filmekhez, amelyeket nagyon élvezek. — Ha már a munkánál és a szórakozásnál tartottunk; sokat dolgozik? — Nem. Szeretek 6okat dolgozni, de éppen az előbb említett anyagi gondok miatt megfogyatkoztak a produkciók, így a megbízatások is. Nem dolgozom, nem dolgozhatom annyit, amennyit szeretnék. — Akkor ez a jövedelmében is megmutatkozik? — Hát persze. — Érdekelne, hogy mit szerzett eddigi pályája során. Lakás, nyaraló, gépkocsi, ékszerek, ruhák... Végül is ezek tartozékai egy színésznő életének. — Provokálni akar? — Isten ments! Intimpis- ta sem vagyok, de szerintem az olvasókat érdekelné, hogyan él. — Aki' erre a pályára teszi fel az életét, felejtse el a vagyonszerzés lehetőségét. Van egy kétszobás lakásom és egy autóm, de nincs nyaralóm, ékszeraim, irigylésre méltó ruhatáram. — Elhiszem. Ám magát mégis gyakran hallani a rádióban, szinkronizál, a színházában több darabban is játszik. Ezért csak megfizetik? — Ha a feje tetejére áll, akkor sem húzza ki belőlem, hogy mennyi a havi jövedelmem. Ez a magánügyein. Támpontul elég legyen annyi, hogy a már említett francia filmsorozat mindegyik részében — márpedig huszonhat volt belőle — szerepeltem, és az egész munkáért körülbelül any- nyi't kaptam, mint egy tisztességes havi fizetés. A munka pedig fél évig tartott ... — Igaza van, beszéljünk másról. Milyen a magánélete? Kik a barátai? Mivel Egy óra Bencze Hónával tölti szabadidejét? Milyen kolléganő? — Éjszakai manó vagyok, keveset alszom, és még akkor sem vagyok képes lustálkodni, amikor lehetne. Éjjel minden olyasmit elvégezhetek a háztartásomban, amit más asszonyok nappal tesznek. Imádom a rendet magam körül, és minden körülmények között meg is teremtem. Előfordult, hogy éjszaka ültettem át másik cserépbe a virágaimat vagy kötöttem virradatig, mert nem tudtam letenni a félig kész pulóvert. Éjszaka lehet a legjobban vasalni, és még sorolhatnám. A barátaim? Nincsenek sokan! Részben szakmabéliek, részben civilek. Eljárunk egymáshoz, de nem gyakran, hiszen nehéz az időegyeztetés. Szabadidőmben szívesen járok színházba, kíváncsi vagyok az előadásokra és a kollégákra; s amikor csak tehetem, autóba ülök, és irány Csurgó, a szüleim. Hogy milyen kolléganő vagyok? Arról itt, a színházban kellene érdeklődnie. Én úgy érzem, hogy elsősorban toleráns: velem ki lehet jönni. Nincsenek allűrjeim, nem szoktam hisztizni, egyformán szótértek a műszakiakkal és a pályatársakkal. — Vodt-e igazán nagy kudarc vagy öröm az életében a közelmúltban? Olyan, amitől a padlóra került vagy a csillagokig ugrott örömében. — Kudarc nem, de ha lett volna, sem mondanám el. Az is magánügy! öröm? Az igen. A sógorommal a szüleimnek egy nap alatt elintéztünk egy házvásárlást, amelyre a család már régóta vágyott. — Ezt érthetem úgy is7 hogy szívesebben ad, mint kap? — Ajándékozni csodálatos! Kapni is jó, de adni még jobb. A drága Márkus László például már nyáron elkezdte gyűjteni és vásárolni a karácsonyi ajándékokat a barátainak. Ügy október—november táján megkérdezte, hogy én hol tartok. Sehol! Még ötleteim sincsenek — válaszoltam. Erre jól letolt, hogy az ajándékozásra föl kell készülni, a vásárlást nem szabad elkapkodni, ez az egész valahol művészet. Igaza volt. — Tudja mit? Játsszuk azt, hogy maga 7 milliót nyert a bongón! Mit kezdene ennyi pénzzel? — Azonnal vennék két lakást. Az egyiket a testvéremnek, mert nekik nincs. A másikat magunknak, mert a jelenlegi 58 négyzetméternél nagyobban kényelmesebben tudnék élni. Segítenék a szüléimén és a többi testvéremen.. .• Saly Géza Mácsai Pállal Moldova György „Malom a pokolban” című darabjában (MTi-fetvéteiek) India kis tudósai Sikeres találkozás Nehruval 1989. március 31-én felhívást tett közzé a Nemzetközi Kulturális Intézet Magyar—Indiai Baráti Köre az UNESCO asszociált iskolái részére. Nehru születésének 100, évfordulójára emlékezve pályázatot írtak ki. A Munkácsy Mihály gimnázium két alapos felkészültségű diákja, Hauser Miklós, és Szántó Zsuzsa a második, illetve a harmadik díj boldog tulajdonosa már. Különösen szép siker ez, hiszen első díjat nem adtak ki. A diákok felkészítésében Szörényi Jánosné és Zetz József segédkezett. Beszélgetésünkkor úgy festettek, mint egy összetartó, aprócska politikus család. — A pályázat először az én érdeklődésemet keltette fel, s ehhez olyan tanulókat kerestem, akiknek, kedvük lenne ahhoz, hogy elvállalják, ezt a nem kis* munkával járó feladatot — emlékezik vissza Zetz József. — A tanár úr megkérdezte tőlünk, hogy lenne-e kedvünk egy ilyen versenyre benevezni, és nekünk volt. Hát így kezdődött Nehruval való kapcsolatunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Miklós. — Amikor elvállaltuk ezt a feladatot, szinte semmit sem tudtunk erről a témáról. Mivel október 10-d@ kellett beküldeni a dolgozatot, ezért egész nyarunkat a felkészülésre szántuk. Nyár elején körülnéztem a megyei könyvtárban: milyen könyvek vannak Indiáról s valamennyit ki is kölcsönöztem, és Zsuzsával! folyamatosan cserélgettük a már olvasottakat. Nagyon kevés könyv állt a rendelkezésünkre, nem is tudom hogyan készültünk volna fel, ha többen vagyunk. A legtöbb felhasználható anyagot Nehru két önéletrajzi írásában találtuk. Sajnos nem találtunk olyan irodalmat, ami India felszabadulás utáni eseményeiről szólt volna. Erről a időszakról csak a legalapvetőbb tényeket tudtuk címszavakban felvázolni. De ezzel valamennyi pályázó így volt — Mire az összes szak- irodalmon átrágtuk magunkat, már teljesen benne éltünk India világában — folytatja Zsuzsa. A végén annyi tényanyaggal és ismerettel rendelkeztünk, hogy a legnagyobb gondot a tömörítés jelentette, hi- h'iszen röviden kellett megírni a dolgozatot. Én úgy érzem, nagyon kevés volt az idő. — Arra figyelmeztettem a gyerekeket, hogy saját nézőpontjukból próbálják bemutatni a dolgokat, ne csak a szakirodalomra hagyatkozzanak — egészíti ki őket a tanár úr. Zsuzsa így folytatja: -- Engem főleg Nehru személyisége ragadott meg. Nagv embernek tartom, hogy ilyen változtatásokra képes volt. Alapelvei mostanra és Magyarországra is érvényesek. Nem ártana, ha azok is olvasnák, akik politikával foglalkoznak; nagyon 6okat tanulhatnának belőle. Ez az egyik legszebb politika.-amit ő képviselt. Országából indult ki, s mindig azt tartotta szem előtt. S ami a leglényegesebb: nem ismerte a bosszút. — Amikor ő került vezető pozícióba — folytatja Miklós — soha nem élt vissza a hatalmával. Azt próbálta megtenni, amit mindig is tervezett. Megőrizte az emberségét a politikában, ez pedig nagyon ritka. — Hogyan tovább? Történelemmel kapcsolatos pályára készültök? — A politika érdekel inkább, nem a történelem — mondja Miklós. — Egyébként műszaki pályára készülök, vasútmérnök szeretnék lenni. A zenét is nagyon szeretem; gitározom és fagottozom. Zsuzsa még nem döntött; minden érdekli ... A szép sikernek csupán egyetlen szépséghibája volt: a győztesek tiszteletére rendezett díjkiosztáson a győztesek nem vehettek részt, mert a levél nem érkezett meg az iskolába. Az ajándékot a tanulók így az utolsó tanítási napon vették át. Bánfai Tamara Karácsony a MÁV nevelőotthonban Igaz hittel, gyermekszíwel A MÁV kaposvári nevelőotthona 176 apró s nagyobbacska lakója és a meghívott vendégek már néhány nappal karácsony előtt ízelítőt kaptak az ünnep öröméből. A vasutasgyerekek nagy családja az otthonban együtt ünnepel. Az otthonuktól távol élő gyerekek s az őket óvó felnőttek úgy élnek itt, mint egy nagy család; vannak közöttük árvák, félárvák, s ez az ünnep sokat jelent nekik. Az egyhónapos készülődés, a próbák sora nem volt hiábavaló. Nehéz lenne festőt találni, aki olyan káprázatos színeket tudna festeni, amilyenben a terem pompázott. Körös-körül gyertyák ragyogtak, s a zene betöltötte a szívéket. A vörös bársonyfüggönyre lágyan omló hópihék oly puhán bélelték ki a színpadot, mint egy tiszta fehér álom. Aki itt volt, az ébren is álmodott. Álmodott, mert a szeneplők igaz hittel és gyermekszívvel szóltak, énekeltek a sze- retetről, a boldogságról Az ünnepség után gyertyafényes vacsora várta a gyerekeket. A függöny lehullt, az ünnepségnek vége lett, de a szeretet melegét valameny- nyien őrzik. Múltidézés címmel a Somogy Táncegyüttes egykori és mai tagjai találkoznak és szerepelnek a közönség ellőtt szombaton a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központban. Az egész napos kavalkádra szeretettel várják az érdeklődőket. Ezen a napon nyitják meg az együttes múltját idéző kiállítást is. A vigassághoz a Zengő együttes szolgáltatja a zenét.
