Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
1989. december 2., szombat Somogyi Néplap 3 Huzakodás a jusson Ez évben 6 ezer /tonna vasat, 100 tonna színesfémet és 2200 tonna papírt vettek át a Dél-dunántúli MÉH Vállalat kaposvári telepén. Idén egyébként a karácsonyi és újévi ünnepek között is vásárolják majd a hulladékot. Egyre önállóbban FELSZABADULT GONDOLATOK DECEMBER 2-ÁRÓL A gazdasági, politikai és katonai összeomlás, a pusztító világháború lidércnyomása alól 1944. december 2-án szabadult fel Kaposvár. S bár a megyeszékhely közvetlen közelében még hosszú hónapokon keresztül folyt — a front mindkét oldalán rengeteg áldozatot követelve — az ádáz küzdelem, a városban újra kezdődhetett az élet, s út nyílott a demokratikus kibontakozás, egy szebb jövővel kecsegtető új világ megteremtése felé. E negyvenöt esztendővel ezelőtti sorsfordulóról azóta is minden évben megemlékeztek a város polgárai, de az évforduló alkalmából rendezett ünnepségek szellemét és külsőségéit szegényessé koptatták a mögöttük álló, keserű tapasztalatokban bővelkedő évtizedek. Míg a Somogyvár- megye 1945. december 1-jei száma szinte tele van a másnapi ünnepségekre vonatkozó felhívásokkal, közleményekkel, a városi tanács mai megemlékezéséről már csupán a Somogyi Néplap november 28-i számában megjelent hárommondatos „híreosíke” ad tájékoztatást. Negyvennégy éve reggeltől estig követték egymást az évforduló tiszteletére rendezett kulturális és egyéb programok, s az azokon való részvételre nem csupán Boór István szociáldemokrata polgármester, hanem a Polgári Demokrata Párttól a Kereskedők Egyesületéig szinte minden szervezet mozgósította tagjait és a város lakóit. Mindez a múllté! Ma nem kerüL sor díszebédre „az orosz hadsereg tiszteletére az egyházak, hatóságok és pártok vezetőinek részvételével a- Hideghétti vendéglőben”, s nem tart díszelőadást a színház/ sem, s azt is jól tndjuk, hogy miért nem. 1989 olyan esztendő, amely gyors változásaival újra szembesít minket történelmünk minden egyes nevezetes dátumával. E szembesülés nyomán naptárunkban évtizedeken keresztül lángoló piros betűk és számok lobbannak még egy utolsót, Rezső és Rudolf napja visszakerül jogaiba, s eddig feketével nyomott dátumok ragyogni kezdenék. Rostál a történelem, pert újít a közgondolkodás. Hitem szerint, számunkra — kaposváriak számára — december 2-a mégis jeles nap marad, amelyről illő megemlékeznünk. De az emlékezés tartalmát, szellemét meg kell tisztítanunk az évtizedek alatt rárakódott portól, s tör- lesztenünk kell régi adósságunkat is. Ki kell gyógyulnunk abból a kollektív amnéziából, amely a szovjet hősi emlékmű évenkénti koszorúzása közben a saját halottainkról személyes hallgatásra késztetett bennünket. Mondjuk ki végre nyíltan, hogy nemcsak az elhurcoltak, a harcokban elpusztult polgári lakosok, hanem a vesztes oldalon harcoló és életüket vesztő magyar katonák is olyan áldozatai a háborúnak, akikitől eddig nem volt tisztességes megtagadni a méltó megemlékezést. Állíttássék végre közadomán.vokból Kaposváron is méltó emlékmű a második világháborúban elpusztult katonáink és polgártársaink emlékére. Kezdeményezzük, hogv ennek felavatására egy esztendő múlva. 1990. december 2-án kerüljön sor. Dr. Mészáros Balázs az MSZP kaposvári szervezetének elnökhelyettese Ki fürdik be? Jókora vihart fog kavarni az a törvényjavaslat, amelyet a privatizációs kormánybiztos készíttetett el szakértők egy csoportjával. A javaslat szerint ugyanis a kereskedelmi, a vendéglátó és a szolgáltató vállalatoktól el kell venni, és az állam vagyonát kezelő — ezután létrehozandó — szervezethez kell csatolni a kisebb üzleteket. A vagyonkezelő szervezet azután — így szól a javaslat — versenypályázatot ír ki, és a nyilvánosság ellenőrzése mellett adja el a boltokat magánvállalkozóknak. Az állami vállalatokat a maszekok tartják el Nagyobb teret nyit a magánvállalkozásnak minden ágazatban ésszerű, különösen az a boltok, a vendéglátóhelyek esetében. Ezeknek a parányi gazdálkodó egységeknek végképp nincs szükségük rá, hogy valamilyen vállalati központból kapjanak irányítást. A sarki fűszeres mindig pontosan tudja, mi a teendője, és nem szorul se kereskedelempolitikai irányelvekre, se másmilyen gyámkodásra. Az pedig tökéletesen ellenkezik érdekével, hogy hasznát meg kelljen osztania egy vállalati irányító apparátussal. Márpedig ma ez a helyzet: a boltok jövedelmet termelnek, ami az állami vállalatot illeti meg. A jövedelem ilyen, vállalati szintű centralizálása jól látható a szerződéses üzleteknél. Ott a boltvezetők akkor is kötelesek a központnak átalánydíjat fizetni, ha a központ semmiféle szolgáltatást nem nyújt nekik. Nem egy vendéglátó vállalat ma már szinte kizárólag az átalánydíjból él, mert a nem szerződéses üzletei alig jövedelmeznek valamit. Ha azt is számításba vesz- szük, hogy ugyanakkor sokan vágnának bele magán- vállalkozásba, kivált kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatásba, de nem jutnak üzlethelyiséghez, akkor igencsak logikusnak látszik a törvényjavaslat tervezete. De semmiképpen sem minősítik elfogadhatónak a vállalatok. Nekik ugyanis, ha zsugorodik, majd megszűnik az üzlethálózatuk, akkor létalapjuk szűnik meg. És van is némi igazságuk: milyen alapon veszik el tőlük azt, ami az övék? Ellentmondásos javaslat Csakhogy valójában az üzlethálózat nem az övék, amint semmi sem, amit ma vállalati vagyonként tartanak számon. A vállalat ugyanis csak kezelője, nem pedig tulajdonosa a rábízott vagyonnak. A tulajdonos egyedül az állam, amely viszont nem bizonyult jó gazdának. Évtizedeken át pazarlóan bánt a társadalmi tulajdonnal, most pedig őrizetlenül hagyta: tűrte, hogy az átalakuló vállalatok részvénytársaságokká avanzsálva a cégbíróságon maguk javára jegyeztessék be. Ennek a folyamatnak kíván gátat szabni a törvényMEGALAKULT AZ AGRÁRKAMARA Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében megalakult a Magyar Agrárkamara. Az új gazdasági érdek- képviseleti szervezetet az év eleje óta létrejött 11 megyei mezőgazdasági kamara hozta létre. Az alakuló ülésen részt vevő 220 küldött több mint 400 állami vállalatot, tsz-t, valamint kistermelői szervezetet képviselt. A tanácskozáson megválasztották a kamara vezetőit es irányító testületét. tervezet, legalábbis á kisebb gazdasági egységek, a boltok és a szolgáltató fiókok tekintetében. Amelyek dolgában még bonyolultabb a helyzet, mert maguk a helyiségek általában a helyi tanácsok birtokában vannak, s a vállalatok csupán bérlőkként szerepelnek, így tulajdonképpen csak a bérlői jogviszony az, amit az állam most elvenne a vállalatoktól, és amit licitálásra kínálna fel a magán- vállalkozóknak. így hát a magánkereskedők, a magánvendéglősök se vallhatnák tulajdonuknak az elnyerhető-megvehető üzleteket? Talán mégis, hiszen attól még tökéletesen magánkereskedőként működhet bárki, hogy nem saját ingatlanában, hanem bérelt helyiségben méri a bort vagy a bútorszövetet. Ha sor kerül a nyilvános verseny- tárgyalásokra, azokon nem a helyiségeket, hanem használatuk jogát lehet majd elnyerni. De az még odébb van! Egyelőre az állam és vállalatai között folyik a huzakodás a jusson: melyikük rendelkezik a bolthálózattal. A törvényjavaslat azt mondja, hogy eladhatja a vállalat is magánvállalkozónak, de vételár akkor is az államot illeti. A vállalat pedig sem eladni nem szándékozik, sem átengedni a boltokat a vagyonkezelő szervezetnek. Maga akar megélni belőlük. Eljut-e q parlament elé? Bármennyire racionális is a törvényjavaslat, nem tiszta megoldást indítványoz. A gazdasági diktatúra eszközeivel — kvázi újraállamosítással — kívánja a gazdasági demokrácia, a piacgazdaság alapjait lerakni. A legkevesebb, mit erre mondani lehet, az az, hogy a cél ellentétben van az eszközzel. A vita csak most kezdődik, amikor a privatizációs kormánybiztos ismerteti a törvényjavaslatot a vállalati vezetőkkel. Még csak kerekedik a vihar. A vállalati vezetők bizonyára megkísérlik, hogy a következő fórumon megtorpedózzák a javaslatot. Vajon lesz-e égi- háború a kormányülésen, ahol még októberben megvitatják az elképzelést? S mit szólnak majd a honatyák és honanyák novemberben, amikor az Országgyűlés elé kerül — ha ugyan eljut odáig — a privatizációnak az a sajátságos módja, amely államosítással kezdődik? Gál Zsuzsa Lemondott Henczi Lajos, az MTESZ főtitkárhelyettese. Döntésének okairól az MTI munkatársának elmondta: a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetségében az utóbbi időben megújulási folyamat indult el, a társadalomban tapasztalható változások hatásaként. Ez főként abban öltött testet, hogy a tagegyesületek egyre inkább önállóan kívánják intézni ügyeiket, s egyre kevésbé tartanak igényt az MTESZ gyámkodására. E megújulásnak azonban az MTESZ Országos Elnöksége és Végrehajtó Bizottsága már nem tudott motorja lenni, inkább fékezte az önállósodási törekvéseket. Az MTESZ — a jelenlegi struktúrában — nem működhet tovább, vezető testületéinek küldetése lejárt. Szervezetét ugyanis még akkor hozták létre, amikor a központi irányítás volt az elfogadott gyakorlat, s a társadalmi szervezetek — mint amilyen az MTESZ is — jórészt közvetítő szerepet töltöttek be a központi akarat végrehajtásában. E gyakorlat felett azonban eljárt az idő; úgy kell átalakítani a szövetséget, hogy az megfeleljen a tagegyesületek érdekeinek, tegye lehetővé számukra az önállóságot, s a központi apparátus csak szolgáltató tevékenységet végezzen részükre — ha erre igényt tartanak. A műszaki és természettudományi értelmiség soraiból több hozzáértő fiatalt és gyakorlati szakembert kell bevonni a szövetség munkájának irányításába, mivel eddig jórészt idősebbek alkották az MTESZ vezető testületéit. Az egyik igali vendéglő bérlője, aki külföldi üzleti kapcsolatai, az ebből származó forgalma révén már bebizonyította, hogy rátermett vállalkozó, képes a továbblépésre, nyugatnémet partnerével egyetértésben úgy döntött, hogy a Dunántúli Regionális Vízművektől átveszi az igali fürdőt, mert mód lenne nyugati töke bevonásával fejlesztésére. Ez utóbbi nagyon időszerű, hiszen a külföldiek már szóvá tették, hogy a fürdő színvonala enyhén szólva hagy kívánnivalót. Emberünk szorgosan tervezett. Üj medencék, vízforgató berendezés, orvosi rendelő, kulturáltabb környezet szerepelt elképzeléseiben. Ügy gondolta, terve valóra váltása egyszerű lesz, hiszen a vállalat szép summát fizet rá a fürdő üzemeltetésére. A DRV megszabadul üzemeltetési gondjaitól, a veszteségektől, a fejlesztés nyomasztó kötelezettségétől, a fürdő pedig már egy év alatt jelentősen korszerűsödhet. Az ember azt gondolná, hogy a DRV kapva kapott az ajánlaton. De nem! Furcsa játékba kezdett. Húzta az időt. A vállalkozó — noha a nyugati partnerek gyors választ vártak tőle —, megvárta az első „érdemi” tanácskozást. Előadta tervét. A DRV azonban a legelemibb adatokat sem szolgáltatta ki, újabb időpontokat jelölt meg. A vállalkozó közölte: rendben van, de arra a találkozóra meghívja a sajtó képviselőjét is, abban bízva, hogy majd így eléri a nyílt, őszinte adatszolgáltatást és állásfoglalást. A DRV-t az újságíró jelenléte idegesítette. Közölték, nyilvánosságról szó sem lehet. A sajtó képviselője tiszteletben tartva a sajtótörvényt — vita nélkül távozott. Ámbár eltűnődött azon, vajon milyen titkos adatokat őrizhetnek a DRV-nél az igali fürdőről? Ezek után azt hi- hetné az ember, nagy dolgok történtek. Ám egyszer megint vajúdtak a hegyek és egereket szültek. November 15-i keltezéssel a vállalkozó levelet kapott. Közölték vele, küldjön be konkrét ajánlatot a fürdővel kapcsolatos szándékára vonatkozóan és jelölje meg (!) annak a kft.- nek, részvénytársaságnak nevét, címét, amelyre a további szerződéskötés tartozik. Azt most ne firtassuk, hogy a DRV miért nem kérte mindjárt az elején. De, hogy miért keveri össze a puhatolódzó üzleti tárgyalást, egy meghirdetett pályázati formával (ahol valóban kérhet konkrét elképzeléseket), azt már nem tudni. Arról nem is szólva, hogy a részvénytársaságot meg a kft.-t akarja előrángatni, amikor maga egyetlen Valamirevaló adatot sem hajlandó átadni. A levél nyomán a vállalat egyik illetékesével folytatott beszélgetés során azt tapasztaltuk, hogy ebben az ügyben a DRV igyekszik eljátszani az atyáskodó hatóság szerepét is onnantól, miszerint „attól tart, hogy a magyarok kiszorulnak a fürdőből”, meg hogy „állítólag azt mondták, nem lesz mindenkire szükség az új gazdánál”, egészen addig, hogy „a vállalkozó persze majd nem lesz veszteséges, mert felemeli a belépődíjat”. — Mondjam meg a vállalkozónak — tanácsolta a DRV képviselője, miután értesült a részletes szándéknyilatkozat írásos bekérése felett érzett felháborodásomról —, elég ha csak közli, hogy adatokat kér. Legyen írásos nyom! Megkérdeztük: netán van-e terve a DRV-nek a fürdő jövő évi korszerűsítésére, számottevő fejlesztésére? Nincs — mondták határozottan. Tudomásomra jutott, hogy a vállalkozó kezdi már unni a „fárasztási”, és máson töri a fejét. Vagyis nagy az esély rá, hogy jövőre is minden marad a régiben: a veszteséges üzemeltetés, a korszerűtlen viszonyok. Kérdés még, hogy ki lesz az igazi vesztes? Az a gyanúm, hogy azok az ezrek, akik a mainál kulturáltabb körülmények közöt szeretnének Igáiban gyógyulni és pihenni. Szegedi Nándor Az ország első közösségi rádióadója december 1-jén kezdte el sugározni a 71.63 MHz URH-sávban sztereóban Rádió 11 néven. A XI. kerület .új nevezetessége nem .kábelen, hanem hanghullámokon kerül az éterbe. A kísérleti sugárzások alapján .Budapest területén jó minőségben hallható az adás. Képünkön: a főszerkesztő, Dömsödi Gábor műsorvezető és Moroián György hangmester a próbaadáson.