Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1989. december 16., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS richben, Luzemben és Bemben tartott előadásaimon a franciamagyar kapcsolatok történetével foglalkoztam. Az ottani múzeumlátogatásaim során fedeztem fel Bemben III. András lányának, Erzsébetnek, az utolsó Árpád-házi királylányunknak csodálatos emlékanyagát. Ennek az anyagnak más, de nem kevésbé pompás tárgyai viszont Zürichben vannak, Balázs Béla értékes gyűjteményében. 1990 tavaszán Clevelandben a magyarság megtelepedése és az államiságunk kialakulása mellett Árpád-házi királyaink eme utolsó időszakáról szeretnék beszélni. — Clevelandi tervei után kanyarodjunk vissza Magyarországra. Hogyan látja a honi múzeumi munka és a magyar múzeum-ügy szerepét? — A húsz évvel ezelőtti állapothoz képest romlott, visszafejlődött! Minden téren — a tudományos munka, a kiállítások, a népművelés vonalán—baj van a színvonallal. Ez elsősorban a szakemberek hiányával és a múzeumvezetés hiányosságaival függ össze. Az előbbiek alkalmazkodtak a nem szakember, úgynevezett „ejtőernyősökhöz”. Az ország eme kulturális ágazatában is be kellene vezetni egy új gyógyterápiát! Ez garantálná a minőségi munkát és annak a valóságos értékrendnek a kialakítását, amelynek hazánkban nemcsak anyagi vonzata van... A kisasztal tetején óriási pauszpapírokon geometriai ábrák vonzzák a tekintetet. Ba- bócsa térképe egy, a település múltjáról készülő könyv illusztrációi közé kerül. —Vajon a régész, a múlt kutatója, mennyire lát a jövőbe, mit üzem a múlt a jelennek? — Voltak időszakok, amikor nem volt szabad „látni” a jövőt, és mi szakemberek, megmaradtunk a múltnál. A múltnál, amelyben már minden megtörtént. Báthory Katalin reneszánsz sírköve Segesdröl Egy régész vallomásai ....elvész ez a nemzet, mert nincs tudománya” Z rínyi Miklós Emlékeimben feltűnik az első segesdi találkozás. Diákok tüsténkedtek körülötte a kutatóárokban. Ő térképpel a kezében, „terepi” ruhában, bohókás sapkában irányította a munkát. Mindig mosolygott és szinte gyerekes lelkesedéssel vette kézbe az újabb és újabb leleteket, majd a kérdéseket meg sem várva magyarázta egy-egy szép korsó, kályhaszem vagy csontmaradvány legfontosabb ismérveit. — Erről jut eszembe! Vajon a régész talál vagy megtalál? — Néha lehet találni valamit — válaszol huncutkás mosollyal, majd elűzve a tréfát, magyarázza: — Aki azonban csak erre hagyatkozik, az megérteni és értelmezni aligha tudja azt, amihez hozzájutott. Azért jó, ha a régész ismeri a megyére, az illető községre vagy egyéb településre vonatkozó összes forrásanyagot és a térképeket. Ismerni kell a lelőhelyeket, a leletek forrásértékét, sőt olykor egyediségét, vagy akár európai lelőhelyét is. Bizonyos lelőhelyek — mint a megye első közpntjai — önmagukban kínálják a legfontosabb leleteket. így találtunk az orszáf os történetírás számára is nél- ülözhetetlen bizonyítékokat Bodrog-Bün, Segesden és Ba- bócsán. Ezeknek a helyeknek különleges varázsuk van. Szinte látom a dombjaikon elhelyezkedő templomok, kolostorok és a falvaik, váraik helyét... Ezeket ugyanis nemcsak különleges elszíneződések, cserepek vagy más törmelékek: téglák, kődarabkák jelzik, hanem a csontmaradványok is utalnak például a régi temetőkre. Számomra nem „csoda” tehát, hogy minden kutatóárokban találok valamit és többnyire azt, amit keresek is. — Hallottam olyan régészekről, akik csupán a lelőhelyekre, az úgynevezett régészeti terepre esküsznek... — A leletmentő típusú régészeknek — ilyenekkel találkozhattunk például Pécsen, Esztergomban, de egyéb középkorkutatási munkáknál— a várrekonstrukciók, az útépítések, a gáz-, víz és egyéb közműfektetések diktálnak gyorsított iramot. Ők szükséghelyzetben kénytelenek dolgozni és ráadásul a leleteket, lelőhelyeket sem védi megfelelően a törvény vagy jogi előírás. A feldolgozásról, a régészeti alkotómunkáról dr. Magyar Kálmán azt vallja, hogy a föld, a terep adja azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek nélkül nem rekonstruálható a múlt, és semmilyen tudományos elmélet sem igazolható. Ehhez kell a valódi alkotó fantázia! — Olyan ez a munka, mint azé a könyvtárosé vagy levéltárosé, aki begyűjti, rendszerezi a könyveket és az iratokat, de már nem olvassa el, nem fejti meg őket. Ezért tartom jónak, hogy egy olyan vidéki múzeumnál kezdtem el 1967-ben a pályámat, nak és egyetemistáknak tartottam előadásokat. Régi munkahelyeimen, Nagyecseden és Nyíregyházán is visszavárnak. Ma sincs távolság számomra! A napokban Tabon. majd Sárváron tartottam előadást Magyarország kincseiről. A Múzeum Baráti Kör munkájának irányítását már 1975-ben Nyíregyházán elkezdtem. Akkoriban olyan hallgatóim is voltak, akik később itt, Kapösváron a munkatársaim lettek. Ezeknek a baráti köröknek itt is az a céljuk, hogy a város, a megye érdeklődő közönségéből egy nemes magot gyújtsünk a múzeum köré. Ezt szolgálják a két éve elkezdett őstörténelem, őshaza... Múltkutatásaink... című múzeumi sorozatok is. Ezeken az előadásokon a magyar őstör- ténetkutatással kapcsolatos összes magyar és külföldi nézetet ütköztethetjük. Járt már Kaposváron például Érdy Miklós New Yorkból és Paposi Jobb Andor professzor Pennsylvaniából. — A baráti köri üléseken több külföldi társaság, egyesület, sőt a clevelandi magyarok világ- kongresszusa is képviseltette magát. — Pár esztendeje, hogy a Zürichi Őstörténelmi Társulat elnökségi tagja lettem. Sok külföldi magyar jár hozzánk, és én is évente tartok előadást Zürichben, Londonban, vagy mint a nyáron. Felsőőrben. Állandó levelező tagja vagyok a Bíró József vezetésévet működő Los Ange- les-i Körösi-Padányi, illetve a Radics Géza nevével fémjelzett chicagói Körösi Csorna Társulatnak. Svájcban és Amerikában nagy érdeklődéssel figyelik az általunk folytatott őstörténeti, és a magyarság emlékanyagával kapcsolatos régészeti kutatásokat. A pennsylvaniai Clarion University egyik koreai származású hallgatója például levélben jelentkezett a babócsai ásatásomra. A szeptemberben ZüBeszélgetésünket szinte negyedóránként szakítja meg a titkárnő hívó szava: — Kálmán, telefonja van...! Dr. Magyar Kálmán, a Somogy Megyei Múzeum igazgatóságának tudományos főmunkatársa, tehetetlen dühét széles mosollyal palástolja és széttárja a karját... — Látja, Ágnes, így megy ez egész nap. Hát lehet itt dolgozni?! Távollétében körülnézek a pár négyzetméteres szobában. Ez a munkahely is hasonlít a terepre, itt is mintha ásatást végzett volna a kíváncsi régész — állapítom meg az óriási papír- és könyvtengerre tekintve. Persze ez az a fajta rendetlenség, amely a dolgozó ember számára valójában rend, mert ö mindent azonnal megtalál. A technikát egy kivén- hedt írógép és egy furcsa pózba merevedett lámpa „képviseli". — No, már itt is vagyok, hol tartottunk...? — Az Alkotói-díjnál... — Ja, ja — bólogat és nagyokat nevet még most is a történteken. —A Somogy Megyei Tanács évente három ilyen dijat oszt ki augusztus 20-án. Annak rendje és módja szerint kiértesítettek engem is, de a díszes meghívó itt feküdt felbontatlanul az asztalomon. Babócsán végeztük éppen az ásatásokat, amikor Wallinger Endre újságíró meglátogatott és közölte: „Kálmán, téged egy nagyon magas kitüntetésben részesítettek...Nem is tudsz róla?” Majd megmutatta a sajtónak szánt értesítő levelet. így aztán megtudtam én is, és örültem. A munkásaim kiugráltak az árkokból, körülvettek és gratuláltak. Aztán szeptember 8-án dr. Horváth Sándor, a megyei tanács társadalompolitikai osztályának a vezetője ünnepélyes keretek között nekem is átadta az Alkotói-díjat. Közben a Kikicsoda kötet szerkesztői is értesítettek, hogy bekerültem Magyarország 6000 legismertebb embere közé. Dr. Magyar Kálmán tatáros metszésű szeme hol tágra nyílik, hol résnyire szűkül össze, míg karja lendületes mozgással kíséri jellegzetes beszédét. — Hogyan lesz valakiből éppen régész? — tűnődöm, majd hangosan is nyomatékot adok kíváncsiságomnak. — Érd, ahol születtem, műemléki környezetével számtalan élményt kínált nekem, az akkori gyereknek — kanyarodik vissza gondolatban a múltba. Kérdezgettem mi az ó- és az újfa- luközötti különbség, és érdeklődésemet a letűnt korok felé irányították a családi könyvtárban megbúvó régi könyvek. Apám és nagyapám is tanító volt. So- mogyszentlászlóról, Szentba- lázsról indultak az Alföldre, majd Budapest környékén telepedtek le. Sárkány Ambrus romkastélyánál ugyancsak sokat játszottunk. Első és megdöbbentő találkozásomra a régmúlt emberével, egy iskolai társadalmi munkán került sor, amikor a kukoricatáblában csontvázra bukkantunk. Kíváncsiságom ezután már végleg nem hagyott nyugodni. Kutatóutam először Mátyás Király kutyavári kastélyához, a csörgedező Kincses- forráshoz, majd az érdi Fegyver- nekek szigetére vezetett, ahol társammal egy lovagi kardot leltünk. Ma valószínűleg a Nemzeti vagy a Pest Megyei Múzeum birtokában van a lelet. A nyiladozó értelmű fiút az elemiben és a budapesti József Attila Gimnáziumban inkább, a szépirodalom, mint a történelem művelésére ösztönözték tanárai. Ám az egyetemi felvételi előtt mód nyílt rá, hogy Egerben, Budán, majd Visegrádon dolgozzon az ásatásoknál. Aztán az ELTE történész- és régészhallgatójaként már László Gyula régészprofesszor előadásai ejtették ámulatba. Távoli tájak, idegen kultúrák titkainak megfejtése vonzotta. — Mindig a középkor, különösen a magyar középkor izgatott — magyarázza, szinte még mindig diákos hevülettel. — Egyetemi hallgató koromban egy nyáron meghívtak Franciaországba, egy középkori üveghuta feltárására. Hárman voltunk magyarok és a négy lengyel diákkal együtt olcsóbb munkaerőt jelentettünk az ásatások vezetőinek, mint az ottani bérmunkások. Montpellier, Avignon, Arles, Ta- rascon, Saint'—Gilles, a középkor varázsával ajándékoztak meg. Párizsban, majd Olaszországban és Svájcban élvezettel jártam végig a legszebb, legértékesebb műemlékeket. A fiatal diplomás Magyar Kálmán történelem szakos tanárként és régész kutatóként helyezkedett el a különböző vidéki múzeumoknál. Előbb Pécshez, majd Nyíregyházához kötötte a munka. A bencés műveltség, a francia-magyar kapcsolatok kutatásán túl elsősorban a Báthory család (családok) nemzetségtörténete izgatta fantáziáját. Nyírbátorban és Nagyecseden, majd 1970-től Somogybán, Öt- vöskónyiban, Segesden és Babócsán foglalkozott a Báthory család reneszánsz emlékeinek feltárásával. Másfél évtizede azonban úgy tűnik, „gyökeret vert” a megye legfontosabb államalapítás-kori központjaiban. — Bodrog—Bűt, Segesdet és Babócsát kutattam — mondja. A babócsai, 1986-ban feltárt gótikus Szent Egyed templom alapjai amelynek régész igazgatója a 30-as években Szegeden, Móra Ferenctől vette át a posztját. A vidék első régész-kandidátusa, Csollány Dezső szoktatott rá, hogy a muzeológusi munka publikálás nélkül hiábavalóság. Nem grafománia tehát, hogy máig száznál is több fontos tudományos írásom, tanulmányom jelent meg. Vallom, hogy írás nélkül elfekvő gyűjteménye lesz a múzeum a porosodó, sokszor ismeretlen és gyakran összekeveredő tárgyaknak. Ebben erősített meg az egykori budavári munkatársam, Zolnay László és László Gyula profesz- szor is. Számomra tehát a régészet „örökkévalóságát" a gondolatok megalkotása és leírása adja. — Az ön számára tehát az alkotó történész — régész típus az ideális? — Nem. A felsoroltakat mesz- sze kevésnek, tartom... A szakmában sem csupán a tudományt, az úgynevezett középkort látom, hanem azt, hogy ez hazánk történelme is. A földön elfekvő sok cserép olyan emlékanyag, amely másra is kötelez... A községekben tartott előadásaim, beszélgetéseim hívták fel a figyelmet a falvak pótolhatatlan értékeire. A továbbképzéseken „eltanultam” a műemlékvédelmet is. 1983-ban a Műszaki Egyetem építészmérnöki karán megszereztem a műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát. Ettől kezdődően a községi tanácsok segítségével Babócsán és Segesden műemlék-helyreállítást, múzeumi kiállítási terveket' is készítettünk. Rejtett pedagógusi vénámra vall, hogy az ismeretátadást éppúgy kedvelem, mint az alkotást. Évről évre visszahívnak előadásokat tartani a zsám- béki tanárképző főiskolára. — Úgy hallottam, fiatalabb korában évente száznál is több előadást tartott, és a Múzeum Baráti Körének titkáraként sza- badegyetemszerü sorozatot is szervezett, számos neves előadóval. — Körülbelül tíz évvel pzelött iskolák, gyárak és üzemek különböző rendű és rangú közönségének, valamint föiskolásokKésö gótikus püspökfej-töredék Segesdröl Várnai Ágnes riportja Fotó: Kovács Tibor
