Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

1989. december 16., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 A könyvtárak jövője írta: Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója Sokféle új szakmai terv­vel készül a tanácsi könyv­tárhálózat a gyökeres vál­tozásban levő társadalom, a lakosság és az intézmények, szervezetek könyvtári szol­gálatának megújítására. A megyei könyvtár az idén jelentősen növeli számító- gépes parkját, fokozatosan megvalósítva a helyismereti sajtófigyelést, majd a köz­érdekű és szakmai informá­ciótárolást, ellátást-továb- bítást, a vonalkódos köl­csönzés bevezetését. A szá­mítógépes szövegszerkesz­téssel pedig a könyvtári és a vállalt kiadványok kivi­telezési munkáját gyorsítja meg. Telefaxos összekötte­tést tervez az országi nagy könyvtáraival, s idővel a megye városi könyvtárai között az információtováb-. bítást és a könyvtárközi kölcsönzést gyorsítja meg. KÉTSÉGEK KöZön Ezzel egyidőben kétségek közölt készülünk a követke­ző évre annak tudatában, hogy az ország különösen nehéz helyzetben van.. Tud­juk, hogy a tavaszi ország- gyűlési, majd a helyhatósá­gi választások után változik az önkormányzatok politi­kai összetétele, de feladatuk megmarad: gondoskodniuk kell a lakosság oktatási, egészségügyi és kulturális (könyvtári) alapellátásáról is. A nagyobb célok megva­lósulásához (egy-egy új könyvtár építéséhez, beren­dezéséhez, a jobb technikai felszereléséhez) pedig nél­külözhetetlen az állami (esetleg megyei) támogatás, amelyet pályázat útján egy központi alapból nyerhet el á helyi önkormányzat. De kell az olvasók, a1 helyi tár­sadalom igényességéből táp­lálkozó helyi támogatás is, a szervezetek, • a társadalmi egyesületek támogatása is, mert fontosnak tartják a művelődés fejlődése érde­kében a könyvtárukat. Nem attól tartunk a me­gyei könyvtárban, hogy az új felállású megyei tanács vagy annak utódja lemond megyei feladatú intézmé­nyeinek egy részéről, hogy a megyei könyvtár a me­gyeszékhely város könyvtá­ra lesz. Bár sajnálnánk, mert jó gazda volt a me­gyei tanács! Elsősorban at­tól. tartunk, hogy a könyv­tár költségvetési ellátása nemcsak egy-két évig, ha­nem valószínű több éven keresztül rosszabb lesz! Fé­lünk, mert a könyvtár zsú­foltsága a gyerekrészlegben és a könyvraktárakban már elviselhetetlen és tíz éve időszerű lenne a bővítése, s azért is, mert ha a megyei könyvtár a kevesebb beszer­zési összegből nem tudja megvenni a Magyarországon megjelent könyvek szinte mindegyikét, ha nem tud előfizetni az évi 8—900 féle újságra, folyóiratra, akkor a hiány pótolhatatlan lesz azon felül, hogy adott eset­ben az olvasók, a tájékor zódni akarók éppen a szá­mukra legfontosabb könyv­höz. folyóiratcikkhez nem jutnak hozzá sem Kapos­váron. sem a megye más településén. NÉGY ÉVTIZED UTÁN A megyei könyvtár csak­nem négy évtizede Kapos­vár város intézménye is. hi­szen 60 százalékában a vá­ros lakosságát szolgálta ed­dig is, de 40 százalékban az egész megye lakosságát, in­tézményeit is szolgálja, ami az információs központ jel­lege miatt, a széles körű gyűjteményei hozzáférhető­ségével még csak növeked­ni fog. Mint a közművelő­dési könyvtárhálózat köz­pontja, szolgáltatási rend­szerében is, szakmai irányí­tásában is egységet alkot a megye lakossági ellátását biztosító 304 könyvtárával. Hasonlóképpen van ez a városi könyvtárak és von­záskörzetük viszonylatában is. A könyvtári szolgálat ha­tékonysága csak hálózati szervezetben képzelhető el, úgy működik a könyvtári rendszerében legfejlettebb országokban is. A Somogy- ra jellemző kis települések 4—600 lakosa nem lehet meg helyi könyvtár nélkül, a könyvtárat is magában foglaló közösségi helyiség nélkül, de amirt ott a pár ezer kötet között nem talál­hat meg, az megvan a rend­szerben, s egy telefon (?), egy levél, s máris ott lehet a kért, a keresett dokumen­tum, a fénymásolatban to­vábbított folyóiratcikk, a csökkentlátónak a hangos- könyv. Egy telefax a városi könyvtárak bármelyikéből, és ott lehet pár órán belül a kért másolat, a számító­gép memóriájában tárolt helyi vagy országos infor­máció, és két napon belül a postán küldött szakkönyv, a videokazetta. Az informá­ció továbbításánál a kap­csolat és az együttműködés a könyvtárak között még inkább . nélkülözhetetlen, hogy teljesíthessük a város­tól távol élő állampolgár, a szakember, az önkormány­zat, a pártok, a társadalmi egyesületek kívánságát. En­nek költségeit pedig állam­polgári jogon is a könyv­tárnak, a könyvtárat fenn­tartó önkormányzatnak kell biztosítania. A legnagyobb veszély már most abban látszik, hogy a városok, a falvak, azok ön- kormányzatai csak saját te­lepülésük könyvtári ellátá­sában gondolkodnak. De en­nél is nagyobb a veszély, ha nem vásárolnak'új köny­vet, folyóiratot a néhány nehéz esztendőben! Akkor honnan veszi a város, a fa- l*u polgára a legújabban megjelent olvasnivalót, szak­irodalmat, a legfrissebb is­meretet? Ha ez a helyzet a pénzszűke miatt bekövet­kezne, akkor még inkább kell a könyvtárhálózat, hogy a legnagyobb könyvtárából kérhessék a helyben hiány­zó irodalmat. Azt már fel­tételezni sem merjük, hogy bárki is úgy gondolkodna; ha valakinek kell, majd megveszi magának az egyre dráguló könyvet, fizet érte ott, ahol hozzájut. Vagy vannak, akik úgy vélik ta­lán, hogy nem baj, ha nem olvasnak, ha nem tájéko­zódnak az emberek? Most arra is van bőven példa, hova jutottunk az emberi magatartás, a gondolkodás, a műveltség terén a So­mogybán még elég magas 20—23 százalékos olvasói, könyvtárhasználói aránnyal is. Vagy még nagyobb árat is fizethetünk a művelet- lenségünkért, miközben, sie­tünk Európába? ÉRDEK ÉS ÉRTÉK Reméljük, hogy ,az elmúlt évtizedek munkája, a sok szép somogyi könyvtár, amelyet közösen, hoztunk létre, berendezkedtünk, a könyvállományuk és olva­sói létszámuk a némi csök­kenés ellenére is igazolja Jetüket. Ezután pedig a he­lyi és a magyar társadalom fejlődő igényessége biztosít­hatja továbbra is1 a könyv­tárak, a könyvtári rendszer működését. Reméljük, hogy nem lesz helyi önkormány­zat, amelyik szűkös anya­giak közepette átmenetileg a könyvtár megszüntetéséről döntene, nem pedig a meg­maradásáról, további fej­lesztéséről. Vagy ha akadna tanács vagy önkormányzat, amelyik felszámolná a kö­zel négy évtizede többé-ike- vésbé jól működő könyvtá­rát, akikor a megszüntető ünnepségen feltétlenül sza­valják el Csokonai: Jöven­dölés az első oskoláról a Somogybán című versét, de annak legalább második verssziakát: „Hány jó ész lett vaddá, Hogy nem mí­velték? ... Hát már, hogy A Somogy / Ily tudatlan Formátlan, Kié a hiba?" Lehet, hogy a Somogy Megyei Könyvtárból Kapos­vári Megyei Könyvtár lesz, de a város és az egész me­gye érdeke, hogy bővülő szolgálatával, könyvtári há­lózatával, a lakosság, a vá­ros, a megye minden tele­pülésén élők sokféle igényét kívánságát magas szinten szolgálja. Ez mindnyájunk közös érdeke és jövőnk ér­deke is. Az erdők hangja Tomay Endre András kiállítása született művész a múlt év­tized közepén települt át Magyarországra és a pár négyzetméteres szobájában egy tepsi tetején kisplaszti­kákat formált. Ám már ek­kor, ezeken a kézbe vehető fémtárgyakon felfedezhette a szemlélő későbbi munkái­nak gondolatvilágát, izgal­masan színes formakincsét. Erdők hangja, Madár, Üt­Mintha sok, kicsinyített gótikus katedrális emel­kedne szemünk előtt a ma­gasba, olybá tűnik a kapos­vári Somogyi Képtár kiállí­tóterme Tornay Endre And­rás alkotásainak szemlélése­kor. A karcsún magasba nyúló, finoman megmunkált fafaragások, vagy a tömb- szerűen monumentálisra formált alakzatok az ember örök vágyát szimbolizálják. „Szerettem volna csillag lenni én is, a végtelenség gyermeke...” — jut eszem­be Tóth Árpád „sóhajba ve­sző” gondolata. Az örökké­valóságba szárnyaló képze­let és a földi lét sorsszerű­nek tűnő, ámde mégis „kéz­zelfogható valósága” ott „lebeg” a művész keze ál­tal megmunkált fában. A fában, amely Hargita vad­regényes tájain óvta a fia­tal székely fiú életét, s me­lyet ő észre sem vett évti­zedeken keresztül. Hiszen éppen úgy az élete részeként tudta, mint ahogy a test ér­zi a kart, vagy a lendületet a láb. — Sokáig dolgoztam gipsszel és fémmel — me­ditált el a kezdésen Tornay Endre. — Már nem is em­lékszem rá, hogy mi adta az első ösztönzést ahhoz, hogy a fához nyúljak. Az 1949-ben Zetelakán rakelés; ezeket a címeket il­lesztette plasztikái mellé. S ezekről az élményekről „szól” egy másik forma­nyelven, az eleven fa „hang­ján” művészetének térbe ágyazott megjelenítése. Mert Tornay Endre munká­it a nemesen és egyszerűen megmunkált fa rendkívül gazdag formavilága teszi iz­galmassá, széppé. Az emlé­kek, a szülőföld gondolat­ban és érzelmekben megőr­zött képe ott bújkál minden alkotásban. A szomorúság és keménység, a dac és az alázat, a valóság és a mese­világ együttese ^gy sajátos, csak Tornayra jellemző stí­lusban jeleníti meg a múl­tat. A Virrasztók puritánsága, a mély gyász hang nélküli magába zárkózását szim­bolizálja, míg a Mese forma, játékossága mosolyt fakasz- tóan fantáziadús. A Kősze­gen élő Tornay Endre And­rás több jeles hazai kiállí­tás' rendszeres résztvevője, Derkovits-ösztöndíjas mű­vész, aki egészen egyéni for­mában képes megjeleníteni a népi motívumokban gaz­dag és ugyanakkor egészen modern megmunkálást rep­rezentáló alkotásait. Mostanában egyre riasz­tóbb híreket hoz a szél „Hargita felől” ... Tornay Endre alkotásai a fa nyel­vén segítenek megérteni ott élő véreinlj fájdalmas jajki­áltásait. A kiállítás — melyet csü­törtökön Tersztyánszky Krisztina szombathelyi új­ságíró ajánlott a közönség figyelmébe —, január 29-ig tekinthető meg. Várnai Ágnes Fotó: Jakab Judit Utópiák és realitások Kelet-Köxép-Európában Hanák Péter professzor előadása a PATE-n A PATE közművelődési bizottságának meghívására Kaposvárra érkezett és csü­törtökön délután nagy sike­rű előadást tartott dr. Hanák Péter, az ELTE történész professzora, az egyetem elő­adótermében. Tóth Ilona, a bizottság el­nöke köszöntötte az európai hírű tudóst, aki Integrációs törekvések a Duna mentén 1848-tól címmel foglalta ösz- sze a történelmi eseménye­ket és az aktualitásokat. — Szeptemberben kaptam a meghívást, hogy a Duna- konföderációs tervekről be­széljek. Miért éppen ez ér­dekli a hallgatóságot? — tettem fel a kérdést ma­gamban, hiszen ez már a múlté ... Most azonban úgy tűnik, jó prófétáknak bizo­nyultak a bizottság képvi­selői, mert a történelem utá­nament a történéseknek — mondta a professzor. Előadásának első felében ezért is igyekezett a föderá­ció és konföderáció fogal­mát tisztázni jogi, történeti és kultúrtörténeti összefüg­géseiben. A tőle már megszokott tiszta logikával, az esemé­nyeket és azok pszichológiai összefüggéseit is taglalva olyan megvilágításba he­lyezte az 1848-tól elinduló integrációs törekvéseket, amely messze túlmutat a le­tűnt korok határain. Hogyan lehetne egy mű­ködőképes és a föderális autonómiát is figyelembe vevő rendszert létrehozni ? Miért nem sikerültek a fö­deratív és demokratikus ter­vek? E kérdéskörök tisztá­zása után felmerült az a gondolat is, hogy nem le­het-e a Monarchiát „össze­tákolni”. A válasz egyértelműen nem — mondta a profesz­szor, és ennek két oka is van. Egyrészt nem lenne ha­talom, amely hozzájárulna, másrészt a Habsburg biro­dalom nem a népek szabad integrációjából, hanem di­nasztikus úton jött létre. Egy feudális kori dinaszti­kus integráció terméke volt és nem a szabad nemzetek megállapodásán alapult. Európára pedig már mint­egy 3000 éve jellemző az a sajátosság, hogy alulról épít­kezik. És csak az marad meg, ami alulról építkezik ... Európa ezért fel is bontotta ezt a birodalmat, és ma sze­münk láttára ugyanez a fo­lyamat történik — magya­rázta. A dunai konföderációs tervek ezért félre is tették a Monarchia gondolatát és a kisebbségeken belüli ki­sebbség védelmét szorgal­mazták. Az integrációs elképzelé­seket ezen túlmenően két tényező is utópisztikussá tette: nevezetesen, hogy a történelem elengedhetetlenül a nemzeti államok megte­remtése felé halad, de ezzel párhuzamosan egy széles körű gazdasági integráció is kibontakozik. Ez a két tendencia pedig összeegyez­tethetetlen egymással. Dr. Hanák Péter arra a kérdésre, hogy van-e lehető­ség ma a konföderáció kér­désének napirendre kerülé­sére, történészként igennel válaszolt, de mint futuroló­gus „talonba” tette a kér­dést. — A nagy kérdés most az — mondta, hogy mi lesz ennek a formája? A mi feladatunk: biztosítani e jövőbeni kooperációnak a tudati feltételeit a békés együttműködésben. Az előadást követő igen súlypontozott és az aktuál- politikai tendenciákat fesze­gető kérdések arról győzték meg a hallgatóságot, hogy a történelem tanúságai a jövő számára mindig hasznosítha­tók akkor, ha azt felelősség­gel és hozzáértéssel teszik, mint dr. Hanák Péter pro­fesszor. (Várnai) A „hetek" dilemmájához

Next

/
Thumbnails
Contents