Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
4 Somogyi Néplap 1989. november 18., szombat Öt méterre Somogytól Horrát falu, ahol magyarul gondolkodnak és énekelnek Balázs Andor riportja Fotó: Király Béla Az elöljáró A berzencei határátkelő- helyet elhagyva az első jugoszláviai falu Gola, aztán a szentgyörgyvári országút a Zsdala-patak mentén kanyarog. Nem kell jó idő sem ahhoz, hogy tisztán lássuk a somogyudvarhelyi templom tornyát, s a magyar község házait. Zsdala falut mindössze két kilométer választja el Somogyudvarhely- től. Gyalog nem telne fél órába az út. Mivel Berzen- ce és Gola irányába kerülni kell — no meg a határ- átkelőhelyen várakozni is — — személygépkocsival is majdnem egyórás az út. A jugoszláviai községben csak elvétve hallunk horvát szót. Mindenki magyarul beszél. Ez azért is meglepő, mert az anyakönyvet lapozgatva szinte kizárólag horvát neveket találunk. Zsdala horvát falu, mindig is az volt. A katolikus templom előtti téren hetven év körüli ember rakja át a. trágyát egyik spediterről a másikra. Magyarul szól a lovakra, de két nyelven mutatkozik be. — Boros Ferenc vagyok, de az igazolványomban Pa- vusa Frano szerepel. A magyar nevet még a nagyapám szerezte. Átjárt Berzencére inni, s legtöbbször kapatosán tért haza. Elnevezték Borosnak. termést pedig vitték haza. 1948-ban ezt a rendszert egycsapásra megszüntették, még a kijelölt határátkelő- helyeken sem látogathatta meg a másikat a magyar és a horvát. A magyar nyelv azonban szájról szájra szállt, szülőről gyermekre öröklődött a községben. Ezek a horvát emberek — sőt a gyermekek is — magyarul gondolkodnak. — Horvátul nem tudok olyan cifrát káromkodni, mint magyarul. S ha jó kedvem van, magyar dalra fakadok ókor — mondja Ha- lavuk Iván. S mivel már szép számmal sorakoztak az asztalon az üres sörösüvegek, el is kezdte az egyiket: „Piros pünkösd napján imádkoztam érted”. Azután: „A nyíregyházi templom tornya de magos, rászállott a bús gerlice, araA zsdálai boltos — Magyar zenészeket hívok a hét végén muzsikálni — mondja Horvát Marko, a Flamingo kocsma tudajdo- nosa. — A vendégeknek cigánypecsenyével és halászlével kedveskedünk. A szentgyörgyvári bé-ligában szereplő labdarúgócsapat Bélaváron is megmérkőzik évente egyszer a somogyi futballistákkal, akik viszonozzák — természetesen — a látogatást. A falu egyik részét Alszeg- nek, a másikat Felszegnek hívják Zsdálán. Az utóbbiban, a Rózsa utcában lakik Horváth Annus néni. ö itt Somogybán, Taranyban született. A háborúban meghaltak a szülei, s a „zsdálai mama” vette magához. Három nagyobb testvére Magyarországon maradt. — 1945-től 1962-ig nem láttam őket. Ekkor Budapestre írtam a kérvényt, hogy engedjenek át. Félve léptem át a határt, Kotori- báig magammal vittem a fiA Zsdala-patak. Egyik partja Jugoszlávia, a másik Magyar- ország Néhány száz méterre a templom előtti tértől elkopott, ittfelejtett kresztábla emlékeztet a múltra: a területre behajtani tilos. Alatta a kiegészítő szöveg horvátul : „határmező”. Csárda utcának hívják a helybeliek azt az'utcát, ahol csak az egyik oldalon épültek házak. A másikon a Zsdala-patak csörgedezik. — A túlsó part Magyar- ország — mutat az alig öt méterrel odébb húzódó bozótosra Halavuk Iván, a falu boltosa. — Pár éve még szántottak előtte, a. magyar kiskatonák meg gereblyéztek. 1956 előtt mindkét oldalon szögesdrót állt, s aknázott volt a patak partja. Ma már — úgy tetszik — nyomsávra sincs szükség. A vásárlók mind magyarul kérik az árut. A háború előtt nem volt híd a Zsdala községet Horvátország belső területeitől elválasztó Drá- va-foíyón. Az itteniek mind Magyarországra jártak vásárolni. Sok zsdálainak magyar területen, a magyaroknak meg horvát területen volt a földjük. Átjártak a másik országba művelni, a nyos. Oldalára rá van írva Nyíregyház, későn szabadulok, babám, tehozzád.” Ismered ezt a dalt? — Nem. Pedig Nyíregyházán voltam katona. — Magyarországra jártunk hajdináért, pohánkáért. A legszebb mintát Nyíregyházán kínálták. Elénekeltem nekik a dalt, de ők sem ismerték. A zsdálai asszonykórus is magyarul énekel. Magyar viseletbe öltözve jelennek meg a lányok, asszonyok a bálokon. A gyerekek a környéken sehol nem tanulhatnak magyarul — tanító híján talán? A plébános is azon kevesek közül való, akik csak horvátul beszélnek. Nem csoda, egy távoli faluból helyezték ide. Búcsúkor azonban a berzencei plébánost hívják prédikálni. Hiába szűnt meg évtizedekkel ezelőtt a Julián iskola, ahol még tanulhattak magyarul a horvát gyerekek, hiába építették a határra a dupla szögesdrótot, hiába aknázták alá a határpatak partjait, ez a nem-magyar nemzetiség, Zsdálán a magyar nyelvben él tovább. Kocsma a Flamingóhoz Horváth Annus néni és az unokák am, tartva attól, hogy ott látom utoljára. 1958-ig hiába írtam a leveleket, nem jött rá válasz. A hatvanas évek végén már kértük a kártalanítást is az 1948-ban elvett magyarországi földekért. Azt mondták, kifizetik, de a pénzt nem vihetjük ki az országból. Becsehelyi Szinisa a falu elöljárója. Magángazdálkodó. Zsdálán úgy mondják: polgár, ötben bika hízik az istállójában! — Havi 13 millió dinárból gazdálkodik a falu. Igyekezni kell az elköltéssel, mert az a pénz nem kamatozhat. Ha spórolni akarunk, elviszi az értékét az infláció. Pedig ez az összeg az itt élő emberek adója. A polgárok a jövedelmükből öt, az alkalmazottak egy százalékot fizetnek. Az államtól kapja a község a pénzt fejlesztésre. Ebből fizették a modern általános iskolát, de a magasra szökött vadkárt is. Magyarországról jön át a vadak nagy része... Tőlük senki nem kéri az útlevelet. A Csárda utcai libák is többet sütkéreznek a magyar oldalon, mint a „ju- gpszlávon”. A régi malomnál elgondolkoztam. Zsdála magyar nevét nem hazai földön, hanem a horvát faluban hallottam először: Postamalom. Egykor ugyanis a postás a malomhoz vitte a leveleket. A Rózsa, meg a Csárda utcában horvát és szerb hősöket hirdet az utcanévtábla. Búcsúzáskor pedig megkon- dul a somogyudvarhelyi templom harangja; itt egészen tisztán hallani. Oda a címzés a Rózsa utcába szól. DÉL-DUNÁNTŰLI TÜKÖR Tomboló taps, pipogya paff Baranyában járt nemrég Für Lajos, tegnap Pozsgay Imrét látta vendégül a megye, tehát politikusokból nincs hiány, de az igazi szenzáció ezen a héten Otto von Habsburgnak, az Euró- pa-parlament tagjának a Pán-európai Unió elnökének látogatása volt. Az első magyarországi nemzetiségi egyesületnek, a Lenaunak, valamint a Pécsi Rádió kereskedelmi adásának vendégeként érkezett a 77 éves politikus leánya, valamint a Pán-európai Unió NSZK- beli elnökének társaságában a baranyai megyeszékhelyre kedden délután. Előtte felkereste Szekszárdon Mayer Mihályt, az új pécsi püspököt, ezt megelőzően pedig a tolnai gimnáziumban tartott rendhagyó történelemórát. Kisebbségben A siker ott is és Pécsett is óriási volt. Az esti nagygyűlésre nem kellett közönséget szervezni, úgy is zsúfolásig megtelt a városi sportcsarnok, sokan kiverekedtek. Csakúgy, mint utána az értelmiségikiubban lezajlott találkozón. Több, mint 4000 ember tapsa zúgott a sportcsarnokban, gyakran megszakítva a kitűnő előadást, melynek címe Magyarország útja Európá- ba(n). Ottó von Habsburg többször hangsúlyozta, hogy hazánk elsőként lépett az igazi demokráciához vezető útra és remélhetőleg elsőként jut be az egykor szo- -cialistának nevezett országok közül az európai közösségbe. Az emberi jogokról szólt, a kisebbség jogairól akkor is, amikor, mint a Pécsi Rádió reggeli műsorának vendégét köszönthettem szerdán. „Mindenki tartozik valamilyen kisebbséghez." — ön is, hiszen a rádióba beszél, amit a többség nem tehet, kisebbséget alkotnak egy iparág művelői, az azonos érdeklődési körűek, akiknek ugyanaz a hobbijuk, egyszóval mindenki. Ezért fontos, hogy a kisebbségek érdekeit szem előtt tartsuk, mert saját jogainkról van szó.” A politikus megköszönte, hogy gondoltak rá, amikor köztársasági elnöknek akarják jelölni. De, mint mondta, az ő dolga az, hogy Magyarország sorsát az európai közösségben kísérje figyelemmel, ott egyengesse útját. ötletbörze az egészségért — Na, ez az Ilka is régen katortathatott, ha így elfáradt szegény .. Persze az egészséges élet, a mozgás, a tettvágy sokat jelent. Ha az ember edzésben tartja testét és lelkét — nem is szólva a szellemről — üde és fiatal marad. Vagy legalább egészséges. A minap egy sajtótájékoztatóra voltam hivatalos a pécsi városi tanácsra. A téma az egészségünk volt. Pontosabban az, mennyire egészséges és mitől lehetne ilyen város Pécs. Talán ilyen jellegű erőfeszítései miatt lehetett egyik alapítótagja az Egészséges Városok elnevezésű nemzetközi mozgalomnak. 24 ország 31 városa tagja e mozgalomnak, melynek mint kiderült, nem a megváltá-s a célja, inkább a szervezés, a partnerek ösz- szehozása. Kisközösségekre lakóhelyi, munkahelyi csoportokra számítanak az operatív bizottság tagjai, arra, hogy megfelelő koordinálással ezek a csoportok tesznek majd valamit a városért. Azért, hogy tisztább legyen a levegő, hogy egyre több fa és virágcsoport ékítse a települést, hogy többet mozogjanak lakói, és így tovább. Ennek érdekében alapítványt hoztak létre és ebből a pénzből éppen a tevékeny csoportok részesülnek majd. Budapest és Miskolc után Pécsett vezetik be a lég- szennyezés rendszeres figyelését. A mozgalom tehát nem sóhivatal, inkább ötletbörze. Amiről nem tudok, az nincs Mosolyra fakad a pécsi polgár, ha az NSZK-konzu- látus épületkijelölése körüli huzavonára gondol. 1987 óta tartanak a pécsi részről teljesen komolytalannak látszó tárgyalások, melyek állásáról szó volt a szerdai tanácsülésen is. Engem egyáltalán nem lepne meg, ha az NSZK azzal állna elő: uraim, ha önök valóban. felfogták volna, miről van szó, ha valóban komolyan kezelték volna ezt a kérdést, rég megoldódott volna minden. így köszönjük, nem kérünk önökből... Ám bizakodjunk, nem mindenütt van ez így. Természetesen az említett tanácsülésen is szóba került Pécs nem megfelelő ellátása és a várost sújtó bevásárlóturizmus. (Zárójelben mondom: Péccsel összehasonlítva Barcsot, Nagyatádot, Marcalit vagy Kaposvárt az utóbbi városok lakói büszkén kihúzhatják magukat.) Közelednek az ünnepek, így a mostaninál is nagyobb ellátási zavarokra kell számítani. Elkerülhetetlennek tűnik bizonyos árucikkek kivitelének korlátozása — egyébként jugoszláv szomszédaink is ezt teszik, meglehetősen szigorúan —, ha szeretnének néhány áruféleséget biztosítani az illetékesek az ünnepekre. Az országgyűlés következő ülésén egyébként interpellálnak is a pécsi képviselők, hiszen helyben azt az óriási gondot nem lehet megoldani. Ám ott fenn a fülebotját sem mozdította meg senki, nem is reagáltak a segítség- kérő levélre. Ügy látszik, azt a régi mondást vallják, miszerint: amiről nem tudok, nem is létezik. Dán Tibor