Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-17 / 273. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP 1989. november 17., péntek HORIZONT MAKEDÓNIAI JEGYZETEK Mítoszok és medúzák írta és fényképezte: Gyarmati László Az istenek hegyétől, az Olimposztól északra terül el Makedónja, Nagy Sándor egykori törzsbirodalma, ahonnan meghódította a fél világot. Hatalmas lovasszobra ott áll ma a tenger partján, Thesszalonikiben, s hirdeti az isteni király örökkévalóságát. Ám az ismerkedés Görögország második legnagyobb városával, Makedónia fővárosával nem a kikötőben kezdődik, hanem az elővárosában, ahol gon- dozatlanság, elhanyagoltság, zűrzavar fogadja az idegent. Amolyan ipartelepi rendetlenség, kidobott autókerekekkel, olajos- kanákkal. Apróbb gyárak, üzemek kormával körített az előváros. A lelki hideg zuhanyt később követi a pompa, a csillogás, amely a belvárosban már világvárosi méretű. E kettősség végigkísér: fény, ragyogás az egyik oldalon, rendkívüli szegénység, nyomor, ápolatlanság a másik oldalon. Thesszaloniki városát Nagy Sándor sógora és utóda, Kasz- szandrosz alapította felesége, Thesszaloniké emlékére, időszámításunk előtt 315-ben. Az ókori görög és a közeli bizánci kultúra „kereszteződésében" fejlődő városban inkább a bizánci hagyományok jelentették a követendő utat. Bolgárok, kelták, törökök, szírek, zsidók, egyiptomiak, görögök és trákok is letelepedtek a híres út, a Via Egnata mentén fekvő városban, s e heterogén népesség mind-mind hozott valamit ősi kultúrájából, szokásaiból, hitéből. Belőlük, a görög-hellén civilizációból alakult ki a mai népesség. Szombaton délelőtt látványos tengerészeti ünnepség közepébe csöppentünk: a kikötőnél, az alig néhány lépésnyire található Fehér Toronynál rendezték meg a tengerészzenekar díszes öltözé- kü fúvósainak kíséretével a tisztavatást. Fehér Torony? A török uralom idején börtön volt, s egy időben „véres toronynak" emlegette a nép a XV. századból származó erőd maradványát, amely azóta a város jelképévé vált. Ma helytörténeti múzeum. A Makrigialosz nevű halászfaluban volt a szállásunk egy újonnan épült, emeletes magánszállodában, amilyennel a tengerpartot járva gyakran találkozhattunk. A fényűzőnek éppen nem nevezhető, de a legfontosabb igényeket kielégítő apartmanokban az elhelyezéssel semmi gond nem lehet. Kissé szoktatja az embert ahhoz, amit utóbb a közeli tengerparton tapasztal. Mert a tengerpart megőrizte — legalábbis ezen a részen — patináját. Düledező halászviskók, kiskocsmák, Piszkos Fredre, Fülig Jimmyre és társaikra emlékeztető tengerparti környezet romantikus légköre uralkodik. A tenger hullámai által kimosott növényzetet, a kék medúzák tetemeit napokig-hetekig melengeti- rohasztja a napsugár... S a strand is inkább a balkáni összkomforthoz, mintsem az európai színvonalhoz hasonlatos. Néhány nap után nyugtázható: az oly gyakran agyonszidott és örök elégedetlenséggel szemlélt Balaton-part- nak nincs szégyenkeznivalója: Sajnos a helyzet itt is egyre tarthatatlanabb. Főként, ha legalább nagy vonalakban tisztában vagyunk a két ország idegenforgalmának különbségeivel! Tudomásom szerint Görögországba harmadannyi turista érkezik, mint Magyarországra, de Görögország háromszor akkora bevételre tesz szert, mint Magyarország... A halászfalu csendje és nyugalma felváltható a közeli gazdasági-politikai központ, Katerini forgatagával. Útközben is számtalan háznál láthattunk száradó, felfűzött dohányt, mely a környék lakóinak egyik legnagyobb pénz- kereseti lehetősége. Dohányból dől a dohány, mondhatnánk, ha nem látnánk, hogy azért nem mindenkinek jut egyformán az anyagi javakból itt sem. A görögországi „maszekvilágban” is sok ember él komfort nélküli, szűk kis házacskákban. Mintha a történelem megrekedt volna valahol a századfordulón, a fehérre meszelt falak visszavernék a fényt és a fejlődést a falakról. Ütött-kopott jármüvek tömege az utakon, és nem ritka az öszvér vontatta szekér sem. Az átlagfizetést házigazdáink 90 ezer drachmában jelölték meg, de hozzáfűzték: behatárolhatatlan, hiszen minden maszek annyit fizet, amennyiben megegyezik alkalmazottjával. így a mintegy 30 ezer forintot érő fizetés sem annyi, hanem több vagy kevesebb. (A leginkább ez utóbbi!) A thesszáliai termékeny síkság fővárosa Katerini, egyébként hangulatos kisváros, öt kilométernyire a tengerparttól. Bevásárlásra, nézelődésre alkalmas, kis üzleteivel, árukínálatával, mely a magyar utazónak is jórészt megfizethető. Különeges történelmi látványossága nincs, így a legjobb, ha a pihenni vágyó kiszalad a tengerparti részre, Paraliába. Itt már hamisítatlan üdülőtelep fogadja az embert, korzóval, kirakodóvásárral, nyüzsgő élettel. Természetesen csak öt óra után, amikor az utószezonban még strandolok is otthagyják a homokos, de döglött medúzák kék-síkos, nyálkás hulláival itt is jócskán tarkított tengerpartot. Ha valaki görögországi útja során nem látogat el a Meteorák- hoz, sokat veszít! Feledhetetlen élmény, ha megáll a körbe-körbe magasodó sziklacsúcsok lábainál és föltekint a magasba, ahol kolostorok kőfalai és piros tetőcserepei rikítanak a csöndszürke sziklaerdők tetején. Elképesztő emberi teljesítőképességet, kitartást, képzelő- és tervezőerőt tételeznek fel ezek a csodálatos építmények a csodás tájon. A geológusok szerint a földtörténeti harmadkorban, valamikor 50—60 millió évvel ezelőtt a környéket még tenger borította, s a nagyszabású földmozgások eredményeként kerültek felszínre a furcsa alakú, hatalmas sziklatömbök. A tenger lassan visszahúzódott a thesszáliai síkságról, így ma már mintegy 100 kilométernyire keletre hullámzik sós vize. Az első remeték a középkorban, a XI—XII. századi Bizánc hanyatlásának kezdetén jelentek meg a környéken. Lassan alakultak a szerzetesi közösségek a világtól elzárt, „isteni” helyszíneken, és sorra épültek a sziklacsúcsokra és sziklaoldalakba a kis és nagy kolostorok. Az egykori 21 kolostor közül ma már csak hat van olyan állapotban, hogy az érdeklődők megtekinthetik. Misztikus, és a hétköznapi ember számára furcsa élet volt (a ma is működőkben még van is) a kolostorokban. A szerzetesek három részre osztották napjaikat: az egyikben imádkoztak, a másikban dolgoztak, a harmadikban pihentek és tanultak. A Nagy Meteora kolostor ma már idegenforgalmi látványosság is: a nagyközönség előtt megnyij A Fehér Torony Az Olimposz — felhőbe burkolózva tóttá kapuit. Szigorú előírásokat szabnak a látogatóknak. Nők csak hosszú szoknyában léphetnek be. Előfordult olyan eset, hogy a hölgy nadrágban érkezett a helyszínre és nem engedték be. A szigorú erkölcsi normák tehát tovább élnek és uralkodnak még a működő kolostorokban, de szinte egész Görögországban is. A helybeliek mélyen megütközve szemlélték kis csapatunk hölgytagjain a térd fölött véget érő miniszoknyát és a nyári csizmát. A Meteoráktól visszafelé jövet, a Péneoszi folyó völgyében rövid ideig elidőztünk az Apolló-forrás- nál. A mítosz szerint Apollón, a „messzelövő”, megfürödve itt tisztult meg Püthón megölése után. Utunk hazafelé az Olimposz lábainál vezetett, felhőbe burkolózó hegycsúcsok alatt. Ez hát az Istenek Székhelye? Ez Zeusz trónja? Mintha csak igazolná a mitológiát a természet, az Olimposz fölött sötét és világos felhők kavarogtak, mögülük pedig elő-előtört egy-egy merészebb napsugár. Mintha valóban istenség figyelné s vezérelné a földi életet onnan, a magasból... Kolostor a sziklacsúcson
