Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
1989. október 28., szombat Somogyi Néplap 3 fi Az agrárpolitika feladatai w Irta: Babinszky Mihály kandidátus KONGRESSZUS ELŐTT A FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK Nehéz lenne megmondani, hogy kié a vagyon Feloszlatni lehetetlenség — Csurgóra látogattunk Az elmúlt 45 év hazai és külföldi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az agrár- politika a társadalom minden tagját közvetlenül érinti, tehát nem egyszerűen paraszt- vagy élelmiszertermelési politikát jelent. Legnagyobb hatást az élelmiszertermelésre fejt ki, meghatározva ezzel az adott ország lakosainak életszínvonalát, politikai hangulatát és a társadalom egészségét. Ezen túlmenően lehetőséget ad a nemzeti munkaerő-gazdálkodás szabályozására azáltal, hogy munkaerőt szabadít fel vagy köt le. A településpolitika elválaszthatatlan az agrárpolitikától, mert ettől függ, hogy a lakosság beözönlik-e a nagyvárosokba vagy inkább marad a kis településeken, tanyákon, farmokon, falvakban. Segítségével meg lehet akadályozni az urbanizáció káros hatásait. Ezzel összefügg a népességpolitika is, mert a kis településeken, a falvakban nagyobb a népszaporulat, mint a nagyvárosokban. A szociális problémák is kisebbek az agrárnépesség körében, mint az urbanizált vidékeken. Az olyan agrárpolitika, amely jó megélhetést és ellátást biztosit a parasztságnak, megalapozza a nemzeti-népi kultúra virágzását, a nemzeti tudat kialakítását, erősödését és fenntartását, a nemzet regenerálódását. Az agrárpolitika tehát igen bonyolult rendszer. amelynek al- és rész- rendszerei szoros összefüggésben működnek. Az ösz- szefüggések elhanyagolása, felületes kezelése súlyos, az egész társadalomra, a nemzetre nézve tragikus következményekkel járhat. A szocialista országok 45 éves gyakorlata alapján, a következő évtizedekre is fontos következtetéseket kell levonnunk. A dogmatikus agrárpolitika a szocialista országokban — beleértve a Szovjetuniót is — nem vált be. Űj agrárpolitikai elveket kell megfogalmazni. Terrorral, parancscsal, megfélemlítéssel, jelszavakkal a mezőgazdaságban nem lehet termékbőséget teremteni. Tartós élelmiszerbőséget csak hosszú távú tulajdonosi érdekeltséggel lehet létrehozni. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ahol a parasztság gazdag, ott bőséges az élelmiszer- ellátás, ahol szegény, ott a társadalmi viszonyoktól függetlenül a lakosság éhezik. A mezőgazdaságban nem alapvető kérdés, hogy a termelés szerkezete kisüzemi vagy nagyüzemi. Kisüzemek mellett is lehet árubőség (Nyugat-Európa) és áruhiány (Lengyelország). Nagyüzemek esetében is találkozunk áruhiánnyal (Szovjetunió) és árubőséggel (Magyarország). Az alapvető kérdés tehát nem az üzemnagyság, hanem a parasztság érdekeltsége, eszközellátottsága és termelési kultúrája. A modern árutermelő mezőgazdaság — a bevezetőben elmondott széles körű társadalmi hatások miatt — mindenütt támogatásban részesül. A támogatások csak ott hozták meg a kívánt eredményt, ahol azok beépültek a piaci mechanizmusba. Az árpolitikának csak egyetlen alapelve lehet: olyan árcentrumot kell kialakítani, amelyben a termelői árak a leggyengébb termőföldön termelt, de még szükséges termékelőállítási költséghez igazodik. A jó földeken keletkező különbözeti földjáradékot adóval lehet szabályozni. Ilyen árpolitika mellett nincs szükség „felülről osztogatott” fejlesztési forrásokra. A fejlesztés forrásait nem szabad elvonni (adópolitika!), azzal a mezőgazdasági üzemeknek kell rendelkezniük. Az integrált kistermelés a jövő egyik termelési formája. A parasztság, a mezőgazdaság tartós elnyomorodása csökkenti a nemzet újratermelődésének feltételeit. A mezőgazdaság, a falu és a nemzet elválaszthatatlan rendszert alkot. Fejlett, gazdag mező- gazdaság egyenlő a gazdag falu, magas népszaporulat, bőséges élelmiszerellátás, egészséges nemzet képletével. Racionális földhasználat nem valósulhat meg tulajdonos nélkül. A földet értékelni és tőkésíteni kell. „A mezőgazdaság számára megfelelő hitelpolitikát addig nem lehet kialakítani, amíg a föld mint tőke, nem képezheti a hitel fedezetét” (Széchenyi István: Hitel.) A magyar agrárpolitikai reform 1956 november—decemberében kezdődött, súlyos politikai kényszerhelyzetben. Az 1956-ban meghirdetett agrárpolitika megszületése pillanatától harcban állt a visszarendeződés erőivel. E harc eredményeként alakult ki a jelenlegi helyzet, melynek fő jellemzői: működik az „elvonás-visszaosztás” mechanizmusa. A szövetkezeti önkormányzat és önigazgatás nem valósul meg. Központilag akarják vezetni és vezérelni a mezőgazdaságot. A pénzügyi kormányzat minden nyereséget elvon, így a korszerűsítés területén egy lépést sem lehet tenni, a termelőszövetkezeti megújulás lehetetlen. A közgazdasági környezet mellett a belső struktúra is korszerűsítésre szorul. Termelőszövetkezeteink olyan, felülről mesterségesen szervezett rendszerek, amelyek hasonlóan mesterségesen konstruált közegben működtek, és működnek ma is. A mesterséges modellek a természetes piaci viszonyok között nem működőképesek vagy rossz hatásfokkal termelnek. Azt is látni kell azonban, hogy a magyar mezőgazdaság sajátos, a sztálini modelltől való eltérő fejlődése és gyakorlata következeiében rendelkezik olyan sajátosságokkal, jellemzőkkel is, amelyeket meg kell őriznünk, az átszervezés során nem szabad elveszítenünk! Termelőszövetkezeteinkben nagy tőkekoncentráció jött létre, speciális nagyértékű termelőeszközökkel. E nagy tőkekoncentrációt a nyugati agrárközgazdászok is irigylik tőlünk. Feladatunk, hogy a nagy tőkekoncentrációt megőrizve, de a tulajdonosi érdekeket feltámasztva, a töke tulajdonát és kezelésének módját decentralizáljuk, személyekhez kössük. E látszólagos ellentmondást szövetkezeteinkben viszonylag könnyen fel lehet oldani. A hazai termelőszövetkezetek integrálták a kistermelők és kisvállalkozók tömegét. A kistermelők ’és a nagy termelőszövetkezetek között a kölcsönös érdekek alapján egészséges -munkamegosztás jött létre. A kis- á-rutermelők a nagyüzemi alapanyagellátás és szolgáltatások nélkül tömegesen tönkremennének, mert tevékenységük tárgyi feltételei szűnnének meg. A kistermelés megszűnéséből származó áruhiányt az ország nem tudná elviselni. A termelőszövetkezetekben nemcsak anyagi, hanem szellemi tőke is felhalmozódott, specializálódott. E szellemi tőke bizonyította, hogy képes a legfejlettebb technológiákat hatékonyan működtetni, s azokkal világszínvonalon termelni. Az átszervezés következtében e szellemi tőke nem veszhet el. Főbb értékek között kell kiemelni azt a kooperációs, együttműködési kultúrát, ami a termelési rendszerekben való tevékenységben testesül meg. A kooperációs készségre, gyakorlatra a jövőben még nagyobb szükség lesz. Mindenekelőtt rendezni kell a tulajdonviszonyokat. Fel kell mérni a vagyoni helyzetet, és meg kell állapítani a vagyon tulajdonosait. Nagyon fontos, hogy külön szabályozzuk a földvagy ont, és külön az egyéb vagyont (ingatlan, állatok, anyagok stb.). Ki kell dolgozni a földvagyon használatát (közös kezelés, saját kezelés, bérlet) és az egyéb vagyon használatát (épületék, állatok stb.). A tulajdonviszonyokat és a használati (kezelési) módszereket nem szabad összekeverni. A feladatok sorrendje a következő: első a földvagyon és földtulajdon tisztázása, ezt követeld a közös földtulajdon szétosztása földvagyonjegy formájában, a közgyűlési határozat és az új földtörvény alapján, a tagok részére, illetve a földjáradék megáLlapítása. Szabályozni kell a földihasználatot, az egyéb vagyon felosztását, illetve használatát, kezelését. Meg kell határozni a vezetésszervezetet, kidolgozni a termelésszervezetet és az információs rendszert. Az ily módon átszervezett szövetkezetben a tagok szintjén jelenik meg a tulajdonosi (vagyonjáradék), a vállalkozói (vállalkozói nyereség) és a munkavállalói (bér-)érdekeltség. A tulajdonosi hatáskör és az ehhez kapcsolódó információs rendszer biztosítja a szövetkezeti demokrácia, az emberközpontú igazi szövetkezetek egészséges működését. A feladatok részletezése, sajnos, meghaladja a cikk terjedelmét. Valljuk azonban, hogy a megfelelő törvényességi kereteken, agrárpolitikán belül (új szövetkezeti és földtörvény) minden termelőszövetkezet és állami gazdaság tagjai és dolgozói Önállóan megtalálják azt a szövetkezeti és állami gazdasági formát, amely a külső piaci és belső nemzeti érdekeknek legjobban' megfelel. Kongresszusra készülnek a fogyasztási szövetkezetek. Az utóbbi napok eseményei is bizonyítják, hogy ezúttal nem szavazógépként ülnek be a küldöttek a kongresz- szusi terembe, hanem valós érdekeket képviselnek. Megszólaltattuk már a Mészöv titkárát, válaszokat kértünk a barcsi áfész elnökétől; ezúttal pedig Csurgóra látogattunk. Az itteni fogyasztási szövetkezet sem tartozik a legjobb helyzetben levők közé, ám arra sem panaszkodhatnak, hogy romlott az ellátás színvonala. Az elmúlt években sokat változott a kis települések ellátása, a város is korszerű boltokat kapott, s végre befejeződött a szálloda és az alatta levő vendéglótókomplexum részbeni felújítása. Dr. Gulyás Árpád, elnök nem véletlenül használta a „részbeni” jelzőt. Sok minden, hátra van még, de a munkákhoz forintok is kellenének. S forintokkal ők sem dicsekedhetnek. — Mit történne akkor, ha most a kongresszus azt mondaná, hogy feloszlatja a szövetkezetét. Egyáltalában: elképzelhető ez? — Néhéz ügy, mert a vagyon kérdése sem tisztázódott. Az alaprészjegyekből 2,6 millió forintunk van. Ez a tagok vagyona. Valójában a szövetkezet sokkal többet tudhat magáénak: 64 milliós értéket. — Mert állami pénzekből történtek a fejlesztések? — Igen, erről van szó. A különböző programok keretében az állam adott hiteleket, támogatásokat, például éppen a kis települések üzlethálózatának a korszerűsítésére. Vannak adósságaink is, s ezeket ki kellene egyenlíteni egy esetleges felosztózódás esetén. A tagsági viták során felmerült ennek a lehetősége is. Kérdés, hogy miként tudnának élni a kis településeken egy, mondjuk a Hangya szövetkezeteikhez hasonló mozgalom lehetőségeivel. Mert szép, szép az önállóságra való törekvés, de azt is tudomásul kell venni, hogy élni az önállósággal egyben anyagi felelősséget is jelent. Amikor ezt elmondtuk, kiderült, hogy nem is ragaszkodnak any- nyixa az önállósághoz, csak a jobb ellátáshoz. — Ha dr. Gulyás Árpád a kongresszus küldötte lenne, mit mondana el a plé- numon? — — Mindenekelőtt azt, hogy a vagyoni rédekeltséget kell növelni. Igazi részvényesekké kell tenni a tagjainkat, hogy ők maguk dönthessenek arról, mit akarnak. — Eszerint eddig a szövetkezetben végül is egy állampárt apparátusának az akarata érvényesült. Pontosabban: valahol valaki kitalált valamit, s ezt „megszavaztatták” a tagsággal? — A gazdálkodás alapja, hogy annak legyen döntési joga, aki a pénzt is adja. A korábbi módszereket meg kell szüntetni. — önöknek hatvannégymilliós vagyonuk van. En vásárolok húszmillió forint értékű részjegyet, s ezzel a szövetkezet tulajdonának egyharmadát a magaménak mondhatom, tehát a döntés- hozatalban is így képviseltethetem magamat? — A jelenlegi törvény szerint nem. Minden részjegy egyetlen szavazatot jelent. Nos, ezen is kellene változtatni, mondjuk azzal, hogy a fogyasztási szövetkezetek átalakulnak részvény- társaságokká. Tőkére van szükség, mert a jelenlegi állapotok sokáig nem tarthatók fenn sehol sem. Akinek pedig pénze van az „üzletben”, annak legyen beleszólási joga is. — Ezek szerint sokat vár a kongresszustól. — Remélem, hogy alapvető változásokról dönthetünk, olyanokról, amelyeket majd a törvényhozás elé lehet vinni. Nagy Jenő BADACSONYI ŐSZ Kovács Tibor felvételei
