Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-04 / 234. szám

Somogyi Néplap NAPILAP XLV. évfolyam, 234. szám Ara: 4,30 ft 1989. október 4., szer^ Csak a szabályozók változtatása segíthet > Pénztelen élelmiszer-kereskedelem PÉLDÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS Mozgó gyógyászat Az MSZMP PIB ülése Kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Intéző Bizottsága. A testület tá­jékoztatót hallgatott meg az e héten keződő párt- kongresszus előkészüle­teiről. * » * Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke az MSZMP kö­zelgő kongresszusával összefüggésben kedden interjút adott a Rudé Právónak» valamint a Csehszlovák Televízió­nak. Grósz Károly, a Ma- csak a kongresszussal kapcsolatban nyilatkozott a Szovjet Televíziónak. Küldöttség utazik az NDK-ba Eric Honeckernek, a Né­met Demokratikus Köztár­saság Államtanácsa elnöké­nek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bi­zottsága főtitkárának meg­hívására Sraub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnökének ve­zetésével állami és pártkül­döttség utazik Berlinbe a Német Demokratikus Köz­társaság megalakulásának 40. évfordulója alkalmából október 6-án és 7-én rende­zendő jubileumi ünnepsé­gekre. vsz KATONAI TANÁCS ÜLÉSE Tanácskozásra ült össze tegnap Varsóban a Varsói Szerződés Egyesített Fegy­veres Erőinek Katonai Ta­nácsa Pjotr Lusev hadsereg­tábornoknak, az Egyesített Fegyveres Erők főparancs­nokának elnökletével. Ajándék Néhány hónappal az 1848- as forradalom győzelme után Petőfi már így adott hangot elégedetlenségének: „A nyelv mozog, a kéz pi­hen”. Napjaink viharosnak tetsző politikai forradalmá­ban is időszerűnek látszik ez az idézet, amely tegnap dél­után hangzott el Ádándon, amikor a Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület ajándékot kapott a Téka Könyvértékesítő, Könyvel­látó és Könyvkiadó Válla­lattól. A Hazafias Népfront megyei szervezetével kar­öltve biztosított az, egyesü­letnek mintegy 12 ezer fo­rint értékben 300 változatos témájú kiadványt. A családias hangulatú ün­nepségen a helyi általános iskolások egy csoportja Ber­zsenyi-gondolatok tolmá­csolásával varázsolt irodal­mi légkört. Pollák Tibor, az egyesület elnöke köszönte meg az ajándékot a Téka igazgatójának. Drucker Ti­bornak. A HNF megyei tit­kára, dr. Novák Ferenc és a kerekasztal-beszélgetéssé vá­ló ünnepség résztvevői egy­aránt arról szóltak, hogy ez az ország csak akkor lesz Az élelmiszer-kereske­delem nagy gondja ma nem a hiánycikkek előteremtése — bár az utóbbi időben ezek is megszaporodtak —, ha­nem a működési feltételek biztosítása. A Kapos Keres­kedelmi Vállalat tevékeny­ségének elemzése — mint csepp a tengert — megmu­tatta a megyei tanács-vb tegnapi ülésén a napi ellá­tásért felelős szakma sok gondját. Ami ma az élelmi­szer-kereskedelemben van, az inkább a balkáni, mint az európai színvonalhoz ha­sonlítható és ez — dr. Bors István vb-tag szerint — nem a vállalatok, hanem a gazda­ságpolitika hibája. Éppen eaért orvosolni is csak kor­mányszinten lehet, azzal, hogy olyan feltételeket te­remtenek, amelyekre a vál­lalatok felépíthetik straté­giájukat. Dr. Bor Lajosné igazgató, a Kaposker tevékenységéről szóló beszámolójában és Fris Ferenc ipari és kereskedel­mi irodavezető kiegészítő előterjesztésében tételesen mutatta be, hogy a törekvé­sek ellenére a jelenlegi sza­bályozók között az élelmi­szer-kereskedelem nem dol­gozhat tartósan eredménye­sen. Dr. Bor Lajosné szerint a szervezeti rendszer kor­szerűsítésében radikálisan és eredményesen léphet a vál­lalat. Ennek azonban előfel­tétele a jövedelmezőség. A balatoni élelmiszerboltokat nehéz például bérbe adni, ha kikötik, hogy abban a helyiségben továbbra is csak élelmiszer-kereskedelmet le­het folytatni. Pedig a válla­lat pénzügyi gondjainak je­lentős része a Balatonon ke­letkezik: a szezonra való ké­szülődéskor 60-70 millió fo­rintra ugrik a hitel, amely­nek mértéke az év más idő­Adándnak képes talpraállni, ha minden falu talpraáll. Márpedig Ádándon épp e törekvés je­gyében kezdődött meg jó né­hány évvel ezelőtt a falu­fejlesztési- program: a köz- művelődési egyesület létre­hozása, a népfőiskola bein­dítása, s még számos kez­deményezés. Minden falu­ban a helybelieknek kell megtalálni a továbblépés út­jait, s nem felsőbb fóru­moktól várni a megoldást. Balmazújvárosban is elin­dult az ádándihoz hasonló folyamat, s ott így fogal­maztak: „Megcsináltuk, mert akartuk!” S ennek a ma­gyar falufejlesztés kulcs­mondatává kellene válnia. A Téka vállalat a. megyé­ben korábban már több ol­vasókörnek ajándékozott könyveket. A lullai gazda­kör, a bábonymegyeri olva­sókör, a pogányszentpéteri II. Rákóczi Ferenc Művelő­dési Egyesület, a HNF por- rogszentkirálvi és vörsi bi­zottsága után most Ádánd- ra került a sor. Ott hang­zott el a Széchenyinek tu­lajdonított mondás: „Lenni kell, nem látszani!” (Gyarmati) szakaiban 10-12 millió fo­rint. A magas hitel koránt­sem alacsony kamatterhe ön­magában is jövedelemrontó tényező. Mindehhez hozzájön még az élelmiszer-kereskedelem­ben alkalmazott lehetetle­nül alacsony árrés. A válla­lati beszámoló adatai sze­rint a Kaposker eszközará­nyos nyeresége 4,72 száza­lék. Nemes Kálmán vb-tag szerint ha a vállalat eladná a boltjait és pénzét a bank­ba tenné, akkor 19,5 száza­lékos kamatra — nyereség­re — tenne szert, nem len­ne szüksége az eszközök működtetéséhez, apparátus­ra sem ebben az esetben. A minisztérium 1975 óta ígéri, hogy növelik a na- szonkulcsok mértékét. Az ígéret azonban eddig pem vált valóra. Ezért is döntött úgy a megyei tanács végre­hajtó bizottsága, hogy a tarthatatlan állapotra ismé­telten felhívja a kormány fi­gyelmét. Nem kétséges, hogy kevesebb lesz a bolt, ha nem változnak a közgazdasági feltételek, többet kell gyalo­golni a napi cikkekért. So­mogybán a Kaposker jelenti a városokban az élelmiszer­ellátás pilléreit: ha összeom­lik a vállalat, erre a sorsra jut az ellátó hálózat is. A Kaposkernél tapasztal­ható válságjelek — a bala­toni speciális gondokat nem számítva — megegyeznek az élelmiszer-kereskedelemben országosan is tapasztalható és egyre erősödő válságje­lekkel. A vállalatok pozíció­ját az határozza meg, hogy miként sikerül fő tevékeny­ségüket jövedelmezőbb ki­A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának szék­házában kedden termelőszö­vetkezetek, állami gazdasá­gok, fogyasztási szövetkeze­tek és közös vállalatok rész­vételével megalakult a Re­gionális Húsipari Üzemek Egyesülése (HÜSCÉG). Az alapító okiratot 35 cég kép­egészítő tevékenységgel bő­víteni. A Kaposker például nagykereskedésbe is fogott. Ennek részaránya azonban elenyésző. A megyei tanács ipari és kereskedelmi irodája a vál­lalati beszámolót kiegészítő jelentésében felsorolta azo­kat a radikális és gyors bel­ső intézkedéseket, amelyeket — a külső környezet meg­változtatása mellett — meg kell tenni a vállalatnak. Sze­repelt ebben a vállalkozási formák adta lehetőségek fo­kozottabb kihasználása ép­pen úgy, mint a vállalati tevékenységi kör bővítése, a költségtakarékosság, a szer­vezeti struktúrának a válto­zó körülményekhez való igazítása. A javaslatok kö­zül többet korábban — sa­ját elhatározásából — a vál­lalat már meg akart valósí­tani, akkor azonban nem javasolták neki ezt a lé­pést. Brandtmüller István tanácselnök-helyettes össze­foglalva a vitát azt mondta el, hogy a vb ma messzeme­nően támogatja a vállalati törekvéseket. Talpraállásához, fejlődé­séhez azonban elsősorban a környezetnek kell változnia. A tanácsok jelenleg nem vál­lalkozhatnak arra, hogy év­ről évre megoldják a vál­lalat működési zavaraiból származó gondokat. Arra vi­szont valamennyi helyi ta­nácsnak felhívták a figyel­mét, hogy segítse a vállalati fejlesztéseket. S még valami­re: a lakosságnak tudnia kell, hogy miért zárják be az üzleteket. A tanács ma ennél alig tehet többet. viselője írta alá. Az egyesü­lés a későbbiekben több mint 400 vidéki húsüzem érdekképviseletét kívánja ellátni; ezekben az üzemek­ben vágják le a belföldi el­látásra feldolgozott sertések több mint egyharmadát, évente 2—2,5 millió sertést. Tegnap délután ünnepé­lyes keretek között adta át dr. De Sorgo Tibor, a Ka­pos Volán Vállalat igazga­tója a két felújított és kor­szerű berendezésekkel fel­szerelt autóbuszt dr. Varga Leventének, a Somogy Me­gyei Kórház főigazgató fő­orvosának. A Fodor Sándor üzem­mérnök által tervezett autó­buszok felszereléséhez a kórház biztosította' a pénz­A bZüi elfogadja a piac felé haladást, annak ellené­re, hogy e folyamatnak ke­serves következményei is vannak — jelentette ki az MTI munkatársának Nyikos László, a SZOT gazdaságpo­litikai osztályvezetője, ar- - ra reagálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT képvi­selői megállapodtak a me­zőgazdasági és az élelmi- szeripari cikkek fogyasztói árának jövő évi felszabadí­tásában. Hozzátette: a sza­badárakhoz hozzátartoznak a piaci bérek is, tehát a munkerőt az árán kell meg­fizetni. Ezért a SZOT nem a szabadárak ellen hadako­zik, hanem a piaci bérekért, még akkor is, ha néhányan azt mondják, hogy ez az ár —bér spirál kialakulásának veszélyét rejti magában. A ügyi fedezetet és a szüksé­ges műszereket, a Kapos Volán dolgozói pedig 8,5 ezer társadalmi munkaórával alakították át a járműveket. A 3 millió forintba kerülő csuklós, illetve a 2 millió forint értékű kisebb Ika­rusban Kaposvár és környe­ző községei lakosságának tüdőszűrését, belgyógyászati és nőgyógyászati vizsgálatát végezhetik el a szakembe­rek. szakszervezeteknek azon­ban mindenképp küzdeniük kell a megélhetéshez szük­séges bérekért. A SZOT egyébként nem mond le ar­ról, hogy egy szabadár-rend- szerben is szükség van az árak ftrsadalmi kontrolljá­ra. Ebben a törekvésben, mint Nyikos László azt is elmond­ta, minden bizonnyal a TOT is érdekelt, hiszen fontos szá­mára, hogy legyen vásárló­erő a magasabb árak megfi­zetésére. Az osztályvezető arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, miként hat a mostani kormány—TOT megállapodás az inflációra. Szólt arról is, hogy vár­hatóan két héten belül ta­lálkozóra kerül sor a kor­mánnyal. Stílus, tempó, újság Levelet írt a Somogyi Néplapnak Fülöp László- né, egy fonyódi tanácsi lakás bérlője. A levélíró elpanaszolta, hogy laká­sában a mellékhelyiség mennyezete már két éve átázik, a villanyvezetéken keresztül a víz már a fo­lyosóig jutott, s lehet, hogy hamarosan a fal is rázni fog. A városi tanács illeté­kes osztályvezetője, dr. Nagy Antal három héttel később válaszolt lapunk­ban, mely szerint a hibát kijavították, a teázást megszüntették, a bérlőtől pedig elnézést kértek. Ezek után természetes, hogy újabb levelet kapott szerkesztőségünk Fvilöp- nétöl, aki azt írta, hogy a válasz nem fedi a va­lóságot, mert — ismét teljes hosszában — át­ázott a mennyezet és már nem tudja, kihez for­duljon segítségért. „Kerestem telefonon a Fonyódi Városi Tanács jo­gi osztályát is többször. Volt, aki azt a választ adta: nálunk ilyen nincs is. A másik, építési osz­tály: nem ránk tartozik. Aztán adták a gyám­ügyet, csak a> jogi osz­tályt nem. Még egy pró­bálkozás. Közük, a jogi osztály szabadságon van, próbálja őket hívni a jö­vő héten.” Nem lehet csodálkozni, hogy a telefonközpontos nem találta az illetékest. Talán ő maga sem tudja, hogy akit kerestek, az\ egyszerű, könnyen meg­jegyezhető és nevében is sokat mondó önkormány­zati, Törvényességi és Jo­gi osztályon dolgozik. De térjünk vissza a té­nyékhez. Az újabb átázás, újabb levél után végre felszedték a fürdőszoba aljzatát, felderítették, ki­javították a hibát, vissza­rakták a felszedett csem­péket. A fent említett osztály vezetője a sok, de ered­ménytelen telefonálgatás után levelet is kapott Fülöpnétől, melyre rend­kívül udvarias választ adott: „Az osztály a So­mogyi Néplapban megje­lent cikk alapján fontos­nak tartotta az azonnali intézkedés megtételét a költségvetési üzem felé. A költségvetési üzem tá-~ jékoztatója alapján vála­szoltuk meg a felvetett problémát. Az eltelt idő óta ön telefonon jelezte újból a beázást, melyre az üzem megbízott veze­tője felé aznap személye­sen intézkedtem ... Tá­jékoztatom, hogy a fejlé­cen szereplő osztály léte­zik, csak önálló jogi osz­tály nincs. Csupán félre­értésről lehet szó, amiért elnézését kérem.” A stílus tehát már vál­tozik, sőt — az újság sze­rény közreműködésével — a munka is elkészül előbb-utóbb. Veszteséges üzemek be­zárását, korrupt vezetők leváltását, a munka fize­tésben is tükrözött meg­becsülését, az ország pénzügyi egyensúlyának helyreállítását is szívesen garantálnánk, félő azon­ban, hogy ez már nem­csak a mi közreműködé­sünkön múlik. Süli Ferenc Ú3 KÖNYVTÁR CSÍRÁJA Megalakult a Húscég egyesülés SZOT-vélemény a izabadárakról Árakhoz a béreket!

Next

/
Thumbnails
Contents