Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-16 / 245. szám

Gyászjelentés Tudatjuk, hogy FÍILÖP MIHÁLY Kaposvár, sávházi lakos búcsúztatója október 18-án fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. ÁBRAIIÁM ISTVÁNNÉ Kaposvár, Szigetvári u. 123. sz. alatti lakos 85 éves korában elhunyt. Teme­tése október 17-én, kedden 15.30 óra­kor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család * m m Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk a rokonokkal, ismerősökkel, bará­tokkal, hogy felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, ID. STADLER LAJOSNÉ Kaposvár, Eger u. 24. sz. alatti lakos életének 70. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése október 19-én fél három órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló Stadler és Rubecz család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, barátoknak és szomszé­doknak, akik felejthetetlen, drága ha­lottunk, JEMERIK JÓZSEF temetésén reszt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításaik­kal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • * * Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik szeretett halottunk, POLGÁR LAJOSNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * • Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik FRANCZ ISTVÁN nagyatádi lakos temetésén részt vet­A gyászoló család. INGATLAN KAPOSVÁRON a donneri városrész­ben 95 n-ölön levő, 2 lakrészből (szoba, konyha, spájz, pince + szoba, konyha) álló családi házat saját tulajdonú, lakótelepi, kb. 40 m2 alapterületű, másfél szobás la­kásra cserélnék, II. emeletig. Érdeklődni 17 óra után a 14-288-as kaposvári telefo­non. (6307) KAPOSVÁRON a Füredi úti csomó­pontnál 3 szobás lakás igényesnek eladó —készpénzért. Telefon: 16-891.(6658) NAGYBERKI-HOMOKALJON 650 n-öl termő szőlő, gyümölcsös, présház pincével eladó. Nagyberki, Lenin u. 27. (6414) BALATONSZÁRSZÓN a vízparttól két km-re új, kertes családi ház — gáz központi fűtéssel, tetőlérbeépítési lehető­séggel, garázzsal, pincével — eladó. Ér­deklődni: Molnár István, 8624 Balaton­szárszó, Dózsa Gy. u. 69/B. vagy 19—22 óráig a 06(84)13-656-os telefonon. (6516) IGALBAN a fürdőhöz közel kétszintes nyaraló eladó vagy siófoki lakásra cserél­hető. Érdeklődni napközben a (82)10- 064-es telefonon vagy 17 óra után szemé­lyesen Kaposvár, Zöldfa u. 8. sz. alatt. (6483) REDŐNY Szűcs, Kaposszerdahely, Petőfi u. 36/A ELADÓ kétszobás, gázfűtéses, teher­mentes öröklakás. Kaposvár, Arany János köz 12. II. lph. I. emelet 2. Érdeklődni 16 óra után. (6480) 220 n-öles szőlő, kert téglaépülettel eladó. Érdeklődni napközben a (82)12- 612-es telefonon. Vimoláné. (6458) KAPOSVÁRON a Május 1. u. 46. sz. alatti házrész (a főutcában), kétszobás, összkomfortos lakás üresen, a hozzá tarto­zó kétszoba-összkomfort lakottan, vala­mint 30 m2-es, utcára nyíló üzlethelyiség — nagy kirakatokkal — az év végétől üresen eladó. Érdeklődni az udvarban: Bódiséknál, a lakónál. (6369) TOPONÁRI házra cserélnénk vagy eladnánk Kaposvár, Lenin u. 15. 1/1. sz. kétszobás, gázos lakásunkat. (6556) KAPOSVÁRON a Búzavirág u. 30. sz. magasföldszinti, két és fél szobás, erké- lyes, öröklakás OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni 9—17 óráig a21-301-es, 18 óra után a 13-142-es telefonon. (6590) ELADÓ három szobás, gázfűtéses csa­ládi ház, ugyanott 2 db új GF-40-es para- petcs gázkonvektor. Hetes, Vikár Béla u. 17.(6567) KÉSZOBÁS, gázos, telefonos, kertes családi ház garázzsal eladó. Kaposvár, Keszthely u. 9. (6582) A BALATONTÓL 15 kilométerre, Lengyeltótiban 3 szobás, gázos, alápincé­zett családi ház sürgősen eladó. Érdeklőd­ni a 06(84)61 -590-es telefonon. (475486) EXPRESS KÉT ÉS FÉL szobás, 60 m2-es, társas­házi lakás téglaépületben, külön garázs­vételi lehetőséggel, 1 400 000 Ft-ért el­adó. Érdeklődni a helyszínen: Kaposvár, Damjanich u. 26-28. III.em/5. Dr. Csillag. (6672) HÁROMSZINTES családi ház 2200000 forintért eladó. Kaposvár, Liszt F.U.10/B. (475461) IZ-s Zsiguli felújított motorral eladó. Érdeklődni napközben a (84)12-935-ös, este a (84)12-618-as telefonon. (129860) FEHÉR 2104-es Lada combi eladó (6 hónapos) Balatonkeresztúr, Tanácsház u. 5.(6601 6 ÉVES piros Skoda 120 L. eladó. Mar­cali, Petőfi u. 24. Fényképész. (475456) CSUKOTT AROD-243 4x4-es, 3 éves gépkocsi tetőcsomagtartóval és tartalék alkatrészekkel eladó. Érdeklődni: Kis­láng, Vörös Hadsereg útja24/B. (129814) ÚJ TÍPUSÚ Wartburg színválasztás­sal, októberi átvétellel eladó. Érdeklődni a 10-706-os siófoki telefonon, 17 óra után. (129869/a) FRISSEN műszakizott, terepes IFA- billencs sürgősen eladó. Érdeklődni min­dennap 18 óraután: Barcs, Bocskay u. 12. Légrádi. (129792) FEHÉR 2107-es új Lada eladó. Bala­tonkeresztúr, Iskola u. 44. (6600) LADA Szamara (1990-es) színválasz­tási lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Ka­posvár, Brassó u. 36. sz. 19 óra után. (475510) MAGÁNGAZDÁLKODÓ szarvas- marhák mellé gondozót keres. Lehet há­zaspár is! Lakás megoldható. Ajánlatokat a 475448. számra a kaposvári hirdetőbe kér. (475448) 40x40-es új, szürke pala eladó. Érdek­lődni 17 óraután: Kaposvár, Búzavirág u. 13.1/7.(6565) BETONKEVERŐ eladó. Marcali, Ősz Ferenc u. 67/a. Trombitás. (129782) DOLGOZÓKAT [ ALKALMAZNAK Gazdálkodó társadalmi szervezet ja­nuár 1-jei belépéssel képesített könyvelőt alkalmazna Kaposváron. Feltétel: mini­mum 3 év szakmai és vezetői gyakorlat Fizetés: megegyezés szerint Ajánlatokat a 141698. számra, a kaposvári hirdetőbe kérünk. (141698) A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat siófoki kenyérgyára (Siófok, Somogyi B. u.) morzsa- és tarhonyagyár­tásra női munkaerőt keres. Jelentkezés a helyszínen, a gyár vezetőjénél, illetve a 10-745-ös telefonon. (106873) Az ATI kaposvári iskolája gépjármű- vezetői gyakorlati-oktatói munkakörben felvételt hirdet, Csurgó állomáshellyel. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 1-3. (106851/A.) A Somogy Megyei Gabona forgalmi és Malomipari Vállalat siófoki ipartelepére fölvesz lakatos szakmunkásokat. Jelent­kezni László Sándor műszaki vezetőnél lehet (106797) Értesítjük Tisztelt Kereskdelmi Partnereinket, hogy a Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ Zselic Áruházának az alábbi lenyomatú bélyegzője elvezett. Használata 1989. október 6-tól ÉRVÉNYTELEN! 110. KAPOSVÁRI ÁFÉSZ 1. „Szövker” Társaság Zselic Áruház 0 l.sz. Élelmiszer Osztály Kaposvár 1 6 6 HÓNAPOS csikó és egy fejős tehén bikaborjával eladó. Horváth Sándomé, Kálmáncsa, Vasút u. 33. (129793) RACKA birkák eladók. Nagy János, Kaposvár, Mező I. u. 46. (475496) JÁRMŰ DACIA 1310 KA-s firsi-ú 50 000 km- rel eladó. Garázsban tartott, jó állapotban. Érdeklődni a 16-525-ös telefonon, 17 óra után. (6686) DÍZEL ROBUR 3 éves, valamint ben­zines új motorral, platós, 2 éves műszaki­val olcsón eladó. Pécsvárad, Tavasz u. 14. Telefon: 381.(6384) IFA fix-pótkocsis szerelvény eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Németh István fa­sor 49. (475409) NN-cs Trabant Speciál új állapotban eladó. Nagybajom, Kossuth u. 25. Kispál. (475332) 0 km-cs fehér 1300-as Lada eladó. Ér­deklődni a (84)61-411/19-es telefonon. (129698) 9 ÉVES" Barkas mikrobusz (beige) ki­fogástalan állapotban (felújított) eladó. Irányán 190 000 Ft. Soltész, Bcglárlelle, Arany J. u. 24.(129695) GI-s vajszínű Dacia megkímélt álla­potban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 35. II/l. Shncider. (6467) PE-s Lada 1300-as eladó. Érdeklődni naponta 8—16 óra közöd a (84)61-026-os telefonon; 16 óra után Balatonfenyves, Úttöróu. 64.(6621) ELADÓ GB-s Dacia és GD-s Zastava. Berzence, Ady E. u. 2. (129801) KJ-s Skoda 105 S friss műszakival ela­dó. Érdeklődni 17 óra után: Kaposvár, Tóth Árpád u. 4. Gál. (6543) DJ-s Lada 2105-ös sok extrával reális áron, sürgősen eladó.Érdeklődni: Kapos­vár, 48-as ifjúság útja40. III. lph. II. em. 3. Nagy. (6596) DL-es kétéves, garázsban tartott Dacia eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi út 47.1 1/2. Telefon: 16-903, 17 óra után. (6585) HATÉVES Polski 126-os friss műsza­kival, felújított állapotban, garanciával eladó. Érdeklődni a (82)10-957-es telefo­non, 17 óra után. (6581) DL-s Skoda 120 L eladó. Érdeklődni napközben a 14-218-as, 17 óra után a 14-099-es kaposvári telefonon. (6493) FIATAL lány kereskedőnél állást vál­lalna bármilyen munkakörben. Ajánlato­kat „Minden lehetőség érdekel 6270" jeli­gére a kiadóba. (6270) FIATAL szakács állást keres Kaposvá­ron, vagy Kaposvár környékén. Magán- kereskedők előnyben! Ajánlatot a 6380. számra a kiadóba. (6380) FŐISKOLÁS LÁNYOK délután vagy este munkát vállalnának. Ajánlatokat a 475060. számra a kaposvári hirdetőbe kémek. (475060) A Somogy Megyei Temetkezési Vállalat balatonszárszói és csurgói kirendeltsége azonnali belépéssel FÖLVESZ SÍRÁSÓKAT! Jelentkezni: Balatonszárszó, Szemesiu.7. Csurgó, Csokonai u. 10-12. szám alatt a kirendeltségvezetőnél. (141696) GÁZSZÜNET! ÉrtesítjükTisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy október 17-én (kedden). 13-tól 17 óráig Kéthely község egész területén GÁZSZÜNETET tartunk. Kérjük, szíveskedjenek gázkészülékeiket a fenti napon „zárt”állapotban tartani. KÖGÁZ Somogy Megyei Üzemigazgatósága Kaposvár EGYÉB SÁTORGARÁZST vennék. Dr. Ta­kács, Kaposvár, Panoráma u. 9. (6392) 2 új „bringó-hintó", 2 db Siesta kályha, bontott cserépkályhák, 14 éves Wartburg 4 éves motorral sürgősen eladók. Kapos­vár, József u. 1. (6364) 3 ÉVES heréit szamár, haláleset miatt eladó. Érdeklődni: özv. Pápainé, Galam­bok, Kossuth u. 27. sz. alatt vagy a 14-719-es kaposvári telefonon. (475427) IIÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS, TÁRS­KERESÉS, „DISZKRÉCIÓ" gmk, 7100 Szekszárd. Pf. 167. (106786) PONTHEGESZTETT tűzihorgany rácselemek róka, görény, nyúl, nyérc, csincsilla, angóranyúl részére, valam int 4 férőhelyes, összeszerelt nyúlketrecck megrendelhetők. Utánvételes szállítást vállalunk. KisállaUenyésztók Egyesülete, Zalaegerszeg, Munkácsy út 6. Telefon: (92)11-073.(133692) BIOGILISZTÁK olcsón eladók, ki­próbált téliesílési technológiával, szakta­nácsadással. Telefon: 06(97)41-138. (106754) KARÁCSONYI értékesítésre kará- csonyfát vennék és ezüstfenyőt. Montázs Kisszövetkezet. Telefon: (84)61-582 (475463) KÉT db Würtz Ádám-rézkarc eladó. Kaposvár, Petőfi u. 23. IV. em. 14. Tele­fon: 19-343. Érdeklődni 17 óra után. (6591) GRUNDIG video 28 000 forintért el­adó. Somogybabod, Kossuth L. u. 117. Fodor. (475229) JÖVEDELEMKIEGÉSZÍTŐ tevé­kenységként ajánljuk valamennyi prém­állatfaj kihelyzését kölcsönkedvezmény- nyel, technológiával, ketrecekkel. A sza­porulat értékesítésében közreműködünk. Érdeklődni: UNIFLEX Kft, Boglárlcllc, Szegfű u. 3/b. Telefon: (84)50-833. (141685) HÁZASSÁG MEGISMERKEDNÉK 50-60 év közötti, magas, nem dohányzó, józan éle­tű férfival. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Lakás megoldva. Leveleket „Harangvirág 6377.” jeligére a lapkia­dóba kérek. (6377) ALBÉRLET HÁZAT BÉRELNÉK több évre Fo- nyód és Földvár között. Reóthy Zsolt, Ba- laionlellc, Táúka u. 2. (129694) PÁLINKAFŐZÉS Szeszfőzdénk 1969. október 16-án megkezdi Üzemelését. Költségvetési üzem, Siófok. (106836) A BAZIS Dél-dunántúli Építőipari Vállalat üzlethelyiségeket kínál megvásárlásra Kaposváron az Arany János utcában 1. sz. üzlet (az épület nyugati oldalán) üzlet: 45 m2x30 000 Ft/m2 (ÁFÁ-val) raktár: 97m2x10 000 Ft/m2 (ÁFÁ-val) 2. sz. üzlet (az épület déli oldalán) üzlet: 32 m2x30 000 Ft/m2 (ÁFÁ-val) raktár: 34 m2x10 000 Ft/m2 (ÁFÁ-val) (földszint) raktár: 45 m2x10 000 Ft/m2 (ÁFÁ-val) (alagsori) A 2. sz. üzlet területén lehetőség van 3 különálló üzlethelyiség kialakítására. Részletes felvilágosítás, valamint jelentkezés a BÁZIS kaposvári lakásépítő üzeménél: Kaposvár, Kinizsi-ltp., fabarakk 1989. október 16-tól október 27-ig de. 8—11 óráig Telefon: 13-161 (106881/A.) r ~N MINOLTA MÁSolók TELEFAX íacit IRODATECHNIKAI BERENDEZÉSEINK KIÁLLÍTÁSA A MTESZ SZÉKHÁZBAN OKTÓBER 16-án, 9—16 óráig. KAPOSVÁR, A MQ®XIí'COX*X Szolgáltató Kisszövetkezet 1985-ben. azzal a céllal alakult meg, hogy mindazoknak akik a világszínvonalú MINOLTA és FACH ügyviteltechnikát használ­ják,' igyekezzék magas szintű és minél teljesebb körű háttérszolgáltatást nyújtani. Ennek a célnak elérése érdekében felvállalta az összes olyan feladatot, melyeknek megoldása elősegíti a MINOLTA másológépek és telefax-berendezések, valamint a FAClT típusú termékek (írógépek, kalkulátorok, számológépek) hazai felhasználását. Bizony, a manapság gondokkal küzdő vállalatoknak és intézményeknek ko­moly fejtörést okoz, hogy a hazai kínálat­ból mely berendezéseket válasszák. Egy azonban biztos, a korszerű ügyvitel- és irodatechnika világában ez a beru­házás sokszorosan megtérül majd. A bemutatót követő Időszakban, a MOBIL-COPI Szolgáltató Kisszövetkezet kereskedelmi tevékenységgel, szerviz­szolgáltatással, kellékanyag-biztosítás­sal, fénymásoló- és iratmasoló szolgálat­tal áll rendelkezésére hétfőtől—pénte­kig, 7.30—16 óráig. fái mobil-copi Szolgáltató Kisszövetkezet Központ: 1119 Budapest, Fejér Lipótu. 21-23. Telefon: 1 §5-0559.185-3281 Fax: 185-3281 Telex: 22-4537 7400 Kaposvár, Arany János u. 7. Telefon: 06(82) 18-440 Fax: 06(82) 18-440. V (106874) ___J ( 106900) (141711)

Next

/
Thumbnails
Contents