Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-16 / 245. szám
1989. október 16., hétfő Somogyi Néplap 7 0SPORT A OLIMPIAI ÖTPRÓBA Kerékpártúra három távon Kitűnő rendezés — Sok induló — Ennél szebb időt nem is kívánhattam volna — nyugtázta elégedetten a ve- rőfényes napsütést szombaton délelőtt Lukács Eva, a Kaposvári Városi Tanács ifjúsági és sportosztályának munkatársa, az olimpiai ötpróba kerékpártúrájának a szervezője. A rendezvénysorozat utolsó előtti számát (november 18-án még egy gyalogtúra következik) három távon — 40. 60 és 100 km — bonyolították le. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola elől indulók Kadarkúton, a gyöngyöspusztai elágazásnál, illetve a szuloki művelődési háznál fordultak visz- sza. Az ellenőrző pontokon a pecsét mellé üdítőt és teát kaptak a résztvevők. A célba érkezetteknek videofilmét vetítettek a már régebben lebonyolított triatlon- versenyről. pártípus megtalálható volt itt, a gyermekbiciklitől a tíz váltófokozatú versenykerékpárig. Dr. Bekker Tamás kaposvári körzeti gyermek- orvos és felesége kétüléses családi „bringával” jött, amelyre pótülést szereltek kétéves Krisztina lányuknak, sőt egy bevásárlókosarat is a „cuccoknak”. A sportszerető család félórás előnnyel indulhatott, hogy az anyuka a megszokott időben megszoptathassa az itthon maradt héthónapos babát ... A sok fiatal között feltűnt egy ősz hajú férfi is. Szarka Antal, a húskombinát ötvenöt éves villanyszerelője eddig minden próbán sikerrel vett részt, s nem kis büszÖKÖLVÍVÓ NB I A kiírás szerint azok, akik legalább négy próbát sikerrel teljesítetitek, az év végén sorsoláson vesznek részt. A különböző jutalmak mellett a fődíj két remek kerékpár lesz; ezeket a Schwinn (USA)—Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Kft. ajánlotta föl. Kilenc órától kezdve — ekkor kezdődött a nevezés — egyre inkább nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított a Rákóczi iskola udvara. Ügy vélem, hogy az országban föllelhető összes kerékPaksi SE—Kaposvári Dózsa 22-6 Paks, városi sportcsarnok, 400 néző. Vezetőbíró; Kelemen, Boros. Eredmények (elöl a paksi versenyzők): Ifjúságiak: 54 kg: Oláh— Balogh J. p. gy. 2-0, 60 kg: Mukli—Horváth p. gy. 4-0, 63,5 kg1: Menyhárt—Balogh 2. m. fa. 6-0, 71 kg: Szaiikali—Hegedűs 2. m. fa. 8-0. Felnőttek: 51 kg: Juhász —Csipkés p. gy. 8-2, 54 kg: Bognár—Judás 2. m. fa. 10- 2, 57 kg: Kalocsai—Sánta 2. m. fa. 12-2, 60 kg: Pétrovics —«Lakatos 2. m. sérülés miatt fa. 14-2, 63,5 kg: Led- neczki—Laczkó J. p. gy. 16- 2, 67 kg: Rimóczi K.—Hain 2. m. sérülés miatt fa. 18-2, 71 kg: Fprgách—Schubert p. keséggel említette a triatlon- versenyen elért eredményét. Most három gyermekével együtt állt rajthoz. Tíz óra előtt már mintegy kétszáz résztvevő várt az indulásra. Az egyéni nevezőkön kívül testnevelő tanáraik vezetésével sorra jöttek a csoportok a Hámán Kató, a Petőfi, a Kinizsi, a Zrínyi és-a Tóth Lajos Általános Iskolából. Rövid eligazítás következett, majd vijjogó, villogó rendőrségi autó vezetésével a kerékpárosok pontosan tíz órakor — hosszan elnyúló sorban — nekivágtak a távr nak, hogy sikerrel letegyék az újabb próbát. Mayer Géza Fotó: Gyertyás László gy. 18-4, 75 kg: Füzesy m. n. 18-6, 81 kg: Rimóczi J.— Rákosa 2. m. sor. szab. Le., 20-6, +81 kg: Erős m. n. 22 -6. Az eredmény nem mutatja, de válójában kemény, férfias küzdelem folyt a 'szorítóban. Az igen- tartalékosán felálló kaposvári csapat tagjai megtettek minden tőlük telhetőt, de a jobb nevű, rutinosabb, válogatott paksi versenyzők diadalmaslkodtak. „ . MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház Kaposvár. 14.15 . órakor: HOLDBÉLI CSÓNAKOS, H-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag 5: CSUPASZ PISZTOLY (mb. am.), 7: ANGYALSZÍV (am.). Szabad Ifjúság 4: INTERVENCIÓ (sz.). 6: VIDEOKIVETITÖ: SKORPIÓ (mb. am.). 8: AZ UTOLSÓ ASSZONY (mb. fr.— ol., 15). Mozimúzeum £6: A MEDVE (fr.). t8: BRODWAY, DANNY ROSE (am.). Tinimozi 7: TOZSDECAPAK (mb. am.). Bares 7: A SÖTÉTSÉG FEJEDELME (mb. am., 18). Marcali 6: KEMÉNY FICKÓK (mb. am.), 8: VIDEOKIVETITÖ: AMERIKAI NINJA (mb. am.). Nagyatád 5 és f8: VELED AKAROK JÁRNI (FORRÓ RÁGÓGUMI) (am.). TELEVÍZIÓ Budopest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Hármas ..csatorna”. 9.55: Gyémántdíjasok: fesztiválja ’89. 10.25: A hét. 11.25: Deiita. 16.28: Műsorismertetés. 16.35: Déli vi- deoújság. 16.45: Stiri. 16.55: Kuckó. 1.7.45: Szám-adás. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.50: Esti mese. 19.00: Üj cim-cim. 19.30: Híradó. 20.05: Mezei Máriára emLékezümk. 21.15: Panoráma. 22.05: Unokáink is látni fogják . . . 22.45 : Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.45: Torpedó. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A Forsyte Saga. 20.00: Körzeti' tévéstűdiók műsora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. Outiak Tv 1 9.00: Hírek, 9.05: Sinha Moca. a rabszolgaitartó leánya. 9.30: Osztrák képek. 9.55: Akkoriban. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A? utolsó császár. 12.25: Teleszkóp. 13.25: Jogi esetek. 14.15: A császárnő futárja. 14.40: Földre szállt angyal. 15.35: Kum Kum. 16.00: An-tan- témusz. 116.20: Mimiszínpad. 16.30: Vif-zaick. 16.55: Mini tv- híradó. 17,10: Jarana. 17.35: Minitudósítás. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: A volán mögött. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői sport. 21i.l5: Miami bűn. 22.10: A vörös gabonaföld. 23.40: Santa Fétől nyugatfa. 0.05: Hírek. Osztrák Tv 2 16.55: Akkoriban. 17.00: Európa egyetemei. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Siniha Moca, a rab- sz olga tartó leánya. 18.30: Wurlitzer, 19.00: A tartományok mai napja. 119.30: Tv-híradó. 20.15: Két müncheni Hamburgban. 21.15: Schilling. 22.00: Tv- híradó 2. 22.25: A bajor—osztrák szomszédság története. 23.25: Éjszakai stúdió. Hírek. Ju§r—Jáv Tv 1 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Tv-ruaptár. 8.30: Sorozat gyerekeknek. 8.45: Európa öröme. 10.35: Iskolai program. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Ráadásprogram. 16.30: Magyar híradód 17.16: Tv-napló I. 17.35: Oktatómüsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Látókör. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Drámaest. 21.05: Komolyzenei műsor. 22.10: Ráadásprogram. 0.15: Keddi műsor ismertetése. Jugoszláv Tv 2 17.40: Műsorismertetés. 17.50: Tv-maptár. 18.00: Zágrábi panoráma. 19.30: Tv-napló. 20.00: Délkörök. 20.55: Kis koncert. 21.15: Filmsorozat. 22.10: Dokumentumest. 23.40: Műsorismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: A hét zeneműve. 8.50: A hét költő ja: Va9adá Péter. 9.00: Napközben. 11.05: Hagyomány- ápolók. 11.35: Szép remények. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Még egyszer a csigáról. 13.00: Klasszikusok délidőban. 14.05: Poszt-ozkodás. 14.35: Kóruspódium. 15.00: Szépirodalmi figyelő. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Tizenihat óra. 16.15: Miska bácsi negyedórája. 16.30: Nyitnikék. 17.00: Eco-mix. 18.05: Láttuk, hallottük, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Magyar parasztdalok. 19.50: Gong. 20.00: Első kézből. 21.00: Egy rádiós naplójából. 21.50: Sötét és világos. 22.00: Hírvilág. 22.30: Képviselők klubja. 23.00: Szimfonikus- zene. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30—6.00: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.05: A francia szórakoztató zene sztárjai. 9.05: Irodalmi viliágjárás. 10.00: Magyarán szólva. 10.15: Olivér. 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.35: Sanzonok. 12.00: Hírek. 12.10: Nóták. 13.05: SLágermúzeum. 14.00: Kettőtől! ötig... 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség.- 18.30: Pop-regiszter. 19.35: Semmiért egészen. 20.35: Szórakoztató antikvárium. 21.05: Aranylemezek. 22.05: Rockújság. 23.10: Spor.thíradó. 23.20: Zenélő filmkockák. 23.58: Az Unlimited énekegyüttes felvételeiből. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel. 9.06: Ella- István orgonahangversenye. 10.09: Üj liemezein'kből. 11.00: Zenekari muzsika. 12.31: K árusmuzsika. 13.00: Kilátó. 14.14: Bozza jézfúvós kamarazenéjéből. 14.29: Salzburgi Mó- zart-hét. 16.05: Oberon. 18.30: Állatok — nálatok. 19.00: Hírek. 19.05: Follow me! 19.20: Kommt mit! 19.35: Budapesti zenei hetek. 21.50: Vonósnégyesek felvételeiből. 22.24: A népdal Britten műhelyében. 22.43: A tenger közepén. 23.29: A hét zeneműve. 24.00: Hírek. 0.10: Szózat. HÍREK OKTOBER A nap 6.04 órakor kél, s 16.56 órakor nyugszik; 16 Hűvös, szeles idő Felhőátvonulások várhatók, de inkább csak Hétfő keleten valószínű helyenként jelentéktelen futó zápor. Az északnyugati, északi szél általában élénk, gyakran erős lesz. Gál A legmagasabb hőmérséklet ma, hétfőn 9 és 14 Celsius-fok között alakul. — A Gyilkos szarvas írójával,' a kiváló novellistával: Szapudi Andrással, lapunk siófoki szerkesztőségének vezetőjével találkoznak olvasói hétfőn Kaposváron. A megyei Köjál székházéban ma délután három órakor kezdődik az író—olvasó találkozó. — Jól sikerült a Somogy megyei tűzvédelmi propagandaalap múlt heti akciója. Kaposváron, Marcaliban, Nagyatádon és Siófokon csáknem 270-en ellenőriztették tűzoltókészüléküket. A kisiparosoknak és kiskereskedőknek köszönhetően Siófokon volt a legnagyobb ,az érdeklődés; itt 110-en ellenőriztették. — Folytatják a cukorgyár műszaki fejlesztését. Az osztrák brucki cukorgyártól vásárolt nagyobb teljesítményű két kazánnal váltják fel a jelenlegi négy régi kazánt jövőre. — Az idegenforgalomba való bekapcsolódás révén !) millió forint bevételre tett szert tavaly a két főidény között a siófoki OKGT-údü- lőszálHó. Az idén is igen nagy az érdeklődés, szeptemberben 1100-an vették igénybe az üdülőszállót. Többnyire nyugati országból érkeztek vendégek. — Húsz százalékkal drágábban veszi át a termelőktől a szőlőt és a bort, mint egy évvel korábban a Pannonvin Borgazdasági Kombinát. A Dél-Dunántúl legnagyobb borkereskedője emiatt az 50 millió forintos többletkiadás miatt tavasz- szal borai árát literenként 5 —8 forinttal emeli. — Megbeszélést tart az érdeklődő szarvasmarhatartókkal a Gyep-tej kft. kedden délelőtt 10 órakor a Pannon Agrátudományi Egyetem kaposvári továbbképzési intézetében. A megbeszélés után mutatják be az érdeklődőknek a Bio- trade szervezésében a használt osztrák mezőgazdasági gépeket. — A barcsi gimnázium 200 tanulója az elmúlt hetekben felváltva segített az ailma szüretelésében a kutas! állami gazdaság kiskorpád! üzemegységében. 230 eve születeti Nagyenyeden Sípos Pál (1759—1816) református pap, tanár, matematikus, a maga idejében ismert filozófiai író. Szülővárosában, Nagyenyeden tanult, majd 1783- tól a szászvárosi református iskola rektoraként vezette a pedagógiai munkát. 1791-től hat évig az Odera menti Frankfurtban, Göttingenben és Bécsben tanult. -Hazatérése után a szászvárosi református iskola igazgató tanára lett, néhány esztendővel később pedig a sárospataki református kollégium matematikatanára. 1810-től haláláig falusi református papként működött. Hírnevét a berlini Tudományos Akadémia által kiadott — s aranyéremmel jutalmazott — matematikai dolgozata alapozta meg; az ellipszis területének meghatározására ma is kitűnő közelítő szerkesztési eljárása éppúgy elismerést érdemel, mint a körív tetszőleges arányban történő felosztására alkalmas izométernek nevezett csigavonal- (kocheoid-) élű vonalzója, ö használta először Magyarországon szögmérésre a negyedkor tízes rendszerű törtrészeit, s trigonometrikus táblájának szerkezete egyetlen a maga nemében. Mint filozófus Kant és Fichte követője volt. — NSZK-beli testvérvárost választott Kulinyin. Az alsó-szászországi Osnabrück a világhírű író, Erich Maria Remarque szülővárosa. A küldöttségek megegyeztek abban, hogy a Kalinyinsz- kaja Pravda és az osna- brücki újságok rendszeresen közölnek cikkeket a két testvérváros életéről. — A mozgáskorlátozott gyerekek úszóoktatása ismét megkezdődik Kaposváron október 18-án. A tanfolyamon való részvétel megbeszélésére, a jelentkezésre ma, október L6-án, délután fél öttől kerül sor a mozgáskorlátozottak Május 1 utca 56. szám alatti helyiségében. — Sikert aratott a fogyasztók körében a Zal'a- hús, a Zala Megyei Húsipari és Állatforgalmi Vállalat ízletes termékeivel. Az idén újabb három olcsó terméket dobnak piacra a zalaiak: betyárkolbászt, a húskockát és a zalai páros májast. A vállalat termékszerkezete hasonló a nyugati húsipari cégekéhez. — Gyerekek mesélnek gyerekeknek, a Fehérlófia címmel most megjelent Hungaroton lemezen. A magyar népmesék között hall- haf8 a Katyinka ás Matyin- ka című bukovinai, valamint a Tidinkó című moldvai székely népmese is. — A műholdas tv-műso rókát 1700 lakásban lehel fogni Kaposváron. Az Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat parabolaantenna részlegébe újabb 300 meg. rendelés futott be a közelmúltban. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-644 ^ — Horgászati tilalmat rendelt el pontytelepítés miatt a Töröcskei-tavon október 17-tfpil a Kaposvári Sporthorgász-egyesület, így holnaptól csak ragadozó halakra lehet horgászni a tavon. A tilalmat az október 21-i reggel 7-kor kezdődő évadzáró horgász verseny oldja fel. Nevezni a helyszínen lehet. ISZTAMBUL. November 11-től 16-ig. A részvételi díj: 1950 Ft -f 70 DEM + vízum. Jelentkezés: a szennai tanácson. (106713 a) — Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő levelező-tanfolyamok indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsga-előkészítő is.) Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS Feivételielőkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest 4. Pf. 126. (5950) — 1990. évi fali és asztali naptárak már kaphatók a Kaposvári ÁFÉSZ Honvéd utca 13. sz. alatti papírboltjában. (106887)