Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-06 / 210. szám
4 Somogyi Néplap 1989. szeptember 6., szerda OTTHON ES CSALAD Évente megrendezik a tallinni divatfesztivált, a divattervezők versenyét és a vérsenymunkák bemutatóját. E fesztiválon részt vesznek a leningrádi, minszki, rigai, viiniusi, moszkvai tervezők, s érkeznek ide szakemberek a magyar, finn, bolgár divatintézetekből is. A versenyen mintegy ötszáz együttest mutatnak be, több mi kétszáz tervező alkotását. Képünkön: a magyar modellek. TÖLTÖTT PAPRIKA — MÁSKÉPPEN Pörkölttel töltött paprika Hozzávalók: 8 húsos zöldpaprika, 30 deka pörkölt lehet maradék is), 7 deka főtt rizs, 1 tojás, 3 deci tejföl, 1 nagy csokor kapor. A pörkölt húsát átdaráljuk és összekeverjük egy-két evőkanál tejföllel, a főtt rizzsel, meg a nyers tojással. Kicsumázzuk a paprikákat, és a tölteléket beletömjük. Pörköltlével kikent tűzálló tálra egymás mellé fektetjük, és leöntjük a maradék tejföllel, amelyben simára kevertük a maradék pörköltlevet, meg a finomra vágott kaprot. Forró sütőben megsütjük, de nem pirítjuk meg. Kapros töltött paprika Hozzávalók: 8 tölteni való paprika, 30 deka sovány sertéscomb, 5 deka rizs, 1 tojás, 5 deka vaj, 2 deci tejföl, 2 csokor kapor, 1 kiska- nál liszt, 1 leveskocka, néhány csepp citromlé, só, őrölt bors. A húst átdaráljuk, összegyúrjuk a félig főtt rizzsel, a nyers tojással, és sózzuk, borsozzuk. A kicsumázott paprikákba töltjük, majd vajon, kevés vízzel, meg a húsleveskockával 35 percig pároljuk. A párolás vége felé adjuk hozzá a finomra vágott kaprot. Végül a tejfölben simára keverjük a lisztet, és ezzel sűrítjük be a levet, amelyet még néhány csepp citromlével is ízesítünk. Majonézes töltött paprika Hozzávalók: 8 húsos zöldpaprika, 25 deka sült sertéshús, 2 kemény tojás, 2 ecetes uborka, 2 tojásból készített majonéz (vagy 1 nagy tubus készen vett, illetve 1 doboz mirelit majonéz), 2 deci tejföl. A paprikákat sütőlapon, vagy a sütőben megsütjük, majd hideg vízbe dobva külső hártyájukat lehúzzuk. A húst nagyon apróra összevágjuk, a tojásokkal meg az uborkával együtt. Ezután összekeverjük a kevés tejföllel hígított majonézzel. A sülit paprikákat kicsumázzuk, a húsos tölteléket bele- töltjük, és egy tálra egymás mellé fektetjük. A maradék tejföllel felhígított majonézzel leöntjük. F. Nagy Angéla A segítés nem könnyű Kezdődik a tanéi Az első „munkahely” Az iskolába lépés nemcsak a gyermeknek jelent változást, hanem a szülőknek is. Míg az óvodás lurkó beszámolóját vagy tanult énekét fél füllel is elég volt meghallgatni s dicsérni egy-két szóval, az iskolás gyermeknél ez már nem elég. Mert a tanuló nemcsak beszámol a vele történtekről, hanem olykor a szülő segítségét is kéri a kirótt feladat elvégzéséhez. A segítés nem könnyű. Sok türelem is kell hozzá, meg némi hozzáértés. Az olvasás megtanulásánál néha előfordul, hogy a gyerek „kívülről” betanulja a szöveget, emlékezetből mondja fel, de a szavakat külön nem képes olvasni, nem megy a betűk és. a betűcsoportok fölismerése. Tehát a tanulásnál nem elég a sok ismétlés; törekedni kell arra, hogy a gyerek meg is értse, amit tanul, amit ol vas. Néha a szülő úgy értelmezi a segítséget, hogy maga végzi el a feladatot, megcsinálja a leckét. Valóban, így gyorsan kész a gyerek, s játszhat. . . Így azonban nem fejlődik a gyerek, s az iskolában sem lesz képes maga megoldani a feladatot. Hozzászokhat, hogy más tollával ékeskedjék, a tanítót félrevezesse. Az, iskola új kapcsolatok kialakulásának a színhelye is. Legyenek új pajtásai, akikkel együtt játszik, akikkel megbeszéli az iskolában történteket. Azt nézzük, hogy gyermekünk jól érzi-e magát az új kapcsolatban, s az segíti-e az iskolai életbe való beilleszkedésében. Az elsős számára az iskola az első „munkahely”. Itt szokja meg igazán a fegyelmet, a rendet, az állandó feladatmegoldást. Már az induló tanév első perceitől törekedjünk arra, hogy gyermekünk a tőle elvárható teljesítményt nyújtsa, szorgalmasan tanuljon. Dr. Szeléndi Gábor főiskolai tanár A pszichológus válaszol Baj, hogy szeretem a krimit ? Néha feltesszük a fenti kérdést önmagunknak vagy bizalmas barátunknak, olykor a pszichológusnak is. Szégyenkezve, pironkodva, hiszen a krimi — film vagy könyv — nem komoly műfaj, az irodalom nagy. „könyvszekrényében” az egyik legalsó polcon kap helyet. Meg azért is, mert ezzel netán akaratlanul is agresszív ösztöneinkről árulkodunk. Kétségtelenül a krimi könnyű műfaj, nem vetekedhet komolyságban és hasznosságban a katartikus érzelmi reagálás lehetőségét és választékos esztétikai élményt nyújtó irodalom- és filmművészettel. De nem is akar. Más a célja: szórakoztatni, izgalmakat nyújtani, fejtörőt játszani, esetleg egy picit nevelni (a jóra a rossz ellen). Néha, persze, igazán kikapcsolódhatunk! Az agresszió kényesebb kérdés. Nem is arról van szó, hogy agresszív ember az, aki gyönyörködni tud az üldözési vagy verekedési jelenetekben — bár sokan azért nézik, ezt élvezik a krimiben, nem a feladott „rejtvényt”, nem a nyomozás logikai szálait és lélektani magyarázatait. Nagyobb baj az, hogy a krimi felkorbácsolhatja az emberben bujkáló agresszív indulatokat, illetve agresszív megoldásmódokra tanít. Az ember élményvilágát mindenképpen a külső hatások (valóságos események, információk és persze könyv- és filmélmények is) színezik és töltik fel energiával, és ezek belső feldolgozása, kívülre történő lecsapódása, vagy egyéb elintézési módja is környezeti minták szerint történik. (Ezeket a mintákat a társas viselkedésen túl szintén jórészt a tömegkommunikációból és a művészi élményeiből nyerheti az ember.) Ha az alacsony toleranciára, önzésre, gyűlölködésre sok — és vonzó! — példát lát, eltanulhatja. Ha az agresszív indulatok gátlástalan kifuttatását sokszor mutatják be előtte „eredményesen”, esetleg felmagasztalva, akkor mélyen belevésődhet. Miközben sok ötletet kap mások kihasználására és bántalmazására, szerencsére talán az is elgondolkodtatja, hogy a -bűnözőnek nem éri meg, úgyis lelepleződik. Ha ilyen a krimi végkicsengése — és többségük erre a sémára épül fel —, akkor talán kiegyenlíti a lelki kárt a lelki haszon. Van egy nagy előnye a kriminek a „komoly” irodalommal szemben. A gyorsan pergő, fordulatos cselekmény és az izgalmak szinte hipnotizálják az olvasót vagy a nézőt, így egy-egy ór a hosszáig mintegy kiléphet a jelenből, elfeledkezhet a maga valóságos gondjairól. Jobban kikapcsolódhat így, mint alvás közben, amikor szorongásai, sérelmei, fájdalmai, reménytelenségérzései a behunyt szem mögött sem pihennek, megfekszik a gyomrot, markolásszák az ereket, és sötétre festik a/, álomképeket. A krimibe belefeledkezve pihen a gond, átmosödil: az agy. Feltéve persze, hogy nem vesszük komolyun. A mese, regény, film követésekor úgynevezett „kettős tudat” uralja az ítélkezést: egyfelől tisztában van vele az ember, hogy ez „csak játék”, másfelől nagyon is átéli, valóságos érzelmekkel kíséri. Fölötte mindenképpen ott lebeg: „ez nem az én problémám, ez valami más”. (Persze, akit éppen zsarolnak vagy zsarolhatnának, mert rossz fát tett a tűzre, az nem így látja a zsarolá- sos történeteket.) Szóval, bármilyen szörnyűségek történnek a krimiben. az egész kicsit mégis távoli marad tőlünk. Ily módon néha jobb, mint a valóság, amely ugyan kevésbé szörnyű, viszont eleven, itt van, velünk történik, és nem kapcsolhatjuk ki egy nyomógombbal. És még valami: a krimiben a végén minden rendeződik. Derrickben, az öregben, Hookerban és az Igazságban nem csalódunk, rájuk mindig lehet számítani. Nem az a baj, ha szerei jük a krimit, hanem az, ha — mint mostanában — ez jelenti az egyetlen kikapcsolódást a valósághoz képest. Dr. I. P. Papucsot a vendégnek? Ha valakire nálunk azt mondják, hogy „papucs" — az bizony nem a leghízelgőbb jelző. Főként a férjek tiltakoznak ellene, s joggal, hiszen már régen elavult szokás ezzel gúnyolni a há- si munkában is segédkező, ügyes kezű férfiakat. A papucs — mint otthoni lábbeli — egészen más fogalomhoz kötődik napjainkban : a vendégfogadáshoz. Mielőtt bárki elcsodálkozna ezen, kutasson; inkább az emlékezetében. Csaknem valamennyien voltunk már olyan helyzetben, amikor — akár akartuk, akár nem — Kiving hatéveseknek A kiving: kívül hordható ing. Az oldalt felszabott fazon nagyon divatos kicsiknek, nagyoknak. Anyaga lehet vászon, karton, estére vagy hűvösebb időre flanell, kordbársony, farmervászon, amelyhez 1,40 méter széles kelméből 1,20 méternyi szükséges, és 5 darab gomb. A gallér, a kézelő, a gom- boláspánt és alul a szegelye lehet tűzéssel díszített, de készülhet keskeny, elütő színű paszpolozással is. A válltól lefelé induló 2-2 függőleges pié szintén tűzéssel készül, s a szélső alá húzott fodor van gépelve. kénytelenek voltunk levetni saját cipőnket, s idegen papucsot húzni. Akinek megadatott, hogy sokszor járt már külföldön, sok műemléket és múzeumot látogatott már meg, az tudja, hogy a legtöbb helyen — a belépéskor — ma- muszt, vagy valamilyen más papucsfélét kell húznia a cipőjére. De nem a levetett cipője helyett viseli ezt! Ilyen helyen indokolt ez az óvintézkedés: így védik a márványból készült, vagy lakkozott, különleges padozatot, illetve így óvják a műemlék vagy múzeum benti csendjét a kopogó cipősarkok zajától. Egészen más a helyzet, ha vendégségbe megyünk, ünneplőbe öltözünk, és virággal, itallal, csokoládéval csengetünk be vendéglátóink ajtaján... S ekkor jön a hideg zuhany! A háziasz- szonv, akinek mániákus tisztaság- és rendszeretetéről eddig fogalmunk sem volt, laza mozdulattal az előszobában sorakozó papucs-hadseregre mutat. . . Esetleg célozgat arra, hogy csak akkor bújjunk az ő papucsaiba, ha kedvünk tartja, de ez a mondat oly ellentmondást nem tűrően hangzik, hogv ijedtünkben nem is merünk ellenkezni. Le az elegánsra suvickolt férficipőkkel, le az ünneplőhöz illő tűsarkúak- kal — s percek múltán ott állunk, sután topogva, a lábunknál legalább két-három számmal nagvobb papucsokban ... Még el sem kezdődött a vendégeskedés, de a szájunk íze már megkeseredett. Nemcsak azért, mert esetlennek és idétlennek érezzük magunkat, hanem azért, mert elfog a kiszolgáltatottság érzése: a háziasszony tisztaságmániájának a foglyai vagyunk! Mintha azt kérték volna, hogy kézfogás előtt mossunk kezet, esetleg hozzunk újraoltási bizonyítványt... Természetesen a másik fél is megérthető, hiszen nem könnyű — különösen keményen dolgozó emberek esetében — tisztán tartani egy lakást. A módszer mégis felettébb furcsa és elfogadhatatlan. Aki vendéget vár, tételezze fel, hogy vendégei — belépés előtt — letörölték a cipőjüket, s nem azért jöttek, hogy előre megfontolt szándékkal piszkot és ten- detlenséget csináljanak. Nem fogják akarattal a szőnyegbe taposni a habostól tát, :: fikusz földjére szórni cigaretta hamuját, vörösborod! ■megáztatni a fehér abroszt. S ha ilyesmi véletlenül mégis előfordul — az sem szándékos tett! A vendégeskedés — vendégek és vendéglátók esetében egyaránt — egyfajta „társasjáték”, amelynek nem csupán szabályai, hanem hangulata is van — s ezt nem szabad túlzásokkal tönkretenni. Dobjuk ki tehát az előszoba papucs-hadseregét? Szó sincs ilyesmiről! A családtagok — felnőttek ás gyerekek egyaránt — hazérke- zésük után azonnal bújjanak a saját, kényelmes, otthoni papucsukba, házi ruhájukba, köntösükbe, tréningjük- be. Ez soha ne legyen piszkos, szakadt, ócska holmi, rrtég ha régi és lehordott, akkor sem! Otthoni ruhánkkal is adjuk meg egymás iránt a tiszteletet. S ráadásul — váratlanul — bármikor becsöngethet valaki... De a hívott és várt vendéget ne alázzuk meg, ne öltöztessük át, ne bújtassuk papucsba. A lakásunk nem műemlék vagv múzeum! (-S—)
