Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-06 / 210. szám
Somogyi XLV. évfolyam, 210. szám Ára: 4,30 Ft 1989. szeptember 6., szerda Gró$i Károly Holtinkiben Elismeréssel nyilatkoztak az MSZMP munkájáról Jelentős magántőke bevonáséval Számítás-és irodatechnikai kft. alakult Kaposváron Négy főállású munkatárs dolgozik — Bázis a Somogyker Pártkapcsolatok ápolásával kezdte helsinki látogatásának utolsó napját kedden Grósz Károly. Az MSZMP főtitkára már korán reggel elindult szálláshelyéről, hogy megbeszélést folytasson Jar- mö Wahlströmmel, a Finn Kommunista Párt elnökével. A több, mint 70 esztendeje működő párt népfront- szervezetével, a Finn Népi Demokratikus Szövetséggel ma is a baloldal második legjelentősebb ereje Finnországban. Figyelemre méltó a befolyása a szakszervezetekben. Sok éves belső megosztottsága miatt azonban az utóbbi időben társadalmi súlya csökkent. A párt aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatokban, döntően a már korábban megkezdett több oldalú akciókban és nemzetközi szervezetekben, különösen a nemzetközi szolidaritás, a leszerelés és a környezetvédelem kérdéseiben. A mostani vezetés első hivatalos kétoldalú megbeszéléseit Budapesten folytatta. Kapcsolatai az MSZMP-vel jók, elvtársiak. Az automatizálási eszközök távlati fejlesztéséről, illetve az e témakörben kötött sokoldalú megállapodás végrehajtásáról tanácskoznak Zamárdiban a KGST- országok meghatalmazottal. A tegnap délelőtt kezdődött megbeszéléseken Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és hazánk képviselőin kívül jugoszláv szakemberek is A párt vezetői mindenkor elismeréssel nyilatkoztak a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájáról. A főtitkár még a délelőtti órákban, találkozott a Finn Centrum Párt elnökével, majd Vantaa városát kereste fel, ahol a hőerőmű hűtő- és villiamosművének bővítésében a Láng Gépgyár is részt vett. A rendkívül zsúfolt program utolsó óráiban Grósz Károly találkozott a szabadságát megszakító Harri Holkeri miniszterelnökkel, majd ellátogatott a Finn Iparszövetségbe, ahol tájékozódott a testület tevékenységéről. Példa nélküli érdeklődés kísérte Grósz Károly helsinki látogatását a finn tömegkommunikáció részéről. A főtitkár rövid, 48 órás finnországi tartózkodása idején több mint 10 interjút adott a különböző lapoknak, rádió- és tv-álliomásoknak. Az újságírók számos kérdéssel ostromolták a politikust, aki válaszaiban utalt az MSZMP (Folytatón a 2. oldalon) részt vesznek, Bulgária, Kuba és Románia meghatalma- zottai azonban távolmaradtak. A KGST műszaki-tudományos komplex programjához kapcsolódó témakörben az idén egyik ország sem terjeszt elő új ajánlásokat, így csak a folyamatban levő korábbi ügyeket tekintik át. B. J. Microcenter néven- számítás- és irodatechnikai kft. alakult Kaposváron. A Somogy Kereskedelmi Vállalat és a budapesti Microsystem Rt. kilencszáz-kilencszáz- ezer forinttal részesedik az alaptőkéből. Jelentős a magántőke aránya: összesen 1,2 millió forint értékű részvény talált így gazdára. A kft. szeptember elsejétől működik, de ahogy Horváth A molekuláris biológiában végbemenő lélegzetelállító fejlődés elsősorban azoknak a széleskörű kutatásoknak köszönhető, melyeket a genetikai anyag manipulálására és módosítására szolgáló laboratóriumi eljárásokban fejlesztettek ki. A régi nö- vénynemesítési módszerek lassúak, pontatlanok voltak, és rendszerint egyetlen fajra korlátozódtak. Az új eljárásokban azonban az egyes fajokra jellemző tulajdonságok más fajokra is átvihetők. Nem véletlen tehát, hogy világszerte megnőtt az érdeklődés a biotechnológia iránt és egyesek új ipari forradalmat jósolnak. Riga, Lipcse, Pazsony és Várna után most a balaton- széplaki Ezüstpart SZOT- üdülőben gyűltek össze a szocialista országok legjobb Zoltán ügyvezető igazgatótól megtudtuk, októberben már boltot és bemutatótermet nyitnak Kaposváron, addigra elkészül az irodahelyiségük is. A Somogy Kereskedelmi Vállalat vélhetően jelentős üzletet lát a kft.-ben. A cég alapításához az Ady Endre utcai volt irodájukat ajánlották föl és természetesen szakemberei, hogy egymás elé tárják egy-egy kutatási terület problémáit, illetve számot adjanak legújabb eredményeikről. A mikrobiológiai ipari kutatás korábban ahhoz volt hasonlítható, mintha szénakazalban keresnénk a tűt. A mostani, 5. biotechnológiai szimpóziumon a résztvevő 350 tudós már a maximális hozam elérését szolgáló törzsek genetikai fejlesztéséről, fiziológiai tulajdonságainak tanulmányozásáról, valamint a folyamat műszaki megvalósításáról cserélhetett tapasztalatot. Az új módszerek számos erkölcsi és jogi problémát is felvetnek — a tudománnyal foglalkozó társadalom felelőssége megnőtt a környezeti tényezők megóvásának irányában. (Czene) az apport mellé pénztőkét is. A Microsystem vállalat számítás- és irodatechnikai berendezéseket ad apportként és ettől függetlenül vállalja a bemutatóterem gépi berendezéseinek megvételét, pontosabban ezeket mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül a frissiben alakult kft. rendelkezésére bocsátja. S hogy a Microcenter hol foglal majd helyet a hasonló portékákat kínáló cégek között, az rövidesen pontosan mérhető lesz. Mindenesetre nem lesz könnyű dolguk, mert egyre több cég osztozkodik a ma még feneketlen torkú piacon. A kaposváriak modern számítástechnikai berendezéseket kínálnak majd, hozzá szoftvereket is: Szeretnének teljes szolgáltatást nyújtani, ami abból áll, hogy kiválasztják a vevő számára leginkább megfelelő gépeket és hozzá a programcsomagokat. Azután a berendezések szervizeléséről is gondoskodnak majd. A számítástechnikai gépeket nem magánforgalomból vásárolják meg, hanem olyan kisszövetkezetektől, és más társaságoktól, akik nagyobb tételben, esetenként viszonylag olcsón adnak túl a portékákon. Ettől persze nem feltétlenül alacsony áraival fog kitűnni a kft., hanem a szolgáltatásaikkal — ígérték a tájékoztatón. A számítástechnikai berendezésék mellett foglalkoznak majd különféle irodagépek értékesítésével is: telefaxot, telexet árulnak és_esetleg bútorokat, amelyen a számítógépet és a többi berendezést el lehet helyezni. (Faragó) Kaposvár, Marcali és Nagyatád kongresszusi küldöttei Befejeződött a kongresszusi küldöttek megválasztása Kaposváron. A kaposvári párttagok által 26 jelölt közül megválasztott 11 küldött a következő: Sárái Árpád, a megyei pártbizottság első titkára, Mihalics Veronika, a városi pártbizottság titkára, dr. Jávorsz- ky András, a kaposvári tanítóképző főiskola tanára, Dévényi Zoltán, a Balaton Fűszért vezér- igazgatója, dr. de Sorgo Tibor, a Kapos Volán igazgatója, dr. Fenyő István, a megyei pártbizottság titkára, Vidák Gizella, a városi tanács elnök- helyettese, Major László, a Sefag erdőmérnöke, Papp József, az FMV művezetője, Berkics János, az MTI megyei szerkesztőségének vezetője és Révészné, Kéri Anna, a Tungsram Kaposvári Gyárának csoportvezetője. Ugyancsak befejeződött a küldöttválasztás Marcaliban és a város környékén. Itt Berend Ferencet, a pusztakovácsi termelőszövetkezet elnökét, dr. Grübl Lászlót, a városi pártbizottság első titkárát, Magyar Istvánt, a Böhönyei Állami Gazdaság igazgatóját és dr. Suchman Tamást, a Budapest Bank Rt. marcali fiókvezetőjét választották küldöttnek. Nagyatádon 12 jelöltből 3 küldöttet választottak. A legtöbb szavazatot dr. Szirtes István, a városi kórház—rendelőintézet igazgató főorvosa, Tóth László, a Kutasi Állami Gazdaság felsőbogá- ti kerületének igazgatója, és Lassú István, a városi pártbizottság politikai munkatársa kapta. ZAMÁRDIBAN AUTOMATIZÁLÁSI KGST-TANÁCSKOZÁS 350 TUDÓS RÉSZVÉTELÉVEL Biotechnológiáról — Balatonszéplakon Am új módsserek erkölcti és jogi problémát is felvetnek A jövő héten gyújtják be a kemencéket a kaposvári cukorgyárban, és 19-én kezdődik az új kampány. A gyár szerelőgárdája 220 millió forint értékben végezte el a karbantartást, valamint az űj gépek beszerelését. Energiatakarékossági okból két új Stord gyártmányú szeletprést állítottak üzembe. A répaszeletekből kipréselik a nedvességet, így kevesebb energia kell a szárításához. Az új kampányra még üzembe állítottak három cukor-, valamint két utótermék-centrifugát, és a Siemensgyártmányú cukoroldalék-techmológia számítógépes irányítását is kiépítették. Gyertyás László képriportja FITTPRÓBA Szekszárdon nemrégiben rendezték meg az országos egészségnevelési börzét, melyen valamennyi megye képviseltette magát. A négynapos tanácskozáson kerekasztal-be- szélgetések és vitakörök keretében cserélték ki tapasztalataikat a résztvevők. A gondok sokaságából előtérbe került az Országos Egészségnevelési Intézet egy éve kitűzött programja, melyből az eddig eltelt időszakban szinte semmi nem valósult meg. Általános tapasztalatot fogalmazott meg Makara Péter szociológus, miszerint kormányhatározattal még nem lehet társadalmi mozgalmat csinálni. Az egészségmegőrzéssel kapcsolatos érdektelenség példája tapasztalható a SZOT-üdülőknél. A Testnevelési Főiskola felajánlotta, hogy minden üdülőnek biztosít két szakembert, akik sport- programokat szerveznek a nyaralóknak. A válaszuk csupán annyi volt: a két ágy több hasznot hoz, mint a két ember. Az eddigi elképzelések nem hozták meg a kívánt eredményt. Másfajta megoldásra van szükség. A jövő útját az alulról szerveződő csoportok tevékeny munkájában látják. Kis csoportokra van szükség, ahol pontosan ismerik a helyi viszonyokat és lehetőségeket. Ök dol- gazzák ki helyileg, mit és hogyan lehet megvalósítani. Kaposváron a Deseda Fitness Sport Club szeretne tenni az egészségmegőrzés érdekében. A kaposvári Agrártudományi Egyetemmel és a Budapesten működő Szívesházzal összefogásban ingyenes kampányvizsgálatot szerveznek. A Mindenki győztes lehet! — fittpróbára szeptember utolsó napjaiban kerül sor az egyetem atlétikai pályáján. A szervezést a klub végzi majd, s mérésekben részt vesznek az agrárkollégium testnevelői, valamint a Szívesház szociológusból, pedagógusból, pszichológusból és testnevelőből álló csoportja. A vizsgálatra minden érdeklődőt szeretettel várnak. S ha sikeres lesz a rendezvény, a jövőben többször is megismétlik. (Bánfai)