Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-26 / 227. szám

2

Somogyi Néplap

1989. szeptember 26., kedd

Az MTI interjúja Németh Miklós miniszterelnökkel

(Folytatás az 1. oldalról)

számúinkra azt is,, hogy a párt reformerői is támogatják a kormány. stratégiai irányvonalát és a kormány akcióit. Ezeken a területeken tehát közeledés, sőt szoros együttműködés tapasztalható. Arról viszont nem tehet a kormány, hogy az MSZMP vezetése nem épített ki megfelelő kapcsolatot saját parlamenti képviseletével. Ugyanis parlamentáris demokráciában ez lenne a kormány befolyásolásának, ellenőrzésének módja. így fordulhattak elő olyan esetek, amikor az MSZMP csak esetlegesen támogatta a kormányt, sőt helyi szinteken szembefordulás is történt. Ezt a helyzetet tarthatatlannak tekintem, és mindent megteszek azért, hogy a közelgő kongresszus után olyan megújult párt szerveződjön, amelyik tisztában van azzal, hogy a választásokon a sorsa — mint kormányzó pártnak — a kormányzat teljesítményén dől el.

— Álláspontja, mint a kormány elnökéé, világos. De ön egyúttal a párt elnökségének is tagja. Nem érez ezért a helyzetért felelősséget?

— De igen. Nyáron azért is vállaltam a pártelnökségi tagságot, mert azt hittem, hogy a pártállam lebontására így nagyobb hatást tudok gyakorolni. Ebben tévedtem. Nem tudtam megakadályozni, hogy a párt különböző fórumai konkrét ügyekben a kormányra kötelező határozatot hozzanak. Így volt ez például a párt- szervezetek munkahelyi működésével kapcsolatban. Persze más problémák is adódtak. Legutóbb például meglepetéssel olvastam a Népszavában : „Az MSZMP elnöksége biztosította a SZOT vezetőit, hogy a maga eszközeivel támogatja a szak- szervezetek által igényelt, a mozgalom jövője szempontjából nélkülözhetetlen kormányzati intézkedések meghozatalát.”

— Miért lepődött meg? Nem vett részt a tanácskozáson?

— A tanácskozás harmadik fordulójában, amikor a megállapodás megszületetett, nem vettem részt. Az első két forduló során pedig a megállapodással ellentétes volt az álláspontom.

— Miért? A pártelnökség csak egyhangú döntést hozhat?

— Igen, pontosan ez a helyzet. A pártelnökség megalakulását követő első ülésen abbani állapodtunk meg, hogy döntéseink csak teljes egyetértés esetén érvényesek.

— Ezek szerint még sincs teljes egyetértés a pártelnökség tagjai között?

— Nincs. Voltak és vannak vitáink'lényeges és kevésbé lényeges kérdésekben.

— Mondana rá példát?

— Kettőt már mondtam.

— Ezek szerint többet is tudna? Mégis úgy érzi, hogy mint kormányfőnek ott a helye a testületben?

— Őszintén: rég nem érzem így, de amikor létrehozták, még hittem benne. Ma már nem érdemes a változtatáson gondolkodni, hiszen a pártelnökség rövidesen feloszlik, mivel megbízatása a kongresszusig tart.

— De a kormányt, mint testületet is sok kritika éri. Egyesek szerint a kormány kapkod, mások szerint gyenge és halogatja a döntéseket. Hogyan vélekedik Ön a

kormány eddigi teljesítményéről?

— Nem tartanám helyesnek, ha az értékelést én adnám meg. Néhány tényt viszont feltétlenül meg szeretnék említeni. Az év elején fájdalmas, a lakosság élet- színvonalát terhelő intézkedésekkel sikerült elhárítani a küszöbön álló pénzügyi összeomlást. Júniusban

újabb, hasonló jellegű lépésre kényszerültünk. Közben olyan külpolitikai-külgazdasági orientációt alakítottunk ki, amelynek gyümölcsei őszre beértek, és lehetővé tették idén a gazdaság működőképességének fenntartását. Most is gigászi harc folyik a gazdaság működőképességének fenntartásáért, és ez a küzdelem mindmáig eredményes. Jórészt ennek köszönhető, hogy partnereink, közöttük a vezető nyugati hatalmak is bizalmat tanúsítanak a magyar kormány iránt. Kiszámítható, a nemzeti érdekeket követő és más nemzetek érdekeit nem sértő külpolitikai lépéseinkkel olyan feltételeket teremtettünk, amelyek közepette a vezető nyugati hatalmak készek támogatni a kormányt. Csak képesek legyünk ezeknek a lehetőségeknek a kihasználására !

— És képesek leszünk erre?

— Bízom benne; mi ezen dolgozunk. A kormány világos stratégiai irányvonalat követ, amelyet akciókkal is alátámaszt. Az év elején a kormánynak politikai tőkét kellett gyűjteni a mozgásképesség megszerzéséhez. Ezt megtette, és mosc van olyan politikai tőkéje, amellyel gazdálkodhat. Igaz, sokan támadnak bennünket, de mégsem érezzük magunkat egyedül. Nap nap után érezzük az ország sorsáért aggódó emberek támogatását. Ez komoly erőt ad, amit nagyban növel, hogy a parlament is ^okat segített konstruktív kritikájával, ösztönző iránymutatásával.

— Ezt ;a parlamentet viszont számos kritika érte az utóbbi hónapokban, sokan még a legitimitását is kétségbevonják ...

— Ezt persze mindenki megteheti. De ezzel a „semmi sem érvényes” alapállására helyezkedik. És akkor csak azon lehet vitatkozni, ki kit és miért tekint kevésbé legitimnek, mint saját magát. Vagyis a legitimitás-hiány megszüntetése csak együttműködve, a demokratikus ámenetben történő előrehaladással lehetséges. A kölcsönös vádaskodás nem lehet célunk, de eszközünk sem. Ez annál is fontosabb, mert a közvéleményben jelen van a keserűség, a kiábrándultság, ugyanakkor a türelmetlenség és az illúziókergetés is. Dinamikus vállalkozás-élén- kítő lépéseket sürgetnek és nem veszik észre, hogy a gazdálkodás mostani körülményei között ezek csak fokozatosan építhetők fel. Sokan már előre óvnak attól, nehogy újabb áremeléseket hajtson végre a kormány, mert a nép türelme véges.

Én ennek tudatában vagyok, de bízom abban, hogy a nép megérti: a szorító intézkedések, az áremelések — amelyeket döntően nem a kormány határoz el — helyzetünkből, és nem a kormány szándékaiból fakadnak. Tudom, hogy az átalakulás fájdalommal jár és azok, akik ezért támadnak bennünket, egyről megfeledkeznek: pontosan az előző kormányok ijedtsége, bizonytalansága, egy helyben topogása juttatott bennünket ilyen helyzetbe. És soha ne felejtsük el: ha az elkeseredés hulláma elszabadul, ha azt felkorbácsolják, akkor elveszítjük az átalakulás minden esélyét.

— Egyesek a kormány szemére hányják, hogy nincs programja. Sokan azt tartják, hogy a kormány éppen ezért kapkod. Mások azt mondják, hogy egy kormányprogram készítése eleve irreális vállalkozás, hiszen a kormány legfeljebb jövő év júniusáig van hivatalban. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

— Erre először is kérdéssel válaszolok. Csak nem olyan típusú programot hiányolnak, amelyeket a korábbi kormányok meghirdettek ugyan, de egyikük sem tudta teljesíteni? Ilyen típusú, tértől, időtől független követelményeket tartalmazó programokra nincs szükség.

Olyan program, amely „felülről" követelményeket ír elő, nem illik az átalakuló gazdasági és politikai feltételekre. Nem is beszélve arról, hogy az új nemzetközi követelményekhez sikeresen alkalmazkodó országok sohasem követelményeket tartalmazó programokat, hanem stratégiát fogadtak el. Ezért a magyar kormány szakított a korábbi gyakorlattal. Stratégiai irányvonala van, amelyet akciók hitelesítenek. Számunkra ez a következetesség és a tervszerűség ismérve.

A kormány stratégiai céljai világosak. Politikailag: demokratikus, korunk Európájához méltó állami, társadalmi berendezkedés kiépítése. Gazdaságilag: a vegyes tulajdoni szerkezetű piacgazdaság. Társadalmilag: egy új típusú polgárosodás. A megvalósítás nehézségei viszont óriásiak. Az örökölt nehéz helyzetben sokan csodákat, vagy legalábbis azonnali eredményt hozó intézkedéseket várnak. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy csodák nincsenek, és 40 év szőnyeg alá söprésének „eredményét” egyik napról a másikra nem lehet felszámolni.

Ezen a nyomvonalon megindultunk. Törekvéseinket jelentős nemzetközi erők és hatalmak is elismerik és támogatják. Ez a történelmi szükségszerűség a jelenlegi helyzetből kiolvasható, ezért a kormánynak kötelessége ezt a tendenciát nemcsak megfogalmazni, hanem gyakorlati politikájában érvényesíteni is. A választások majd eldöntik, hogy milyen kormány alakul. Biztos, hogy koalíciós kormány lesz, és remélem, hogy olyan nemzeti nagy koalíció, amely minden számottevő politikai erőt tömörít. A feladat ugyanis olyan óriási, hogy meghaladja egy párt erejét. Persze az is lényeges, miként alakulnak a koalíciós arányok. Egy azonban biztos: az új koalíciós kormánynak stratégiai nyomvonalának megválasztásában nem lesz a mainál nagyobb szabadsága, ha a nemzet szolgálatára vállalkozik.

— Bírálatok érik a kormány külpolitikáját is. Azt mondják, hogy veszélyes az olyan helyzet, amikor egy országnak távoli szövetségesei és közeli ellenségei vannak. Mi erről a véleménye?

— Ezt a legjobb esetben is a helyzet tökéletes félreértésének tartom; a legrosszabb esetben pedig ez a vélemény nem más, mint a kormány reformtörekvései elleni támadás burkolt formája. És mindenképpen durva leegyszerűsítése annak a rendkívül összetett külpolitikai aktivitásnak, melynek fő elemeit jelzésszerűen a következők jellemzik:

— a Magyar Népköztársaság nemzetközi politikája tekintetében felzárkózóban van az európai, civilizált nemzetekhez;

— szakított évtizedes előítéletekkel, dogmákkal, mind a szövetségesei, mind a kívülállók irányában, elvont eszmék, követelések helyett nap nap után konkrét lépésekkel és megnyilatkozásokkal bizonyítja új politikai gondolkodásmódja komolyságát;

— érdemi erőfeszítéseket tesz az egyezményes keretek, megállapodások átfogó, rendszerének kialakítása érdekében, amely nemzetközi „védőhálót” jelenthet a visz- szarendeződéssel szemben is;

— álláspontja és törekvései megismertetéséhez és megértetéséhez vállalja a nyílt kiállást, a szembesítést a hazai és a nemzetközi közvéleménnyel.

A világ számottevő hatalmai Keleten és Nyugaton nemcsak deklarálták a kormány reformtörekvéseivel való egyetértést, hanem ahhoz konkrét segítséget is adnak, egyenrangú partnernek elfogadva bennünket. Ezt a segítőkészséget nem szabad lebecsülnünk, mert ebben az évszázadban ez idáig ilyen fokú együttműködési készséggel nem találkozhattunk.

Ami pedig a közeli ellenségekre utalást illeti, ez a minősítés végzetes félreértés. Vannak újkeletű vitáink a szomszédos országokkal több évtizedes problémákról, vannak feszültségpontok. Ezekről jobb, ha nyíltan beszélünk, mintha hallgatunk róluk, ahogy ez korábban történt. így legalább van esélyünk a megoldásra. Ugyanakkor a leghatározottabban visszautasítottuk és utasítjuk a magyar belügyekbe történő beavatkozás minden kísérletét. A kormány ilyen szempontból egyértelmű helvzetet teremtett.

— Közeledik október 23-a. Már most viták folynak a megemlékezés módjáról. Van, aki piros betűs ünneppé és munkaszüneti nappá kívánja nyilvánítani, mások nemzeti emléknapról, megint mások a nemzeti megbékélés napjáról beszélnek. Mi a kormány véleménye?

— A kormány még nem alakította ki álláspontját, de személyes beszélgetéseinkből annyi már mostanra is kiderült, hogy nagy vita lesz. Sokféle vélemény van, és ez így természetes. A döntést most nem akarom személyes véleményemmel befolyásolni, mert az nem lenne korrekt a testülettel szemben. De talán annyi elmondható, hogy október 23-a — több okból is — emlékezetes nap minden magyar számára. Vitathatatlan, hogy október

23-án népfelkelés kezdődött, amelyet az embertelen sztálinista politikai és gazdasági berendezkedés elvetése, a

Lezárult az MSZMP kongresszusi küldötteinek választása. 'Az elmúlt hetekben összesen 1276 delegátust választottak meg az október 6-án kezdődő kongresszusra. Az MTI munkatársának érdeklődésére a Mandátumvizsgáló Bizottság, titkára, Harnóczi József elmondta, hogy a 21 politikai intéző- bizottsági tag közül öten. nem lesznek küldöttek, név szerint Dudla József, Gyu- ricza László, Hegedűs Lajos, Rajki Sándorné és Tatai Ilona. A 109 KB-tag közül mintegy harmincán szereztek mandátumot. Harnóczi József hozzátette, hogy a KB-tagok egy része nem is jelöltette magát, mert a jelenleg érvényes szabályzat

nemzeti függetlenség vágya vezérelt. Ilyen érteimben 1956. október 23-át nyugodtan a magyar történelem során oly sokszor — és mindig sikertelenül — megvívott — nemzeti függetlenségi harcok közé sorolhatjuk.

— Miben látja az október 23-1 népfelkelés máig érvényes tanulságait?

— Először: a nemzeti függetlenséget egy ilyen kis nép, mint a magyar, nem fegyveres harccal, hanem csak okos kompromisszumok sorozatával vívhatja ki.

Másodszor: mindig figyelni kell a nemzetközi erőviszonyok alakulására, a nagyhatalmak külpolitikai szándékaira. Most a nemzeti függetlenség további erősítése a Varsói Szerződés reformján keresztül vezet. Erre most esély van, tehát ezen kell dolgoznunk, és tudatában kell lennünk annak, hogy minden erőszakos fellépés e célt veszélyeztetné. A semlegesség vonzó jelszava ma is felbukkan. Nem ok nélkül. De figyelembe kell vennünk, hogy ez sem a Szovjetuniónak, sem az Egyesült Államoknak ma még nem érdeke, mert megbontaná az európai erő- egyensúlyt, destabilizálná a térséget, ezért nem biztat erre bennünket egyetlen nyugati hatalom sem. A semlegesség elérése ugyanis az európai katonai tömbök leépítéséhez kötött, illetve csak akkor nyugszik biztos lábakon, ha a nagyhatalmak érdekeltségével, mi több, stratégiájával egybeesőén, az általuk teremtett garanciákkal is alátámasztott. Hiszem, hogy a világ sora úgy fog alakulni, hogy ez a belátható jövőben bekövetkezik.

Harmadszor: a mostanra

elért nemzeti függetlenség védelmére képeseknek kell lennünk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha erre katonailag felkészültek vagyunk, és a nemzeti függetlenség védelmének szükségességében társadalmi egyetértés van. Az sem közömbös — és ezt Svájc, Ausztria, valamint Svédország példája egyaránt mutatja —, hogy a semlegesség a jelenlegi szinthez képest lényegesen megnövelné a katonai költségvetést is.

Negyedszer: a nemzet

energiáit gyengíti, nemzetközi pozíciónkat rongálja, aki gyűlölködésre biztat, aki egy másik magyar állampolgár megbélyegzésére törekszik, annak faja, vallása, nemzetisége, világnézete vagy ideológiája miatt. A kormányzatnak ezért minden rendelkezésére álló eszközzel védelmeznie kell a magyar állampolgárokat az ilyen uszítással szemben. A félelem légkörében ugyanis

szerint a KB és a KEB tagjai a testület mandátumának lejártáig szavazati jogú résztvevői a kongresszusnak. Ezt a szabályt azonban a küldöttek többsége vitatja, s ezért várhatóan nem alkalmazzák.

A Mandátumvizsgáló Bizottság titkára azt is elmondta, hogy a küldöttcsoportoknak 48 órán belül meg kell alakulniok. Tizenkilenc megye, valamint Budapest, ezenkívül a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium és a Határőrség hozza létre küldöttcsoport- jait. Ezenkívül lehetőség van arra, hogy áramlatok szerint is csoportok alakuljanak, erre még a kongresz- szuson is lesz mód. A külnem lehetséges semmiféle demokratikus átmenet.

Ötödször: a kormányzatnak erősítenie kell a pártok felett álló, integrációs jellegű szervezetek szerepét. Ilyen szervezetek az egyházak, amelyeknek a kormány stratégiai szövetséget kínált a közösségépítésben, az erkölcsi értékek védelmében. Az egyházak ezt el is fogadták. Ilyen szervezetek lehetnek a helyi önkormányzatok, amelyek kiépítését a kormány — az Országgyűléssel és a megújutóban lévő Hazafias Népfronttal együttműködve — haladéktalanul kezdeményezi. A demokratikus átmenet ugyanis politikai értelemben mindaddig tart, amíg a helyi önkormányzatok, a civil társadalom alapsejtjei nem jutnak meghatározó pozícióhoz a közösségek életében.

— Térjünk vissza még egyszer 1956-ra, és ami ettől elválaszthatatlan, Nagy Imre szerepére, amely ma ismét vitatéma.

— Nagy Imre temetésekor erről már nyilatkoztam. Csak annyit tennék hozzá, én úgy ítélem meg: Nagy Imre 1956 előtt — akár Magyarországon, akár a Szovjetunióban — kifejtett tevékenységét csak az akkori kommunista mozgalom többi vezetőjének tetteivel ösz- szefüggésben lehet értékelni.

Én megadtam a végtisztességet annak a Nagy Imrének, aki 1956-ban nemzeti függetlenséget és reformokat akart, és akit 1956 után többszörösen becsaptak és elárultak, és teljesen indokolatlanul kivégeztek. Álláspontom most is változatlan. Ha most rendeznénk meg a temetést, most is ott lennénk. Azért, mert meggyőződésem, hogy a közelgő pártkongresszuson csak akkor leszünk képesek a megújulásra, ha számon tartjuk azokat az elődöket:

— akik 1956 októberében a szocializmus megújításáért és a nemzeti függetlenségért szálltak harcba;

— akik ezt a harcot a sztálinista modell lebontásának kísérletével már 1953- ban megkezdték;

— akik az 1968-as reformot előkészítették és bevezették ;

— akik a '70-es években megakadályozták a teljes visszarendeződést.

S e kérdés kapcsán nemcsak az elődökről, de azokról a megújulás mellett elkötelezett párttagokról, reformerőkről és körökről sem feledkezhetünk meg, akik tetteikkel, munkájukkal, erkölcsi tisztaságukkal tekintélyt és elismerést szereztek a társadalomban. Ezek nem különös emberek. Mindig a népben és a társadalomban gondolkodtak, és mindig készek voltak az együttműködésre tisztességes, munka- és családszerető honfitársaikkal. (MTI)

döttek összetételéről Har- nóczi József elmondta, hogy több mint 80 százalékuk még nem vett részt kongresszuson, illetve pártértekezleten. A delegátusok 85 százaléka felsőfokú végzettségű. Nagyon kevés ugyanakkor a fiatalok és a nyugdíjasok aránya. Mindkét korcsoport csak három-három százalékát teszi ki a küldötteknek, és a nők aránya sem éri el a nyolc százalékot.

A küldöttcsoportok vezetői és szóvivői a hét végén „előkongresszust" tartanak, hogy megvitassák a különböző dokumentumokat, valamint áttekintsék az ügyrendi kérdéseket is.

Megválasztották az MSZMP kongresszusi küldötteit