Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-25 / 226. szám
Somogyi Néplap NAPILAP XLV. évfolyam, 226. szám Ára: 4,30 Ft 1989. szeptember 25., hétfő Siófoki bravúr! — Ilyen lelkesítő bravúrokra van szükség ahhoz, hogy ne csak a Ferencváros ellen teljen meg a lelátó — mondta boldogan a szombati mérkőzés után Gellei Imre, a siófoki csapat mestere. Egy góllal, mekkora örömet szereztek szurkolóik ezreinek! Piros-fekete mezben foggal- körömmel harcoltak a három bajnoki pontért. A legpatinásabb magyar labdarúgócsapatot verte meg a Siófoki Bányász, azt a Ferencvárost, amelyet legyőzni mindig dicsőség. Dicsőség az edzőnek, segítőinek, a játékosoknak és mindazoknak, akik szurkolásukkal hozzásegítették őket a győzelemhez. Nem a császár udvarát, hanem a focipáljfát „szántották fel” a hazai játékosok. (Tudósításunk a 4. oldalon.) Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Intéző Bizottsága szeptember 25-ére, hétfőire összehívta a Központi Bizottság ülését. Javasolja a testületnek, hogy vitassa meg a kongresszusi beszámolót. foglaljon állást a párt programnyilatkozatának tervezetéről, tájékozódjon a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokról, és alakítsa ki álláspontját a nemzeti megbékélésről. Üdvözlő Iá viral Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Joao Bernardo Nino Vieira tábornokot, a B Lssau - Guineái Köztársaság Államtanácsának elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Kegyelet, közadakozás Zicsen A második világháború viharában ismeretlen helyen elpusztult és nyugvó harminckét zicsi ember nevét tegnap óta márványtábla őrzi a község főterén a közadakozásból épített emlékművön. Az alig több mint ötszáz lelkes község tegnap a falu áldozataira, — katonákra, elhurcolt zsidókra emlékezett kegyelettel. A katolikus templomban reggel értük szolgáltattak gyászmisét, ezt követően került sor a főtéren épült emlékmű avatására. A Da- bóczy János rézdomborításával díszített, nemesen egyszerű, de mégis méltóságteljes emlékműnél a tervező, Szigetvári György, Ybl- jdíjas építész mondott emlékbeszédet. Ott volt a falu apraja-nagyja, a csecsemőkön és az ágyban fekvő betegeken kívül talán mindenki. A háború iszonyatát idéző szavak sebeket szaggattak fel. Feketeruhás özvegyek, apjukat, nagyapjukat, dédapjukat csak névről és emlékidéző szóból ismerő utódok vették körül meghatottan az emlékművet. „Kicsit úgy érzem, végre hazaért! Most már itt nyugszik köztünk.” Az idős asszony koszorút szorongatott a kezében és csak nézte, nézte a márványtáblába vésett neveket. Nemzeti zászló, egyházi zászlók, katonai díszőrség, a dédunokák verseket mondanak — és koszorúk, csokrok, virágok borítják az emlékművet. Tab térségében Zics az első, ahol közadakozásból, összefogással a második világháború falubeli áldozatainak emlékművet állítottak. Horváth Pál tanácselnök mondta, hogy a megvalósításban a fő motor Schmidt János, a népfront bizottság helyi vezetője volt. Két évvel ezelőtt egy falugyűlésen vetődött fel a gondolat. A kezdeményezés élére akkor állt a népfront bizottság, felosztották egymás között a falut és megkezdődött az adományok gyűjtése. — Egy fővárosi művész ajánlkozott, hogy megtervezi az emlékművet hétszázezer forintért, — emlékezik a tanácselnök. — Ekkora kis faluban, honnan vennénk annyi pénzt?! Szigetvári György elvállalta társadalmi munkában, Dabóczy Józsefnek is csak az anyag árát kéllett megfizetni. A Hazafias Népfront megyei bizottsága pedig a környék fásításában, parkosításában segített. A gyűjtés során százharmincezer forint jött össze, és nehéz lenne forintra átszámítani a sok kétkezi munkát, melyet a falu lakói, — mint mondták, — főként az idősebb korosztály végzett. Tavasszal kezdték építeni az alapot. Tegnap felavatták, egyházilag beszentelték a falu háborús áldozatainak emlékművét. A kis somogyi település főterének képe megváltozott és sok lélekbe nagyobb békesség költözött. A zicsiek kegyelettel adóztak ha- lottaiknak. (Vörös) „Előkongresszus” Szekszárdon Az MSZMP gyökeres megújításáért — Pozsgay Imre beszámolója — Vitázó, egyeztető küldöttek Az MSZMP hajdani monolitikus egységének nyoma sem volt a kongresszusi küldöttek szombati szekszárdi regionális tanácskozásán. A részt vevő öt megye — Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, és Zala — párttagságának mintegy 100 képviselője nem alkotott ugyan közös platformot, — sok részletkérdésben heves viták is tarkították a csaknem 10 órás eszmecserét —, a párt gyökeres megújításának alapvető elvi és szervezeti kérdéseiben azonban a döntő többség azonos, vagy egymáshoz közeli nézeteket hangoztatott. Az előkongresszusnak is szánt tanácskozáson részt vett Pozsgay Imre, az MSZMP elnökségének tagja, államminiszter, Vastagh Pál, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára és délután bekapcsolódott az eszmecserébe Kovács Jenő, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a KB titkára is. Jánosi György, a Tolna megyei pártbizottság első titkára a megjelenteket köszöntve előrebocsátotta azt a közös szándékot, hogy ezen a fórumon mérjék fel a kongresszuson várható belső erőviszonyokat, ismerjék meg a különböző platformok és áramlatok álláspontját, következtetési alapot teremt“ ve a várható fejlemények megítéléséhez. Mindezen túl a tanácskozás céljaként jelölte meg, a régión belüli tartás és rendszeres politikai együttműködés megalapozását. A megnyitó után a már- már elmaradhatatlan ügyrendi vita következett. A Somogy megyei küldöttcsoport nevében Sárái Árpád első titkár indítványozta, hogy a résztvevők a részté- mákra ajánlott szekcióülések helyett teljes körben vitassák ,meg a programnyilatkozat-tervezet és a párt leendő alapszabályának sarkalatos pontjait, majd a tisztségviselők és az országos vezető testületek megválasztásának módjáról is cseréljék ki gondolataikat. (Folytatás a 2. oldalon.) Közkatonák posztjára Egy megyegyűlés tanulsága Többen gyorsan leírnának, megszüntetnének olyan szervezeteket is, amelyek — noha követtek el hibákat is a merev egypártrend- szerű irányítás idején — elsőként foglalkoztak a nemzet jövője szempontjából fontos témákkal. Ezek között első helyen említem a Hazafias Népfrontot, amely tapasztalataim szerint kész is képes is a megújulásra. Ezt látszik igazolni az, ami egy héttel ezelőtt a mozgalom somogyi megyegyűlésén a titkár szájából elhangzottf „A diktatórikus esztendőkben is közéleti részvételt teremtettünk a vallásos embereknek, az egyházak képviselőinek. Most lehet iróniával emlegetni az ünnepségek díszelnökségébe ültetett papokat, elve- tendőnek minősíteni az egyházi békemozgalmakat. Mégis tiszta lelkiismerettel kimondhatjuk, hogy a népfrontban egyenrangú állampolgárok, és a tetteik után becsült emberek voltak az istenben hívők és az Isten szolgái." Senki sem várta és nem is gondolta, hogy a megyegyülésen részt vevő egyházi személyiségek lesznek azok, akik a leghatározottabban kiállnak a mozgalom mellett, elismerve a múltbéli erényeit is. Márpedig ez így történt! Most is visszhangoznak bennem dr. Baráti János általános püspöki helynök, apát-kanonok plébános szavai. „Valóban a Hazafias Népfront volt az az utóbbi időben, amely a nemzeti gondolatot ápolta, a hazafiasságra buzdított bennünket, és a nemzeti gondolat úgy nyert csak megoldást a mi életünkben, ha munkával, áldozattal ott álltunk ezek mögött a törekvések mögött, a hazafiúság pedig annyit jelent, hogy ebben az országban mindenki szabad lélekkel, teljes erejével szolgálhassa azt az ügyet, amelyet lelkiismeretileg saját maga feladatának is tekint.” Minden résztvevőt megragadott az is, ahogyan Bellái Zoltán, a somogyi református egyházmegye esperese fogalmazott: „Nagyon sokszor ért bennünket vád egyháziakat, lelkészeket: mi vagyunk a bokréta a népfront kalapján. Én sohasem éreztem magam bokrétának. A Hazafias Népfrontot láttam, éreztem az egyetlen olyan helynek, ahol az egyháziakat komolyan vették, tárgyalópartnernek tekintették — az utóbbi másfél évet leszámítva — s nem mint megtűrt társaságot ebben az országban. Szabadabban szóltak itt az emberek még akkor is amikor tartani, félni kellett!” Sok más mellett Szöllősy Ferenc boglár- lellei esperes is föltette a kérdést, hogy ki dönt a mozgalom jövőjéről. Dr. Kukorelli István, az országos tanács ügyvezető elnöke azt válaszolta erre, hogy a résztvevők döntenek erről: „A népfrontot válságában nem az apparátusa és vezetői, tábornokai védték meg, hanem a közkatonák, önök védték meg, mert ez a mozgalom nem szűnt meg tenni az elmúlt években sem. Meggyőződésem, hogy távlatosan jó ügy mellett állunk." Azt hiszem, hogy mai közéleti hullámverésünk közepette a megyegyülés hosszabb időszakra szóló politikai tanulságot is adott: mindenben hallgassunk a higgadt, megfontolt, józan „közkatonákra”, akik állták a sarat akkor is, amikor tábornokok inogtak meg és váltakoztak. Lajos Géza ŐSZI B N V ’89 (3. oldal)
