Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
8 Somogyi Néplap 1989. szeptember 16., szombat SZIGETVÁRI KÖRKÉP Krónika-regény A Várbaráti Kör harminc éve HÁROMÉVES KUTATÁS UTÁN Ujkéry Csaba, a Szigetvári Várbaráti Kör tagja az ünnepi rendezvénysorozaton dedikálta legújabb kötetét, a Handzsár a tükörben című dokumentumregényét. — Szívesebben nevezném krónika-regénynek — helyesbít. — Hároméves kutatómunkával igyekeztem pontosan követni az eddig publikált és általam hozzáférhető történelmi tényeket 1683-tól 1689-ig. — Kik segítették kutatómunkáját? — Nagy segítséget kaptam egy Ausztriában élő barátom közreműködésével a bécsi levéltártól. Számos, nagyon izgalmas jegyzőkönyvbe nyerhettem így betekintést. Természetesen itthon is minden hozzáférhető dokumentumot áttanulmányoztam. — A sziget pajzsai című kötet után ez már a második műve, amely ugyanannak a várnak a történetével foglalkozik. Mi vonzza eny- nyire Szigetvárhoz? — Ott születtem, a házunk alig kétszáz méterre volt a vártól. A szobám ablaka a Hegy-bástyára nézett, s mindez beleivódott a recehártyámba. Igazán akkor kezdtem el foglalkozni a szigeti vár történetével, amikor messze — Sopronba — kerültem otthonról. Egyébként szerintem hazánknak talán nincs is még egy olyan területe, amelyen a mai kor embere 35 ezer török, 5 ezer keresztény és ki tudja hány, ágyútűzbe hajtott jobbágy porladó földi maradványait takaró rögökön lépked. Szinte egy nagy sírkert ez a terület. — Kérem, néhány szóval mutassa be új kötetét! — A cselekmény három szálon követhető végig: megpróbáltam bemutatni az itt élő törökök életét, szokásait, vallásukat, kapcsolat- rendszerüket, a szövetséges csapatok küzdelmét, s a szerencsétlen sorsú keresztényeket^ akik kiszorulva a várbÍH' erdőlakókká lettek. A kötet az ünnepi alkalomra egyelőre mintegy háromezer példányban jelent csak meg, heteken belül Kaposváron is kapható lesz. — Min dolgozik most? — Somogyvárról írok egy hasonló jellegű dokumentumregényt. Ezért májusban egy hetet töltöttem Pannonhalmán a bencés rend vendégeként. Történelmi regényt ugyanis csak úgy lehet írni, ha az embert megérinti a kor levegője, ha tud az akkor élők fejével gondolkodni. Szeretném, ha ez a kötet a somogyvári bazilika felszentelésének 900. évfordulójára, 1991-re megjelenne. — Ügy tudom, egy mesekönyve is készülőben van... — Igen. Elkészült a Pamfi című mesekönyvem. A nyomda már csak a könyv- terjesztők megrendelésére vár. Megszületéséről csak annyit, hogy amikor a nagyobbik lányomnak még kicsi korában esténként meséltem — általam kitalált történekeket —, eszembe jutott, hogy ezt le is írhatnám. És most le is írtam. Sokáig asztalfiókban volt, most szeretném, ha kiadnák. — Egy kicsit visszakanyarodva Szigetvárhoz: milyen kapcsolata van napjainkban a Várbarátok Körével? — Gimnazista koromtól tagja vagyok. Molnár Imre, a kör közelmúltban elhunyt elnöke, középiskolai tanárom volt. O az, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a Zrínyi-kultusz ápolásában, a honismereti mozgalom tevékenységében.. Könyveim megírásában is segítségemre volt, az elsőhöz a tanár úr állította össze a bibliográfiát. Egyébként számomra atyáim egyesületében tevékenykedni rendkívül megtisztelő feladat. Napjainkban többször meghívtak helyszíni történelem- órát adni Szigetvárra. Ujkéry« Csaba a szigetvári ünnepi rendezvénysorozaton az új regénye elismeréseként átvehette a városi tanácstól a szigetvári címerplakettet. Tamási Rita A fonyódi hegy kettős kúpja az ősz színeiben pompázott. A fák levelei sárgán, veresen reszkettek az alkonyi szélben, és egy erő; sebb fuvallatnál szaporán hulltak alá. Vércse kiáltott, és fent a magasban vadludak ékje húzott Badacsony felé. A nap vörös korongja lassan ereszkedett a nagy koporsóhegy mögé, aranyhidat festve a part felé szaladó hullámokra. Magas orrú, széles öblű hárompárevezős sajka ringatózott a hullámokon a túloldalról. A legények felgyűrt ujjú inge látni engedte vastag, inas karjaikat, amelyek a nyári naptól olyan, barnák voltak, mint a szerecseneké. Toccsanva merültek az evezők, s lábaik alatt a padlón ezüst testű halak verdestek farkukkal, és guvadt szemekkel pipáltak. A dobóháló a csónak orrában volt kupacban. A sajka hátuljában, a pádon két egyszerű öltözetű ember ült, vállai kon tarisznyák voltak átvetve. Pro- benc dús szakállt növesztett. Elborította arcát, szája is beléveszett a göndörödő, helyenként fehér szálakkal vegyülő szőrzetbe. Haját lenövesztette, halántéka mellett két ágba fonva viselte, hátul vádéig ért. Baksának nem volt oka külsején változtatni, őt nem kereste ' halálra a szigetvári török, "mint társát. De hisz Amint arról hétfői lapunkban beszámoltunk, a szigetváriak az '1566-os eseményhez méltó rendezvénysorozattal emlékeztek meg a szigeti vár védőjéről, Zrínyi Miklósról és hős katonáiról. Az 1833-ban először szervezett Zrínyi-emléküonepség felújításában, új tartalommal való megtöltésében és a megemlékezés Szigetvár leg- meghittebb ünnepévé fejlesztésében jelentős szerepe van a Szigetvári Várbaráti Körnek. A harminc éve működő kör az első olyan egyesület volt Baranyában, amely nem hivatásos intézményként 163 szigetvári lokál- patrióta taggal *a szűkebb haza történetének kutatását tűzte ki célul. Legfőbb feladatuknak a Zrínyiekhez kapcsolódó haladó történelmi hagyományok felkutatását és ápolását tekintették — olvashatjuk a Szigetvár és Vidéke című közéleti folyóirat szeptemberi — zömében az ünnepnek szentelt — számában. Eredményeik azt bizonyítják, hogy sikerült megteremteniük a kontinuitást az elődökkel, nagy gondot fordítva a lakosság hazafiság- ra, egészséges lokálpatriotizmusra nevelésére. Tevékenységükkel a közgondolkodást pozitívan befolyásoló kereshették, úgy nyoma veszett, mint a tűnek a széna- kazalban. Mert Redzsebet hiába keresték Pecsujban, Mihácson, Siklavusban, Sil- jében, Arsánban és sorolhatni lehetne tovább. Jó oka volt rá, hogy mindörökre megszűnjön Recsefnek lenni, különbéin feje bánta volna. A Balaton hullámai a hegy lábát verték, feljebb út kanyargóit Somogyvár felé, be lehetett látni messziről. — Megint jönnek — mondta az öreg halász, válla felett hátra pdlantva. Az evezők leálltak, vízbe ereszkedtek. A hullámverés a sajkát elfordította Tihany felé. Az úton rendezetlen aszá- bok vonultak, aztán lovasok tűntek fel mögöttük, kisebb csoportokban ügettek el a gyalogosok mellett. Voltak közöttük akkindzsik, gureba szpáhik, de egyik se hederített á másikra. Látnivaló volt, hogy nem rendezett sereg. Az öreg vászonzacskót húzott elő bő inge hasítékából, egy rövid szárú, megfeketedett pipát vett ki belőle. Belekotort a ^zacskóba és búsain ádapította meg, hogy abban egy szál; dohány sincs. Pedig szárított platán- levéllel keverte, hogy tovább tartson. De lám, ennek is a végére jutott. így hát csak üresen dugta a pipát a megsárgult fogai közé és szortyogtatta. Baksa benyúlt tarisznyájába, és odaadta dohányoszacskóját az öregnek. megemlékezéseket, ünnepségeket, olyan hagyományokat alapoztak meg, amelyek méltóak Szigetvár, még a XVIII. századba visszanyúló egyesületi életéhez. A Várbaráti Kör nevéhez fűződik a február 13-án^ a város töröktől való felszabadulásának évfordulóján tartott koszorúzási ünnepség, a 300. évfordulóra pedig képes leporellót jelentettek meg az Ali pasa dzsámijából kialakított plébániatemplomról, amelyre emléktáblát helyeztek el. Az egyesület kezdeményezte Szigetvár hajdani óvárosában a bástyahelyek megjelölését is. Május elsejéhez, a költő- hadvezérnek, a 17. századi magyar irodalom legnagyobb alakjának és politikusának, Zrínyi Miklósnak a születésnapjához kötődően Hazánkról szóljatok szép szavak címmel szavalóversenyt rendeznek általános iskolásoknak. Ekkor talál gazdára a kör által alapított Ifjúsági Zrínyi Miklós Díj. Koszorúzási ünnepségen emlékeznek meg szeptember 6-án. a vár elestéről, november 18-án pedig a hős várvédő halálának évfordulójáról. Az egyesület megalakulása óta összegyűjtött — Szigetvárra, a Zrínyiekre és a — Hiszen neked is alig van már — mondta a halász megtapogatva a zacskót, de azért belemerítette pipája fejét és megtömte. — Isten fizesse meg — mondta. — De ha adnál halért egy kis dohányt, mert ezek — intett a parton vonuló törökök felé — úgyse veszik, még a jó szalonnát se eszik. — Mán amelyik — koty- tyantotta el magát egy fiatal legény, de mindjárt befogta a száját, hogy az öreg ránézett. Illetlenség szólni, amikor a bokorgazda magyaráz. * Az öreg ki tudja milyen megfontolásból, mégsem gyújtotta meg csibukját, hanem a vászonzacskóba rejtette és újra megmarkolta az evező szarvát. — Így megyen ez már lassan egy hét óta, csak jön a török, vonul, de ugyancsak lóg az orruk. Probenc és Baksa szeme összevillant. — Aztán nem tudja kend, mitől? — kérdezte Probenc. — Hát — mondta az öreg, miközben evezőjét a vízbe merítette, és szeme intésére a többiek a part irányába fordították a sajkát — úgy hírlik ... Bécs alatt ugyancsak kiporolták az irhájukat ... De talán ezt kegyelmed jobban tudja, ha Győr városából igyekszik... — Mennyiben alkudtunk meg, gazduram, a badacsonyi parton? — kérdezte Baksa. — Tudja azt jól — felelte gyanakvóan az öreg. — Na, nem azért mondom, megkapják a két ezüstöt, és hírt is mondok ráadásnak. Hatalmas ponty vetette fel magát a sajka mellett, farkával nagyot csattantott a vízre. A hegy mögül hajó tűnt fel, piros vitorlájába fogva a szelet, ívelt orra mint kés a vajat, szelte a hullámokat. Feléjük tartottak. Probenc arca elsötétült, megtapogatta a tarisznyájába rejtett duplacsövű mordályt. De a vitorlás elhúzott melUjkóry Csaba Handzsár a tükörben (Regényrészlet) török hódoltságra vonatkozó — tárgyi emlékeit, dokumentumait a gyűjtők köre őrzi meg, illetve rendszerezi. E gyűjtemény lesz az alapja a majdani várostörténeti kiállításnak.« A kör eddig megjelent 15 kiadványa közül az egyik legsikeresebb Molnár Imrének — a várbarátok közelmúltban elhunyt tiszteletbeli elnökének — A szigetvári vár, és Szigetvár török kori emlékei című munkája, amely a 300. évfordulóra a Tájak-Korok-Múzeumok sorozatban jelent meg. Kiállításaik — többek között a Forradalmaink pénzei, a Zrínyiek az éremművészetben és Szigetvár sajtója cí- műek — igen látogatottak. Az egyesület műemlékvédelmi tevékenysége során megalapította városvédő és -szépítő tagozatát, amelynek nevéhez az igen gondos és türelmes munkát igénylő helyi műemlékjegyzék elkészítése fűződik. E területen végzett munkájuk példaértékű: nemcsak a város meglevő, hanem már elpusztult műemlékeinek fotóját és leírását is összegyűjtötték; Szigetvár szobrairól, emléktábláiról, népi műemlékeiről és a városképi szempontból jelentős épületeiről készült .fotókból pedig albumot szerkesztettek. A várbarátok a városi tanáccsal és a Zrínyi Miklós Gimnáziummal karöltve gyümölcsöző kapcsolatot építettek ki a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiával. Bár anyagi forrásaik rendkívül szerények, támogatják azokat az országos és helyi kezdeményezéseket, amelyek a Zrínyi-kultusz ügyét szolgálják. Zavartalan fejlődésüket sokáig akadályozta egy önálló helyiség hiánya. 1984- től a városi könyvtár biztosított számukra egy termet, ahol gyűjteményüket, könyvtárukat és archívumukat elhelyezhették. Terveik egyik legfontosabbika, hogy a várossá nyilvánítás 25., a hősi várvédelem 425. évfordulójára jelenjen meg egy új, korszerű Szigetvár-monográfia, a legutóbbi ugyanis 1903- ban készült. Tiszteletre méltó céljuk az is, hogy a város egyik legbecsesebb műemlékében, az Ali pasa dzsámijában látható Dorf- meister-freskó restaurálását és egy állandó várostörté-' neti múzeum létrehozását szorgalmazzák. A vár omladozó falainak helyreállításáról azonban a jelenlegi gazdasági körülmények miatt egyelőre le kellett mondaniuk. T. R. lettük, a benne ülő három török rájuk se hederített, távolodtak Gulács felé. Az öreg horákolt, és mellékesen jegyezte meg: — Osztán, mit tud kegyelmed olyant, hogy az akár megér két pénzt? — Hát csak azt, hogy jól tudja, gazduram. Rendesen elverte a törököt Rüdriger Starhemberg tábornagy Bécs városa alatt. — Látszik az — mondta az öreg hümmögve a part "felé bökve. — »Mert amióta én az eszemet tudom, pedig ha Isten segít, jövőre a hatvanadik tavaszt érem, eny- n-yit és ilyen össze-vissza- ságban törököt nem láttam a fonyódi hegy alatt. — Kegyelmed talán ott volt? — kockáztatta meg a kérdést csillogó szemmel az előbbi legény. Baksa felnevetett. — Ha ott is lettem volna, nem tanácsos azzal dicsekedni. Török földön vagyunk újra. — Naiszen! El is törném a derekát annak, aki kegyelmeteket beárulná! — horkant fel az öreg. — Meg aztán, ha a török is az úr, azért ez nem török föld. Jö,n Thököly fejedelem, ő lesz Magyarország királya. Probenc nem szólt, nézte a közeledő partot. Vastag törzsű fűz lógatta ágait a vízbe a nádas nyiladékában. Arra gondolt, hogy a nép Thökölyt várja, de a fejedelem a. török szövetségese, hogy lesz ez? Győrben hallották, miközben Kara Musz- tafa Beccsel volt elfoglalva, addig Károly herceg és Bá- deni Lajos kikergették Thökölyt Pozsonyból, messze űzték. Sobienski János lengyel király csapataival az idő alatt elérte Bécset, százezren voltak. Szeptemberben sikerült két hónap után elkergetni a szövetséges csapatoknak a törököket, akik köziül huszonnyolcezren lelték halálukat. A nagyvezír megölette Ibrahim budai beglerbéget, mert nem tudta a lengyeleket feltartóztatni. Megneheztelt Thökölyre is, mert nem csatlakozott az ostromhoz. Jön az ősz, de a Bécs alatti győzők nem vonulnak téli szállásaikra, hanem a törökök nyomába eredtek. Háború lesz. Probenc ezt olyan biztosan érezte, hogy az életét merte volna rátenni. Ahogy visszafordult ültében, épp a lebukó vörös napkorongra vethetett egy pilalntást. Badacsony felett az ég piros volt. — Szél lesz holnap — jegyezte meg az öreg. Ki tudja mi lesz holnap — gondolta Probenc. Lehet, hogy a szél a halászoknak nem jó, mert nem tudnak kimenni a vízre. De mi lesz a télen, mi lesz jövőre? Ha megindulnak a hadak, a szegény néppel... A szálláson nem volt olyan nap, hogy szóba ne került volna, mi lesz, ha már nem parancsol a török. A csónak orra kifutott a fűz mellett a fövenyre. Az egyik legény lobogó gatyaszárral kiugrott a partra és kijjebb húzta. A többiek is felkászálódtak, beléptek a sekély vízbe, előtte gatya- fzárukat combjukig feltűrték. Baksa beleszámolta a két ezüstöt az öreg megfeketedett, repedezett körmű kezébe. Aztán ráadásnak beletette a megmaradt dohánynyal a vászonzacskót. — Itt van, használja egészséggel. Az öreg magyar hálásan nézett rá és nem tágított, amíg el nem fogadtak két szép potykát, amit fűzfáról szakított vesszőre fűzött és Baksa kezébe nyomott. — Isten áldja meg kegyelmeteket — mondta. Láttam én már ott a túlparton, hogy nem egyszerű szántó- vetők. Búcsút intettek, és Pro- bencék eltűntek a sűrű re- kettyésben, szúnyogok milliárd jait riasztva. Jobbnak látták, ha nem a rendes úton vágnak neki, hanem járatlan vadcsapásokon, érik el a szállást.
