Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

1989. augusztus 12., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK mekéveiben járó fiatal men­tőápoló, Pallér Csaba az au­tó tetejéhez rögzített VM- tartóra. Egészségügyi szak- középiskolát végzett a Mun- kácsyban és egy rokona ins­pirálta: válassza ezt a mun­kát. — Minden reggel ott ro­hant el az ablakunk előtt a kocsija — mondja Csaba. — Kíváncsi lettem a munkájá­ra. Megpróbálom kifaggatni: hogyan készültek fel az égé­si sérült ellátására. — Naxol? — kérdezem. — Az biztosan van ... — Irix — válaszolja a flakonra tekintve. Van infúziós készlet. Az ampullákban fájdalomcsil­lapító a sokk ellen. Hallga­tó, vérnyomásmérő és egy hordozható defibrillátor. No meg steril géz, pólya... A hűtést vajon mivel oldják meg ? Nem faggatom Csabát, mert tudom, hogy a főorvos nem szereti, ha ilyen dol­gokban más nyilatkozik he­lyette. A mentőautó hirtelen fé­kez. Kiszállok. Végelátha­tatlan kocsisor kígyózik az olajos, füstfelhővel takart, felborult jármű mögött. A tűzoltók, a rendőrség teljes készültséggel a hely­színen vannak. Herr Tibor főhadnagy, a megyei tűzoltó-parancsnok­ság ügyeletes tisztje készsé­gesen tájékoztat. — Siófokról és Kaposvár­ról nagy erőkkel vonultunk ki. öt fecskendővel sikerült a tüzet lokalizálni. A műhelykocsi — legalább­is annak vélik a felborult járművet — vezetőfülkéje még okádja a füstöt. — Miért késett ennyit a mentő? Hol voltak a tűzol­tók? — záporoznak felém a kérdések. — A Somogyi Néplaptól jött? — tudakolja egy fia­talember, aztán hozzáfűzi: — Ha nem írja meg az iga­zat, hogy egy órát késtek a mentők és a tűzoltók, hogy először szippantókocsival próbálták eloltani a tüzet, aztán egyetlen nyomorul4 fecskendővel bajlódtak, ak­kor lemondom a lapot. Bizonyítgatom: mi á tele­fonálás után egy perccel in­dultunk. A hívás jött későn. A tűzoltóhab lassan átfo­lyik az autó hátsó felén. Most már én is a mentő után merészkedem. Nincs robbanásveszély ... Dr. Ambrus Mária — mu­tatkozik be egy törékeny doktornő. — A másik úton jöttem Pestről a kocsimmal, amikor észrevettem a lángoló ko­csit. A réten át siettem el­sősegélyt nyújtani. Hideg tejjel hűtöttem — j-obb hí­ján — az égett testfelületet és steril kötést tettem rá — magyarázza. A doktornő indulásig se­gédkezik. Neki ez így ter­mészetes. Az infúzió már lassan, csöppökben agadolja az élet­mentő folyadékot. Az URH-rádión közlik a szolgálatvezetővel: A men­tőállomás értesítse a kórház intenzív osztályát! 15 száza­lékos égési sérült, másod-, harmadfokú égésekkel. Ké­szüljenek a fogadásra! — hallom ismételni a mentő­ápoló rádiójelzéseit. — Rossz az átjátszás. Nagy a körzet, be vannak árnyé­kolva az állomások — kia­bálja két centire a fülemtől a főorvos. Majd elmagya­rázza a segélynyújtás leg­fontosabb teendőit. — Naxollal kezeltük — mondja és a polcra nyúl. Én már tudom, hogy Irix van a kezében. — Ez is megfelel — sza­badkozik, de a további ma­gyarázat elmarad. A beteg csöndes, fájdalma nincs. Az életfunkciói rend-- ben működnek. Az intenzív osztályon megvizsgálják, de mert 'a súlyos égési sérültek ellátására ez az osztály nincs kellőképpen felkészítve, to­vább szállítják Pécsre az égési osztályra. Az út várha­tóan rázósabb lesz, mert a Mercedes kocsinak fel kell készülnie egy újabb „roham­ra”. Dél van. A mentőállomás ebédlőjében csöndben fogy­nak a falatok. Megszólal a jelzőcsengő. Az ügyeletes fiatalember ka­nala a leveses tányér szélért koppan. Ki tudja, ma mikor ebédel? Várnai Ágnes Fotó: Jakab Judit Hétfő, reggel hét óra. Ál­mos, szürke csönd üli meg a megyei mentőszervezet ka­posvári mentőállomásának garázsát. A lelépő szolgálat­teljesítők már, a belépők még álmosak. Csak a mentőautók fehérje „ugyanaz”, mint az elmúlt nap. Ott állnak glé- dában, kitakarítva, „bevetés­re” készen. A főorvos, dr. Szerémy György bemutat bennünket a gépkocsivezetőknek, men­tőápolóknak. Tíz autó teljes személyzettel — mentőápoló, gépkocsivezető várja a hí­vásokat. Közülük négy kocsi és a kísérők 24 órát „fut­nak” egyfolytában, a többi 8—10—12 órát teljesít. Fekécs Zoltán új ember a szolgálatnál. — Az éjjel két „szülésem” volt — mondja —, szeren­csésen végződött mindkettő. Elég volt. Fürdés, borotvál­kozás, pihenés lesz a prog­ram — szaporázza elmenő­ben. A főorvos minden percet kihasznál, hogy információt adjon. engedelmeskedve működne. Két szigorló orvostanhall­gatót mutat be. Bálizs Ad­rienn és Kovács Zoltán férj­feleség, a helyszíni betegel­látással ismerkedik. — Sokkal érdekesebb, de sokkal nehezebb munka ez, mint az osztályos orvosoké — mondja a fiatalember. Dr. Lukácsa Mónika rész­állásos mentőorvos arcán nem látszik a fáradtság. Szatyorral a kezében várja a lelépést a hét végi 24 órás kivonuló mentőorvosi szol­gálat után. — Átlagos nap volt, nyolc esetben hívtak autós balese­tekhez — sorolja. A főorvos ennek okán említést tesz a pontatlan hívásokról. — Előfordul, hogy mind­össze ennyi az információ: „Az Ikarus belement a Sió­ba”. És nekünk mennünk kell, kereshetjük a balesetet szenvedett autóbuszt... Dr. Szerémy György nem tartozik a panaszkodó, si­ránkozó emberek közé. Fe­gyelmezett és fegyelmet kö­vetelő egyénisége szavak nél­— A dolgozóknak havonta biztosítani kell két szabad­napot,- szombat reggeltől hét­fő reggelig, ha előtte folya­matosan szolgálatban voltak — mondja. Ez munkaügyi előírás. De ahogy a későbbi beszélgetésből kiderül: en­nek nehezen tudnak eleget tenni. Besétálunk a szolgálatve­zetői szobába. Most még minden csöndes. A jelzőcsen­gő egyelőre hallgat. Az előtérben fogynak a cigaretták. Előírás, hogy csak a kijelölt helyen lehet dohányozni. Balikó Mátyás szolgálatvezető füléhez szin­te „hozzáragadt” a telefon- kagyló. ö fogadja a híváso­kat. Mérei József főápoló, szolgálatvezető segítségével ketten irányítják a mentő­sök munkáját. A telefonok­tól zsúfolt asztal mellett mágneses tábla áll. Színes kis kockák jelzik a kocsik tartózkodási helyét. ■— A megyében tíz men­tőállomás teljesít szolgálatot. Egy Kaposváron, négy a Ba- laton-parton, egy-egy Marca­liban, Csurgón, Nagyatádon, Barcson és Tabon. Bevetés­re alkalmas autó nélkül nem maradhat a porta — tájé­koztat a szolgálatvezető. A főorvos kíséretéről egy pillanatra sem kell lemon­danunk. Ügy tetszik, mintha az egész állomás csak az ő egyszemélyes irányításának kül is reguláz. Valószínű, hogy ez a feszített tempójú, precíz munka, a készenléti állapot idegeket marcangoló mindennapisága az oka an­nak, hogy egyre kevesebben vállalnak orvosi beosztást a mentőszolgálatnál. — öt üres mentőorvosi állás volt a megyében, eb­ből egy van betöltve — mondja. — Nincs megfelelő jelentkező Kaposvár és Sió­fok városi mentőfőorvosi ál­lására sem. Jelenleg mind­kettőt én irányítom. 270 em­bert kell „mozgatnom”. A főorvos régi mentős. 1969-ben végzett a Pécsi Or­vostudományi Egyetemen, a véletlen hozta úgy, hogy a mentősöknél kötött ki... Négy és fél évet Pécsen dol­gozott, majd elvállalta a siófoki mentőállomás állo­másvezető főorvosi posztját. 14 év után jött Kaposvárra. Egy évig ingázott a két1 vá­ros között. — Bár a mentőszolgálat munkája a figyelem közép­pontjában áll, a pálya presz­tízse mégis alacsony. A pa­raszolvencia gyakorlatilag nulla. Sok idős ember él a megyében. Örülnek, ha él­nek, nem lehet tőlük elvár­ni, hogy arra is gondolja­nak ... A szállításokban 30 —40 százalékot tesz ki az előprogramozott munka; mű- vesekezelés, kontroll, keze­lésre történő szállítás. Nyá­ron az esetfeladat a megyé­ben 4—6 százalékkal nő, míg a Balaton-parton 2—300 százalékkal több az eset. A létszám és a kocsik száma természetesen ugyanannyi, mint a „holt szezonban”. Nappal 43 autó, éjjel 18 tel­jesít szolgálatot a megyében. Az utóbbiak 24 óráznak. Dél­után és éjszaka az alapbér után számított műszakpót­lékkal dolgoznak az embe­reink. A mentősök 10 év alatt 13 évnyi munkát vé­geznek a túlórák miatt. Az előtérben toporgó men­tőápolók, gépkocsivezetők ug­rásra készen várják a jel­zést. Lá kovics János mentőtiszt mélyet szív a cigarettából. 18 éve mentős. Bevallása sze­rint napi másfél doboz . ci­garetta parázslik el az ujjai között. — Ennek a munkának is megvan a szépsége. Az em­ber mindig tapasztal valami újat — foglalja össze tömö­ren mondandóját. A mentősök nem beszédes emberek. Itt inkább a jól összehangolt mozdulatok, szemvillanások a „beszéde­sek”. Nyolc óra. A szokásos hét­fői vezetői értekezlet most is pontosan kezdődik. Lákovics János a szak­szervezetet is képviseli a megbeszélésen. Tőle tudom, hogy májusban újjászerve­ződött a mozgalom. Mentő­dolgozók önálló Szakszerve­zete néven mint ágazati szervezet közvetlenül a SZOT irányítása alá tartoz­nak. hézségek ellenére csökkent a fluktuáció. Az emberek 80 százaléka szakképzett, több­ségük munka mellett szerez­te meg Pécsen a szakképesí­tést. A már szakképzett mentősöknek is kötelező az évenkénti továbbképzés, vizsga. Beszélgetés közben dr. Sze­rémy György tekintete meg­megakad a falon levő kék jelzőlámpán, csengőn. — Még nem jelzett — nyugtázza. — Megtekinthet­jük a szerelőcsarnokot. Wirth László műhelyveze­tő próbál műszaki ügyekben jártassá tenni. Nem sok si­kerrel. — A csarnok 1970-ben épült — mondja —, akkor óriásinak tűnt, mostanra azonban kinőttük. Pedig a Nysák, az UAZ-ok javítása, karbantartása ugyancsak sok munkát igényel. Az állomás ,szemefénye”, a korszerű betegszállítás négy keréken guruló példa­képe, a Mercedes roham­mentő még pihen. Mint a megbolydult da­rázsfészekből, hirtelen rajza­nak elő az emberek. Honnan — honnan sem, de ott áll a bejáratnál a „csodakocsi”. A főorvos nem hagy haladé­kot a gondolkodásra. Azon­nal indulunk, egy pérc alatt készek a bevetésre. A tolóajtó zára csattan. Somogybabod felé rohanunk. „Felborult egy katonai te­herautó, egy súlyos égési sé­rült” — ennyi az információ. Kontra Istvánnak, a Mer­cedes sofőrjének arcáról fo­tótanulmány készülhetne egy Az eddigi 30 százalék he­lyett az új rendszerben a megyei tagdíjbevétel 50 szá­zalékát használhatják fel sa­ját céljaikra. Már sikerült kiharcolniuk a 42 órás mun­kahét 40 órára való csök­kentését a nem kivonuló dolgozók számára is. Megtör­tént a bérkorrekció. Ennek alapján a kivonuló mentő­ápolóknak és gépkocsiveze­tőknek havonta 2000 forint­tal nőtt a bérük. Szeretnék elérni, hogy a mentőápoló­kat is — akárcsak a gépko­csivezetőket — megillesse az öt év után járó égy év kor- kedvezmény. A jelenlegi 200 —220 órás munkaidőt a hi­vatalosan elfogadott, de be nem tartható 173 órára sze­retnék csökkenteni. Az e fölött teljesített órák túlóra­díját az alapbértől függően kívánják megállapítani. . — Nem panaszkodhatunk, mert a bérezés tekintetében a többi egészségügyi dolgo­zóhoz képest nincs lemara­dásunk — mondja a főor­vos. — Igaz, hogy a szolgá­lat után itt senki sem „teszi le a lantot”. Általában kis­kertekben töltik embereink a második műszakot. Brolly Gábor vezető men­tőtiszt 13 éve dolgozik a szervezetnél. Ö is a kapa­nyél után nyúl a hétvégi tel­kén, ha átadta váltótársának a szolgálatot. A mentőszolgalatnál a ne­lélektani teszthez, amely a figyelem mimikáját hivatotr reprezentálni. A hosszanti, mély barázdák megkemé­nyednek arcán. Szája egye­nes, feszes vonalba szorul össze. Előz és előzne, ha hagynák, mert sokan nem akarják tudomásul venni a sziréna figyelmeztetését. Nem térnek ki az útból. Szinte lehetetlen próbálkozásnak tűnik, hogy egymás beszé­dét megértsük. Nagy a zaj, erősen ráz a kocsi. — Milyen lehet a Nysa, az UAZ mondjuk egy gerinc­sérültnek? — mondom ki hangosan gondolatomat. — Van vákuumágyunk — mutat a még szinte gyér­HA A 04 JELENTKEZIK

Next

/
Thumbnails
Contents