Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
2 Somogyi Néplap 1989. augusztus 1., kedd Megtaláltuk a barguzini sírban Sajtótájékoztató a Petőfi-oxpedíció útjáról Miniszterhelyettesi kinevezések A Minisztertanács augusztus 1-jei hatállyal Doros Bélát közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhelyettessé, Farkas Istvánt pénzügyminiszter-helyettessé, Klálnoki Kis Sándort közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhelyettessé kinevezte. Az újonnan kinevezettek Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes előtt hivatali esküt tettek. Történelem jelenidőben (Folytatás az 1. oldalról) a kötet címe Esély Gorba- csovnakl? A tanulmánykötetben cseh, lengyel, német, magyar szerzők vallanak az átalakulásról. Tóth Tibor előadásában elemezte az 1917—I9-es szovjet folyamatokat, majd részletesen szólt az 1956-os nemzeti felkelés tanulságairól és megállapította: a magyar társadalmat a kisebb-nagyobb felületi mozgások ellenére szinte napjainkig a dermedtség egyensúlya jellemzi. Ezután kifejtette azt a meggyőződését, miszerint csakis a teljes polgári demokratikus átalakulás lehet a magyar kiút. A társadalom a tényleges polgárosodással közép-európai jellegét európaira változtathatja. A fiatal történelemkutatók tanácskozása ma folytatódik Balatonfenyves alsón, a Somogy megyei ifjúsági szervezet táborában. Horányi Barna Tiltakoznak a parasztok Az Üjvidék melletti Gra- dinovcin nagygyűlést tartottak öt vajdasági falu parasztgazdái és felhívással fordultak az ország mező- gazdasági dolgozóihoz, hogy augusztus 28-án Belgrádban országos összejövetelen tiltakozzanak az Ante Marko- vics vezette jugoszláv kormány agrárpolitikája ellen. Javasolták, hogy a nagyszabású megmozdulásra a földművesek ne vonattal, gépkocsikon és autóbuszokon utazzanak a fővárosba, hanem, aki csak teheti traktorral, kombájnnal és más mezőgéppel vonuljon föl, hogy így még nagyobb nyomatékkai fejezzék ki elégedetlenségüket az élelmiszer- termelők jelenlegi kedvezőtlen helyzete miatt. A vajdasági gazdák kezdeményezése országos visszhangot keltett. Jugoszláviában a megművelt földterület 84 százaléka magángazdák tulajdona. A Megamorv Petőfi-bi- zottság a magyar kormánynyal karöltve kívánja folytatni a Petőfi-expedíció munkálatait, de fenntartja magának a jogot Petőfi Sándor földi maradványaival kapcsolatosan a további ügyintézésre — jelentette be a Megamorv Petőfi-expedí- ciót finanszírozó Morvái Ferenc, a Megamorv kazánfejlesztő iroda vezetője és tulajdonosa a sajtó képviselőinek tegnap Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. Elmondta: felhívja a kormányt, hogy legkésőbb egy héten belül szervezzen kormánybizottságot. Ez a bizottság intézkedne a Magyar Külügyminisztérium útján, hogy Petőfi Sándor földi maradványai mielőbb hazakerüljenek. Ha kérésére valamilyen ok miatt a kormány nem intézkedne, akkor kéri a Magyar Néphadsereg vezetését, hogy az a Megamorv Petőfi-bizottság- gal együtt szervezze meg a költő, forradalmár, őrnagy katonai dísztemetését. Ha e kérés sem találna meghallgatásra, a Petőfi-bizottság a Magyarok Világszövetségéhez fordul segítségért a ravatalozás és a temetés megszervezése érdekében. A bizottság azt tervezi: Budapesten méltó helyen ravatalozza föl Petőfi földi maradványait, lehetővé teszi, hogy a magyar emberek leróhassák kegyeletüket-. Ezután Petőfi földi maradványait Kiskőrösön helyezik örök nyugalomra. A Megamorv Petőfi-bi- zottság pályázatot hirdet két egyforma emlékmű elkészítésére: az egyiket Kiskőrösön, a másikat Bargu- zintoan kívánja felállítani. Létrehoz egy alapítványt, amelyből minden évben a kiskőrösi és a barguzini emlékműnél díjat ad át azoknak, akik a legtöbbet tesznek a magyarságkutatásért. Az expedíció eddigi munkájáról szólva elmondta: tavaly ősszel kapcsolódott be a 140 évvel ezelőtt eltűnt költő sírjának felkutatásába. Többhónapos levéltári és más adatgyűjtés után határozta el a Petőfi-kutatás megszervezését, irányítását, pénzügyi finanszírozását. A Megamorv Petőfi-expedíció 1988 novembere és ez év júliusa között ötször volt a Szovjetunióban: végigjárta Petőfi Sándor állítólagos útját, a szovjet titkos levéltárban felkutatta az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos dokumentumokat. A Burját Autonóm SZSZK illetékes vezetői segítséget nyújtottak az ásatások elvégzéséhez. A Megamorv Petőfi-expedíció július 24-én hivatalosan átadta a moszkvai nagy- követségnek a nemzetközi szakértő bizottság hivatalos véleményét, amely szerint a barguzini sírban feltárt csontok kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványai. Rosszalását fejezte ki amiatt, hogy a magyar nagykövetség július 26-án tette még az első hivatalos lépést a moszkvai minisztériumoknál a földi maradványok Moszkvából történő haza- szállítására. Először Moszkvába szállítják, ott magyar és szovjet szakemberek — köztük egészségügyi orvosszakértők, antropológusok — lefolytatják a hivatalos azonosítási eljárást. Morvái neheztelését fejezte ki azért is, hogy a Magyar Televízió elutasította az ásatásokról készített tájékoztató filmek bemutatását. Ezután Kiszely István antropológus számolt be a barguzini sír feltárásáról, illetve megállapításairól. Két amerikai antropológus — Bruce Latimer és Clyde Simpson —; aki Magyarországon lemérte Petőfi Sándor ruháját, cipőjét, valamint a sírbeli csontokat, megállapította: azok méretei csaknem azonosak. A termet 165—165,5 cm, a mellkas nagyon keskeny, a medence viszont széles. Korabeli írások szerint Petőfi vékony testalkatú, nőies csípőjű yolt. A koponyán levő varratcsontok és a megmaradt fogak kopási felszíne alapján arra következtettek, hogy életkora 30—35 év lehetett. A csontváz vizsgálatakor — mint mondta — olyan sajátosságokat tapasztaltak, amelyek Petőfi Sándor testalkatát, fej- és arcformáját jellemezték. — A koponyán és a vázcsontokon egyetlen olyan jelleg sincs, amely ellentmondana Petőfi Sándor testi adottságainak, viszont az irodalomból ismert összes jegyek (a „farkasfog”, homlok, fogak, áll, testi sérülések) megtalálhatók a csontvázon ... A barguzini sírban talált csontváz Petőfi Sándor földi maradványa — hangsúlyozta Kiszely István. REFORMPÁRTI KÉPVISELŐK, LT-ÜLÉS Felakasztották Higginst Elítélte a BT határozata Az átalakítás következetes és radikális végigvitelé- ért harcoló reformpárti népi küldöttek öttagú vezetőség és huszonöt tagú szervező- iroda megválasztásával, valamint a képviselőcsoport közös platformjának jóváhagyásával zárták vasárnap • késő éjszaka kétnapos moszkvai ülésüket. Az ülésen megvitatták a csoport megbízásából előzőleg kidolgozott platformtervezetet és jóváhagyták azt. A lényegi kérdésekben egyetértés volt a felszólalók között, a tervezetet mégis további módosítások, kiegészítések rögzítése céljából visszaküldték az előkészítő bizottságnak. A kiigazításokat a csoport egy hónap múlva sorra kerülő következő ülésén hagyják jóvá és a tervek szerint a dokumentumot nem tekintik véglegesnek, az a szükséges igazítások előtt nyitva áll. A felszólaló képviselője többsége indítványozta, hogy külön dekrétumban rögzítsék a tanácsok jogkörét és a politikai rendszer minden intézménye hatáskörét a tanácsok segítségével gyakorolja. * * * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nyári ülésszakának utolsó hetét kezdte hétfőn, folytatva az elnökség rendeletének rendkívül élénk megvitatását. Heves eszmecsere bontakozott ki az államellenes bűncselekményekről szóló rendeletről: az áprilisban elfogadott jogszabály jócskán szűkítette ~a bűncselekmények körét, s már nem tartalmazza a „szovjetellenes propaganda és agitáció” fogalmát. A Hezbollah nevű Irán- barát síita szervezet hétfőn délután közleményben jelentette be, hogy emberei felakasztották William Higgins amerikai alezredest, akit februárban raboltak el a dél-libanoni Tirben. A kivégzésről videofelvételt is nyilvánosságra hozott a síita szervezet. George Bush elnök William Higgins meggyilkolásának hírére tegnap Chicagóban bejelentette, hogy azonnal megszakítja kétnapos közép-nyugati körútját és visszatér Washingtonba. A Hezbollah bejrúti közleménye azt hangoztatta: Higgins „kivégzésével” meg akarják büntetni az Egyesült Államokat és a „cionista ellenséget”, mivel nem vették komolyan a szervezet ultimátumát, amely az izraeli kommandósok által pénteken elrabolt Abdel Karim Obeid sejk szabadon bocsátását követelte. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfői határozatában elítélte a túszszedés minden formáját és az emberrablók fogságában levő személyek azonnali szabadon bocsátására szólított föl. A testület ugyanakkor felszólította a világ országait, hogy vessék latba befolyásukat a túszok szabadon- bocsátása érdekében és együttműködésükkel vegyék elejét az emberrablásoknak. A Biztonsági Tanács egyúttal szorgalmazta, hogy azok az államok is írják alá az 1979-es túszszedést elítélő nemzetközi egyezményt, amelyek annak idején, elutasították azt. A LEHP KB ülése után Óvatos személyi változtatások A LEMP KB szombaton késő este véget ért kétnapos ülésén Wojciech Jaruzelskit a párt élén Mieczyslaw Ra- kowski váltotta föl, s óvatos személyi változásokat hajtott végre a vezetőségben. A Központi Bizottság egyben elismerte, hogy a LEMP saját magának köszönhet^ a júniusi parlamenti választásokon elszenvedett vereséget, előrehozta a soron következő kongresszust, és felismerte, hogy új viszonyt kell kialakítania a vezetőségnek a párt parlamenti frakciójával. Jaruzelski nemcsak az első titkárságról, hanem a PB-tagságról, sőt a KB-tag- ságról is lemondott, mivel július 19-én köztársasági elnökké választották. A KB határozatban köszönte meg neki „a reform ügyéért, a demokratikus államrend és a közmegegyezés megteremtéséért és védelméért, Lengyelország nemzetközi pozíciójának megerősítéséért kifejtett munkáját”. Az első titkári posztra Ra- kowski volt az egyedüli jelölt. Titkos szavazásban a választáson részt vevő KB- tagok 80,6 százaléka voksolt rá, 19,3 százalék ellene. Az új KB-titkári és PB-tagi jelöléseket ő terjesztette elő. A személyi változások számukat tekintve nem jelentéktelenek (4 KB-titkári és 4 PB-tagi székben történt változás), de mégsem tűnnek lényegi megújulást jelenteni. A fiatalítás egyértelműen a KB-titkárságban következett be, ott megjelent két 36 éves és egy 42 éves reformer értelmiségi: Slawo- mir Wiatr politológus, aki két tanévet tanított a bécsi egyetemen, az idén lett KB- osztály vezető; Marek Krol klasszikafilológus, a poznani Wprost című lap főszerkesztője, a LEMP parlamenti frakciójának sajtószóvivője; és Marcin Swiécicki közgazdász-szociológus, két évet töltött tudományos ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, tagja a lengyel Római Klub Társaság vezetőségének. A PB-ben bekövetkezett változások viszont elsőre úgy értékelhetők, hogy távozott két veterán, aki ilyen-olyan pozícióban már az 1980-as válság előtt is politikacsináló volt, (Józef Czyrek és Kazimierz Barci- kowski) Stanislaw Ciosek pedig — Rakowski legközelebbi bizalmasa — úgy tűnik, áldozatul esett a LEMP választási kudarcának, mint az ellenzékkel kötött kiegyezés fő építésze. A PB-ben ott van Jaruzelski két régi bizalmasa, Czeslaw Kiszczak tábornok, belügyminiszter,. hírek szerint a kormányfői szék várományosa, valamint Florian Siwicki tábornok, védelmi miniszter. Bekerült Manfred Gorywoda, Jaruzelski egykori gazdasági tanácsadója és tervbizottsági elnök, eddigi katowicei első titkár. Bekerült Jan Kubasiewicz varsói első titkár is, akit a megfigyelők a konzervatív szárnyhoz sorolnak. Viszont távozott Alfred Miodowicz, a LEMP által szövetségesnek tekintett szakszervezeti mozgalom konzervatív (a Szolidaritás által egyenesen sztálinistának nevezett) vezetője. A szakszervezet új képviselőjét a következő KB-ülésen fogják beválasztani, de értesülések szerint csak PB-póttagnak. Maga Rakowski a személyi változásokat úgy jellemezte, hogy azok „egyensúlyt képeznek a folyamatosság és a megújulás között”. A KB-határozatot még nem hozták nyilvánosságra, de a testület minden jel szerint beismerte, hogy a júniusi parlamenti választáson azért szenvedett vereséget a LEMP, mert hibásan mérte fel esélyeit, és ügyetlen volt választási kampánya. Az esetleges rendkívüli kongresszus kérdésében a KB úgy döntött, hogy előrehozzák az 1991-ben esedékes 11. kongresszust, de időpontot nem tűztek ki, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy a kongresszus nem az idén lesz. A KB-ülés előtt sokan feszegették: a LEMP alakuljon át szocialista vagy szociáldemokrata jellegű párttá, esetleg váljon ki belőle egy vagy két párt. A kérdés a felszólalásokban is előjött. Még nem tudni, mit határozott erről a KB, de a párt vezetését átvevő Rakowski határozott ellenzője a pártszakadásnak s a szociáldemokrata átalakításnak is. Az ülésen a felszólalások tanúsága szerint központi téma volt, milyen viszonyt alakítson ki a LEMP vezetősége a párt parlamenti frakciójával. Az ugyanis egyértelmű, hogy a kibontakozó parlamenti demokráciában a párt politikáját mindinkább a frakció fogja csinálni. Márpedig a LEMP-tag képviselők közel fele a helyi pártszervek támogatása nélkül vagy éppen ellenében jutott be a júniusi választásokon a parlamentbe. Az biztos, hogy a parlamenti frakció ezentúl nem lesz engedelmes eszköz a PB kezében. A határozatról kiadott rövid hivatalos hírből még nem lehet látni, hogy a KB csak annak megfogalmazásá- is jutott-e el, hogy a parlamenti frakció a jövőben különleges szerepet fog játszani, vagy már esetleg konkrétabban is meghatározta, hogy milyennek képzeli el a pártvezetőség és a pártfrakció viszonyát. Scipiádesz Iván A BOGLÁRLELLE ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ fölvesz eladókat az alábbi szaküzleteibe: — Lelle Áruház műszaki osztálya Boglárlelle (Lelle) — vas-műszaki, háztartási bolt Boglárlelle (Boglár) A szakképzettek előnyben részesülnek. Jelentkezni az áfész központi irodájában lehet a személyzeti vezetőnél: Boglárlelle, Dózsa György u. 55—59. (106233) Párizsban a konferenciaközpontban húsz ország és az ENSZ képviselőinek jelenlétében ülésezik a Kambodzsa-értekezlet l Heves viták, javaslatok