Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

Somogyi Néplap 1989. július 1., szombat I KáK*" - . mi m mm ■■■ ■■■.■■■ IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Siposhegyi Péi+r, aki Kaposvárról indult „Csak a gyávákban működnek védekezési reflexek” Siposhegyi Péter a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa, a Kapu című folyóirat rovatvezetője, a Színház és Filmművészeti Főiskola oktatója. Ma ő az egyik legsikeresebb kortárs magyar drámaíró, j Színházak mutatják be műveit hazánkban és hatá­rainkon túl. Siposhegyi Péter Kaposvárról indult. Az interjút készítette: Balázs Andor Fotó: Kovács Tibor — Mindig élt bennem, hogy csakazértis megmuta­tom! Néha majdnem mind­egy, hogy valaki Kolozsvár­ról menekült Budapestre, vagy Kaposvárról. Mind a két esetben idegen. Azt aka­rom ezzel mondani, hogy a vidékről jövő ember nagyon messziről jön. Olyan mesz- sziről, mintha külföldről jönne! Miért izgalmas a színhái? — Melyek voltak az út legfontosabb állomásai? — A legfontosabb fordu­latnak azt érzem, amikor mélyet lélegezve elköszön­tem a pécsi jogtudományi kartól, hogy budapesti egye­temen. folytathassam tanul­mányaimat. Ezzel időt vesz­tettem, és a jó megélhetést ígérő jogászkodás helyett a bizonytalan egzisztenciát ígérő filozófia szak hallgató­ja lettem. Úgy jöttem fel Budapestre, hogy a bal ke­zemben egy utazótáska, a jobban valamivel kisebb sporttáska volt, és nem tud­tam, hol alszom aznap. Ren­geteg naív, gyermeteg illú­zióm volt. A színházzal való foglalkozást egy pillanat döntötte el: amikor egye­temre kerültem. Közösségbe vágytam, és ez a közösség — a már nem fénykorát élő, de még mindig jelentős ko­héziós erővel bíró — Egye­temi Színpad lett. Színészi, mesterségbeli alapismerete­ket tanultam. Ott hallottam először a Grotowski-mód- szerről. Itt ismertem meg a Sztanyiszlavszkij iskolán kí­vül eső nyugat-európai szín­házi mozgalmaik bizonyos té­ziseit és képzési gyakorlatát. Hamar kiderült: a nehezen alakítható karakterem és át­lagot messze meghaladó test- arányaim, valamint mozgás­koordinációs zavaraim miatt jó színész nem lehetek. Nem is azért mentem oda. Igazá­ból nem akartam játszani, de homályosan, ködösen vala­mely színházi foglalkozás iránt éreztem vonzalmat. Az a hitem éledezett, hogy a színház azért izgalmas, mert a találkozás közelségéből, az együttlét varázslatából t.ud hatást kelteni. A színházban láttam azt a művészeti ágat, amely a szószéket, a nép­gyűlést ps az ilyenfajta talál­kozásokat eleveníti meg. Egyszer néztem a televí­zióban Németh László, A két Bolyai, című művét. Besse­nyei Ferenc és Huszti Péter játszotta a két szerepet. Azt mondtam: uramatyám! Ez egy híres magyar író jelen­tősnek tartott színdarabja, de ilyet fogok tudni írni. Ez volt az a pillanat, amikor el­határoztam: drámaíró leszek! Akkor 23 éves voltam, és egyetlen ismerősöm nem volt ezen a pályán. — Hogyan kerültek mégis színpadra az első művek? — Egy irodalmi körbe jár­tam, a Vasas művészegyüt­tes székházába. Amikor az első színdarabomat megír­tam — az nem került szín­re —, tudomásul vettem: meg kell tanulni a drama­turgiát, a szerkesztést, be kell gyakorolni a dialógusok írá­sát. írtam egy színdarabot Kaposváron és visszautaltam vele Pestre. Az első blyan darabomat is Kaposváron ír­tam, amelyből bemutató lett. Így akár kaposvári írónak is mondhatom magam. Elvit­tem a darabot egy irodalmi körbe, ahol bemutatták a művelődési ház igazgatójá­nak. Azt mondta: tehetséges vagyok. Bálvánvállítás — Mi volt ez a darab? — Bálványállítás volt a címe. Mindig érdekelt a misztikum: a megváltás, a megváltó, a karizmatikus ember. A később bemutatott színdarabjaimban is ilyen sorsokat írtam meg, csak pontosabb helyzetekben. Megjelent akkoriban egy új­sághír: A Berkeley-intézet — az amerikai tudományos is­meretterjesztő intézet — azt jósolta 1980-ban, hogy az év­tized közepén új világvallás keletkezik. Próféta tűnik fel, és ez szerintük szlovák vagy magyar nemzetiségű lesz. Kitaláltam egy történetet, amely eléggé színtelen, szag­talan történet volt. Bölcsele- tileg bizonyára nagyon érde­kes — tehát filozófiai esszé- füzérnek kitűnő —, de szín­darabnak nem — ebben le­írtam a prófétát. Nagyon fu­rának, kicsit életidegennek tetszett, valószínű azoknak is, akik nem mutatták be.- A nagy fordulatot két dolog hozta: az egyik, hogy 1981- ben elkezdtem foglalkozni az életemet meghatározó Rajk­üggyel. Nagyon gyermetegen, nagyon naivul! Az ezzel való foglalkozásom különböző ál­lomásai kitesznek egy köte­tet. Meg fogom írni. Azt gon­dolom, hogy a ’80-as évek magyar kultúrpolitikájának, szellemi életének sajátságos története lesz a könyv. 1982 elején az első igen gyerme­teg változatát írtam meg a Rajk és társai-nak. Ezt ősz­szel a fiatal művészek klub­jában bemutatták: nagyon tetszett az embereknek. Azt mondták, hogy fontos, .jelen­tős ügy. A következő elő­adást meghirdették az Egye­temi Színpadra. Főleg víg­színházi színészek vállalták a szerpeket: Öze Lajos ját­szotta volna Gerő Ernőt. Be­mentem az egyik megbeszé­lésre, és ott kerek-perec kö­zölték velem: betiltották. Is­meretlenül azzal kezdtem a pályám, hogy betiltottak. Tragikomikus helyzet Különböző fórumok veze­tőit, a miniszterelnököt, az MSZMP Központi Bizottsá­gát kértem, hogy legalább álljanak szóba velem. Aczél György szigorú pillantása elég ok volt akkor, hogy va­lakivel szóba se álljanak. Ügy gondoltam, hogy a tisz­tességes az, ha én szándé­kaimat Aczél Györggyel és Kordinesz Mihállyal — aki akkor az illetékes osztály ve­zetője volt — tisztázom. Nem tudtam ugyanis, hogy miért vannak ennyire megsértve. A helyzet egészen tragikomikus volt. Akkor még nem tud­tam a Rajk-ügyben az akko­ri belügyminiszter szerepé­nek mértékéről, ök viszont azt hitték, hogy a darabot kizárólag Kádár János sze­mélyét provokáló, őt támadó műnek akartam megírni. Nem olvasták el, de puszta léte őket arra vezette, hogy ez provokáció. Arról, hogy az Eötvös utcai villában mi történt — nem tudtam. Fél éve tudom. A darab utol­só változata — amit végül is játszani fognak a közeljövő­ben — ,már erről is szól. 1983-ban kerültem a Já­tékszínbe. Minisztériumi föl­kérésre írtam á Semmi ágán című darabot, amely József Attila haláláról szólt. Abban a lelkiállapotban, amiben ak­kor voltam a Rajk-ügy miatt, közelinek éreztem a Kései sirató, a Nagyon fáj és az Íme, hát megleltem hazámat költőjét. A darab hihetetle­nül rövid idő alatt készült el szülővárosomban — ahová halottak napjára utaztam ha­za, és ott maradtam novem­ber 7-ig. Jóval később, az elsőre megírt vlátozatot bizo­nyos dramaturgia követelte húzásokkal mutatta be a Jó­zsef Attila Színház Valló Pé­ter rendezésében. A Raik-drámáról — Sok dokumentum az 'alapja a Rajk-drámának? — Nemcsak tényeket is­mertem meg, hanem egyfaj­ta életszemléletre, világlátás­ra, nagyon kritikus látás­módra is tanított. Ismeretlen emberek keresnek meg, aján­lanak fel újabb dokumentu­mokat. Nagyon erős hitem alakult ki arról, hogy ez az ország állóképes! — Hol és-mikor mutatják be a Rajk-drámát? — A helyzet mindig vál­tozik a darab körül. Ez is egy kötetnyi történet. A Nemzeti Színház új igazgató­ja a dologtól elhatárolta ma­gát. Megpróbálunk az idei nyári évadra összehozni egy Rajk-előadást. Ennek nem politikai, hanem gazdasági korlátái vannak. A rendező Kerényi Imre hihetetlen nagy igényű tervet adott be a Szabadtéri Színpadok igaz­gatójának. Két színház is je­lentkezett nagyon komoly ajánlattal. Az egyik a József Attila, a másik a veszprérrti színház. E két hely valame­lyikén a jövő évad nyitó da­rabja lesz. — Érdekes, hogy a veszp­rémi és a József Attila Szín­ház jelentkezett, s nem az a Katona József Színház, ahol Zsámbéki Gábor az igazgató, aki korábban a Csiky Ger­gely Színház igazgatója volt. Nem is a kaposvári Csiky Gergely Színház jelentkezett a drámáért. Mi ennek az oka? — Sem a Katona József, sem a Csiky Gergely Színház nem dramaturgiai színház. Nézzük, mit játszanak: több­nyire kikristályosodott klasz- szikus vagy félklasszikus vagy kortárs külföldi műve­ket. Igen magas színvona­lon! Bár az ország minden területén ilyen rendkívüli te­hetségű és felelősségű embe­rek dolgoznának, mint Zsám­béki, Babarczy, Áts vagy Ascher és sorolhatnám a többieket. Tisztelem őket, de az író számára nem biztos, hogy a legjobb színház a legjobb színház. Nagyon szeretném, ha a kapcsolat egyszer mégis lét­rejönne. Akár úgy, hogy va­lamelyik megírt darabomat eljátszanék, akár úgy, hogy műhelymunkában velük együtt részt vehetnék. Játék a Balatonon — A kaposvári színházzal tehát nincs kapcsolatod. Gondolom, a megyével azért van ... — Volt egy régi tervem. Somogyi vagyok, Kaposváron születtem, de a szívem bala­toni. Haza igazán nem Ka­posvárra, hanem Fonyódra megyek! Régi vágyam volt, hogy ne csak Gyulán legyen önálló nyári színház, ne csak Egerben, Kisvárdán, hanem legyen a Balatonon is. Bizo­nyos kapcsolataimat, szak­értelmemet, szervezőkészsé­gemet már nagyon régen fel- jánlottam erre az ügyre. Na­gyon sokáig nem ment. Vál­tozott a^ helyzet akkor, ami­kor a megyei tanácselnöki székbe Gyenesei István ke­rült, akit én másfél évtizede barátomnak tudok, és ő en­gem viszont. Ö felhatalma­zott engem, ha e gazdasági helyzet nem válik csőddé, akkor itt a 90-es évek ele­jén létrehozhatók olyan ba­latoni játékok, melyekből az én igazi nagy álmom kikere­kedik. Nemcsak színházat szeretnék itt, hanem egy fesztivált. Európa nyári szín­házi fesztiváljainak egyike legyen Magyarországon! S ha már Magyarországon lesz, akkor a Balatont kapja. A kapcsolatom a megyével igazából az elnök személyé­hez kapcsolódik. Ö megtisz­telt engem azzal, hogy be­avatott bizonyos politikai el­képzelésekbe, jövőt formáló terveibe. Meghallgatja a vé­leményemet. Szívesen segí­tek. Az, hogy én kívül ke­rültem ezen a megyén, az nem azt jelenti, hogy ben­nem bármnéle harag Vagy lenézés van. — Ha már Gyenesei Ist­ván tanácsot kér a megye jövőjével kapcsolatban, hadd kérdezzem meg én is: mi­lyennek látszik a megye jö­vője ? — Balaton, Balaton és harmadszor is Balaton! »Az agráripar egyre rosszabb helyzetben van, Somogy ipari megye sosem volt. Az, hogy Közép- és Kelet-Európa leg­frekventáltabb üdülőöveze­te, ezt ennél jobban ki kel­lene használni. Rosszul gaz­dálkodunk vele, elrontottuk, hagytuk beépíteni, nem tisz­títottuk, pár krajcárért olyan helyekre adtak építési enge­délyeket, ahova nem kellett volna. Még mindig van menthető, és ebben a tóban még mindig kincs van. lujából hat ott van a Bala- ton-parton, de ettől sem az ország, sem a megye nem lesz gazdagabb, csak bizo­nyos emberek. Ez nem baj. Jó, ha az emberek jól élnek, de regionális problémákat meg lehet úgy is oldani, hogy az emberek is ’jól élnek, és a terület is hasznot hoz. A fiatalok mesternek szólítanak — Hallottam: gyakran ko­pogtatnak külföldi újságírók is, például Ausztriából, Né­metországból és máshonnan. Mire kíváncsi egy brit lap munkatársa? — Megjelent a Reform­ban, hogy Rajk Lászlóról egy színdarab készül, és azt én írom. Volt egy időszak, ami­> kor több országból telefo­non vagy személyesen is megkerestek. Ezeket az em­bereket nem az én szemé­lyem érdekelte igazán, ha­nem az, hogyan lehetek ilyen magabiztos és bátor?. Azt válaszoltam, hogy ma már ez nem akkora bátor­ság, csak a gyávákban mű­ködnek védekezési reflexek. Mindegyik ugyanarra volt kíváncsi: egy ország legiti­mitását hogyan nyerheti el tartósan egy olyan zsarnoki diktatúrából, mint amilyen Rajk Lászlót megölte, és mi­ként lehetséges az, hogy gyilkosai nem minősülnek vissza bűnössé, sőt az új (1956-ot követő) rendszerben is a politika alakítói marad­hattak. Ezt ők nem értik. — Siposhegyi Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán azokat a hallga­tókat oktatja, akik májd a darabjait játsszák. Ez lehe­tőség? — Ez vonzott oda! Semmi egyébre nem vágyom, mint arra, hogy egy nagyon kicsi világszemléletet adhassak ne­kik, mert ez az a „tantárgy”, amire a legnagyobb szüksé­gük lesz a színházban. Nagy felelősség, mert a fiatalok mesternek szólítanak, és ők ezt komolyan gondolják. — A világszemlélet tág fogalom. — Hogyan menthető még mindig? — Külföldi tőkét kell be­hozni. A hetvenes évek ele­jén akarták ezt. Amerikaiak, angolok. Az akkori magyar politika nem látott egyebet, mint azt, hogy a szocializ­mus nem eladó ... Amikor elkerítenek a szocializmusból kétszáz méteres partrésze­ket még párt- és belügyi üdülőnek is, akkor az nem eladó?) Szállodákat kell építeni, mert különben a balatoni idegenforgalom hasznát ma­gánemberek fölözik le. Az ország húsz leggazdagabb fa­— Erkölcsi világszemlé­letről beszélek, erkölcsi rend" ről beszélek, ahol az ember percnyi divatoktól függetle­nül alakítja ki saját világ­képét, sok tanulással, nyi­tottsággal, a más világnéze­tek hirdetői iránti hihetet­len toleranciával. Nem a másik világnézetét kell meg­vetni, hanem a becstelensé­get, a köpönyegforgatást, a jellemtelenséget. Drámaíróként a színpadról is arra figyelmeztettem min­denkit, hogy az önmagunk számára kialakított szemé­lyiséghez ragaszkodjunk, őrizzük, annak szellemében éljünk!

Next

/
Thumbnails
Contents