Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-08 / 159. szám

1989. július &f, szombat Somogyi Néplap 5 RÁDIÓJEGYZET Hétköznapi Amerika Neoton-tábor Balaton- földváron EGY HÉT CSEPREGI ÉVÁVAL ff Fantasztikus, hogy Itt lehetek" Mosyolgó arcok és vidám hangulat fogadott bennünket Balatonföldváron, a Neotno- táborban. Ugyanis a Neoton Família meghívta negyven fiatal barátját közös nyara­lásra. Július 2-ától kezdő­dően egy héten át' élvezik az együttes vendéglátását. A tá­bor létrehozásáról és céljai­ról beszélgettünk Csepregi Évával és dr. Erdős Péter­rel, a Neton-tábor vezetői­vel. — Mi adta az ötletet, hogy legyen egy ilyen tábor? — Már tavaly sokat be­szélgettünk arról, hogy kö­zös együttlétet kellene szer­vezni a Neoton együttes ba­rátaival. Hiszen sok fiatal jár koncertjeinkre. Ha pél­dául Budapesten lépünk fel, jó néhányan eljönnek a vi­déki városokból is.. De éjjel mit csinálnak ezek a fia­talok? Hol alszanak? Na­gyon fontosnak tartottuk, hogy ne csak a színpadon keresztül, hanem élőben is találkozzunk barátainkkal. — Kik a Neoton-tábor la­kói? — A Neoton Famíliának 17 ezer levelezője van. Ez azt jelenti, hogy ők már többször is írtak az együttes­Dakumenitumok, nyilat­kozatok és hivatalos papírok „beszélnek” Cyurina Géza igazgató asztalán a somogy- vári iskola és diákotthon­ban egy tragikusan véget ért fiatal életről. Talán nem is annyira egy rövid életútról, mint egy elhivatott pedagó­guslány jóságáról, gyer- megszeretetéről és a sokszor emlegetett sors igazságtalan­ságáról. — Péter Edit alig néhány hónapot dolgozott nálunk gyógypedagógusként, ami­kor betegsége végleg elra­gadta — emlékszik vissza a gyerekek körében is népsze­rű tanárra Gyurina Géza. — A szülei lányük kívánságá­nak tettek eleget, amikor megkerestek bennünket és fölajánlották a 150 ezer fo­rintos alapítványt. Az összeg kamatát miden évben egy olyan nyolcadik osztályt be­fejező állami gondozott di­ák kaphatja, aki továbbta­nul, szorgalmával és tanul­mányi eredményével ezt kiérdemli. A 18 ezer 800 fo­rintos betétkönyvet idén Orsós Imrének ítélte a tan­testület. S hamarosan előttünk van az immár általános iskolát vég­zett diák bizonyítványa és a múltját dokumentálj papí­rok. Az évről évre javuló eredménye remélhetően ar- * nek. Olyan embereket vá­lasztottunk ki, akik régóta leveleznek velünk, tehát törzstagok. Figyeltünk arra, hogy ne csak budapestiek le­gyenek, hanem az ország más részeiről is érkezzenek. Vigyáztunk, hogy a gyere­kek közé ne kerüljenek ita­lozó, kábítós fiatalok, és megpróbáltuk az újgazdago­kat is kiszűrni. A legtiszte- letre méltóbb közeg, a kö­zéposztály gyermekei van­nak itt. — Mi volt a céljuk a tá­bor létrehozásával? — Egy rendkívül fontos dolgot szeretnénk elérni: a közösségépítést. A Neoton- együttes nem akar maga kö­ré szektát szervezni. A tá­borban nem megszállott ra­jongók vannak, hanem a popegyüttes barátai. Éppen ez miatt a közös zenehallga­tásoknál nemcsak Neotont, hanem más magyar együtte­seket és előadókat hallga­tunk együtt. Régi tapaszta­lat, hogy a leghűségesebb barátok nem a fanatikus ra­jongók, hanem azok, akik­kel közös dolgaink, problé­máink vannak. Ezt fejezi ki a tábor jelszava, amelyet a résztvevők jelvényen hordá­ra is utal, hogy élete nyu- godtabb, egyénisége kiegyen­súlyozottabb lett az otthon­ban. — Ki szokta látogatni a fiút? — Édesanyja meghalt, édesapja pedig — mivel élet­vitele alkalmatlan a gyerek- nevelésre — nem viheti el. Nagyapja vette magához né­ha, ám most az egész vaká­ciót az otthoniba» tölti. Ma éppen a téesszel kötött meg­állapodás alapján az erdőte­lepítésen dolgozik. — Mikor kapja kézhez a takarékbetétkönyvet ? — Mivel itt mindene meg­van, nincs szüksége pénzre, az összeg majd az önálló életkezdését segíti tanulmá­nyai után. Húsz diák közül választottuk ki őt. Az át­adásnál jelen voltak Péter Edit szülei is, akik további kapcsolatot szeretnének tar­tani Orsós Imrével. Első látogatásunkkor te­hát nem sikerült találkozni Orsós Imrével, ám a szemé­lyes beszélgetésről nem tet­tünk le. — Nagyon meglepődtem, hogy én vagyok a kiválasz­tott, nem gondoltam, hogy esélyes lehetek — mondja a zöld szemű, kedves mosolyú diák. — Egyelőre nem tu­dom, hogy mire költőm majd a pénzt, nincsenek „pénz­ügyi” terveim. nak: „Nem a Neoton körül forog a világ”. A másik, szintén jelvényen szereplő jelmondat: „Zenét hallgass, ne frázisokat”. A barátság, jó hangulat kialakítása a leglényegesebb. Ezért egy kötöttségektől mentes, nem szigorú tábort szerveztünk. Az itt táborozó gyerekek összebarátkoznak, közösséget alkotnak. Talán 8—10 év múlva — természetesen nél­külünk — megint összejön­nek. És továbbra is barátok maradnak. — Ki fedezi a Neoton-tá­bor költségeit? — A táborba az együttes hívta meg barátait, ők a vendégeink. A PRO mened­zseriroda szervezte, míg az egész költséget — mintegy 300 ezer forintot — a Neo­ton Família fedezi. — Az együttes többi tag­jával is találkoznak a tábor lakói? — Természetesen. Több­ször is eljönnek, főleg es­ténként. — E nagyszerű kezdemé­nyezésnek lesz folytatása? — Szeretnénk ezentúl min­den nyáron egy Neoton-tá- bort létrehozni. A tábornak van kaposvári — Szeret tanulni? — Igen. Különösen a ter­mészetismeretet szeretem, a matematikát viszont nem annyira. — Mik a további tervei? — Várpalotára megyek az esztergályos speciális szakis­kolába. Ha elkerül az otthonból, mire emlékszik majd szíve­sen? — Arra, hogy jó volt itt. S nagyon hiányzik majd a zenebarát szakkör, amelyet Ruskó László nevelőtanár vezetett. Megtanított tangó- harmonikázni, s ha lehet, valamilyen zenei tevékeny­séget mindenképpen szeret­nék folytatni új iskolámban is. — Mivel telik a vakáció­ja? — A kupavári ásatásokon dolgozom. Péter Edit szüleiről csak ennyit mondott: — Nagyon kedves em­berek ... Kaposváron Péterék la­kásában egy rendkívül fia­talos, széparcú asszony nyi­tott ajtót. Kedvesen tessé­kelt az elegánsan berende­zett lakásba, ám az alapít­ványukra vonatkozó kérdé­semet szelíden utasította el: — Nem a mi ötletünk volt, Edit szinte az utolsó szavaival kérte tőlünk, hogy az összegyűjtött pénzét ilyen résztvevője is, Németh Csa­ba személyében. — Egyszer Siófokon vol­tam Neoton-'koncerten, ak­kor tetszett meg a zenekar. Azóta szinte minden kon­certjükön részt vettem. Az együttessel 6—7 éve levele­zek rendszeresen. Fantasz­tikus érzés a Neoton-tábor lakójának lenni. — És ti hogy érzitek ma­gatokat a táborban? — for­dultam a többiek felé. — Nagyon jól! — vála­szolták egyhangúlag. És az utána felharsanó hangos ne­vetés jelezte; ezt nem udva­riasságból mondják, hanem őszintén így gondolják. A Neoton-tábor lakóinak gon­dolatát Györkös Agnes bia- torbágyi résztvevő fogalmaz­ta meg: — Más együttesek, éneke­sek elfordulnak és lekeze- lőek rajongóikkal. Ezzel szemben mi nagyon össze­barátkoztunk Évával. Kö­szönjük, hogy őszinte és kedves velünk. Azoknak pe­dig, akik az idén lemarad­tak a Neoton-táborból, szív­ből kívánjuk, hogy valami­kor eljussanak ide. Hiszen lesz még Neoton-tábor. Fenyő Gábor alapítványként hasznosítsuk — futotta el a könny az édesanya tekihtetét. — A lá­nyunk már gimnazista korá­tól „kivett” a GYIVI-ből gyerekeket hétvégenként. A három-négy-ötéves aprósá­gokat a saját nyári kerese­téből látta el. Azt hiszem, ez is mutatja gyerekszere té­tét, szándékát, hogy a mos­tohább körülmények között élő állami gondozottaknak örömet szerezzen. Amint lányáról beszélt, a kísérteties, sokszor visszaté­rő „volt” szócska a család tragédiájának jelképévé vált. Előkerültek barátok levelei, ajándékai, fényké­pek egy csodálatosan bájos lányról, s Edit szívszaggató- an gyönyörű édesanyjához írt versei. — Kérem, talán ne is em­lítsen bennünket, mert az alapítvány nem a mi érde­münk — fejeztük be a szo­morú beszélgetést Tamási Rita Bármennyire praktikus len­ne, a feleségem egyelőre nem lesz „amerikai háziasz- szony”... Csák Elemér és Kulcsár István kitűnő összeállításá­ból, amelyet Az ötvenállam- nyi ország címmel sugárzott a rádió a mai Amerikáról, megtudtam ugyanis, hogy három dologra van szükség a heti egy alkalommal szo­kásos bevásárláshoz: gépko­csira, megfelelő nagyságú hűtőszekrényre és olyan élel­miszerekre, amelyekben meg­van az ott használatos tar­tósító. E háromból nekünk egyelőre csak a megfelelő nagyságú hűtőszekrényünk van meg. S ahogy a riport- műsorból kiderült, talán nem is szoknánk meg a ma­gyar ízlésünkkel a kellemet­len ízű tartósítót. Sokkal inkább irigységet keltett bennem, s gondolom, hogy a műsor minden hall­gatójában a különféle szu­permarketek. iparcikkáruhá­zak hatalmas mérete és áru­választéka. Ott a természe­tes vásárlói igény szerint alakítják ki úgy a belső „ut­cákat”, hogy az áruval teli kocsijukat toló vásárlók ké­nyelmesen elférjenek' egy­más mellett. S azt sem né­zik ki, aki csak sétálgat. Föltételezik, hogy netán egy üveg majonézént ugrott be, s az ő dolga, mikor viszi a pénztárhoz. Sokan nem bánnánk, ha nálunk is bevezetnék az élelmiszerárak amerikai vál­tozását, ott ugyanis nemcsak fölfelé, hanem lefelé is men­nek: a piaci kereslettől és kínálattól függően. S nem­csak a paradicsom lehet ol­csóbb, hanem a tej és a müzli is. Ezt pontosan tudja a naprakész pénztárgép, amely maga olvassa le az áruról a vonalkód alapján az, árakat. Jókat szoktam nevetni az egyforma barna zacskókon, amelyeket dugig megrakva egyensúlyodnak a férfiak egynémely amerikai film­Siófok és környéke. A Ba- laton-part dédelgetett része nyáron dugig üdülőkkel, át­utazó kirándulókkal, akik­nek csupán egy a fontos; jól érezzék magukat. Meg lehet érteni őket. Összegyűjtött pénzükért kényelmet, figyel­mes kiszolgálást kívánnak, s nem akarják bosszankodás- sal tölteni a szűkre szabott nyári szabadságot. Lékó Sán­dor, a tévé riportere, az Üj Reflektor Magazin legutóbbi adásában vélhetően az üdü­lők érdekeit védte... Ne csak a szépre figyel­jünk, sőt, ha ilyet látunk in­kább hunyjuk be a szemün­ket, mert ha egy Balaton- parti városban — nyáridő­ben — nem lehet gumióv­szert kapni, az már régen rossz! Éleződik a helyzet, — mondhatnánk, bár a városi­ak mindent megtesznek, hogy az ideérkezők szép kör­nyezetben, nyugodtan tölt­hessék szabadságukat. De hiába! Ismeretlen garázdák törnek-zúznak, a hirdetőosz­lopról leszaggatják a plaká­tokat (valószínű, a plakát­ragasztó is nyaral). Az épí­tők — mert ők ilyenkor is dolgoznak — a sétányok mellett hagyják a bódéjukat és nem átallanak ott is alud­ni. Tűrhetetlen állapotok, tenni kellene valamit, de va­lószínűleg fogytán a tanács pénze, az építőipari vállalat munkatársait nem szállásol­hatja el egy háromcsillagos hotelban — (jelenleg kevés a szabad hely, és a maradék is külföldieknek van fenntart­va). A plakátok ... talán ez megoldható lenne viszonylag kis ráfordítással, csak egy lelkiismeretes plakátragasz­tót kellene keríteni. A gu­mióvszer-ellátást viszont azonnal meg kell szervezni. ben. Kiderült, hogy ott a pénztárosnő kötelessége a vásárolt élelmiszerek becso­magolása ezekbe a barna zacskókba. S mennyi bosszú­ságtól megkímélhetnénk ma­gunkat, ha olyan egyszerűen visszavennék a néhány nap­ja vett árut a magyar ipar­cikk-áruházban is, mint az amerikaiban. Ott csak a blokkot kérik, a csoportve­zető aláírja, s már mehet is a vásárló a pénzéért. Vannak olyan társadalmi rendezvényék, ahol kötelező a szmoking és az estélyi ru­ha. Ilyen helyre persze mi nem tudnánk elmenni. Az olyan jellegű összejövetelre azonban igen, amelyről Kul­csár István számolt be szí­nesen. S tanulhatnánk is be­lőle. Egy kis borral, süte­ménnyel vendégelték meg azokat, akiket meghívtak. Ez ott nem számít zsugoriság­nak. A rendező jótékonysági egyesület tagjai felháborod­nának, ha megtudnák, hogy a segélyezésre szánt pénzt gazdag emberek jóllakatásá- ra használták fel. Azt tart­ják, hogy mindenki ehet ott­hon vagy a vendéglőben. A takarékosság, a célsze­rűség, a túlzásoktól való tar­tózkodás sokkal jobban jel­lemzi az amerikai hétközna­pokat, mint a magyarokat. Pedig ott gyakran rendeznek partykat. Az sem ritka, hogy a munkahelyi főnök meghív­ja házába a kollégáit. Ott azonban úgy viselkedik, mint egy beosztott a sok közül. S a fő menü a roston sült marhahús. Sok érdekességet tudtunk meg Amerikáról Bush elnök magyarországi útja előtt a munkanélküliségről a Ku Klux Klan tevékenységéig. Én mégis ezeket az egyszerű hétköznapi dolgokat emel­tem ki. Ezek tették ugyanis emberközelivé a műsort, amely nagyon jól hozzájá­rult egy pontosabb Amerika- kép kialakításához. Lajos Géza Ez népgazdasági érdek, hi­giéniai követelmény. Keres­let lenne rá, csak a keres­kedők rosszul mérték fel a helyzetet, vagy egyszerűen csak túl kapós volt az idén az említett áru ... A Balaton-partnak min­den idény kezdetén kijut a dorgálásból. A szomorú eb­ben az, hogy alig kell va­lamit változtatni a ripor­tokon, mert évről évre ugyanazokért a hiányossá­gokért tesznek szemrehányást az illetékeseknek. A hivata­lok meg közben elvesztik az illetékességüket, s a vá­dak egy része a nemtörődöm üdülőket is megilleti. A műsor következő riport­ja is a Balaton partján ké­szült. Csurgay Judit szerette volna kideríteni, hogy Fo- nyódligeten, a Zalka Máté utcában miért nem fektették kavicságyba a szennyvízve­zetéket? Tudvalevő, hogy a csatornát nem szabad csak úgy a földbe temetni, bár erről — a környék lakói sze­rint — az építők nem hal­lottak. Egyesek látni vélték, hogy a csatornadarabokat markolóval nyomták le a ta­lajvízzel teli gödör aljába, míg rászórták a földet. Csur­gay többször felmutatta a vaskosra duzzadt levelezge- tési paksamétát, de csak ar- \ ról tudott beszámolni, hogy ,a helyzet éleződik, s a lakók egyre morcosabbak, közben nem történik semmi. Bűz az van. Nehéz megválaszolni, hogy is történt a csőfektetés, előbb föl kellene bontani az utat. Nem is tudtuk meg, mi az igazság ... Önkritikával mondjuk lapunk felé: ennek azért mi is- utánajárhat­nánk ... (faragó) Egy alapítvány nyomában EDIT AKARATA SZERINT TÉVÉJEGYZET Éleződik a helyzet

Next

/
Thumbnails
Contents