Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-07 / 158. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLV. évfolyam, 158. szám Ara: 4,30 Ft 1989. július 7., péntek ELHUNYT KÁDÁR JÁNOS A Magyar Szocialista Munkáspárt 'Központi Bizottsága A Magyar Népköztársaság Országgyűlése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Nép- köztársaság Országgyűlése, Elnöki Tanácsa, Minisz­tertanácsa mély megren­düléssel és fájdalommal tudatja, hogy Kádár Já­nos, a magyar és a nem­zetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége hosszan tartó, súlyos be­tegség után elhunyt. Kádár János — az MSZMP nyugalmazott el­nöke, több mint három év­tizeden át első titkára, il­letve főtitkára, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlé­si képviselő, korábban két ízben miniszterelnök — olyan politikus volt, aki egész életét, tudását, tapasztalatát és erejét min­denkor a magyar nép, a dolgozók boldogulását, az ország szocialista átalakí­tását szolgáló küzdelem­nek szentelte. Megegyezésre törekvő emberségével, reform­kezdeményezésekkel nehéz időszakokban törekvései mellé tudta állítani az or­szág haladó erőit, majd né­pünk túlnyomó többségét, elismerést szerzett külföl­dön is a magyar szocia­lizmus ügyének. Kádár János kimagasló államférfi volt. Életútja, egész munkássága a ma­gyar nép azon törekvéseit szolgálta, amelyek a tár­sadalmi közmegegyezés talaján, a reformpolitika segítségével eljuttathatják országunkat a felemelke­déshez. Kádár János neve és emléke élni fog a kom­munisták, a magyar nép, az emberek emlékezeté­ben. A SOMOGYI GYERMEKÉVEK évek is. Sok évvel később Kádár János így emléke­zett vissza: ,,Hatéves koromig egy kis Somogy megyei falu­ban nevelkedtem, amely petróleumlámpával világí­tott, szalmatetős, zsúpfe- deles házakból állott. Sár­ba ragadt fészek volt, de az volt az én világom, ott minden teremtett lelket, minden fát, bokrot, dom­bot és patakot ismer­tem. Számomra So­mogy s az ismerős tájak szinte szülőföldemnek szá­mítanak, mert a világra eszmélés, az emberek és környezetük, a haza meg­ismerésének döntő idejét töltöttem ott. Minden vi­déknek megvannak a ma­ga sajátosságai: tájszólás­ban, egyszerű emberi dol­gok megítélésében, szoká­sokban, ruházkodásban, népművészetben és sok másban, amelyeket az ott született, nevelkedett gyer­mek magába fogad, s nyo­maiban holtáig megőrzi. Mindezt én Somogybán kaptam az élettől, és nem­csak emlékként őrzöm mindmáig.” Egy tsz-közgyűlés előtt, Kapolyon Gyurkó László, Kádár mű könyvében felidéződ- Jánosról szóló Arcképváz- nek a Somogy megyei Ka- lat történelmi hátérrel cí- polyon töltött gyermek­BÚCSÚ ’!) KÁDÁR JÁNOSTÓL Életének hetvenhetedík évében elhunyt Kádár János. Fájdalommal és őszinte tisz­telettel adózunk emlékének, mint utódok, akiknek egy nagy életművet kell végső számadásra boc&ájtaniuk. E pillanatban olyan embertől búcsúzunk, aki a munkás- mozgalom és a nemzet ügyét azonosnak érezte. Tudta, s a körülmények felmérése­vei — szem előtt tartva, hogy a politika a lehetőségek tudománya — ezt az ügyel szolgálta. Számára a nemzet szolgálata azt jelentette, hogy a magyarság ügye elvá­laszthatatlan a nemzetközi haladás szol­gálatától. Csermanek János néven 1931-ben kap­csolódott be az illegális kommunista párt tevékenysége. 1942-ben a párt Központi Bizottságának tagja, 1943-tól titkára. Tevé­kenységének elválaszthatatlan része a Bé­kepárt megalakítása. Ez volt az egyik kommunista kísérlet a második világhá­ború elvadult 'közegében a nemzeti össze­fogást szolgáló Népfront megteremtésére. Amíg lehetett, aktív résztvevője volt az ellenállásnak, majd letartóztatták. 1944 novemberében megszökött, és a magyar ellenállási mozgalom egyik fontos irányí­tója lett. 1945-től a pártélet vezető posztjain dol­gozott. Volt a budapesti pártbizottság tit­kára, 1948-tól az egyesült munkáspárt fő­titkárhelyettese. 1954-ben — hamis vádak alapján — letartóztatták. 1954-ben szaba­dult. Ám sokáig csupán másodrendű tiszt­ségekben működhetett. 1956-ban a párt vezetője lett. A történelem és az egyén' viszonya — bárkiről legyen is szó — sokkal bonyolul­tabb kapcsolat, mintsem néhány sorban végleges ítéletet lehetne mondani a körül­ményekről, a tettekről és azok következ­ményeiről. Olyan életpályáról kell szólnunk, amely csaknem három és fél évtizeden át nagy­mértékben meghatározta az ország törté­nelmét. Kádár János olyan személyiséggé vált a nemzetközi politikában is, akinél: véleménye sokat számított, s figyelembe vették. Mégpedig azért, mert az, amit ká­dári stílusnak neveztek, sok mindenben szakított a szektás-dogmatikus elvekkel és gyakorlattal, a mondvacsinált ellenségkép­pel. A jelmondat, amely szerint „aki nincs ellenünk, az velünk van”, tömör kifejező­je szemléletének. Ennek alapján jöhetett létre a fő kérdésekben hosszú időre a nem­zeti közmegegyezés. Ugyanez a felfogás alakította ki már ak­kor a kormányzat nemzetközi politikáját; ez munkált a megélénkült magyar diplo­mácia részéről a helsinki értekezlet előké­szítésében, létrejöttében, s utána a folya­mat továbbvitelében. Ez hozott megbe­csülést a Magyar Népköztársaságnak szö- vetségsei körében és mindenütt— Moszk­vától a nyugat-európai és harmadik vi­lágbeli fővárosokon át a Vatikánig —. ahol Kádár János szívesen, látott vendég volt. „Szélárnyékban élünk” — mondotta volt Illyés Gyula, akivel jó néhányszor vitatko­zó-baráti módon találkozott. Ez a „szélár­nyék” azt jelentette a magyar társadalom­nak, hogy az 1956-os nemzeti tragédia é<- az azt kísérő nagy nemzetközi figyelem elültével az elszigetelési kísérletek meg­szűntével, végre magára találhatott, s ne­kikezdhetett önmegvalósításának. Nem ta­gadjuk: ezen a nehéz úton voltak tévedé­sek, fájdalmas meghátrálások is. De ki fe­ledhetné, hogy amikor Nyikita Hruscsov leváltása után Kádár János megérkezett Varsóból a Nyugati-pályaudvarra, töret­len elvhűséggel újra, nyomatékosan kiállt az SZKP XX. kongresszusának eszméi mellett, amit akkoriban sókan kétségbe vontak. A XX. kongresszus szellemisége vált tetteinek iránytűjévé. Kádár János éveket töltött ártatlanul börönben, személyesen megszenvedte a törvénysértéseket. De számára, mint min­dig, nem a személyes sérelem, hanem a közösségi gondolat, a dolgozó emberek ügye volt a legfontosabb. Legyen a szo­cializmus emberarcú! Olyan országra vá­gyott, amelyben a különböző világnézetű emberek egyformán honra lelhetnek. Gaz­dasági és társadalmi megújulásra1, a fej­lett Európához közelítő reformokra töre­kedett, s ezért dolgozott. Magyarország ezekkel a nagyszabású reformgondolatok­kal vonta újra magára a külföld figyelmét Tette mindezt olyan nemzetközi környe­zetben,, amelyben az ilyen törekvéseket nem övezte osztatlan rokonszenV, megbe­csülés. A megtorpanásnak, a felemásság­nak éppen ez volt egyik meghatározója. Az idő, s vele az MSZMP sok tekintetben meghaladta Kádár János politikusi élet­művét. Az ő igazságot követelő örökségé­nek szellemében ezt a fájó tényt ki kell mondanunk. A politikusok sorsa ez, mind­emellett vitathatatlan, hogy személyisége idehaza ugyanúgy, mint a nagyvilágban hosszú időszakon át a humánus szocializ­mus törekvéseivel kötődött össze. „Az utóbbi évtizedekben volt rá példa, hogy valaki — a mindenkori adott felté­telek közt — a legjobb elérésén fárado­zott. Mai szemszögből ez éppen Kádár Já­nosra vonatkoztatható, aki az akkori hely­zet realitásairól kialakított ismeretei alap­ján a lehető legjobbat cselekedte. Kádár, nevéhez nemcsak az fűződik, hogy lebontották az ellenségképeket, ha­nem az is, hogy jelentős lendületet kapott a katonai tömbökön túlmutató európai együttműködés. Ezeknek az erőfeszítések­nek a sikere váratott magára, ám végül mégis elérkezett.” Willy Brandt, a Szocia­lista Internacionálé elnöke mondotta ró­la ezeket a szavakat. Kádár Jánost fájdalmasan súlyos konf­liktusokba sodorta az élet, a történelem. A történelmi kihívásokkal szembenézett, olyan emberként, aki felismeri az adott­ságokat, nem feledkezik meg önmaga fe­lelősségéről, s a lehetőségek közül a leg­jobbak kiválasztására törekszik. Nem tört mindenáron a népszerűségre, olyannyira nem, hogy amikor a nemzet érdeke azt kí­vánta, népszerűtlen döntéseket is vállalt, bízva abban, hogy a magyar nép később megérti őt. Csábítás akadt elég, de ő mégsem en­gedett ezeknek: a személyi kultuszok új­ra kivirágzó korszakában szerényen, ter­mészetétől és politikai bölcsességéből kö­vetkezően, ha csak lehetett, igyekezett háttérben maradni. Politikai működésében összegeződtek azoknak az erőknek és em­bereknek a törekvései, akiket ő szövetsé­gesként kívánt látni, és meg tudott nyer­ni egy boldogabb Magyarországért. „Szeretni a hont gyakran oly nehézé Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,, Gyarló erényünk öntagadni kész,' Mint Péter a rettentő éjszakán. Oh, értsd meg a szót fényben vagy homályon — De kishitűvé szent imád ne váljon!”. Rímelnek Arany János szavai Kádár János életművére is. A haza szeretete vezette tetteiben. Egy olyan korszakban vállalt emberfeletti kö­zösségmentő feladatot, amikor erre nem­igen akadt más vállalkozó. Sosem tagadta meg önmagát. A tisztességes politikus kompromisszumokban is képes gondolkod­ni. A történelem ítélőszéke előtt azonban az elvek megőrzésének hatékonysága és a kompromisszumok időlegességének aránya dönt. Halála óráján ne féljünk elismerni ér­demeit. Ne féljünk vitatkozni örökségével, s elvetni belőle azt, ami nem bizonyult időállónak. De ne féljünk tovább folytat­ni arra érdemes politikai gondolatait. A mai és a jövendő társadalmi közmegegye­zéséhez csakis a vitákban kialakuló egyet­értés útján juthatunk közelebb. Őszintén hisszük, hogy az a Kádár Jánost megille­tő igazi kegyelet, a reá váró méltó emlé­kezés, ha szembenézünk múltunkkal, je­lenünkkel, jövőnkkel. Nyers Rezső Grósz Károly Németh Miklós Pozsgay Imre EMLÉKEZÜNK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents