Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

1989. július 29., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK zést! Nem a fehérvári isko­lában kell kezdeni a tanu­lást, hanem a ■ malmokban. Előbb lássa meg az a le­gény, hogy mi is az a ma­lom, aztán menjen tanulni! fgy nagyobb eredménye len­ne az oktatásnak. — Ha már a mai gondok­ról esik a szó, h^dd kérdez­zem meg: mennyiben függ a molnártól — a főfnolnár- tól —, hogy a búzából mi­lyen liszt lesz. Mert ma­napság ekörül is sok vita folyik... — Igen sok! Egy jó mol­nár gyengébb búzából is. tud jó lisztet csinálni. De en­nek az ellenkezője is igaz! El lehet rontani a kiváló búzát is ... Horváth István február­ban múlt nyolcvanéves. Mi­kor elérte a nyugdíjkorha­tárt, még hat évet dolgozott az atádi malomban. Hetven­Az álmok malmaiban Töredékek a legidősebb főmolnár életéből A gabona- és malomipar legrangosabb elismerését, a Pékár Imre-díjat kapta meg a közelmúltban Horváth Ist­ván, nyolcvanéves, nyugdí­jas főmolnár. A híres köz- gazdasági íróról, tudósról, az általa feltalált lisztvizsgáló eljárásról is elnevezett díjat hazánkban azok kapják, akik egv életen át a malomipari szakmát művelik. — 'Menj el, fiam. molnár­nak! Ha egyebed nem, de jó kenyered az biztos lesz. Lehet, hogy nem szó sze­rint így, de jó hatvanöt év­vel ezelőtt valami ilyen böl­csesség döntötte el sorsát a barcsi ötgyerekes gyári mun­kás legidősebb fiának, Hor­váth Istvánnak. Mert a ke­nyér az élet, s ha kényér van. akkor már lesz erő megbirkózni az élet min­den nehézségével. Ez a szülői érv hatott csu- Dán? Ma már nehéz eldön­teni. Az bizonyos, hogy az indíttatást ez határozta meg. Tizenöt-tizenhat évesen így került be az akkor európai hírű barcsi nagymalomba. — Az az igazság, hogy egyfajta jó értelmű irigység sarkallt mindig engem — kicsit hunyorító, huncutkás- derűs, mégis tengerszem- nyugodtságú tiszta a tekin­tete. — Néztem, lestem a nagyobbakat, és sóvárogtam, ha én is ilyen lehetnék? — Hát nem segítették a molnárok, a főmolnárok a tanoncokat, a segédeket? — A főmolnároktól nem­igen lehetett tanulni. Féltet ték a tudásukat. Inkább úgy kellett ellesegetni a szakmai fortélyokat. A sze­relők sokkal önzetlenebbek voltak; azoktól nagyon so­kat tanultam. Egy főszere­lő fel tudott építeni, műsza­kilag beszerelni egy mal­mot, hogy az úgy működ­jön, ahogy kell. Éjszakákon át néztem a diagrammokat. Jól akartam megtanulni mindent. Csak arra vágy­tam, hogy mindazt elsajátít­sam, amit mások tudnak. Mert egy molnárnak nem­csak a búzához, a liszthez kell értenie; legalább any- nyira pontosan ismernie kell a malmi berendezés utolsó sából, .az ékszíjak surrogásá- ból is meg kell hallani, ha valahol valami nem stim­mel — Az egyik malom irodá­jában, egy tető alatt a gé­pekkel, volt egy Kossuth- meg egy Széchenyi-kép. Ha valamelyik fogaskerék nem úgy ment, mint kellett vol­na, a Kossuth-kép elkezdett remegni. Mondtam a gvere­csavarját is. És jó lülenek kell lenni! A gépek zúgá- keknek: „Nézzétek csak! Si­ratja a Kossuth a munkáto­kat!” Én minden áldott reg­gel azzal kezdtem a napot; hogy végignéztem a gépeket. A ranglétrán a szakma iránt szenvedélyesen érdek­lődő tanonc gyorsan haladt előre. Hat-hét év múltán fő- molrxár lett. Egyik helyről hívták a másikra. Volt Ba- ranyas.ellyén, Kisbajomban, Kuntelepen. Dolgozott vízi patak-malomban. Ma is áhí- tatos tisztelettel beszél ezek­nek a mára már eltűnt, kis malmoknak csodálatos ács­munkájáról. — Dolgoztam én húszva- gonos malomban is, meg olyanban is. ahol egy óra alatt egy mázsa búza sem ment le. Azért mindig azon igyekeztem, hogy nagyobb malomba kerüljek. Mert hogy van ez?! Ha csak ki­csi molnárka leszek, akkor lisztes lesz a ruhám, de többre nem viszem. A leghosszabb időt Kuta­son, illetve a mikei malom­ban töltötte. A nagy álom, hogy egyszer majd bérbe veszi a kutasi malmot, soha nem teljesült be. Leégett a malom. A mikei ’évekre azonban mindig különös sze­retettel emlékezik vissza. — Mikor odahívtak, meg­mondtam tisztességgel, mennyiért vállalom. Abban az időben még érvényes volt a molnároknak a lisztjára­dék. Ezt aztán az ötvenes években eltörölték. — Milyen volt akkor a fi­zetség ? — A malom jövedelmének öt százaléka illetett engem. Ezenkívül lakás, havi egy köbméter fa, egy mázsa dara, naponta egy liter tej a családnak és havonta negy­ven kiló liszt. Olyan jó fi­zetésem sehol sem volt, mint ott! — Mégis elkerült Mikéről. — Jött az államosítás, és idehívtak Nagyatádra fő- molnárnak. Sok baj volt ez­zel a malommal, mikor öt­venkettőben ide kerültem. Nem szívesen emlékezik. Az éjjel-nappal őrlés miatt az államosításra lerongyo­lódtak a malmok. Elmaradt a karbantartás, bajok voltak a készletgazdálkodással. — Rendbe kellett tenni a gépeket és nevelni az em­bereket. — Mennyi időre volt eh­hez szükség? — Hát... mire olyan iga­zi lett, kellett tíz-tizenöt év! Ebben az atádi malomban öregebb gépek vannak, mint amennyi idős én vagyok. Még a Ganz-Danubius gyár­totta őket. De ma is mű­ködnek! Állítom, ha keze­lik, megbecsülik a malmot, hosszú -életű tud lenni. No, de tönkre is lehet tenni gon­datlansággal. Aztán ez a le­robbant atádi malom volt az első a megyében, amely ké­pes volt a gyermelyi tészta­gyárnak különleges minősé­gű lisztet szállítani. Négy-öt vagonnal küldtünk havonta, és kilónként tizennyolc fil­lérrel kaptunk többet érte. Egy malom sem tudta ak­kor ezt produkálni Somogy­bán! Ma már a kaposvári is tudja. Az a Jancsik Feri vezeti, aki akkor mellettem dolgozott. — Bizonyára sok molnár nevelődött a keze alatt. — O! Nem is tudom fel­sorolni... — szemmel lát­hatóan kutat az emlékezeté­ben. nevek bukkannak elő félhangosan: Józsej Gyula, Szokolics Béla, Pauza Kar­csi, Kaesar József, Horváth Gyula. Aztán a bogiári ma­lom mai vezetője, Kiss Im­re, no meg már mondtam, a Jancsik Ferit. Az volt az el­vem: ha egy legény odake­rült mellém, figyeltem. Az nem baj, hogy nem tud semmit, de ha jelét adja, hogy meg akarja tanúim, akkor megtanítjuk! így vá­logattam, így neveltem én az embereket. — Hirdetéseket lehet ol­vasni. szakmai berkekben beszédtéma: manapság nem­igen népszerű pálya a mol- nárság a fiatalok körébeu... — Mert nem jó, én nem helyeslem a mostani kép­öt áprilisában ment nyug­díjba . .. Beszélgetés , köz­ben észrevettem, hogy a jobb alsó karján egy teto­vált szélmalom van. Erről is kérdeztem. S ez volt az egyetlen pillanat, mikor res­telkedni láttam. — Primitív dolog! Ostoba inas koromban történt... De hát ezt már viselnem kell életem végéig. Szellemileg teljesen friss, csak a gyaloglás nehéz neki. A két lánya, a -vők, az öt unoka és a pedáns, jóságos feleség tölti ki mindennap­jait. A malomokból a szép családi élet határai közg hú­zódik vissza az élete. . Hiányérzete azonban nem szűnt meg. — Éjszakánként mindig a malomokról álmodom ... Vörös Márta Fotó: Gyertyás László Kettős szezon Balatonszentgyörgyön Balatonszentgyörgyön rég­óta töprengenek azon, ho­gyan lehetne a nem túl nagy nyereséget hozó alaptevé­kenységet valahogy „feldob­ni”, de úgy, hogy azért még­se szakadjanak el a földtől, és az állatoktól. Az első lépésként kialakí­tották az őshonos magyar állatok tenyészetét, akkor még minden „hátsó” gondo­lat nélkül. Azóta a magyar szürkemarha-állomány ki­nőtte magát, csodájára jár­nak még a szakemberek is. Lehet, hogy más is kíváncsi lenne rá? Ez az ötlet már elég volt ahhoz, hogy — kihasználva a Balaton adta előnyöket — idegenforgalommal kezdjen foglalkozni a szövetkezet. Hol tartanak most? És mi­lyen lesz, ha minden az el­gondolásuk szerint alakul? — Már most is érkeznek csoportok, de komplett prog­ramot még nem tudunk nyújtani — mondta Feil Jó­zsef, a termelőszövetkezet elnöke. — Nem készült még el a Gulya-csárda, s az ide­genforgalmi irodánk engedé­lyeztetése is folyamatban van még. Azért nem unatkozik az .a vendég, aki Szentgyörgyön tölti szabadságának egy ré­szét. A mostani „félkész” program is olyan érdekessé­geket kínál, mint utazás a Kis-Balatonhoz. s ott szak­ember vezeti végig a látoga­tót a Dunántúl legnagyobb madárrezervátumán. Egyé­nileg és kisebb csoportokban a természetvédelmi terület­re is bemehetnek lovas ko­csival. illetve terepjáró autóval. Az igényesebbek madárlesen is részt vehet­nek. A program másik része természetesen a magyar gu­lya megtekintése és fotózá­sa. Mindemellett lehet tú­rázni lóháton és lovas ko­csival. Vörsön ott a tűzoltó­múzeum és a skanzen, boro­zás a bari-hegyi pincében, s lehetne sorolni a kellemes időtöltés lehetőségeit. — A programok jövőre ki­egészülnek. Fogadást szer­vezünk a keszthelyi Feste- tics-kastélyban, a csárdában magyar néptáncbemutatók lesznek. Szeretnénk a ter­veink megvalósításához kül­földi tőkét is bevonni, ám eddig igazi érdeklődés még nem volt. Balatonszentgyörgyön so­kat, várnak a társasági tör­vény adta lehetőségektől, ám már több a kedvezőtlen tapasztalatuk. — Hiába a jó törvény, ha a bürokrácia még mindig hátráltatja az-" üzletkötést. -Egyszerűen beleun a part- -ner a várakozásba, megelé­geli a tortúrát, s a kezdeti lelkesedés nagyon gyorsan elmúlik, s akkor már kútba is esett az üzlet. De nem ad­juk föl, bízunk a kedvező változásokban, lesz jelentke­ző még. Bármennyire is előtérbe került a Dél-Balaton terme­lőszövetkezetnél az idegen- forgalmi üzlet, az alaptevé­kenységüket nem hanyagol­ják el. A szentgyörgyi búza hagyományosan jó minősé­gű. — Hiába minden — ke­sergett Nyakó János fő­könyvelő —, mégsem tu­dunk megélni ebből. A föld­jeinkben pedig az idén is benn van a nagy termés le­hetősége. Az IKR kukorica­vetési versenyében elsők lettünk, az árpánk jól fize­tett, s a búza is rekordot hozhat. Innéttől már csak az időjárástól függ. Mindenesetre nem bíznak semmit a véletlenre; az alaptevékenységen belül is keresik a jövedelmező meg­oldásokat. Az első lépés a nyereséget nem hozó állat- tenyésztés rendbetétele lesz. A módszer: a vállalkozás. A hízómarha nem hozott jöve­delmet nagyüzemi keretek között, így meghirdettük a két istálló bérbeadását. A gazdaság vezetői sze­rint az eltelt rövid idő alatt is — június 15-én kezdték -- látványos a fejlődés. Az is­tállókban rend van, az ál­latok tiszták. Bár az udva­ron még áll a víz, a gaz is majdnem az ablakig ér, az istállóban már látszik a négyheti megfeszített mun­ka. Kők József, a „főnök” a traktorról veszi le az alom­szalmát. Eredeti szakmája kőműves, felesége és társai sem álltak közelebbi kap­csolatban az állattenyész­téssel. — Azért mégsem idegen számunkra,. hiszen eddig is öt bikát neveltünk minden évben otthon. Ez azért na­gyobb falat lesz, de megbir­kózunk vele ... A gazdaságnak is az az érdeke, hogy a vállalkozók sikerrel járjanak, s ezért minden segítséget megad. — Előlegeztünk mindent, ami a munkájukhoz nélkü­lözhetetlen — mondta Mész­égető György főagronómus. — Nem kellett fizetni az ál­lományért, nem kértünk előre a bérleti díjat sem. A takarmányt, a gyógyszert és minden felmerülő költséget állunk, s leadáskor számo­lunk el. Az alapfelállásunk az, hogy mindenki járjon jól. Valóban ez a legcélsze­rűbb. A téesz így nyeresé­gessé tehet egy ágazatot, a vállalkozó pedig pénzt kap a munkájáért, tisztességes hasznot. — Nem tudom elképzelni, hogy belebukjunk. Tisztes­ségesen dolgozunk, és az én konzervatív felfogásom sze­rint ebből meg kell tudni élnünk. Most még nagyon „szórt” az állomány, de azt ígérték, hogy a következő - nél már engem is megkér­deznek. A Kők család sokat áldoz a sikerért. A portásfülkében laknak, s csak kétnaponta járnak haza. A munka reg­geltől estig tart, a cél azon­ban közös: az istálló nem maradhat üresen. Azért van, hogy állatok legyenek ben­ne. Varga Ottó Az idegenforgalom egyik kiszolgálói a lovak — és „meste­rük” a patkolókovács

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents