Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-03 / 154. szám

Somogyi Néplap 1989. július 3., hétfő SPORTÉI Tündöklés utáni bukás Futballklub — tanulságokkal Néhány hete még álomnak is rossz volt, ma pedig va­lóság. A Rákóczi FC megint csak bebizonyította, hogy a lejtőn nemcsak fölfelé, de ellenkezőleg sem képes meg­állni. Egy olyan együttes vett búcsút az NB 11-től, amelynek.játéktudásában so­kan bíztak, egyesek eljutva addig a kijelentésig, hogy ez a gárda, ha igazán megem­bereli magát, még az élvo­nalba visszakerülésért is ver­senyben lehet. Igaz, az előz­mények alaposan lelohasz- tották a túlzott önbizalmat. A közvetlen rajt előtti bal­sikerű edzőszerződtetés nem éppen a gondos előrelátást igazolta. Pedig korábban mi­lyen szép tervek készültek. Alternatívákról hallottunk már az NB I tavaszi idénye, előtt. Ennek lényege az volt, hogy amelyik pillanatban el­dől, hogy nincs remény a megkapaszkodásra, azonnal elkezdődik a felkészülés az NB Il-es jó szereplésre. Mindebből nem lett semmi. És ebben többeknek megál­lapítható a felelőssége. Az a felelősség, amely a műit nyá­ri felkészülési időszakban — nincs jobb szó rá —, felelőt­lenséggé változott. Hogy egy komoly célt maga elé tűző klub csak közvetlen a rajt előtt ismerje meg vezetőed­zőjét és viszont, mi mást je­lenthetne. Ha ez a hátrány a legszolidabban számolva mondjuk két-három mínusz pontban jelentkezett, ez ak­kor is most az NB Il-es tagság elveszítését vonta ma­ga után. Ha ebből az alapál­lásból indulunk ki, akkor a Rákóczi már akkor kiesett, amikor még' el sem kezdő­dött a bajnokság. És ez nem a csapat bűne. Hogy az ősz olyan volt, amilyen, ezek után érthető. De még az a gyászos fél­idény sem volt eléggé figyel­meztető. FIGYELMEZTETŐ JELEK A Rákóczi híveit nem so­káig lehetett becsapni A tavaszi idény előtti szurko­lógyűlés hangneme nagyon is kritikus volt. A játékosok után — akik az edzések gyenge színvonalát kifogá­solták —, a törzsszurkolók is megvonták a bizalmat és nemcsak a vezetőedzőtől, akinek az elnökség a meg­megújuló szarvashibái elle­nére is ezt továbbra megsza­vazta. Nagy árat fizetett érte a klub. Elodázta a gondokat, hogy a sebtében szerződte­tett Lőrincz karmesterségé­vel nagyszerűen indult a ta­vaszi idény. Kétségtelen, hogy eleinte friss volt a csa­pat, s legfeljebb a szakér­tőbben szemlélődök aggá­lyoskodtak, hogy itt valami önbecsapás történik és meg­jön ennek még a böjtje. Amiként a korábbi években telebeszélték a játékosok fe­jét; hogy Biró Antal nélkül nincs Rákóczi, most ugyanez történt' Lőrincz esetében. Így amikor a középpályás eltá­vozott, ott maradt egy szin­te magatehetetlen gárda, amely a hatékony „külső” irányítást nélkülözve a pá­lyán is elvesztette irányító­ját. És a „laza” felkészülés­nek is megjött a böjtje. Az arctalan csapat egyre job­ban leeresztett, s már nem­csak a játékkal, hanem a küzdeni tudással is adós ma­radt. A klub irányításában meglévő idejétmúlt rugal­matlan vezetési rendszer pe­dig lehetetlenné tette a gyors, hatékony intézkedése­ket. Nem volt az elnöksé­gen belül egy leszűkített ope­ratív bizottság, amelynek jo­ga és hatásköre lett volna „naprakészen” cselekedni, így aztán a vezetés is job­bára csak kullogott az ese­mények után. Ez a Rákóczi több, mint egy csapatra való olyan fut­ballistát vonultatott föl, akik az ember érzése, hogy az el- ződtek. Néha mégis az volt az ember érzése, hogy az el­lenfél szakvezetői mozgat­ják, irányítják őket a pá­lyán. Egy év alatt nem lehe­tett feltérképezni, hogy mit is kíván játszani ez a gárda. A nemcsak erejét, hanem hitét is veszített társaság négy fordulóval a befejezés előtt még hét(!) pontos előnnyel rendelkezett, a végén őket megelőző tapolcaiakkal •szemben és hat ponttal meg­ugrottak a kiesőzónától. Le­het, hogy ez kölcsönzött ok­talan nyugalmat? Aligha. Nem nyugalom volt ez, ha­nem erőtlenség. A finisben egyeseknek a második fél­időre már jártányi ereje sem volt, nem véletlen, hogy a két utolsó hazai mérkőzést éppen az utolsó húsz perc­ben veszítette el a csapat. Négy hajrábeli fordulóban egyetlen pontot sem sikerült a tizenkettőből megszerezni. Az említett négy találko­zón a Rákóczi két gólt rú­gott, ugyanakkor tizenket­tő^!) kapott. És történt mindez a .vezetés néma sta- tisztálásával, következmé­nyek nélkül. Pedig közben megint csak felmerült egyes játékosokkal szemben a bun­dázás gyanúja. A tapolcai mérkőzést követően mégsem indult vizsgálat. Hogy töb­ben életmódjukat most sem rendelték alá fő tevékenysé­güknek, szintén megtorlatlan maradt. Nos, az ilyen csapat törvényszerűen halálra van ítélve. És ez a halál bekö­vetkezett. BAJBAN A BARÁTOT A Rákóczi megint csak nagyon mélyre süllyedt és röpke idő alatt porig rom­bolta azt az ingatag várat, amelyet két év alatt példás serénykedéssel önkezűleg igyekezett felépíteni. Ma an­nak a klubnak kétes a jövője Kaposváron, amelynél éppen az elkövetkezendő évek ér­dekében bontottak zászlót. Jelene mellett bizonytalan a jövője egy olyan csapatnak, ahol az utánpótlásra nagy gondot fordítottak, melynek serdülőegyüttese bronzérem­mel tért haza az országos bajnokság döntőjéről. Ezek­nek a fiataloknak a lába alól is felnőttek húzták ki most a talajt. De kihúzták a szur­kolók alól is. A dicstelen sze­replése ellenére huszonötezer ember látta a hét tavaszi itthoni mérkőzést. Ilyen lá­togatottsággal, a bajnokot is beleértve egyetlen NB II-es csapat sem büszkélkedhet. Ehhez nem szükséges kom-' mentár. Hogy az elnökség „egyhan­gúlag” távozott, döntésével alkalmatlansága mellett ér­zelmi kötődésének hiányát is igazolta. A barátot a bajban ismered meg — mondják. Aki mindezek után marad, méltán arra lehet majd szá­mítani. Érdemes tudni, hogy So­mogy székhelyén nem anyagi okok miatt kényszerült bú­csúra egy csapat. De egyet kell értenünk a döntést ho­zókkal, ez az első csapat tíz fillért sem érdemel. Csak új alapokra helyezve, megvál­tozott szemléletű emberekkel lehet és szabad folytatni, avagy elölről kezdeni az utat. Az elmúlt hatvanhat évből bőven van mit tanulni, mi­ként az elődök hibáiból vég­re okulni Is. Jutási Róbert Petőfalvi négy, Gyors három egyéni arany Petőfalvi Tímea Három napon keresztül bonyolították le Dunaújvá­rosban a sportág legnagyobb hazai seregszemléjét. Tizen­négy egyesület kilencvenki­lenc versenyzője szállt víz­be az országos bajnokság során. Mindvégig a kaposvá­riak és az MHSZ Dunaferr versenyzői játszották a fő szerepeket. Párharcuk külö­nösen az utolsó napon csú­csosodott ki. A kaposváriak közül Gyors Róbertnek sike­rült két aranyérmet elcsíp­nie egyéniben^ emellett egy bronz is jutott neki. A leg­több érem birtokosa azonban Petőfalvi Tímea lett, aki egyetlen egyéni győzelme Gyors Róbert mellett három számban is ezüstöt nyert. Szabó Csabá­nak is jutott egy egyéni győ­zelem, s hozott egy bronzér­met is. A kaposváriak eredmény- listája: Aranyérem: 50 m búvár­úszás: Gyors Róbert (17,60), 200 m uszonyos úszás: Szabó Csaba (1:33,77). 1500 m uszo­nyos úszás: Petőfalvi Tímea (14:45.81), 100 m uszonyos úszás: Gyors Róbert (41,51), 4x100 m férfi uszonyos vál­tó: Kaposvár (2:52,16). Ezüstérem: 50 m búvár­úszás: Koczka Anita (20,57), 400 m búvárúszás: Petőfalvi Tímea (3:40,60), 800 m uszo­Szabó Csaba nyos úszás: Petőfavi Tímea (7:36,64), 800 m búvárúszás: Petőfalvi Tímea (7:46,83) 4x 200 m férfi uszonyos váltó: Kaposvár (6:31.66), 4x200 m női uszonyos váltó: Kapos­vár (7:17.61). Bronzérem: 200 m uszo­nyos úszás: Gyors Róbert (1:36.23), • 100 m búvárúszás: Koczka Anita (47,37), 100 m uszonyos úszás: Szabó Csa­ba (43,04), 4x100 m női uszo­nyos váltó: Kaposvár (3:10.04). Mint említettük, a részle­teket, így a váltók összeállí­tását tegnap lapzártáig nem kaptuk meg, az eseményre még visszatérünk. TOTÓ A totó 26. heti telitalálatos szelvénye a következő: x, x, x, 1,1, x, x, 1,1, 2,1, 2,1 + 1. — Helyesbítés. Szombati lapunk „Labdarúgóhírek” rovatából egy bekezdés ki­maradt, így az utolsó bekez­dés félreértésre ad okot. Az abban feltüntetett két labda­rúgó, Balaton és Laczkovitch Csurgóról tér vissza Siófok­ra. A kimaradt részben sze­repelt, hogy Csurgón Készéi Ferenc edző saját kérésére szerződést bontott, bár mun­kájával elégedettek voltak. Ö Sopronban edzősködik a jövőben. Sportnapközi Kaposváron Évek óta sok szülő válláról tveszi Je a gondot a Kapos­vári Sportiskola, azáltal, hogy kéthetes [turnusokban sport­napközit működtet ja vakációban. Az öt-, tizenhárom éves gyerekek vidáman töltik ^napjaikat a Csik ,Ferenc uszodában, ahol természetesen a „,fő jszám’’ az úszásoktatás, és h pihen­tető lubickolás. Jelenleg jis nyolcvan gyerek látogatja a strandfürdőt, ;velük 'Galambos Katalin, Grácziné Bingler Il­dikó, fSémné Kis-Gali IZsuzsa lés Vígh |Bea foglalkozik. Reg­gelente gimnasztikával ikezdődik a nap, ide az említett úszás mellett-játékosokra 'és még kirándulásra is jut idő. A tábor rendje a munkaidőhöz igazodik, így aztán a szülök valóban kétszeresen is hasznosnak Ítélik Imeg a sportnapközit. Tenisz-sikerek Június 23—29. között Sió­fokon került lebonyolításra a dunántúli megyék korosz­tályos női teniszbajnoksága. A területi döntőn nyolc egye­sület mintegy 120 versenyző, je küzdött a helyezésekért. Somogyi vonatkozású dobo­gós eredmények: Gyermek leány egyes: 1. Kuti Kiss Rita (Boglárlelle), 4. Lázok Csilla (Boglárlelle). Üjonc leány egyes: 2. Szarka Krisztina (Siófok), 3. Kuti Kis Melinda (Boglárlelte). Páros: 1. Szarka Krisztina— Szabó Ágnes (Siófok), 3. Ku­ti Kis Melinda—Hankó Til­da (Boglárlelle). Serdülő leány egyes: 1. Szarka Ber­nadett (Siófok), 2. Pandu­rics Anett (Kaposvár), 3 Harmath Ágnes (Kaposvár 4. Gaál Nóra (Boglárlelle). Páros: 1. Harmath Ágnes— Pandurics Anett (Kaposvár), 2. Szarka Bernadett—Csentei Nikolett (Siófok). Ifjúsági leány egyes: 1. Kopári Pi­roska (Siófok). 2. Bődy Tí­mea (Kaposvár), 4. Csentey Nikolett (Siófok). Páros: 1. Bődy Tímea—Gaál Nóra (Kaposvár, Boglárlelle), 2. Kopári Piroska—Jankovics Rita (Siófok, Pécs). A serdülő csapatbajnoksá­got Siófok, az ifjúsági csa­patbajnokságot Kaposvár nyerte. A felsoroltak képvi­selik a Dunántúl színeit az országos döntőben. A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT az 1989-es tanévre beiskoláz érettségizett fiatalokat síknyomó gépmester szakmában, ipari tanulónak. A képzés időtartama :2 év. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 101. (106040) Uszonyos és búvárúszó OB

Next

/
Thumbnails
Contents