Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
Somogyi Néplap 1989. július 22., szombat HM IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Egy a legnagyobbak közül — A 75 éves Tolnay Klári — Tolnay Klári a „Farkasok és bárányok" című Osztrovszkij-szinműben Csak innen Batsányi a vigyázó szemeket Párizs felé irányította. Pesten Petőfi lelkes költeményben üdvözölte a palermói forradalmi megmozdulást, mert jól tudta, hogy az ottani eseményék nem közömbösek a mi forradalmunk szempontjából sem. Itália földjén Türr István és az általa szervezett magyar légió katonái nagyon is tisztában voltak azzal, hogy távoli hazájuk sorsa elválaszthatatlan az olasz egységért és függetlenségért folytatott harc kimenetelétől. Győré Imre nem is olyan nagyon rég verset írt egy sugár- szennyezett francia katonáról, akit a messzi Mururoa Messze van az a sziget, de szigetén ért el a végzete, a Jacques Buton életét kioltó radioaktivitás — lelki értelemben — idáig sugározhat. Hazánkat tehát sohasem lehetett kiszakítani a világméretű összefüggések szövevényéből. Aki úgy ápolná ezt az országot, mint valamiféle környezetéből kiemelt, üvegházi növényt, az a vesztét idézné elő. Mert nincs elkülönítő üvegház: egy hatalmas kert közös talajába plántáltattak a föld népei. A kert különféle ágyásait lehet eltérő módon trágyázni, kapálni és locsolni, de a jégverést lokalizálni nem lehet, hiszen az egyformán sújtja az egész kertét. Védekezni is csak összefogva lehet ellene. A hatékony hazafiság termést ígérő ága csakis az internacionalizmus törzsökébe ojtva foganhat meg. Mellverő és szájtépő, önző és elvakult magyarkodással nemcsak kárt okozunk magunknak, de nevetségessé is válunk a világ szemében. Amikor Unesco-ösztöndí- jas bölcsészhallgató voltam a franciaországi Poitiers- ben, „bennszülött” diáktársaim fanyalogva tolták el maguktól egy ma is élő, mo- dernkedő magyar költő verseit. Megkaptuk ezt már a század elején, a saját költőinktől — mondták. Ugyanakkor nagy érdeklődéssel forgatták az itthon provinciálisnak bélyegzett Veres Péter bácsi Próbatétel című regényének francia fordítását, mert az olyannak mutatta a világot és az emberi természetet, amilyennek csak innen lehet látni. Mint magyar író, akkor vagyok korszerűen hazafi, ha azt a picinyke szeletet illesztem a világkultúra gömbjéhez, amelyet csak innen lehet odailleszteni. Innen, ebből a kicsi országból, ebből a lelki klímából, ennek a népnek a karakterét hordozva, ezzel a történelemmel a hátunk mögött. Minden más csak szó, szó, szó. Vagy éppen néma csend. Baranyi Ferenc Az orvos a lelkűkre kötötte, ne izgassák fel magukat. Az idegrendszer rugalmas, igyekszik alkalmazkodni i— bocsánat — a leghülyébb helyzetekhez is. De hatvan körül már nem olyan megbízható. Népszerűbb nyelven: bemondja az unalmast. Még nagyobb baj, ha bedobja a törülközőt is. Feddő Andor nem premizálná a doki thumorát. Pedig annak idején zsebből fizetettt. Boruzs Barna hivatalból tiszteli a doktorokat. Mindenkit tisztel, .aki él és mozog. Ez az .élet rendje. És a rend kiszámíthatatlan. Amikor a doki elbúcsúzik tőlük, egy kissé feláll. Nem nagyon, mert Feddő elvtársunk — mindenki elvtársa, nemcsak az övé — ülve marad. És mivel ágyszomszédok, nem szeretné magára haragítani: — Ez a mi doktorunk itt — hatásos tisztelettel néz Feddőre —, hogy úgy .mondA múlt évadban egy új szerepe volt Tolnay Klárinak. Csak a harmadik felvonásban játszott A hattyúban (amelyben, mellesleg, kétszer is játszott már korábbi előadásokban, de mindig más szerepet, egy-egy nemzedékkel fiatalabbat). A Madách Kamarának ez az előadása nem különösebben sikerült, ám azt csaknem minden színikritikus megjegyezte bírálatában, hogy felforrósult a színpad, amikor a harmadik felvonásban Tolnay Klári jött be: végre belépett vele együtt Molnár Ferenc is. Ilyen pontos ráérzéssel és ekkora eleganciával ma már csak kevesen tudnak Molnár Ferencet játszani. A kevesek között is első talán a most 75 éves Tolnay Klári. Nógrád megyei falujából, Mohoráról felkerülve a fővárosba, sohasem járt színiakadémiára: helyette színházi akadémiát kapott azzal, hogy a tehetséges jelöltet a Vígszínház szerződtette tagjai sorába. Azt a Molnár Ferenc-i eleganciát, azt a szakmai lelkiismeretességet, azt az utánozhatatlan színészi technikát, amely — elsöprő tehetsége mellett — egész pályafutását jellemezte, ott tanulta meg. A Francia szobalány címszerepe volt Tolnay Klári első kiugró sikere a Vígszínház színpadán, Ráday Imre oldalán. A harmincas évek végére Tolnay Klári már színházban is és a filmeken is a nagy sztárok közé tartozott. Ám a Vígszínház műsorrendjén akkoriban klasszikusok és fajsúlyosabb kor- társművek igen ritkán szerepeltek. Ilyenformán igazából csak a felszabadulás után derült ki Tolnay Kláriról, hogy minden műfajjam, tudhatná, hogy Feddő elvtárs nagyon is jól tudja. Mi az, hogy tudja? Kívülről, ebben biztos vagyok. Értem én, tessék elhinni. Nem egészen úgy, mint az illető elvtárs a HKI-től. Mondom neki, értse meg, ránk dőlt. Én nem tudom bevakolni. Ahhoz szakértés kell. Más derült ki a végén, a kisszövetkezet. Őnekik kiadták, meg várjam a statisztikust, megnézi. Máris rájövök, ez stimmel; nálunk a vállalatnál Gibicz kartárs — suttogva hozzáteszi — nem párttag, a statisztikus. De meg- jártam Vele, nem a Gibicczel, az a másik volt a hiba. Létrát kért, fölmászik rá, és mondja az illető elvtársnak a HKI-től, ide meg oda véssék a lyukat, ne máshová. ban, egyszóval klasszikusokban és modernekben egyaránt, minden idők legnagyobb magyar színésznői közé tartozik. Szeretném kerülni a lexikonszerű felsorolást, néhány nagy szerepét mégis meg kell említenem. Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt, Arthur Miller Pillantás a hídról, Ibsen Nóra, Tennessee Williams A vágy villamosa, Móricz Zsigmond Rokonok, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, Csehov Három nővér, Shakespeare Rómeó és Júliája, Krleza Léda, Edward Albee Nem félünk a farkastól című művekben és Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron, Molnár Ferenc alkotásaiban aratta legnagyobb sikereit. Legutóbb, mint említettem, ismét A hattyúban lépett színpadra, ezt megelőzően a Maude és Harold című kortárs drámában, amelyben Tolnay nyolcvanéves asszonyt alakít, akibe egy huszonéves fiú lesz szerelmes. Ezt a darabot Tolnay Klári nemcsak maga kereste meg ön- ' magának, de — angolból — maga is fordította. Tavaly könyv jelent meg róla, Első személyben címmel. Életét Párkány László hírlapírónak mondta tollba. Egyébként kötetre való gyűlne össze azokból az interjúkból is, amelyet különböző lapoknak adott. Pedig ezt a műfajt sem szerette soha. Azt azonban sokkal jobban szerette, ha kritikában elemezték a munkáját. Meggyőződése ugyanis, hogy a színésznek csak a játéka, az alakítása tartozik a közönségre és nem a magánélete. Következik ez persze abból is, hogy Tolnay Klári soha, egyetlen percig sem Nem megy az olyan köny- nyen. ahogy elképzeljük. Először is bevonul a Kisszövetkezetből négy fő, mind melós. Elnézést Feddő elv- társ, mi csak így hívjuk őket. Kérdik, járt-e mifelénk a statikus? Mondom neki, csak a statisztikus járt. Három napig várták. Elütötték az időt, egy fiatalember horkolt is, így aludt. .Munka az semmi. Erre jön a főnökük, és kivéstek a falba nyolc lyukat. Az asszony nem győzte söpörni a porfelhőt. Majd ide teszi a vasgerendát. Mert ránk dőlt az istennyila plafon. Az a mérnökféle, a statikus — nehogy összetévesz- szem — mondja, ez így nem stimmel. Véstek még .nyolcat. Csupa lyuk volt a szobánk. Gondolom is, melyikük lesz Noel Corvard „Alkonyi dal” című színjátéka volt — ahogy ezt a szakmában egymás közt mondják — „nappali” színésznő. Mindig csak este, a színpadon volt az, nappal egy ember a sok közül, a világ legtermészetesebb modorú és viselkedésű lénye, sőt maga a kétlábon járó anti- primadonna. Nő, aki főz, mos, takarít, mint a többiek, amellett rengeteget olvas is, mint nem is oly sokan asszonytársai közül, nő, aki kétszer volt férjnél (Rátonyi Ákos filmrendező, illetve Darvas Iván színművész felesége volt), akinek felnőtt lánya van. A Vígszínházban kezdte, s ünnepi éveinek tartja, amikor Vár- konyi Művész Színházában szerepelt, aztán a Madách Színház tagja lett. Ott dolgozik immár negyven éve. Talán a legjellemzőbb jelző rá az, hogy maximalista. Munkájában, azaz művészetében mindig a tökéletest próbálta megvalósítani. Barabás Tamás a jó?... Ilyesmi csak az eszébe jut az embernek. Mondom az asszonynak, te, mit szólsz hozzá, hogy szé- delgek én. Vigasztal, ahogy csak bír. Ne gondoljak % lyukakra. A dolgozók meg eltünedeztek... Azt mondják, Feddő elvtárs, ez a mi bajunk. Ugye, el tetszik magyarázni, hogy is van ez? Amit a televízió mondogat, a felét se értem. A Parlamentből se többet. Egy szép napon megint jönnek, és kijelentik, jön a statikus. Akkor kiabáltam először: csak azt ne! És a szédelgéstől, úgy ahogy voltam, eldőltem. Akkor lett ez a kis baj a szívemnél. Két hétig tartóztattak az intenzív osztályon. Feddő Andor a levegő egyik pontját nézi: — És elkészült végre az az álmennyezet? — Nem az, még mindig úgy áll, ahogy otthagytam. Es Boruzs Barna halkan lecsúszik a székről.... Kautzky Norbert ÁLMENNYEZET Photo Habsburg Fotótörténeti kiállítás A Habsburg név ma jól cseng Magyarországon. Különösen, ha a család kultúrtörténeti emlékeinkkel hozható összefüggésbe. A magyarországi nagybirtokain élt főherceg, Habsburg Frigyes és felesége, Izabella családjukkal most egy fotó- történeti kiállítás kapcsán került az érdeklődés homlokterébe. Tizenhárom évvel ezelőtt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Nemzeti Fotótárának eladásra felajánlottak több száz századfordulón készült felvételt, üvegnegatívokat, papírképeket. A képek szerzője, témája, keletkezési dátuma nem volt rajtuk feltüntetve. S csakhosz- szas rendszerezés, kutatómunka tárta fel, hogy a fotók egy részét Habsburg Frigyes főherceg felesége, Izabella készítette, más része korabeli jó nevű mesterek munkája, s a Habsburg család tagjait örökítik meg. A nyolcszáz pozitív és hatszáz negatív kép közül hat- vanat válogattak ki a Photo Habsburg című kiállításra, amelyet a Fotóművészeti Galériában láthatott a közönség július közepéig. A kiállítással egyidőben a Corvina Kiadó elegáns albumot jelentetett meg 110 fotóval, Heiszler Vilmos, Szakács Margit és Vörös Károly egy- egy tanulmányával. A múlt század utolsó harmadában, amikor a fényképezés még drága mulatság volt, a főúri családok tagjai szívesen fotografáltak. Felvételeikkel gyakran találkozhattak a korabeli újságok lapjain, fotóamatőr-kiállítá- sokon. Izabella főhercegasszony szenvedélyes és tehetséges fotós volt. 1898-ban, a Vasárnapi Újságban jelent meg először két képe hímző asz- szonyokról. Néprajzi ihle- tettségű felvételein megörökítette a magyarországi nagybirtokukon (Mosonmagyaróváron és Béllyén) folyó paraszti munkákat, a szénahordást, az aratást, a kukoricátörést, meg a sok népviseletét. Amikor már meglehetős jártasságot szerzett a fényképezésben, a művészfotó leié fordult. Sikerrel. Lírai hangulatú tájfelvételeit szaklapok közölték, méltatták. 1905-ben, a második nemzetközi amatőrfénykép- kiállításon mutatták be Izabella első munkáit. A fényképhagyaték a második világháború után szétszóródott. Egyes darabjai gyűjtőkhöz, közgyűjteményekbe kerültek. A legutóbb előkerült kollekcióval már 1300 fénykép sorsát ismerjük. De ennél jóval nagyobb volt a családi fényképgyűjtemény. Csak remélhetjük, hogy újabb, ma még ismeretlen helyen lappangó fényképek is előkerülnek. {(Kádár) Matyó pár (Mezőkövesd, 1911, Izabella felvétele) Villányi László SPIRÁL 1. Ugyanaz a hang: az elnyújtott zsizsegés, amíg tart a lendület, a töltésről lefelé; bár álcázva hallatom, vidítva fiamat: a régi suhanás kísért, mikor ugyanígy, ugyanitt simult lábam a pedálhoz; mintha nem fékeztem volna soha, fülemben ugyanazzal a hanggail, száguldanék azóta is, kikerülve a gödröket. 2. Bezárt az utolsó kocsma is: muszáj hazatérnie; még csak be sem rúgott, a házba menni mégis ott akar, hol rozsdás kerítés hullámzik; lehet, régen ott volt kapu; vagy egy másik otthon tűnt elő?
