Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám
2 Somogyi Néplai* 1989. július 17., hétfő Moszkva Fényárban a forradalom városa iFolytatás az 1. oldalról.) A terrorizmusról kiadott nyilatkozat megerősítette, hogy a „hetek’ továbbra sem tesznek engedményeket a terroristáknak és az őket támogatóknak, s összehangoltan küzdenek a merénylők ellen. Az emberi jogokról kiGandhi villámlátogatása Egynapos moszkvai villámlátogatását befejezve vasárnap elutazott a szovjet fővárosb.ól Radzsiv Gandhi. Az indiai kormányfő a szovjet vezetés meghívására tett baráti munkalátogatást a Szovjetunióban. Elutazása előtt adott nyilatkozatában Gandhi nagyra értékelte a szovjet—indiai kapcsolatok jelenlegi helyzetét, s kijelentette, hogy azok rendkívüli dinamikusan fejlődnek, magas szintet értek el, bár még mindig nagy lehetőségek vannak további elmélyítésükre. Gandhi szombaton négy órát tárgyalt vendéglátójával, Mihail Gorbacsov pártós «állami vezetővel. A hivatalos tárgyalás után Gorbacsov és indiai vendége négyszemközti megbeszélést folytatott. Radzsiv Gandhi jövő évi indiai látogatásra hívta meg Gorbacsovot. — A szovjet—indiai kapcsolatok nemcsak a két ország számára fontosak, hanem nagy jelentőségűek a világ stabilitása szempontjából is — hangoztatta Gandhi a Szovjet Tv-nek adott nyilatkozatában. A késő este sugárzott interjúban az indiai kormányfő hangsúlyozta, hogy a két ország történetében példátlan az ilyen gyakoriságú magas szintű kapcsolattartás. Az indiai politikus hangsúlyozta, hogy az ázsiai térségben javul a helyzet. Afganisztánról szólva Gandhi sajnálkozással szólt arról, hogy a genfi megállapodások jórészt nem teljesültek. Továbbra is áll a munka Kemerovo, Novokuznyeek, Ki- szeljovszk és Berjezovszkij bányáiban. A nyugat-szibériai szénlelőhelyeken egy hete tartanak a munkabeszüntetések. Eddig a báyászok számos jogos követelését teljesítették, de vannak olyan kérdések, amelyek kormányszintű intézkedést követelnek Párizs soha nem látott fénnyel ünnepelte a nagy francia forradalom kitörésének 200. évfordulóját. A Champs Elysées három kilométernyi sugárútján végigvonuló kétórás zenés - táncos látványosságot, a világ népeinek egyfajta folklórfesztiválját a becslések szerint majdnem egymillióan nézték végig a járdákon és a háztetőkön. Csaknem hatvan országban adtak televíziós közvetítést róla. A Concorde téren felállított alkalmi tribünökön tizenhétezer meghívott vendég — köztük július 14-én születettek, a Marianne és a France nevű fiatal lányok — soraiban ott ült harminchárom külföldi állam- és kormányfő is. A mutatvány fénypontjaként, a Concorde tér egyiptomi obeliszkje talapzatánál Jessye Norman, a világhír® amerikai feketebőrű szopránénekesnő, hatalmas francia trikolórba burkolódzva, kíséret nélkül elénekelte a Marseillaise-t. A több ízben és több száz torokból felhangzó refrén: „Hajrá, fegyverbe hát” után a Diadalívre és a Concorde térre színes tűzzuhatagként hullott a tűzijáték ezernyi rakétája. A francia tabló több száz dobossal kezdődött, majd a nagy tájegységek zászlai alatt népviseletbe öltözött csoportok vonultak fel, régi hangszerekkel. A szovjet csoportot a Lenin Mauzóleum hat díszőre vezette be, utánuk a tizenöt köztársaság zászlaja alatt a Berjoz- ka néptáncegyüttes és egy tangóharmonika-zenekar következett. Kedvezően döntő „hetek” adott nyilatkozat leszögezte, hogy ezek „jogos nemzetközi figyelem tárgyai”. A különösen fontos emberi jogok közül kiemelték a gondolat, a lelkiismeret, a vallás- és az egyesülési szabadságot. Kinyilvánították azt is, hogy „minden egyénnek joga van az esélyegyenlőségre és a tulajdonra akár egyedül, akár másokkal társulva”. Végül állást foglaltak a jogállam és a pluralista demokrácia mellett, valamint leszögezték, hogy a mai nemzedéknek egészséges emberi környezetet kell hagynia utódaira. A. tőkés csúcs tegnap délután a világgazdaság problémáinak, elsősorban a fejlődő országok adósságválságának megvitatásával folytatta munkáját, s általános egyetértés és elégedettség légkörében fejeződött be a hét tőkés ország 15. csúcs- értekezlete. A jövő évi értekezletet az Amerikai Egyesült Államokban tartják. Várhatóan Strasbourgban ül össze a Lengyelország és Magyarország nyugati támogatásának részleteit kidolgozó tanácskozás — jelentette vasárnap a The New York Times. A szervező, az Európai Közösség, a csúcstalálkozón részt vett államok mellett képviseili majd ott többi tagállamát, és remélhető, hogy más országok is hamarosan csatlakoznak: Svédország, Svájc és Ausztria. A lap értesülése szerint a támogatásba az egyes országok saját lehetőségeiknek megfelelően kapcsolódnak majd be. A fölöslégekkel rendelkezők élelmiszer-szállításokkal (elsősorban Lengyelország számára), míg mások adósságok elengedése, illetve új hitelek mellett dönthetnek. Először a támogatás terveit összesítik, majd meg kell állapodni az időzítésben: milyen' jellegű, mértékű reformokhoz kapcsolják a segítséget, milyen határidőket tűzzenek ki Bár sokan igénylik (Bush amerikai elnök mellett) a kezdeményezés jogát, Jacques Delors, az EK bizottságának francia elnöke tette meg a döntő lépést annak érdekében, hogy a csúcs után vigyék tovább Lengyelország és Magyarország támogatásának kérdését. Mégis Helmut Kohl bonni kancellár szorgalmazta a .legjobban a Lengyelországnak szánt élelmiszersegélyt — így értesült a The New York Times. „Képes-e Magyarország múltjának eltemetésére?” Waldegrave következtetései William Waldegrave brit külügyi államminiszter szombaton a The Daily Telegraph konzervatív lap vezércikkoldalán közölt terjedelmes írásában összegezte a hét elején tett magyarországi látogatásának következtetéseit. Első budapesti eszmecseréinek benyomásairól a miniszter bevezetőben ezt írja: „Az ember úgy találja, hogy a partnerek karakterétől függően ideges, magabiztos, derűlátó vagy borúlátó beszélgetések mindegyikének témája a szabadság — a kommunizmustól, a háború azt megelőző utolsó hónapjainak fasizmusától, s mindenekelőtt, a kívülről Magyarországra kényszerített rendszerektől”. A miniszter kiemeli: bár Magyarországnak hatalmas kemény valuta-adósságai vannak, a beszélgetésekben nem újabb nagy összegű hitelek szükségessége kapott hangsúlyt, hanem „az eszmék, a szakértelem és a példák transzfúziójának szükségessége”. Waldegrave megrója azokat a nyugati „hipochon- der relativistákat”, akik nem átallják összevetni a nyugati társadalmak problémáit azokkal, amelyektől Lengyelország és Magyarország szeretne szabadulni. Hangsúlyozza: a Nyugatnak segítenie kell ezeket az országokat, s megjegyzi, hogy a British Council és a Nagy Britannia—Kelet-Európa központ „máris sokat tesz”. A brit államminiszter úgy vélekedik, hogy a Nyugat legfontosabb hozzájárulásának nem kormányoktól kell jönnie, hanem — mint hangsúlyozta — „a nyugati üzletembereket kell ráébreszteni a lehetőségekre. Magyarországon száz új szabadvállalkozó cég többet tehetne tanítóként, mint ezer közgazdász-professzor". A továbbiakban figyelmeztet, hogy a Nyugatra és az érintett népekre váró feladat „kényes és bonyolult, s bár nem precedens nélküli, mindazonáltal nehéz és veszedelmes”. Majd ezt írja: „A feladat rpogában foglalja az uralomra alapított kapcsolatok átalakítását új, egyenlőségek alapján álló, konfliktus nélküli kapcsolatokra. Nekünk, nyugatiaknak, ha bölcsek vagyunk, a nehéz taktikai döntéseket azokra kell bíznunk, akiknek ez joguk és kötelességük Lengyelországban, Magyarországon és másutt. Nekünk ninés mágikus receptünk. Amit azonban nem szabad megtennünk, az az, hogy álcázzuk, melyek a mi saját alapelveink, kiindulva a hibás hiedelemből, hogy saját alapelveink kinyilvánítása egyértelmű a beavatkozással.” Waldgrave arra a követ: keztetésre jut, hogy „senkinek sem múlik több a reformerek sikerén, mint nekünk, nyugatiaknak. Szabad, demokratikus országok Keleten többet tehetnek biztonságunkért és békénkért, mint az örvendetesen tárgyalás alatt álló hasznos fegyverzetkorlátozási megállapodások bármelyike”. Nyomatékosan hangsúlyozza azonban, hogy a keleteurópai reformok sikerét távolról sem lehet ■biztosítottnak tekinteni és — mint írja — „védelmünket nem rendezhetjük úgy, mintha az általunk hőn óhajtott változások már végbementek volna. Egy napon talán védelmi szövetségünk túlhaladottá válik, de ez még nincs így”. „A saját alapelveink iránti tisztelet és érdekeink védelme ne gátoljon bennünket a kelet-európai változások nagylelkű és képzeletdús megválaszolásában. A brit kormány meg fogja tenni a magáét” — írja befejezésül Waldgrave. ROMÁNIAI ÚTIJEGYZET Naponta arcul csap a hatalom szele... Friss hír a statisztika világából: drasztikusan, 32 százalékkal visszaesett a Romániába kiutazó magyarok száma. Alábbi írásunk szerzője nem tartozik azok közé, akik itthon maradtak: igaz, látogatása hivatalos volt. Élményeinek egy szeletét az alábbiakban megosztjuk a nyilvánossággal. Mario vezet. Az ébredező városban helyenként 110-re is felgyorsít. Bár errefelé — a korlátozó intézkedések miatt — az otthoninál kisebb a forgalom, azért a mutatványt így is sokan megcsodálják. Az üzleték előtt kígyózó sorokból megtört tekintetek merednék utánunk. A járdákon, az útkereszteződésekben a közrend őrei, akikből annyi posztói ebben a városban, hogy az először erre járó idegen rendkívüli állapotot sejt. De Mari ót ez nem zavarja. A rendőrök ugyanis ahelyett, hogy üldözésünkre indulnának, már messziről tisztelgésre emelik a kezüket. Ez persze nem nekünk szól. A kocsi, amit Marió vezet, piros, előlit átül rikító színű sárga rendszámtáblával. Az pedig a kiválasztottaké, akiknek minden — vagy talán még ennél is több — meg van engedve. Legalábbis erről' 6ustorognak nekünk helyi kísérőink, mindig biztos távolságra az illetéktelen fülektől, a besúgók hadától... Mario biztosan vezet. Stílusán érződik, hogy nem valamiféle egyszerű tanfolyamon kapott kiképzést. Időről időre gumibotot dug ki a nyitott ablakon — azt meséli, egy rendőrtől „szerezte” —, és kaszáló mozdulatokkal szorítja le az útról a szembejövő járműveket. Mario apró termetű, fekete szemű, fekete hajú, 40- esnek látszik. Nemcsak jó pilóta, hanem kiváló pszichológus is. Amikor vidékre megyünk, nappal is bekapcsolva tartja a fényszórókat. Ha a távolban feltűnik egy- egy rendőrkocsi mellett vigyázó egyenruhás — és ez elég gyakori látvány, hiszen ebben az országban a „rend” és a „fegyelem” a két legfontosabb jelszó —, Mario felgyorsít és veszettül nyomja a dudát. A rend őre láthatóan elbizonytalanodik. Aztán a legegyszerűbb módszert választja: haptákba vágja magát... A következő őrt álló, néhány kilométerrel arrébb, már messziről tiszteleg; nyilván URH-n értesítették a rikító rend- számtáblájú kocsi érkezéséről. Mariót még sohasem merészelték megbüntetni gyorshajtásért. Azt mesélik róla, gyakran a rendőröket is szidalmazza és azzal fenyegeti őket, hogy hamar megszabadulhatnak váll-lapjaiktól. Mariót. csak egyvalaki állíthatja meg. A városban, ahol elszállásoltak bennünket, napról napra, a legváratlanabb időpontokban lezárják . az utcákat. Ilyenkor a forgalom félórákra-órákra megbénul. Az autóbuszokról és a villamosokról fürtökben lógnak az emberek. Egy piros lámpánál — pedig ez sem szolkása Mariénak — mi is fékezünk. A járdákon összeverődik a tömeg. A gépjárművek motorjait leállítják; hirtelen csönd lesz, csak a verebek tiszteletlen csivitelése hallatszik az út menti fák lombsátrából. A távolból sziirénázás hangja hallatszik. De nem mentő jön, nem beteget hoznak. Vagy talán mégis? Aztán megbizonyosodunk. „Jön, a Főnök jön” — súgja mellettem a kísérőnk. Tőlünk néhány száz méternyire, pár sarokkal lejjebb, föltűnik egy rendőrkocsi. Mögötte fekete kocsik sora. Az egyik lefüggönyözve. Csak a vezető sziluettjét látjuk egy pillanatra. A konvoj gyorsan átvág az úton. A rendőrök leengedik tiltó kezüket. Megindulunk. Máskor állunk a járdán, a szálló előtt. Egyszeresük civil ruhás fiatalemberek sokasága lepi el a környéket. A járókelőket a házfalakhoz szorítják. A sugárútról — most vesszük csak észre — már „eltakarították” a parkoló járműveket. Megint- csak gépkocsisor tűnik föl. Ezúttal a felvezető rendőr- kocsi mögött haladó autó nincs lefüggönyözve. Elöl, a sofőr mellett korosodó asz- szony, a hátsó ülésen hatalmas véreb.. Ezek a kényszerű pihenők szemmel látható feszültséget keltenek Marióban. Pedig mér hozzászokhatott az út- széli várakozáshoz. De a gyakori közjátékok után hamar visszatér jókedve, széles gesztusokkal invitál bennünket a kocsiba. Mario, amióta csak az eszét tudja, ebben a városban él. Itt csapja arcul naponta a hatalom szele. Egv olyan hatalomé, amely előtt ő is félelemmel fékez. Mario, a helyi kis diktátor, akitől sofőr létére sokan tartanak, ösztönösen érzi, hogy p Főnöknek köszönheti hatalmát. De tudja azt is, ha majd lejár a Főnök ideje, az ő vélt előjogait is elsodorják az eseményék. Mario még nem tudja mikor, de biztosra veszi, egyszer eljön az a nap is. És nem fog ellenkezni, ha vele is .betartatják a közlekedési szabályokat. Sőt, ha, kell, büntetést is fizet. K. F. Utazzon autóbusszal a napfényes Adriára! Szeptember 8-ig minden héten pénteken közlekedik menetrend szerinti autóbuszjárat a Szeged—Baja—Kaposvár—Letenye— Rijeka—Selce útvonalon. A járatokat belföldi utazásra is igénybe lehet venni. Menetrendi és díjszabási információt az autóbuszállomáson kaphat. Várjuk jelentkezését — legyen az utasunk! SZEGED (106063)
