Somogyi Néplap, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-17 / 141. szám
8 Somogyi Néplap 1989. június 17., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Bár a hónap végéig néhány előadás vendéghelye- ken még hátravan, a kaposvári Csáiky Gergely Színházban lezárult az 1988/89-es évad. A mérleget ezúttal — eltérve a hagyományoktól — maga az igazgató, Babarczy László Já&zai-díjas, érdemes művész segítségével vonjuk meg. A kérdésekhez a személyes tapasztalatokon túl, afféle mankóként felhasználtuk a különböző lapokban megjelent kritikákat is. — Kezdjük az épülettel. A tavalyi szezon vége felé vette újra birtokba a társulat a több minit 370 millió forint beruházással megszépült, kibővített színházat Hogyan váltotta be a reményeket TháLia megújult temploma? — Fontos volt, hogy legyen egy megfelelő stúdiószínházunk. Ez a novum a korábbiakhoz képest. Igaz, hogy most nincs megfelelő próbatermünk. Ami számomra ennél is fontosabb volt. azt kételyként fogalmaztam meg: túléld-e a. társulat az épület nélküli időszakot. A (kérdésre ma már ,tudóik válaszolni. A társulat együtt maradt. Érzékeny veszteséget csak Máté Gábor kiválása jelentett, akit természetesen szívesen láttunk a mostanában felújított Marat halálában, és ez kölcsönös érzés. Az tény, hogy nehéz korszakon1 jutottunk túl; a Latinra művelődési központban csak 30 ezer néző fért be, noha előtte a színház- épületbe 100 ezren jöttek el előadásainkra évadonként. Jó érzéssel mondom, hogy nézőink velünk együtt térték vissza a felújított színházba. Most 100-zal kevesebb a nézőtéri hely, S mi még kockáztattunk is: az évi hat bemutatóról áttértünkaz ötre, hogy legyen mód a tisztességes felkészülésre, ne kelljen kapkodnunk egy. egy premier előtt, minit korábban. Ebben a szezonban a minőség szempontjainak alávetettük az üzemeltetésieket. öt bemutató alá nem megyünk a bérlőink érdekében akkor sem, ha tulajdonképpen nem tudjuk „kijátszani” a darabokat. Milyen sok előadás lett volna még Az öngyilkosban, a Pisti o vérzivatarban című önkényműben, de még a Tom Jones-ban is! Nem tudtunk közbeiktatni annyi bóriet- szümetes előadást, amennyire szükség lett volna. Említhetem a stúdiószínházii Go- dot-ra várva című Beckett- dnnafoot is... — Ezek úgynevezett „jó gondok”. Sikerült-e az előrelépés a társulatépítésben is? — Sok fiatalt szerződtettünk, és ez folytatódik. A régiékhez hasonló, „ütőképes” gárdát akarunk kinevelni belőlük. A tavalyi évadnyitón huszonöt új tag bóklászott a színház folyosóin, lépcsősorain. Amikor ezek a gyerekek most először vettek neszt velünk a vígszínházi szereplésen; rendkívül megilletődöttnek látszottak. Az jutott eszemOidipusztól Yvonne-ig Az igazgató évad végi mórlege be, hogy tizenöt évvel ezelőtt a mai .nagyok” éppen így féltek... S ma „otthon vannak” azon a hatalmas színpadon és nézőtér előtt is. Így volt ez Karűsruhéban a Marat halála előadásán is. — Kezdjük az évad elemzését a gyermekszínházi bemutatókkal. A Pinokkiót a harmadik generáció ismerhette meg, Bérezés László írta róla: „... a spanyol- viaszk értékű felfedezés, ami minden jó előadás sajátja: a színház és valóság egymásba fonódott kettőssége.” Már- már klasszikus érték ez a produkció. — Egyetértünk; nem is kell tovább beszélni erről. Ami a másik gyerekdarabot, a Locspocs és a bolygó hollandi című, Tor Age Bring- suaerd-könyvből készült előadásunkat illeti, nem ilyen egyértelmű a helyzet. A látványképe nagyon jó, de a színházi munkában s így az előadás igazi színházi élménnyé válásában vannak hiányosságai A gyerekek joggal követélik az igazi színházat. — Folytassuk az új stúdiószínház bemutatóival! A színházi sajtó mindkét előadást magasra értékelte. A már a címében is átigazított Tévedések végjátéku, avagy Tévedések víg játékáról ezt (is) olvastam: „A sokféle szövegből új egység születik...” A másik stú- diábemutató Eörsi Istvánnak A kihallgatás című drámája nedig az országos színházi találkozó díját kapta. — Igen, mindkét stúdió színházi bemutatónk sikeres. A közönség minden alkalommal megtölti a nézőteret; a darabok előadásszáma meghaladta a harmincat. Ennyi előadást csak a Go- dot-ra várva ért meg, körülbelül ötvenet. Mindkét mű nem késett! Egy kérdés kívánkozik ide: a színház belső értékítéletét tükrözi, hogy éppen Eörsi darabja és az Yvonne, burgundi hercegnő vett részt az országos színházi találkozön, ahol mindkét produkció nyert, hiszen A kihallgatás a rendezői díjon kívül a Horetzky Sándort alakító Tóth Bélának a legjobb férfiepizód díját eredményezte, Csákányi Eszter pedig Yvonne-ért megkapta a legjobb női alakítás díját. — Az országos színházi találkozóra bizottság választja ki a „versenyműveket”. De mi is egyetértettünk Eörsi és Gomrowicz darabjának versenyeztetésével. — Térjünk vissza' a letelt évadhoz a nagyszínházi bemutatókkal. Hogyan látja ezeket az igazgató? — Kritikusan. Ügy vélem, hogy Ábrahám Pál 3:1 a szerelem javára című operettjének előadása nagyon jól sikerült; Bezerédi Zoltán rendezői debütálása ez. Beletaláltak a komba, a produkció jól találkozott az országban meglevő hangulattal, pedig amikor kiválasztottuk, ezt még nem lehetett tudná. — Hadd idézzem Csáki Judit kritikáját: „Szó sincs arról', hogy ez a kaposvári operettelőadás besorolna a régi-új divatba; de arról sincs szó, hogy arisztokratikusan kigúnyolná mindazokat, akiknek a keble úgy hullámzik a nemzeti érzülettől, mint a háttérben a gyönyörű tó.” De három klasszikus is szerepelt ugyanezeken a deszkákon, sőt az Oidipuszt több klasszikus szerző művéből „varrta” Babarczy László. — Mindhárom előadás komoly próbatétel volt száJelenet az Oidipusz előadásából — A Tévedések .. .-et Mohácsi János rendezte. Érthető, ha Babarczy László takarékos a szavakkal, amikor A kihallgatásról kérdezem, hiszen ő rendezte Mohácsival. Eörsi István katalitikus erejű drámája a koestleri helyzetet viszi színre; a Sötétség délben című regényének három pólusú erőterét (Rubasov őrizetes — Ivanov ügyész, az egykori harcostársa — Gletkim, Ivanov helyettese, aki vakbuzgó karrierista, hóhér! keménységében még a főnökét sem kíméli) ismétli meg Koplár elítélt, Fóti alezredes és Sajtos őrnagy figuráival; s itt nem áthallásról van szó, hanem arról, hogy a törvénytelenség törvényerőre emelése ugyanazokat a típusokat termeli ki. S bár az 1965- ben írt nagyszerű dráma bemutatója (nem a színház fogadókészségének hiánya miatt) megkésett, de el munkra. Az Oidipuszról, a Kurázsi mamáról és az Othellóról van szó. Érdekesnek tartom például az Oidi- pusz közönségfogadtatását; a televíziós közvetítés után a közvéleménykutatáskor kiderült, hogy nagy nézettsége és kedvező tetszésindexe volt. Ami a megvalósítását illeti, úgy érzem, hogy a második részben a drámai problémák nem oldódtak meg eléggé. Nem mindig találtam meg a legjobb hangsúlyt kétfajta minőségemben, mint író—szerkesztő és rendező. Mert egy sereg dologról azt hittem, meg van írva, de maradtak lyukak a szövegszövetben. Nagyra értékelem viszont Lukáts Andor, Molnár Piroska és Tóth Béla teljesítményét. Érdekességként : amikor Garas Dezső megnézte az előadást, Lukáts Andor és Tóth Béla az Oidipusz egyik jelenetében szerepel a jövő évad műsorán is. azt mondta, Tóth Bélának ezért az alakításáért Kos- su/th-díjat kellene kapnia. Brecht Kurázsi mamája go- thár Péter rendezésében, sok energiát vett ki a társulatból, és pénzben kifejezve is a legköltségesebb volt. A bemutató tájékán a szokásosnál kiérleletlenebb alakításokkal találkoztunk (a fogadtatáson is érezni leheteti ezt); az előadás a széria végére feljavult. Vidékre, Budapestre a darab nem utazhatott a díszlet mérete miatt. SzámoLtunk evvel, és azt is tudtuk, hogy en suite Ascher Tamás az Yvonne rendezése közben A Kihallgatás. Stúdió-előadás (■egymás után, folytatólagosan) kell játszanunk, amíg a széria le nem fut. Nagy viták voltak az Othelló körül. Bonyolult, nagy vállalkozás volt ez is Acs János rendezésében. Egyes részletei megoldatlanok, más részei mély benyomást hagynak a nézőkben. Színészi leg is adódtak gondok. Azt kell mondanom, hogy a külső megítélése bizonyos, mértékig jobb volt, mint a színházon belüli. Sokan kérdezték, miért nem vittük az Ot hellót Pestre. — Sejtem a választ. Yvonne: Csákányi Eszter — Az Yvonne, burgundi hercegnőt szinte tökéletes, európai színvonalon is jelentős előadásnak tartom. Ascher Tamás rendezése a/ úgynevezett „kaposvári színház” egyik csúcsteljesítménye. Kicsit zavar, hogy a kritika ezt nem tudta lereagálni. Az előadás alighanem túlment azon, amit vártak tőle. Itt mérhető le, mit tudnak a „nagyok”, Csákányi Eszter, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Lukáts Andor. (Együtt dolgozott a két gárda: „öregek” és fiatalok.) Remélem, nem dicsértem túl őket! — Térjünk vissza a „földre”. Ínséges időkben' milyen a színház anyagi háttere? — A megyei tanács korrekten, pontosan, felelősséggel ügyel arra, hogy a színházat üzemeltetni tudjuk azon a színvonalon, amelyen kell. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk szegények. Nagyon meg kell fontolni minden- pénzügyi akciót. Ez a színház páratlan jelenséggé vált, rendkívüli energiák feszülnek benne. Az emberi oldalt tekintve is bárhová fejlődhetne. Sokat foglalkoztat ez. Mondok egy példát: itt ülünk a kertben, s nem vagyok benne hizto:', hogy egy ekkora telken ilyen hatalmas fának kell nőnie, mint az a cseresznye ... Érthető, ugye? Megállni nem lehet. Emberek tehetségét nem lehet befagyasztani, hogy most ennyit kell, ennyit szükséges csak tudni. Fejlődni, változni, alakulni kell folyamatosan. Félek, hogy kezdünk luxus lenni itt. Félreértés ne essen, ennek külső jelzései nincsenek! Maradjunk any- nyiban: művészetet csinálunk, a magyar kultúrát szolgáljuk. Leskó László (Csobod Péter fotói)
