Somogyi Néplap, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
2 Somogyi Néplap 1989. május 20., szombat A SZOT Elnökségének ülése ■ (Folytatás az 1. oldalról) dolgozása, amely meggátolhatja a gazdaság és a társadalom elszegényedését. Mindezek előrebocsátásával a SZOT Elnöksége elismeri, hogy a csomagterv magában hordoz bizonyos — igen korlátozott hatóerejű — pozitív vonásokat. Ilyennek tekinthető az, hogy a korábbi — egyoldalúan csak megszorító jellegű — pénzügyi intézkedések kiegészülnek a jövedelmező vállalkozásokat támogató, serkentő . megoldásokkal. Tapasztalható az is, hogy a szükségessé váló költség- vetési elvonások a korábbinál jobban törekszenek megkímélni a lakosságot a még nagyobb terhektől, bár ezt a célt végül is nem érik, nem is érhetik el. A SZOT Elnöksége helyesli, hogy a költségvetési megtakarításoknál nagy hangsúlyt helyeznek a társadalmi, gazdasági improduktív költségek csökkentésére. A testület ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a társadalmi érdekképviseletek ilyenfajta követeléseit, javaslatait a kormánynak már jóval korábban meg kellett Gorbacsov . és Delors megosztott díja Mihail Gorbacsov és Jacques Delors kapta megosztva léiében az Asztúriai Herceg Nemzetközi Együttműködési Díjét — jelentette be pénteken Oviedóban a díjat kezelő alapítvány. A hercegi jutalmat egyfajta spanyol Nobel-díjként tartják számon. Gorbacsovot elsősorban a kelet-európai enyhülés előmozdításáért, az általa kezdeményezett leszerelési lépésekért, továbbá azért jutalmazták, hogy nemzetközi szerepvállalásával a háború sújtotta térségekben elősegítette a békefolyamatokat. Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke, korábbi francia szocialista párti pénzügyminiszter fontos szelepet Játszott az egységes nyugat-európai piac tervének kidolgozásában és egyik legfőbb támogatója a kelet—nyugati együttműködés erősítésének. A díjazottak egy Joan Miró tervezte szobrocskát és 2 millió peseta (mintegy 16 ezer dollár) pénzjutalmat kapnak. válna szívlelnie. Az elnökség rámutatott továbbá arra, hogy a közvetlen terhelés mérséklése ellenére a lakosság terhei, a szociális feszültségek a csomagterv végrehajtásának további hatásai miatt növekedni fog. A vállalat-felszámolások megszaporodása ellátási feszültségekkel, import- többlettel, az eladósodás növekedésével és nem utolsó sorban a foglalkoztatási nehézségek fokozódásával fenyeget. A vállalati támogatások csökkentése erősíti a gazdaságban egyébként is meglévő inflációs nyomást. A társadalmi vagyon értékesítése — szorult helyzetünk miatt — nyomott árakon történik, a megtermelt nyereség egy része deviza formájában elhagyja az országot. A szakszervezetek nem értenek egyet azzal, hogy a társadalombiztosítás bevételi többleteit a költségvetés hiányainak pótlására használják. Ugyanakkor a csomagtervben szereplő kényszerű, szociális célú felhasználásokat ez esetben tudomásul veszik. A lakosság életszínvonalát közvetve rontó döntések ellensúlyozására a SZOT Mintegy 260 ezer közoktatatási dolgozó képviseletében 260 küldött részvételével pénteken a MKDOSZ székházban megkezdődött a Pedagógusok Szakszervezete XIII. kongresszusa. Az ágazati szakszervezetek közül elsőként megtartott, a terve- zetdnét másfél évvel előbbre hozott kongreszus első napjának munkájában részt vett Natgy Sándor, a SZOT főtitkára és Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes is. A korábbi gyakorlattól eltérően ezúttal külön napirendi pontként szerepel a kongresszuson az elmúlt három és fél esztendő szak- szervezeti munkájának értékelése és a jövőre vonatkozó célokat, tennivalókat tartalmazó űj program megvlElnöksége sürgős intézkedéseket tart szükségesnek az antiinflációs politika, az aktív foglalkoztatás és szociálpolitikai eszközök célszerű alkalmazása, a társadalmi vagyon hatékony működtetése, illetve felélésének megakadályozása érdekében. A SZOT Elnöksége úgy véli, hogy a tervezőmunka és a gazdasági érdekegyeztetés információs rendszerének javításával, az érdek- egyeztetés hatókörének kiterjesztésével minél hamarabb ki kell dolgozni a valós kibontakozás esélyét nyújtó, össznemzeti érdekeket szolgáló gazdaságipolitikai kormányprogramot. Olyan programot, amely nemcsak a költségvetés napi gondjain keresztül közelíti meg a fejlődés feltételeit, és amely érdemben figyelembe veszi a társadalmi képviseletek hasznosítható elgondolásait, javaslatait. A SZOT Elnöksége véleményét eljuttatja a parlament szakszervezeti csoportjához, és indítványozza, hogy a csomagterv ország- gyűlési vitájában a képviselők e vélemény figyelembe vételével foglaljanak állást, (MTI) tatása, Nem véletlenül: az elmúlt időszakban a közoktatási intézmények működé- sí feltételeiben és az oktatásügyi dolgozók helyzetében bekövetkezett kedvezőtlen tendenciák arra készítették a szakszervezetet, hogy pontosan felmérje saját felelősségét is, s munkáját ennek megfelelően újítsa meg mind tartalmában, mind szervezetében. Az alapszervezetd és megyei küldöttértekezletek megállapításait összegző írásos beszámolóhoz, valamint az időszak szakszervezeti kezdeményezéseit, azok eredményeit és a meg nem valósult törekvéseket tükröző dokumentumhoz Sárdi Lajos megbízott főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést. Megkezdődött a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusa CSAO CE-JANG FELAJÁNLOTTA LEMONDÁSÁT Felfüggesztették az éhségsztrájkot gi tudósítója az Üj-Kína jelentésére hivatkozva arról számold be, hogy a Tienan- man téren hetedik napja éhségsztrájkot folytató egyetemisták és főiskolások, ideiglenesen felfüggesztették az éhségsztrájkot, amelyet azonban ülősztrájk formájában akartak folytatni. A kínai hírügynökség úgy értesült, hogy a diákok elhatározását, amely szerint pénteken, helyi idő szerint este 21.30-kor beszüntetik az éhségsztrájkot, hangosbeszélőkön jelentették be a Tien- man téren. HETI ESEMÉNYKRÓNIKA SZOMBAT: Pekingben a diákok éhségsztrájkot kezdtek, követelve, hogy tegyék lehetővé képviselőik találkozóját Mihail Gorbacsovval. — Gorbacsov látogatásának előkészítéséről tárgyalt Bonnban Eduard Sevard- nadze szovjet külügyminiszter. VASÁRNAP: Pekingben már mintegy 300 ezren tüntettek reformokat követelve. — Pótválasztást tartottak a Szovjetunióban. — Amerikai kormánykörökben elutasították Sevardnadze szovjet külügyminiszternek a harcászati rakétafegyverekkel kapcsolatos nyilatkozatát. — Argentínában Carlos Saul Menem peronista politikust választották elnökké. HÉTFŐ: Pekingbe érkezett Mihail Gorbacsov. — Megkezdték a Mongóliában állomásozó szovjet alakulatok kivonását. — Janez Drnovsek vezetésével megalakult Jugoszlávia új államelnöksége. — Sajtóértesülések szerint Románia a Varsói Szerződés fellépését kéri Magyarországgal szemben. — Kádár János életútját méltatta a Pravda. — Grósz Károly interjúját közölte a The New York Times. — Varsóban tárgyalt Németh Miklós miniszterelnök. — A szlovák kormány rendkívüli ülést tartott » vízlépcső építésének felfüggesztése miatt. — A pozsonyi sajtó a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer teljes megépítését követelte. — Pozsgay Imre államminiszter beszédet mondott az OSZP kongresszusán: a tanácskozáson felszólaló Nagy Erzsébet meghívta az OSZP képviselőit apja ünnepélyes eltemetésére. KEDD: Teng Hsziao-ping és Mihail Gorbacsov rendezettnek nyilvánította a szovjet—kínai állami és pártkapcsolatokat. — Az európai vezetők támogatását kérték önállósodási törekvéseikhez a balti szovjet köztársaságok népfrontmozgalmai. — Puccskísérlet volt Etiópiában. — Romániában, Hargita megyében 12 községet érintett eddig a falvak összevonása. SZERDA: Mihail Gorbacsov felajánlotta, hogy demili- tarizálják a szovjet—kínai határt; a folytatódó tömeg- tüntetések miatt elmaradt a pekingi városnézés, — Óvatosságot ajánlott a. kelet-európai változásokkal kapcsolatban George Bush amerikai elnök. — Milos Jakes és Nicolae Ceausescu Prágában tárgyalt. — Pozsgay Imre Béosben megbeszélést folytatott Franz Vranitzky kancellárral. CSÜTÖRTÖK: Gorbacsov hazautazott Sanghajból, — Kínában országszerte tüntettek a reformokért, — A bécsi Kurier értesülése szerint Budapesten találkozik Bush és Gorbacsov, — Az észt parlament elfogadta a gazdasági önállóságról szóló törvényt, PÉNTEK: A taktikai atomfegyverekről tárgyalt Washingtonban Saltenberg nyugatnémet védelmi miniszter, — Csao Ce-jang, a KKP KB főtitkára beszéde a tüntetőkhöz: Pekingben folytatódott a tömegmegmozdulás. A hét kérdése Miért érkezett oldalajtón Mihail Gorbacsov? kezhetett, mert útját a Tie- nanmen téren elállta több tízezer fiatal, aki a kínai reformok bevezetés^ követelte. Zárva maradt tehát szerdán a Tiltott Város nagy nevezetessége, a Legfelsőbb összhang Kapuja, s teljes joggal írhatták hírügynökségek azt, hogy az egyébként történelmi csúcstalálkozót háttérbe szorították a százezres tüntetések. Ez természetesen főként a vendéglátókat állítja alig megoldható belpolitikai feladat elé, de a sorozatos tüntetések érthetően feszélyezték Mihail Gorbacsovot is, aki aligha kívánta azt, hogy épp látogatása alatt követeljenek szovjet stílusú reformokat a kínai fiatalok, ő egyébként azzal próbálta nyugtatni vendéglátóit, hogy a Szovjetunióban is van rengeteg „forrófejű fiatal”. A diákok már a múlt héten követelték, hogy Gorbacsov látogasson el a pekingi egyetemre, s amikor ezt a hatóságok elutasították, éhségsztrájkba kezdtek. A pekingi vezetők számos kemény hangú nyilatkozattal igyekeztek letörni a tüntetéseket, s Li Peng miniszterelnök állítólag még azt is kijelentette, hogy kaotikusabb' lesz a helyzet, mint a kulturális forradalom idején, ha nem ér véget a tiltakozás. A megmozdulások azonban egyre csak folytatódtak, „A kormány nem fogja fal, hogy milyen erős a mozgalom" — mondta az egyik diákvezető oxigéncsővel az orrában, a kórházi ágyon. A kormányfő, valamint Csao Ce-jang, a KKP KS főtitkára meglátogatta a teljesen kiéhezett fiatalokat a kórházban, s ezt a kínai televízió is közvetítette, Mindketten türelemre intették a diákokat, de ez a bé- külékeny gesztus már hiába való volt, mivel pénteken újabb százezrek Indultak tüntetni az «teákra, Kína a Gorbacsov látogatás közben szemlátomást válaszúihoz érkezett, s hírügynökségek már Teng Hsziao-ping és Li Peng bukását sem zárják ki. B. YValkó György Három év kellett három akadály elhárításához —■ mondotta a kínai—szovjet csúcs előkészítésére, a kapcsolatok rendezését már 1980-ban kilátásba helyező nevezetes vlagyivosztoki beszédre utalva Mihail Gorbacsov, Látogatása során számos szimbolikus mozzanatról, kézfogásról és jelképes értelmű bejelentésről számolhattak be a hírügynökségek. Nagy esemény volt a pártközi és államközi kapcsolatok rendezésének bejelentése, s a szovjet-—kínai határ demilitarizálsának szándékáról szóló nyilatkozat, az igazi szenzációt azonban inkább az jelentette, hogy a hatalmas tüntetések miatt a 30 év után először megtartott szovjet— kínai csúcstalálkozón Mihail Gorbacsov nem juthatott el a pekingi „Tiltott Városba”. Sőt, a tárgyalásokhoz is csak oldalbejárón keresztül érSzovjet katonai küldöttség az NSZK-ban Szovjet katonai küldöttség érkezett csütörtökön egyhetes látogatásra az NSZK-ba. A tízfős — sorkatonákból, tiszthelyettesekből és tisztekből álló — delegáció a Bundeswehr több alegységénél tesz látogatást. Demokráciát követelő tüntetők vonulnak végig Sanghaj kikötője mellett május 19-én, egy nappal a gorbacsovi látogatás után. Háttérben három amerikai hadihajó állomásozik a dokkban Csao Ce-jang, a Kínai KP KB főtitkára megal'onnal a kezében szól a Tianenman téren tüntető és éhségsztrájkot folytató fiatalokhoz Román rendőrök európai parlamentert bántalmaztak Az ABC és a CBS amerikai televíziós adó pénteken kormányforrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy Csao Ce-jang, a KKP KB főtitkára a nap folyamán felajánlotta lemondását. A meg nem erősített hírek szerint Csao a KKP KB politikai bizottságában lezajlott szavazás után határozott így. Nem tudni, hogy lemondását végül is elfogadták-e, két munkatársáét azonban igen. Csao úgy foglalt állást — mondották az amerikai tv-adók —, hogy a diákok néhány követelését teljesíteni kell. Ezzel ellentétes nézetet vallott a PB többsége. Az idézett kormányforrások szerint az államtanács — a kormány — pénteken rendeletileg betiltotta a tüntetéseket szerte Kínában, és az ország stabilitása, egysége ellen irányuló akcióknak minősítette a megmozdulásokat. A kormányrendelet éjféltől tiltott be mindenfajta tiltakozást. Helyi idő szerint a késő esti órákban az MTI pekjtnRo,mán rendőrök megverték és kifosztották az Európai Parlament egyik tagját, a belga Keresztényszocialista Párt (CVP) elnökét — jelentették pénteken a párt köreiből. A belga külügyminisztérium pénteken tiltakozott az eset miatt és még aznap konzultációra hazahívta bukaresti nagykövetét. A 46 éves Gérard Deprez csütörtökön két alkalommal iis megpróbált kapcsolatba lépni a Nicolae Ceausescu politikáját nyíltan ellenző Doina Cornea asz- szonnyal, azzal a céllal, hogy üzenetet adjon át Cornea Párizsban élő leányától és meghívja Comeát az Európa Tanácsnak a romániai kisebbségek helyzetével foglalkozó meghallgatására. Első alkalommal Dep- rezt „egy tucat polgári ruhás rendőr eltuszkolta” Cornea asszony kolozsvári lakása előd. Kevéssel később, amikor újból próbálkozott, Deprezt a rendőrök ütlegelni kezdték és minden pénzét elvették. A belga külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy Belgium súlyos aggodalmát fejezte ki az események miatt. A Romániába látogató belga állampolgárok biztonságának szavatolásán túl Brüsszel azt követelte, hogy Románia tartsa tiszteletben a helsinki záródokumentumban és az európai biztonsági és bizalomerősítő konferencián * született megállapodásokban foglaltakat, annál is inkább, mivel ezeket a dokumentumokat Románia aláírta. Gérard Deprez szombaton a brüsszeli repülőtéren sajtókonferenciáin számol be a történtekről. Az Emberi Jogok (párizsi székhelyű) Ligája pénteki közleményében arról tájékoztatott, hogy a román titkosrendőrség brutálisan bántalmazott több embert azok közül, akik aláírták Doina Comeának a „falu- rombolási” tervek elleni tiltakozásul a román államfőhöz írott nyílt levelét.