Somogyi Néplap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-10 / 59. szám

I Tisztelt Szerkesztőség! özv. Bajai Józsefné — Kaposvár, sávház, I. Iph. V. emelet 9. ajtó szám alatti lakos — február 24-i pana­szára válaszolva közlöm, hogy a díjbeszedő március első napjaiban fölkeresi fogyasztóinkat az esedékes 148 fo­rintos gázdijszámlával. A számla kézbesítése a fogyasz­tói törzs módosítása, valamint a kéthavi számlázás miatt húzódott el. A segítő szándékú bejelentést köszönettel vettük. Tisztelettel: Fábián György üzemi igazgató Közép-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! A balatonújlaki Vöröskereszt és a lakosság nevében kérem a segítségüket annak érdekében, bogy szüntessék meg a járdán való kerékpározást a községben, mert már gyalog nem lehet biztonságosan közlekedni. Megjött a jó idő, 'a gyerekek játszanak, kiszaladnak a járdára, és félő, hogy újabb baleset történik. Jó volna ezt megelőzni! Tisztelettel: Bállá Lászlóné Balatonújlak. Petőit u. 24. Kísérlethajó a Fekete-tengeren A szovjet környezetvé­delmi állami bizottság is közreműködik abban, hogy véget érjen a nyugatnémet Petersberg teherszállító ha­jó több hónapja tartó odisz- szeája — jelentette csütör­tökön a TASZSZ. A szovjet közreműködés azért vált szükségessé, mert a hajó több hónapja a szovjet par­tok közelében, a Fekete­tengeren cirkál. Előzőleg ugyanis a • török hatóságok megakadályozták áthaladá­sát a Boszporuszon, Romá­nia pedig megtiltotta a su- linai Duna-ágon való átha- józást. Az 1176 tonna építkezési törmelékkel megrakott Pe­tersberg tavaly májusban indult útnak Bécsből, meg nem nevezett úti célja felé. Végighajózott a Dunán — át Magyarországon, Ju­goszlávián és a román—bol­gár határon. Közben a környezetvédő pártok fel­hívták az érintett országok figyelmét, hogy a hajón ve­szélyes — esetleg radioaktív — szállítmány van. Ekkor határoztak úgy a török és a román hatóságok, hogy megakadályozzák a hajó to­vábbhaladását. Később szovjet szakemberek átvizs­gálták a hajó szállítmányát is. Megállapították: a rako­mány nem radioaktív, va­lóban építési törmelékről van szó, de nehézfémeket is tartalmaz. A szakértők sze­rint ezért a törmeléket épít­kezési célokra nem lehet felhasználni, ipari hulla­déktemetőben viszont elás­ható. A kételyeket azonban nem sikerült eloszlatni. Sokan fölteszik ugyanis a kér­dést: miért kellett normális építési hulladékot ilyen messzi útra indítani? Van­nak olyan vélemények, hogy a sitt egy lerombolt vegyi üzemből származik, de az a gyanú is fölmerült, hogy a hajón már nem is az eredeti rakomány van, mert azt időközben valahol kirakták... A hajó sorsa egyelőre bi­zonytalan. Miki egér 110 ezer dollárért Száztízezer dollárt fizetett egy kanadai gyűjtő Walt Disney egyik eredeti — Mi­ki egeret ábrázoló — raj­záért. Az árverést szervező Christie’s East cég képvise­lője szerint ez volt a har­madik legmagasabb összeg, amit ilyen jellegű alkotásért fizettek. A rajzocska értékét az adja. hogy a világon ösz- szesen hat olyan Miki-rajz létezik, ami Walt Disney kezétől származik. Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 59. szám 1989. március 10., péntek Dátékot javítottak a tűzoltók Az új kondicionálóteremben kihasználják a pihenés perceit (Tudósítónktól.) A Tűzvédelem című fo­lyóirat múlt évi 9. száma Somogy megyei jegyzetet közöl a tűzoltóság helyzeté­ről. A megyei általános ér­tékelésen kívül kitér a váro­sok helyzetére, így Marca­lira is. Itt a legnagyobb változás: a Kovács József utcai épület megváltozott. A szerállások száma bő­vült, a tetőszerkezetből pad­lásablakok sora emelkedik ki, s az egész épület meg­újult. — Az ezredfordulóig nem épül fűzoltólaktanya — mondja Németh József al­ezredes, tűzoltóparancsnok —; a városnak vannak más, sokkal fontosabb beruházá­sai. Ezért nekünk a megle­vő épületet felhasználva és az évi felújítási pénzekkel jól gazdálkodva kell a jö­vőben a tárgyi' feltételeket megteremteni. A mostani épület 1953- ban épült, s idővel egyre szűkebbnek bizonyult. A tűzoltólaktanya 1976-ban irodaszárnnyal bővült. 1987—88-ban sok száz óra társadalmi munkával el­készült az épület tetőteré­ben tíz kétágyas háló a ké­szenléti állomány részére és két vendégszoba a vidékről érkező kollégák elhelyezé­sére is. A tetőtérben kiala­kítottak egy kondicionáló­termet is. A megüresedett földszinten megépült egy nagyméretű tűzoltókocsi szerállása, valamint a mele­gítőkonyha és az étkezde. Van már tágas tanácskozó- termük is. Tavaly a marcali tűzoltó­ság dolgozói több mint 300 ezer forint értékű társadal­mi munkát végeztek. Be­fejezték a laktanya korsze­rűsítését. A városi tanáccsal kötött szerződés alapján gondozták a bizei városrész parkját és növényeit. A tűzoltóság szomszédságá­ban levő óvodában kar­bantartották az udvari já­tékokat, szépítették az épü­letet kívül-belül. Új termékek, hiánycikkek BASF-termékismertető a vadászházban A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetén, a mű­trágyaellátás mellett a má­sik fontos kérdés: milyen növényvédő szert használjon a termelő? A növény védő­szer-ellátás meglehetősen ellentmondásos ma Magyar- országon. Egyfelől — mivel főként nyugati import — devizatakarékossági okokból sokszor van hiány, ugyan­akkor a gyártók és a ter­mékek között akár válogat­hatnak is a gazdaságok. A konkurens cégek megpróbál­nak személyesen is hatni a felhasználókra, s különböző előadásokon népszerűsítik gyártmányaikat. Szerdán a nyugatnémet BASF cég magyarországi képviselője, dr. tffídár And­rás Űjvárfalván ismertette gyártmányaik előnyeit, s néhány újdonsággal is meglepte a szakembereket. A legnagyobb érdeklődést a Focus nevű új, egyszikű­gyomirtó szer keltette, amelynek számos előnye van. Valamennyi kétszikű kultúrában használható, gyors hatású és alacsony felhasználási dózisa követ­keztében gazdaságos. A BASF ígérete szerint e gyomirtó jövőre már kapha­tó lesz. Időszerű növényvédelmi munkákhoz is ajánlott sze­reket Kádár András. A bor­sóvetésekhez a Basagran ne­vűt. A táblázatok és a vetí­tett diák mindennél többet mondtak eredményességé­ről. A BASF mellett egy ma­gyar vállalat, a sellyei Nit­rokémia is kirukkolt új ter­mékkel a bemutatón. Olyan növényvédő szert sikerült előállítania, amely régóta hiánycikknek számít. Ez az Efuzin-Extra, amely egy­aránt véd az almavarasodáj és a lisztharmat ellen. Elő­nye, hogy az egész vegetá­ciós időszakban használha­tó, mivel a méhekre nem veszélyes, emellett olcsó (400 Ft kg) és könnyen kezelhe­tő. Várhatóan már az idén forgalomba kerül. Az előadások végén So- mogyvári László, az Agro- ker osztályvezetője arról beszélt, milyen lesz az ez évi növényvédőszer-ellátás. Sajnos, nem lesz zökkenő- mentes az idén sem. Első­sorban a kukoricatermelők számíthatnak kisebb-na- gyobb fennakadásra. 150 EZER FORINT A LAKOSSÁGTÓL Színház épül Berzencén Széles körű társadalmi összefogással színház épül Berzencén. A 20 millió fo­rint bruttó költséget 12-re tudta csökkenteni a helyi tanács azzal, hogy a gamesz építőbrigádja a kivitelező, s így nem számol általános forgalmi adót. A Makovecz Imre tervei alapján épülő, galériás kiképzésű színház nézőterén majd 240 néző foglalhat helyet. A száz. négyzetméter alapterületű színpadon kívül két öltöző, zuhanyozó és büfé kap he­lyet az épületben, továbbá szociális helyiségek. Kétmillió forintot a Mű­velődési Minisztériumtól, fél­milliót a helyi termelőszö­vetkezettől kapnak a ber- zenceiek. 9 és fél milliót sa­ját erőből ad a tanács a színházépítésre. Ebből két­százezer forint a település­fejlesztési hozzájárulás. Hogy mennyire fontos a berzenceieknek az, hogy színházuk legyen, bizonyítja a további 150 ezer íorintcs önkéntes lakossági hozzájá­rulás. Salekovics Pálné pél­dául ezer forintot ajánlott föl havi 3500 forint nyugdí­jából, Páva Ferenc moz­donyvezető 1500-at adott. Ezenkívül 600 óra társadal­mi munkát is vállaltak a fa­lu lakói az építkezésen. Üj kísérleti terápia cukorbetegeknek Az úgynevezett egyes tí­pusú cukorbetegség gyó­gyítási lehetőségére utaló új ismeretek birtokába ju­tottak lipcsei orvosok. Az áttörés — ha a kísérletek beigazolódnak — mentesíte­né a betegeket a napi két­szeri inzulinbefecskende­zéstől. Az egyes típusú - cukor- betegség elsősorban gyer­mek- és fiatalkorban je­lentkező rendellenesség. Lényege, hogy a hasnyálmi­rigy nem termel a szerve­zetbe jutó cukor lebontásá­hoz szükséges inzulint, így azt injekció formájában kell bejuttatni, a testbe. A lipcsei belgyógyászati klinika orvosokból és bio­kémikusokból álló kutató- csoportja, Dieter Lohmann professzor vezetésével most új eljárást dolgozott ki, s ennek során egy-egy injek­ciózás hatása átlagosan majdnem egy évig tart. Ezt követően a betegeket ismét alá kell vetni a világon ed­dig egyedülálló kísérleti terápiának. Április elején Rómában rendezik meg az egyes típu­sú cukorbetegség immun­terápiájával foglalkozó szak­értők első nemzetközi kong­resszusát. Ezen a lipcsei ku­tatók is részletesen beszá­molnak majd az új módszer­ről. 650 ezer forint a tahi gamesznak Telephelyet építenek Hatvan személy kapott le­hetőséget tavaly Tabon a tanács-vb városgazdálkodási, műszaki ellátó- és szolgál- tatószervezetének szervezé­sében arra, hogy közhasznú munkát végezhessen. A ga­mesz — figyelembe véve a munkára jelentkezők számát és a foglalkoztatás gazdasá­gosságát — most kilencvenre növeli a létszámot Ehhez azonban szükég van telep­helyre is. Ezt tanácsi keze­lésben levő régi épületekből alakítják ki. A tanács 300 ezer forintot fordít erre a célra, s 275 ezer forint értékű társadal­mi munka is segíti a telep kialakítását. A megyei ta­nács-vb 650 ezer forintot ad hozzá a megyei foglalkozta­tási alaDból Tarka sorok Borzasztó — Mit szól, szomszéd úr, hogy elgázolták a kéményseprőnket? — Borzasztó! Az em­ber már a háztetőn sem lehet biztonságban . . . Skót a patikában — Gyógyszerész úr, tud valami hatásos szert fejfájás ellen? — igen, kérem, egé­szen kitűnő kombinált porunk van. Gyomor­görcs ellen is hatásos, reumatikus fájdalmakat is enyhít... — Köszönöm, akkor most nem kérem. Meg­várom. amíg a többi is fáj. Melyik olcsóbb? — Gyógyszerész úr, unom az életemet. Ügy döntöttem, hogy mérget veszek be. — Arzént vagy sztri- chint parancsol? — Melvik olcsóbb? Tettenérés A főnök tetten éri a helyettesét, amint éppen csókolódzik a titkárnő­vel. — Magát nem ezért fi­zetjük, kisasszony! — Ezt ingyen csiná­lom, kérem ... Bevásárlás A feleség csomagokkal megrakodva jön haza. — Mire költöttéi me­gint ilyen sok pénzt? — tudakolja a férj. — Találtam egy olcsó üzletet. Távirat A feleség táviratot küld férjének az üdülő­be: „Ne felejtsd el, Lajos, hogy nős vagy!” Postafordultával érke­zik a válasz: „Táviratod két napot késett. Lajos.” Előrelátó menyasszony — Manci 1 A vőlegé­nyed dadog... — Hát aztán? Ha ösz- szeházasodunk már úgy­sem lesz mondanivaló­ja ... Somogyi Néplap As MSZMP Somogy Mogyoi Bizottságának lopja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerfcesztő-h.: dr. Korcsa Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár fi. 31. 7401. Telefon: 11-044. Teles: 13-340. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-444. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadá: Pordány H. Lásslá igasgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat Qsemiben Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelás vezető: Mike Ferenc igasgatá Terjeszti a Magyar Posta. Eláfizethetá bármely hirlapkézbe- sitá postahivatalnál, a hirtap- kézbesitáknél, a posta hirlap- üzleteiben ás a Hirlap-eláfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 21S-94142 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hánapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 430 forint, egy évre 1240 forint. ISSN 0133-0408

Next

/
Thumbnails
Contents