Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
8 Somogyi Néplap 1989. február 11., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Munkácsy képeinek sorsa Kátéd ralis Munkácsy festményeinek sötétedése, romlása régóta foglalkoztatja a műtörténészeket, a restaurátorokat. Malonyai Dezső művészeti író már 1898-ban katasztrofálisnak látta a Siralomház, a Tépéscsinálók és a Milton állapotát. A romlás okait az alapozóanyagra, a „bitüm”- re vezette vissza. Még az 1960-as években, korábbi helyszínén, a Kúria épületében szerzett be olyan rendszerű klímaszekrényeket a képtár, amelyekhez hasonlókat ma is használnak a Várban, s amelyek állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosítanak Munkácsy és Paál László képeinek. Csak nincs bizonyíték, hogy az ilyen hőfok és páratartalom felel meg legjobban a veszélyeztetett festményeknek. öt évvel ezelőtt, 1984 februárjában a Magyar Nemzeti Galériában klímaszekrényben őrzött Munkácsy- képek egvikén-másikán opá- los felületi bevonat jelent meg. A múzeumi szakemberek akkor, immár sokadszor- ra, újból foglalkozni kezdtek e képekkel. A Nemzeti Galériában a restaurátor osztály vezetőjének, Velledits Lajosnak irányításával kezdődtek meg az újabb kutatások, s ezek meglepő eredményeket hoztak. — Első lépésként a kiállított képek állapotát dokumentáltuk és a romlás mértékének alapján csoportosítottuk őket — idézi föl Velledits Lajos az eseményeket. — Munkácsy életművén belül kirajzolódott egy 1869- től 1978-ig tartó korszak, amikor a nagyobb kompozíciók, köztük az Éjjeli csa« vargák, a Tépéscsinálók, a Zálogház festéséhez előszeretettel használt vastag sötétbarna alapozást. Ebből a periódusból 34 festmény szerepelt a Galéria kiállításán; közülük választottuk ki a legrosszabb állapotban lévőket. Akkori vizsgálataink során elsősorban a röntgen- felvételek hoztak használható eredményeket és segítségükkel olyan korábbi kompozíciókat vagy módosításokat ismerhettünk meg, amelyeket Munikácsy később alapozó masszával fedett le azért, hogy új festői ötleteit megvalósíthassa. Az ismételt alapozások vezettek néhány kép gyors romlásához. Például az 1872—73-ra datált Búcsúzkodás, amely alatt egy egészen más kompozíció rejtőzik ... — Bizonyos kérdésekre viszont nem volt elegendő ez a válasz — folytatja a restaurátor osztály vezetője. — Még akkor sem, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy Munkácsy barna alapozó masszája aszfalt vagy bitumen. Ezzel még nem jutunk közelebb a képen Csanády János ÜZENET Motorzümmögés — távoli üzenet. Hullámokat rezget. A sűrű fény pigmentszemcsékkel fedi arcomat. Mlint rég. Újra felém zúdul a messzeség. A cséplés riadója vagy ebédszünetek békés méhzümmögése közelít szívemhez? — amely fekete barázdáival annyiszor meggyötört? Hát Olyan távoli, az évek erdejében elvesző az ifjúság?! Mert ő van átt rokon zajaival. S az eltűnő idő. levő anyaghoz, mivel a múlt század második felének íes- tőkönyvei bonyolult eljárásokat írnak le arra, hogy a természetben talált — a lelőhelyek szerint is erősen változó — aszfaltot hogyan lehet festésre alkalmassá tenni. Adalékanyagok egész sorával próbálták „megbízhatóvá” alakítani az aszfaltot. A múlt század ötvenes éveitől, amikor a kőszén- kátrányt anilinfestékek előállítására kezdték használni, rögtön ráébredtek, hogy a desztiláció során visszamaradt anyag kitűnően alkalmas egyfajta fekete lakk készítésére. Ez a keménykátrány vagy mesterséges aszfalt néven forgalomba került anyag olcsósága miatt feltétlenül csábította a festékkereskedőket, hogy a természetes aszfaltból * nyert festéket hamisítsák vele. Ebben a helyzetben Velledits Lajos úgy vélte, tovább kell lépnie, mégpedig analitikai vizsgálatokkal. Kiválasztották az 1876-ban festett Műteremben című képet, amelyen — régi fotókkal' összevetve — több részlet eltűnt. Az egykor sima felületű háttéren ma szinte krokodilbőrszerűen összehúzódott a festékmasz- sza. Eltűnt a falon függő méMvért, alig sejthetők a kandallópárkányon levő edények, az egykor jól látható kellékek. A féléves analitikai vizsgálatok elvégzésére megnyerték a Magyar Ásványolaj- és Földgázkutató Intézet munkatársait dr. Witt- mann Zsuzsa vezetésével. Jelentős feladatokat láttak el a Központi Múzeumi Igazgatóság vegyészei, valamint az MTA Izotópintézetének radiológusa, Lécz Ottó. Az eredmények a Műterem című kép esetében meglepőek voltak. Az alapozóanyag fő tömegében nem aszfaltot, hanem méhviaszt tartalmazott. Egy vizsgálat — nem vizsgálat. Ezért elhamarkodott lenne az eddigi eredményekből messzemenő következtetéseket levonni. Az már nyilvánvaló, hogy nem helyes minden Munkácsy-kép esetében az aszfalt-, illetve bitumenalapozást emlegetni- Feltétlenül szükség van további vizsgálatokra, elsősorban a veszélyeztetett képeknél. A Műteremben című alkotás egyébként is rendhagyó példa. Ezt ugyanis vászonra festette a mester, holott többnyire fatáblát használt. Az egyes festmények anyagainak ismerete nélkül a konzerválási kísérletek vagy a klímaviszonyok „beállítása” csak elhibázott lépés lehet, vagy tüneti kezelésnek fogható fel1. — Feltétlenül ismernünk kell a képek bonyolult rendszerének összetételét, és tanulmányoznunk kell az egyes komponensek öregedési folyamatát — folytatta a tájékoztatást a restaurátor —, mert csak így tudunk magyarázatot adni a sötétedési és z-sugorodási folyamatok okaira. Választ keli keresnünk arra a kérdésre, hogy az egyes képeken hol helyezkednek el azok a pigmentek, amelyeket egy- egy forma megjelenítéséhez használt a művész, és ma már nem láthatók. A Munkácsy-képek restaurátori szempontból egzaktnak mondható megismerése érdekében még csak az első lépést tették meg. Pontosan ismerni kell az anyagokat, mert különben az a Az elitéit című Munkácsy- kép furcsa helyzet áll elő, hogy valamit meg akarunk őrizni —, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. Persze más nézőpontból vizsgálva a festményeket, már rengeteget tudunk festői értékeiről, a művész szándékáról, a tartalmi és formai kérdésekről, de nem szabad elfelejtenünk: a drámai erővel komponált jeleneitek is anyagokból állnak, s ebben az esetben erősen romló anyagokból. Mit tehetünk? — kérdezheti bárki. Munkácsy a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere. Abban a bizonyos 1869-től 1878-ig tartó időszakban festette a magyar művészettörténet számára talán legfontosabb műveit. A Siralomház, a Tépéscsinálók, a Rözsehordó nő, a Köpülö asszony, az Éjjeli csavargók, Az elítélt. a Poros út változatai — amelyeket a hazai műtörténetírás a romantikus realizmus sajátosan magyar megnyilvánulásainak tart — remekművek. Ezek megismerése. megőrzése nemzeti ügy. Velledits kutatási eredményei várják további sorsukat. Hároméves kutatási program szerint a 34 képből évente 5—6 festményt kellene analitikai vizsgálatokkal földeríteni, s az eredmény birtokában a romlási folyamatokat modellezni és megfelelő konzerválási módot találni. Némi reményt nyújt, hogy a Nemzeti Galéria árajánlatot és kutatási programot kért az analitikai vizsgálatokat végző intézetektől. Kádár Márta Néhány éve történt, hogy egy Kanadában élő, a művészettörténetet általános iskolában tanító fiatalemberrel beszélhettem, összehasonlítva a kinti és az itteni oktatási rendszert. Valahányszor eszembe jut, mindig beugrik az a kép is, amit ő festett elém; a régészeti alapismereteket úgy sajátíttatja el a diákokkal, hogy az osztályt kivezényli .az iskola szemétdombjára; mindenki kedvére turkálhat, majd közösen megbeszélik egy-egy talált tárgy lehetséges múltját. így rögzül az ifjakban, hogy minden — akár haszontalanná vált — dolognak van jelentése, története és viszonya környezetéhez. Képzeljük el, hogy —választott témánkhoz illően — nem magasztos képekben láttatjuk a hazai oktatásügy közelmúltját! S elképzelünk egy roncshalmazt, meredő vasakat és rozsdás idomokat, hozzájuk pedig az értéktelenné fogyatkozott tárgyak közös múltját. Azt a történetet, amelynek egyetlen szelete sem választható el e század Magyarországának históriájától. Klebels- berg Kunótól legalább any- nvira nem, mint Köpeczi Bélától. S ha már ezt a két nagy nevet említettük, bigy- gyesszünk ide egy apró megszólítást is: míg az előbbinek kúlturális országlása alatt tanyai iskolák százai épültek, addig utóbbinak idején többszörös milliomossá léptek elő az elhagyott „klébik” új birtokosai, a dinnyetermesztők. Nem lenne persze szerencsés, ha régészeti kutatásaink során össze nem hasonlítható korokat állítanánk egymás mellé. Ezért javaslom, vessünk néhány pillantást az oktatásügy legutóbbi, viharos esztendejére, hallgassunk bele eme viharokat követő országos csöndbe! Sem szemünk, sem fülünk nem lesz kevésbé boldogtalanabb. A pedagógusok elégedetlenségeinek gyökereit most kár bolygatni; kellemetlen lenne minden érdekeltnek, mint fogorvosi székben izza- dónak a gyökérkezelés. Maradjanak hát a fájdalmas tények: az iskolaügyet tekintve, amiben csak lehet, utolsók vagyunk Európa nemzetei között; a bajok orvoslására a kormány évtizedekig nem tett semmit, ellenben születtek alternatív és ellenszakszervezetek; a krétás kezűek petíciót írtak és tüntetést szerveztek; míg néhány iskolaudvaron gyerekeket vertek agyon a pénztelenségtől — és a bürokratikus butaságtól — összedőlő kapufák, addig a sztrájkoló egyetemistákat rosszalló reflektorszemek pásztázták; végül pedig mire föltuszkolták az oktatásügynek kijáró költMásodszor is magyar rendező A Stuttgart melletti Sin- delfingen Pinceszínház másodszor hívta meg rendezésre Bodolay Gézát, a szegedi színház rendezőjét. Pár napja mutatták be Peter Hacks művét, p Pludersweilerni búcsú (Goethe nyomán) című vásári komédiát. A díszleteket és jelmezeket Mira János tervezte. Képünkön két szereplő: Dirk Vogeley és Peter Zeiller. (MTl-fotó — llovszky Béla felvétele) ségvetést, az áremelés le- bunkózta az egész társadalmat. Persze, az iskola fölemlegetése nélkül is van gond elég. Harmincesztendősen hulló apák, detoxikálóba masírozó századok, előbb le- hontalanozott, majd leromá- nozott magyarok ezredei, a népfelséget infantilizált népként átélők százezrei, két és fél millió szegény. Miért hát, hogy e sorok írója az iskolaügy rendezésében keresi a megváltást, s valahol a kormányzatban a megváltót? Mert semmire se megyünk, ha nem ismerjük föl a nemzet igazi érdekeit! Minden társadalomban születnek. felnőnek és hasznot hajtanak bizonyos prioritások, azaz elsődlegességek. Az emberi történelem azon korszakában, amikor a szellemi tevékenység kibontakoztatásával a kétkezi munka értékének többszörösét lehet előállítani, logikus lenne a tudásba fektetni egv-egy nemzet tőkéjét, nem pedig az agyonnyomorított szellemi tőkétől várni a már fokoz- hatatlan türelemmel termelt javakat. Ugyanebben a korszakban általános cél kellene legyen: gondoskodni az elesettekről és az öregekről. Mindezeket számba véve — legyen bármilyen zűrzavar a gazdaságban — a következő prioritások nélkül csakis a szakadékba menetelhet az ország: oktatás, tudomány. egészségügyi, szociális biztonság. Kevés itt a hely arról beszélni, miért most és ígv vetődnek föl ezek a gondok. Egy rövidke vázlat, enge- deimükkel: a Rákosi-éra totális társadalmában mindent az ideológiához igazítottunk, majd a posztsztálinista rendszerben az Abszolút Irányító szerepéért váltakozó kimenetelű harcot folytatott az új köntöst öltő ideológia és a gazdaság. Az utóbbi — fenntartva az egvközpontúságot — ma a költségvetési aktívum szellemképében bűvöli az egész országot. Látható, e három szakaszban nem férhetett a hatalom közelébe egyik kívánatos prioritás sem. Az más kérdés, hogy a hatalom néha megkívánta valamelyiket, így cseperedik ma közöttünk a légyottok néhány szülötte: mintaiskola, elit kórház, arany váll-lapos nyugdíj. De nem erről kezdtem mondandóm, hanem a viharos évről, amelyet ma süket csönd követ. Nem kell jósdát húzni magunk köré annak kimondására, hogy az oktatás ügyének szentségét csupán szép szavakkal tudja majd óvni a kormányzat.. Igv az iskola nem lesz a tudás megbecsült szentélye, amelyben a fénylő ész oltára a katedra. Ellenben lesz — Nagy László szavaival élve — káromkodásból épülő katedrális, amelyben a szorongás és a megalázott- ság, a tudatos vagy ösztönös lassító sztrájk, valamint a politikailag szükségszerűen képzett, ám egyelőre elfojtott indulat a szervező erő. Gondoljátok meg, proletárok! Dlusztus Imre Makay Ida MIELŐTT Mielőtt végképp besötétül, ragyogj föl még az atlkonyág sötéten lángoló keresztjén. Se irgalom, se megbocsátás: ragyogj a vizek közönyével. Ne értselek, csak lássalak. Mielőtt végképp (besötétül. Mielőtt minden nap kiég.
