Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

1989. február 1., szerda

Somogyi Néplap

3

Vita vagy vagdalkozás?

Fejlesztés az elmaradott területeken

A VII. ötéves tervidőszakra szóló, illetve a hosz- szú távú területfejlesztési elképzelésekről tájékozódott, s mondott véleményt keddi ülésén a Hazafias Népfront Országos Elnökségének településpolitikai bizottsága. A HNF OT székházában megrendezett ülésen — melyen különösen nagy hangsúlyt kapott a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztése — Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke elmondta: a

kedvezőtlen adottságú területeken, illetve a foglalkoztatási gondokkal küszködő térségekben a komplex fejlesztésre törekednek.

A helyi adottságokra, a rendelkezésre álló nyers- és alapanyagok feldolgozására építő termelés, forgalmazás megteremtésén kívül a megfelelő infrastruktúra kialakításáról sem szabad elfeledkezni. Kellő gondot szükséges fordítani a kultúrára az oktatásra, a szociális ellátásra.

A gazdaságilag elmaradott térségekben a VII. ötéves terv fejlesztési programjában előirányzott 20 milliárd forintból 1988 végéig mintegy 11 milliárdot használtak fel. Szabolcs-Szat- már megyében 3,8, Zala megyében 2,6, Borsod-Aba- új-Zemplén megyében 1,6, Somogybán 1,2 milliárd forintot, Baranya, Békés és Vas megyében egymilliárd forintnál kisebb összeget. A beruházások 70 százaléka a termelést érintette, 30 százaléka az infrastruktúra fejlesztésére irányult.

A jövőben adókedvezményekkel is támogatják a nyereséges vállalkozásokat. Az idén vezetik be a gazdaságilag elmaradott területeken a beruházásokat és az új vállalkozások alapítását ösztönző nyereségadó-kedvezményt.

Az ülésen szó volt még az előkészítés alatt álló integ- gált falufejlesztési és felújítási programról is. A koncepcióról a népfront széles körű vitát szervez.

A bizottság az ülés végén állást foglalt amellett, hogy a területfejlesztés témaköre — fontosságára, meghatározó jellegére tekintetts! — mielőbb kerüljön a parlament elé. A bizottság támogatja a községek szövetségének létrehozását. A vita alapján is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az infrastruktúra fejlesztésének, különös tekintettel a közlekedésre, a közművekre, valamint az oktatásra. A bizottság fontosnak ítéli, hogy egységesebbé, hatékonyabbá váljék a terület- és településirányítás.

A viták hónapjait éljük, ami önmagában is örvendetes, hiszen a viták felszínre hozzák a különböző nézeteket, és okkal remélhetjük, hogy a nézetek megismeréséből és ütköztetéséből végül is sikerül valamilyen megegyezésre jutni. Miután elszoktunk a nyilvános polémiától, az éles megfogalmazás meghökkent. Így is lehet, így is szabad? Nemegyszer sértegetéssel, szeme lyeskedéssel? Miért ne? Csak éppen azon érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen csatározásoknak mi a hasznuk.

A közéletben megjelenő valamennyi új szerveződés, érdekképviseleti vagy politikai szervezet, mozgalom célként fogalmazza meg, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozást szolgálja.

Egyik sem kíván anarchiát, netán gazdasági-társadalmi katasztrófát. Józan ésszel aligha tételezhetjük föl, hogy bárkinek is érdeke lenne a „minél” rosszabb, annál jobb” állapotba süllyedés. Az is nyilvánvaló: a széthúzás, a különböző törekvések kategorikus elvetése semmire sem kínál megoldást. Ismerjük meg egymást, és keressük a kapcsolódási pontokat! Nem könnyű feladat. Részben a kölcsönös bizalmatlanság miatt.

A bizalmatlanság forrása, hogy néhány alternatív szervezet, egyelőre kimunkált program nélkül, rendre az MSZMP szerepét kérdőjelezi meg, és nem egészen világos, hogy mit értenek a hatalom megosztásán, milyen felelősséget vállalnak példának okáért a gazdaság átalakításából. Megnyilvánulásaik központi kérdése: a többpártrendszer, jogállamiság, a parlament szerepe, más szóval a politikai intézmény- rendszer gyökeres átalakítása. S persze a múlt bírálta. Miközben a párt ugyancsak meghirdette az intézmény- rendszer reformját, ennek jogi szavatolását immár több új törvény megalkotása és továbbiak előkészítése jelzi, formálódik az új alkotmány, az országgyűlés téli ülésszakán az igazságügy-miniszter a párttörvény-tervezetének augusztusig történő kidolgozását ígérte. (Az MSZMP és az MDF képviselői között január 20-án rendezett kerek- asztal-beszélgetésen éppen az MDF részéről hangzott el, hogy az átalakítás már-már kapkodó, másszóval korántsem vádolható most a „hatalom" lassúsággal.)

Azt a fölismerést, amely szerint a gazdasági reform kiteljesedését gátolta az intézményrendszer megcsontosodása, illetve a kívánatosnál kisebb módosítása, gyakorlati lépések követték. A párt a múlt mélyreható, hiteles elemzését határozta el, mert el akar határolódni mindattól, ami hibásnak bizonyult. Maga a pártmozgalom is változóban van, ennek is ismertek a tényei. Azaz: számos kapcsolódási pont kínálkozik a politika színterén. A versenyhelyzet nyilvánvaló. De lehet-e csak a politikai pluralizmus érvényesüléséért, a társadalmi demokráciáért versengeni? Mozdul-e, váltoZik-e csak ettől a gazdaság?

Javulnak-e általa az élet- körülmények? A múlt bármilyen alapos elemzése sem mentesít a múlt gazdasági következményeitől. Hosszan vitázhatunk a terhek megoszlásáról. Bizonyos, hogy a lakosság és az érdekképviseleti szervezetek az életszínvonal romlását tapasztalják, a terhek megosztásának mai gyakorlatát igazságtalannak érezvén. A gazdálkodó vállalatok jelentős része ugyancsak a terhek növekedését panaszolja, a költségvetés viszont mind szűkebb erőforrásokat birtokol. Az ellentmondás, a feszültség aligha tagadható. De van-e mód a feloldására? A kormányzat kinyilvánította következetességét. Bármilyen jogosak is a követelések, engedékenységre, meghátrálásra nincs lehetősége. „A kormánynak nincs hová hátrálnia” — mondta a miniszter- elnök. Csak a termeléstől, a hatékonyságtól" remélhetünk pótlólagos forrásokat.

Vitáinkban erről mintha kevesebb szó esne. Félő, hogy az eszmecserék illúziót táplálnak, a gazdasági bajok orvoslására arra alkalmatlan terápiát hirdetve. A jogos követelések puszta ismételgetése — a gazdasági realitások figyelmen kívül hagyásával — patthelyzetet teremt. Végül is hitelüket vesztik a követelések képviselői, és gyakorlati támogatás nélkül marad a gazdasági kibontakozás is. Marad a parttalan vita, vagdalko- zással tarkítva. Ez persze lehet roppant izgalmas, de jutunk-e előbbre általa?

M. D.

barátságosabb, mint azelőtt a Kinizsi iskolában. Egyelőre ott tartunk, hogy két tanácstagnál voltak hárman, hozzám egy illető jött el. Nyílt levelet akarok írni a lakótársaknak. Nem azért vagyunk ott, hogy eltöltsük az esténket, hanem azért, hogy találkozzunk velük, s átvállaljuk a megoldásra váró feladatokat... Ök talán nem is érnek rá utánajárni, mi m^g úgyis megyünk a tanácsra, ezért választottak meg bennünket. Ügy érzem, van még mit tennünk. Az embereknek is egy kicsit nyitottabbaknak kellene lenniük irántunk. Azt mondtam a tanácstagi beszámolón is, hogy bárki állítson meg, mondja el a gondját, baját. Nem garantálok sikert, de eljárok az érdekében.

Ráterelődött a szó arra is, hogy többet el lehetne végezni főállásban, azonban otthon is el kell látni a családját. A férje az autójavító kisvállalatnál dolgozik, Brigitta, a lánya pedig most elsős az élelmiszeripari szakközépiskolában.

— A család és a munka mellett azért mindenhova elmegyek, ahová meghívnak. Én ugyanis megtisztelőnek tartom, hogy tanácstag lehetek. Szívvel-lélekkel végzem a munkám ... Enél/kül üres lenne az életem.

Bajos Géza

Üj korparaktár kés'zült el a Gabonaforgalmi cs Malomipari Vállalat kaposvári nagymalmában. Az épület és ennek gépészeti berendezése 6,5 millió forintba került. Őrléskor naponta 5 vagonnyi korpa keletkezik, ezt a helyszínen csomagolják és tárolják. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok állati takarmánynak vásárolják a malomtól.

Hangulatjelentés Barcsról

HÁROMSZÁZNYOLCVANEGY BESZÉLGETÉS

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem szociológiai tanszékének néhány munkatársa és hallgatója életmóddal kapcsolatos kutatásokat végzett Barcson és környékén. Az ott élőkkel e célból igen sok interjút készítettek.

A tapasztalatokról a vizsgálatot végzők egyikét, Kovács Andrást kérdeztük.

— Miért éppen a Dráva- parti várost választották kutatásuk színhelyéül?

— Dr. Németh Jenő, a városi pártbizottság első titkára kért bennünket erre. Nekik egy végrehajtó bizottsági ülésre kellett az anyag, hát- térnförmációul. Az iparban foglalkoztatottak havi átlagbérének alakulása Barcson és vonzáskörzetében országos összehasonlításban is kedvezőtlen. A vidéki átlagbér 1986-ban 6213 forint volt. Somogybán ez mindössze 5467 forint, Barcson még ennek is csak a 84 százaléka. A városkörnyék sem lépte túl a megyei átlagbér 85 százalékát.

— Kik végezték a munkát és mit állapítottak még meg?

—• Rajtunk kívül a társadalmi kérdezőbiztosok Barcson 190, a községekben 191 emberrel beszélgettek. A megkérdezettek 25 százaléka szellemi foglalkozású volt, 41 százaléka az iparban, a többi a mezőgazdaságban végez fizikai munkát. A falvak lakói erősen kötődnek lakóhelyükhöz. Több mint nyolcvan százalékuk nem költözne el még akkor sem, ha máshol magasabb fizetést ígérnének. A családoknak több mint a fele három- vágy négytagú. A lakosság tizede cigány származású. Közülük falun a legtöbben Babócsán élnek. Itt a lakosság negyede cigány. Társadalmi beilleszkedésük sok konfliktussal jár. A megkérdezették nyolcvan százar léka szerint a cigányok indokolatlanul sok támogatást élveznek. Érdekes módon a segédmunkások egy része mutatott csak érzékenységet a cigányok sorsa iránt. A gazdasági okokra hivatkozó elbocsátásokat gyakran színezi cigányellenes előítélet. Talán ez az egyik oka, hogy emelkedik a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma. A cigányságnak nyújtott támogatások éles kritikája összefügg azzal, hogy a területen sok embernek megélhetési gondjai vannak.

— Mik ezek?

— Nem éri el a fejenkénti háromezer forintot a nyugdíjas családfőjű családok havi jövedelme. Az öregek legtöbbje elsősorban a családjától vár támaszt. Az infrastruktúra hiánya miatt főleg Pécsre és Kaposvárra utaznak a helybeliek. A ka- posvár—barcsi vasút megszüntetése érzékenyebben érintette az itt lakókat, mint a bares—nagyatádié.

— Hogyan lehet javítani a kialakult helyzeten?

— Az újítókészség fokozásával, a melléküzemági tevékenységek kialakításával, a háztáji gazdaságoknak nyújtott hatékonyabb támogatással.

B. A.

zek valamit, megköszönik, mint a járdaépítést, a kijavított világítást a Kinizsilakótelepen, az útjavítást... Ez a köszönet szerintem egyfajta elismerés.

Sokat beszélgettünk arról is, hogy milyen témákhoz szólt hozzá a megyei tanács ülésén. Kiderült: egykét ülés kivételével mindig elmondta a saját vagy a számvizsgáló bizottság véleményét. Amikor megkérdeztem, hogy minek volt a legnagyobb sikere, azonnal a Volán helyzetével és a tömegközlekedéssel foglalkozó tanácskozást említette.

— Sok probléma volt, nem megfelelő időben és sűrűséggel indultak a buszok. Kérésemre változtattak a 12-es, a 10-es járat menetrendjén, beindult a 11/A járat, sűrítették az induló kocsikat reggel és a munkaidő végén. A Volán minden további nélkül segített. Most is vannak persze gondok, amikor menetrendegyeztetésre ülnek össze; mindig vannak hibák, általában azonban meg vagyok elégedve.

— Szokott-e fogadóórát tartani ?

— Üjabban minden második hónap keddjén van fogadóesténk a Szondi utcai párthelyiségben nekünk, a Kinizsi-lákótelep öt tanácstagjának. Ott sokkal

Nem tesz lakatot a szájára

KÖSZÖNET A TANÁCSTAGNAK

Nem sértődik meg, ha azt mondják rá, hogy jól fel van vágva a nyelve. Olyan típusú nő, aki mindig szerette, ha közéleti megbízatást kapott. Ma már nagyon sokan ismerik Somogyi Zoltánnét, az áfész gázcseretelepének vezetőjét Kaposváron, mint városi és megyei tanácstagot. Gyűlésekre, megbeszélésekre, fogadóórákra jár, felszólal, panaszt hallgat meg, intézkedik.

— 1985 óta vagyok városi tanácstag a 20. körzetben. A Kinizsi-lakótelep 14—48. tartozik hozzám. Először választottak meg, aztán a városi tanács engem is delegált a megyei tanácsba. Megvallom, nagyon meglepett; nem tudom, mivel érdemeltem ki. Tulajdonképpen azzal indokolták, hogy egy-két helyen tevékenykedtem: a KISZ-ben, a körzeti népfrontbizottságban, a Kinizsi iskola szülői munkaközösségének elnökeként. Valóban igaz, hogy mindig részt vettem valamilyen társadalmi munkában.

Nem egyszer hallottam véleményt nyilvánítani a városi tanács ülésén, és tudom, hogy ugyanilyen aktív a megyei tanácsban is.

— Nem feltűnési viszke- tegség ez nálam: mindig olyanért szoktam szólni, ami sérti a közösséget, az én elképzelésemet. A saját dolgaimról viszont nem szeretek beszélni. Egy tanácstagot meg is kérnek: járjon utána ennek vagy annak. Nekem van véleményem és ilyenkor elmondom. Aztán van, akiket képviseljek, ugyanis „zűrös” ez a környék.

— S a megyei tanácsban?

— Ott is vannak úgynevezett kötelező felszólalásaim a számvizsgáló bizottság tagjaként. Sok pénzügyi dolog forog kockán. Egy-egy ülés előtt éppen ezért ösz- szegyűjtjük a véleményeket, s ezt el kell mondani. Olykor vannak aggályaim, kételyeim; ilyenkor kérdezek, hiszen az ember mindenhez nem ért... Én nem szégyellem ezt. Így aztán sokszor többet mondok, esetleg kritikusan. Ez egyébként megítélés dolga. Soha nem sértő szándékkal, hanem a jobbat keresés vezérel. S mindig utánajárok annak, almit mondok, meggyőződöm róla, hogy helytálló, jogos-e, és csak akkor teszem szóvá. Ha például a városi vagy a megyei tanácsot kell megvédenem, mert jogtalanok az elhangzó kritikák, azt is megteszem.

— Van-e sikerélménye mint tanácstagnak?

Somogyi Zoltánná egy pillanatig sem gondolkodott, s már válaszolt is a kérdésre. ‘

— Ö, hát persze, nagyon sok. Amikor először elkezdtem, sok tennivalóm volt, s féltem, hogy kevés dolgot tudok elintézni. Azóta sok emberrel magismerkedtem, eljönnek a lakásomra, megkérdeznek. Amikor elinté-