Somogyi Néplap, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-18 / 42. szám

Somogyi Néplap 1989. február 18., szombat Kaput nyitni Európára Németh Miklós megnyitotta a nemzetközi bankárképző központot (Folytatás az 1. oldalról.) olyan szocialista gyakorlat forrásává vált, amelyet ha tovább folytatunk, akkor a modern ipari világ ellen­pontja leszünk. A felzárkó­zás szándékával nekünk is követnünk kell a modern ipari világ fejlődési irányát; növelni kell a szolgáltatások súlyát, alkalmazottainak számát, és ösztönözni kell az értéktermelési folyamatok eltolódását a fizikai munká­tól a szellemi munka felé. A bankszakma helyének és presztízsének felértékelő­dése ebből a történelmi lá­tószögből is elkerülhetetlen szükségesség. A modernizá­ció pénzügyi intézményi fel­tételeinek megteremtésében az elmúlt néhány évben há­rom kiemelkedően fontos lé­pést tettünk. A 80-as évek elején, mintegy négy évti­zedes szünet után ismét le-. hetővé vált értékpapírok ki- ■ bocsátása és forgalmazása. Ennek — a tőkeáramlás fel- gyorsításán kívül — kiemel­kedő szerepe volt abban, hogy ráirányította a figyel­met a megtakarításoknak a pénzügyi egyensúly alkítá- sában játszott fontos szere­pére. A pénzügyi intézményi rendszer modernizálásának következő állomása a két­szintű bankrendszer létre­hozása volt. Megkezdődhe­tett a mai kor követelmé­nyeinek megfelelő monetá­ris politika és eszköztár ki­építése. Megteremtődött a lehetőség az üzleti banki te­vékenységnek az államigaz­gatásról való leválasztásá­ra. A vállalatok a korábbi egyoldalú államigazgatási függés helyett egyenrangú üzleti kapcsolatba léphetnek a pénzintézetekkel. A pénz- és tőkepiac fejlő­dése szempontjából korsza­kos jelentőségű az idén ha­tályba lépett társasági tör­vény. Ennek alapján olyan szervezeti, tulajdoni formák alakulnak ki, amelyek nél­külözhetetlenek egy fejlett tőkepiac működéséhez. Le­hetővé teszik a pénzügyi megtakarítások közvetlen bevonását a gazdálkodásba. Mindez az eddiginél sok­kal nyíltabb, demokratiku­sabb, és ezáltal eredménye­sebb társadalmi ellenőrzést tesz lehetővé a tőkék befek­tetése és áramoltatása fe­lett. A pénzügyi intézmény- rendszer megújulásával, a tőkepiac internacionatizálá- sával, majd a valuta-kon­vertibilitás fokozatos kialakí­tásával szervesen összekap­csolódnak a bel- és külföldi folyamatok, s ezen keresztül a gazdasági élet szereplői nap mint nap szembesülnek a nemzetközi pénzvilág ér­tékítéletével. Mivel a múlt­ban ezeket a jelzéseket ,a gazdaság szereplői gyakran megszűrve és késleltetetten észlelhették, nem alakultak ki sem makro-, sem mikro- szinten a gazdaság világpia­ci alkalmazkodásának elég­séges feltételei. A nemzetközi pénzvilág­ról szólva a miniszterelnök kitért arra: számunkra ki­emelkedő jelentősége van a nemzetközi pénzügyi szerve­zetékkel, a Nemzetközi Va­lutaalappal és a Világbank­kal fenntartott kapcsolata­inknak. Ezek olyan időszak­ban épültek ki, amikor nem­zetközi fizetési helyzetünk, több, egyrészt tőlünk füg­getlen tényező hatására kri­tikussá vált. S ennek a kri­tikus helyzetnek az áthida­lásában akkor semmi más­sal nem pótolható segítséget jelentett, hogy csatlakozhat­tunk ezekhez az intézmé­nyekhez és élvezhettük tá­mogatásukat. Kapcsolatunk azóta is intenzív és korrekt. Remélem, ezt a minősítést ők is osztják. Nem tagadjuk: számítunk arra, hogy a gaz­daság modernizálásához, a piacgazdaság feltételeinek megteremtéséhez saját erő- fesztréseink mellett támasz­kodhatunk a nemzetközi környezet, s különösen a Valutaalap és a Világbank támogatására. Tudatában va­gyunk: egy ilyen együttmű­ködés csak a könyörtelen realitások kölcsönös figye­lembevételével folytatható. E realitásokba éppúgy beletar­tozik a gazdasági szerkezet átalakítására, a külső és belső pénzügyi egyensúly megteremtésére vonatkozó követelmény, mint a ma­gyar gazdaság működési mechanizmusát befolyásoló objéktív adottságok, s a tár­sadalmi, politikai viszonyok­ból adódó korlátók. Bármelyik ,oldalt vagy té­nyezőt hagyjuk figyelmen kívül, kudarcra ítéljük leg­jobb törekvéseinket. Nem te­hetünk úgy, mintha nem tudnánk: gazdaságunk még nem igazi piacgazdaság. Rá­adásul birkózik azzal a nem könnyű feladattal, hogy bel­ső piacán összekapcsolja a gyökeresen más értékrendet hordozó nyugati és keleti piacokat. Egy ilyen közegben természetesnek kell tekinte­ni, hogy egy „szabályos” pi­acgazdaságban jól kiszámít­ható hatással járó eszközök — például kamatlábemelés, valutaleértékelés, adókulcs- módosítás — nálunk alkal­mazva nem ugyanazokat a reagálásokat és következmé­nyeket váltják ki. Ha erre nem vagyunk tekintettel, ke­serű csalódások érhetnek bennünket. A működési sajátosságok figyelembevételénél csak egy fontosabb: hogy jobbító törekvéseink magáit a mű­ködést nehogy lehetetlenné tegyék. Ez a veszély akkor áll fenn, ha a gazdasági ra­cionalitás szempontjai el­fedik előlünk az óhatatlanul keletkező társadalmi fe­szültségek kritikus értékét. Ezután kifejtette: tud­nunk kell, hogy a pénzügyi intézményrendszer piac- gazdaságokból jól ismert eszköz- és szervezeti rend­szerének kiépítése önma­gában nem garantálja a gazdaság hatékony műkö­dését. A bankszakma presz­tízsének növeléséhez vég­legesen meg kell haladni néhány, az ötvenes években kialakult, és azóta klisévé merevedett ideológiai tabut is. Air.ról van szó, hogy a vállalkozás ne tartozzon többé az erkölcsileg gyanús kategóriába, ellenkezőleg: a vállalkozás számítson erénynek. Rögtön hozzá­tenném, hogy nem a mai, kissé még zsibvásárra ha­sonlító formájában, hanem a holnap piaci kényszere ál­tal szabályozott alakjában. Fontos, hogy a gazdálko­dás, a vállalkozás társadal­mi felelősségét az jelentse, hogy az emberek szükségle­teit kielégítő javakat kell termelnie. A gazdálkodás tehát elsősorban ezen a ponton erkölcsi kérdés, és ha ezt az erkölcsi szabályi a gazdálkodás megszegi, akikor nemcsak veszteséges lesz, hanem erkölcstelen­nek is minősül. Meg kell végre haladni azt a tételt — és ez már közvetlenül a bankszakma: érinti —, hogy a gazdálko­dók számára csak a munka erkölcsös, és a kereskede­lem erkölcsileg veszélyes, a pénzkölcsönzés pedig kifeje­zetten tilos. Az ötvenes években az állam ugyanis ennek a felfogásnak a je­gyében óvta meg a gazdál­kodókat attól, hogy a ke­reskedelem és a pénzköl­csönzés bűnébe essenek. Állami monopóliummá tet­te a kereskedelmet és a ban­ki tevékenységet is. Ez nem­csak a gazdasági energiák képtelen gúzsbakötéséhez vezetett, hanem szemléleti- leg is az ősrégi etikai tanok szintjére történő vissza­esést jelentett. A helyzet most már más. A kétszintű bankrendszer, a vállalkozá­sok újfajta szabályozása már az európai kultúrfejlő- dés mércéjén is mérhető szemlélet álapján történt. A régi ideológia maradványai azonban még nyomokban előfordulnak, és egy szo­ciális demagógia fegyvertá­rába illesztve még veszé­lyessé is válhatnak. A piacgazdaság teljes in­tézményrendszerének egyik nélkülözhetetlen eleme, hogy a modern pénzügyi rendszer korszerűen és ma­gas színvonalon képzett szakemberekre támaszkod­jék. Egy diverzifikált bank- rendszerben mind a köz­ponti bankra,. mind az üz­leti bankokra a korábbinál összehasonlíthatatlanul na­gyobb felelősség hárul a pénzügyi fegyelem, a pon­tos és gyors pénzügyi infor­mációs rendszer kiépítése és a korszerű pénzügyi el­lenőrzési módszerek meg­honosítása iterén. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy magas szin­ten és széles körben elsa­játítsuk a modern pénzügyi technikát. Emiatt is alap­vető fontosságú a szerve­zett, intézményesített ban­kárképzés megteremtése. Ezt a célt szolgálja a Nem­zetközi Bankárképző Inté­zet létrehozása. A nemzet­közi bankárképző központ nemcsak a magyar felsőok­tatás pénzügyi szakember- képzésére támaszkodik, ha­nem a legjobb értelemben vett tudásimportőr: a világ élvonalába tartozó pénzpia­cok tapasztalatait kívánja közvetíteni a hazai szakem­berek számára. Ehhez kiváló feltételeket teremt, hogy a bankárkép­ző alapításában és munká­jában francia szakemberek közvetlenül is részt vállal­nak. Várható, hogy ez az intézmény rövid időn belül a bankáriképzés egyik ke­let-európai centrumává fej­lődik, s remélhető, hogy — céljainak megfelelően — néhány év távlatában kö­zép-európai központtá is válhat. A fejlett piacgazda­ságokból merített pénzügy­technika-import serkentő­en hathat gazdaságunkra, és kisugárzik környezetünk­re is. A fejlett, harmonizált pénzügyi rendszer ugyanis nélkülözhetetlen infrast­ruktúráját képezi a kelet —nyugati gazdasági kapcso­latoknak és a keleti orszá­gok egymás közötti gaz­dasági kapcsolatainak egy­aránt. így fejezte be: Magyar- országon többnyire nagyobb szimpátiát táplálnak a ki­utat radikális politikai meg­oldásokkal kereső Kossuth, mint az Európához való fel­zárkózást a minőség, a ma­gas szintű szakmai tudás és kultúra irányában kereső Széchenyi iránt. Mi mos: nem elszakadni — főleg nem leszakadni — akarunk, ha­nem integrálódni a modern európai nemzetekhez; eh­hez Széchenyi szellemére kell sokkal fogékonyabb­nak lennünk. HETI ESEMÉNYKRÓNIKA SZOMBAT: Daniel Ortega nicaraguai elnök amnesz­tiát ígért a politikai elítélteknek — Andrés Rodrigupz, a Strössner diktátort megdöntő paraguayi tábornok el­fogadta, hogy jelöltként induljon az elnökválasztáson — Norodom Szihanuk ismét elvállalta a kambodzsai el­lenzék vezetőjének szerepét; VASÁRNAP: Kairóba érkezett az Európai Közösség három 'megbízottja — Európai kőrútjának első állomá­sára Izlandra érkezett James Baker amerikai külügy­miniszter; még ugyanezen a napon Bonnba utazott — Arafat—Mubarak-találkozó színhelye volt Kairó — Li Peng kínai miniszterelnök Benazir Bhutto pakisztáni kormányfővel tárgyalt; HETFŰ: Ismét elhalasztották Oliver North tábornok perét — Magyar—osztrák kormányfői határtalálkozót tartottak — Teng Hsziao-ping Sanghajban fogadta Be­nazir Bhutott — Salvadorban megkezdődött a közép­amerikai elnökök csúcsértekezlete — Dániában és Nor­végiában tárgyalt Baker amerikai külügyminiszter, majd visszaérve (Bonnba, Kohl kancellárral találkozott; KEDD: Beiktatták hivatalába Michael Manley új ja­maicai miniszterelnököt — Egyhónapos fogság után ki­szabadult Vanden Boeynants volt belga miniszterelnök — Baker Törökországban tárgyalt — Az izraeli külügy­miniszter Londonban tett látogatást; SZERDA: Általános választásokat tartottak Sri Lan­kán — Grósz Károly baráti munkalátogatást tett Cseh­szlovákiában — Szaharov akadémikus bejelentette: nem jelölteti magát egyetlen választókerületben sem — Be­fejeződött a szovjet kivonulás Afganisztánból — Szűrös Mátyás vezetésével magyar parlamenti küldöttség uta­zott Strasbourgba, az Európai Parlament székhelyére — Mitterrand francia elnök fogadta Rakowski lengyel kor­mányfőt; CSÜTÖRTÖK: Ladislaw Adamec csehszlovák minisz­terelnök Moszkvába látogatott — Julij Voroncov, szov­jet külügyminiszter-helyettes, afganisztáni nagykövet Üj-Delhibe érkezett — Diplomáciai feszültség támadt Anglia és Irán között, amiért Khomeini ajatollah ha­lállal fenyegette meg Salman Rushdie írót — Brüsszel, Hága és Luxemburg szerepelt Baker kőrútjának prog­ramjában; PÉNTEK: Hazautazása előtt Párizsban tárgyalt az új amerikai külügyminiszter — A Magreb Unió megala­kításáról döntöttek Marrakesben — Moszkvában Mihail Gorbacsov fogadta Etiópia külügyminiszterét — Tízna­pos közel-keleti körútra indult Eduard Sevardnadzc szovjet külügyminiszter. A hét kérdése Ki az a Borisz Gromov? Egyszer sem nézett vissza, amikor áthaladt a 960 mé­teres Barátság hídján — mondta újságíróknak már az Amu-darja másik partján, szovjet területen. Ha meg­tette volna, akkor sem szól­hatna senki egy szót sem — a 45 esztendős altábornagy katonai pályafutása szoro­san kapcsolódik Afganisz­tánhoz, öt évig állt a 100 ezres létszámú szovjet csa­patok élén, s a kilenceszten- dös katonai kalandból a leg­kevesebb reményre okol adó időszak — igaz a csapatok hazatérésének öröme is — neki jutott. Ezrek lelték ha­lálukat a nehéz terepű or­szágban, s Gromov családi élete is e reménytelen s ma már egyértelműen elhibá- zottnak minősített háború függvényében alakult: fele­sége egy katonai helikopter Borisz Gromov vezérőrnagy, 14 éves fia társaságában — azután, hogy utolsónak át­lépte a szovjet—afgán ha­tárt Salman Rushdie, indiai szár­mazású brit regényíró dol­gozószobájában. A „Sátáni versek” című új művéért az iszlám törvények alapján ha­lálra ítélték szerencsétlensége következ­tében vesztette életét. Borisz Gromov altábor­nagy volt az utolsó szovjet katona, aki ezen a február 15-én — mely nap kétség­kívül bevonul a szovjet kül­politika történetébe — el­hagyta Afganisztánt, s a mindig és mindenre kíván­csi riportereket nagyon is izgatta, vajon mire gondolt a hídon áthalad tában? „Azokra, akik már nem tér­hetnek haza” — mondta la- konikus rövidséggel, s ezt mindenki elhiszi neki. Kér­dés persze, hogy még mi mindenre? Hogy a kilenc­éves vérontást, amelynek végül is a jobb belátás és ennek megfelelően a kivo- lás vetett véget, vajon ku­darcként éli-e meg az altá­bornagy, aki katonai pályá­jának felfelé ívelését mégis csak ennek a háborúnak köszönhette? S vajon gon­dolt-e Borisz Gromov arra, mit hagytak hátra a szov­jet csapatok, mi vár erre a sokat szenvedett népre, ha majd a szovjet fegyverek nem adnak nagyobb nyo- matékot a törvényes kor­mány hatalmának? Ami azt illeti, a világ — miután egykor a szovjet be­vonuláson, később a Géni­ben kötött megállapodáson, a szovjet külpolitikai gon­dolkodás változásán rágó­dott már eleget —, most in­kább azt lesi feszült figye­lemmel, mit hoz a jövö? Gyors megbékélést, könnyű felejtést bizonyosan nem. Gondoskodnak erről azok az ellenzéki szervezetek, ame­lyek a szovjet csapatok tá­vozása után most már több reménnyel támadhatnak a hátrahagyott törvényes kor­mány ellen. S nem biztos az sem, hogy nemzetközi téren egyértelműen egyszerűsö­dik a helyzet. Igaz, szovjet katonák nincsenek már Af­ganisztánban, de az egymás­sal szemben álló erők, a kormánypártiak és az ellen­zékiek támogatása „kívül­ről” is lehetséges. S az utóbbi napok nyilatkozatai­ból világosan kitűnt: a szovjet kivonulás nem je­lenti egyúttal azt, hogy a szövetségesek — így az Egyesült Államok — cser­benhagynák a fegyveres ak­cióikra Pakisztánban ké­szülődő ellenzékieket. A LENGYELTÓTI ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1989. április 1-jétől 3 évre, 1992. március 31-ig szerződéses üzemeltetésbe adja az alábbi kereskedelmi egységeit: 1. sz. Kék Tó étterem (II. o.) melegkonyhás Lengyeltóti, Rákóczi u. 5. sz. italüzlet (III. o.) Lengyeltóti, Kossuth u. 8. sz. italüzlet (IU. o.) Somogyvár, Kossuth u. 10. sz. italüzlet (IV. o.) Somogyvámos, Fő u. 11. sz. italüzlet (IV. o.) Pamuk, Petőfi S. u. A versenytárgyalás időpontja: 1989. március 22-én 9 óra. Helye: az ÁFÉSZ központi irodája, Lengyeltóti, Bem u. 2. sz. A jelentkezéseket kérjük, 1989. március 20-ig küldjék be a szö­vetkezet címére. Részletes felvilágosítást a szövet­kezet főkönyvelője ad. (104692) PÁLYÁZAT A Dél-dunántúli Nyersanyag-hasznosító Vállalat pályázatot hirdet tahi telepének telepvezetői állására FELTÉTEL: — kereskedelmi vagy műszaki középiskolai végzettség — kereskedelmi vezetői gyakorlat — erkölcsi és politikai alkalmasság A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletraj­zát, eddigi tevékenységét, jövedelmét. A pályázatot a vállalat személyzeti és oktatási osztá­lyára kell benyújtani (7624 Pécs, Dr. Doktor Sándor u. 14.), a hirdetés megjelenését követő 2 héten belül. (104715)

Next

/
Thumbnails
Contents