Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS 8 ____________________________________________________Somogyi Néplap__________________________ 1989. január 7., szombat A Mafilm fóti műtermében készül ASPERJÁN GYÖRGY Változások kora Koldusopera „Mert sötétben él az egyik És a (másik fényben él, És ia fény, az messze látszik, Ám nem látható az éj.” (Brecht) Vonul a tüntető tömeg, anouk, ruhájuk: csatakas, elnyűtt cipőjük, csizmájuk ütemre esős szán a koszos - nyirkos macskaikö veken. Épp a piroslámpás ház elé émek, amikor egy intésre leállnak. V iss zaJkászálódn ak a bdlitív alá, sorrá rendeződnek megint. Űjira kígyóinak a lámpáik, lassan gördül az operatőrökkel a felvevőállvány. Készül a felvétel a Mafilm fóti műtermiének Máriássy-csamo- káiban. Menahem Golan itt forgatja szuperfilmjét, Kurt Weil csodálatos zenéjével, a Bertold Brecht műve alapján íródott Koldusoperát. Menahem Golan, a rendező, a* Cannon cég egyik tálrstulajdonosa nagy sikerű Mata Hari filmje után már forgatott Magyarországon. Itt készült tavaly a magyar partiaánlány története, a Szenes Hanna. Most a Koldusopera felvételei folynak. Minden nap II—12 órát dolgoznak a műtermekben. Foton négy ' helyszín épült. Bertalan Tivadar formálta meg az 1830-as évek Londonjának utca- helyszíneit, a • piacokat, a börtönt, az istállót, az üzleteket, köztük Peachum kereskedését, hiteles tűzhelyekkel, pultokkal, ablak- mélyedés eklkél. A börtön falá kaszosféketére festett^ rücskös hungarocell. A Vár- konyi-műtenemben most készül a kikötő díszlete, a hajóorr a közeli felvételekBicska Maxi (Raoul Júlia) és Jenny (Julia Migenes) jelenete ’ hez, s ácsolják a darukat, a raktárépületek hatalmas falát, előttük bálák, hordók hegye magaslik. A hajóhad egy része is készen áll már: egy méterestől a három méteresig. A hajó formájú fakereteken árboc, a méretnek megfelelő, feszülő és feltekert vitorlákkal. A Máriássy-műteirem az utcákkal, házaikkal, sarkokkal, átjárókkal, sikátorokkal, üzletekkel, kutakkal London képét mutatja. Két hónapig épült. Volt olyan nap, hogy kétszázan dolgoztaik: építészek, ácsok, asztalosod, kőművesek, festők, villanyszerelők — azért, hogy minden hiteles legyen. A forradalmi jelenetben háromszáz statiszta dolgozott, tizenhat lovas, ropogtak a fegyverek, és hat méter magasból kaszkadőrök zuhanták, a csata hevében llovak buktak föl. A csendesebb forgatási napokon kevesebb a statiszta, ilyenkor negyvenen-hatvanan vannak, árusok és utcalányok, London népe. Beszélgetnek, sétálnak, vonulnak, veszekszenek Ragályi EleMenahem Golan, a rendező (középen) a Koldusopera börtönjelenetét állítja be mér és Szabó Gábor operatőr kamerája előtt. A főszereplők sztárok. Bicska Maxi: Raoul Júlia, Jenny: Julia Migenes (a magyar közönség a Cár- ménből ismerheti), Peachum: Richard Harris, Peachum- né: Julia Walters, az utcai énekes: Roger Daultry (a Who együttes szólóénekese), s még húszán, neves közreműködők Amerikából és Angliából. A magyar táncosokat, a szereplő tizenhármat, kétszáz jelentkezőből toborozták, mert karakteres arcok, mozdulatok kellettek. A gyönyörű jelmezek jó része külföldiről érkezett, de sok készült itthon is, a négy más országbeli szabász irányításával, John Blaamfield fantasztikusan széip tervei szerint. A háromórásra tervezett film sok munkát ad a Mafilm nemzetközi gyártás- csoportjának is. Ungor Mária gyártásvezető elmondta; még a szombatjuk sem szabad. A hosszú munkanapok minden percét gazdaságosan kell felhasználniuk. Mind a három műterem- helyszín és az épített külső helyszín folyamatosan ad tennivalót. E hetven forgatási napnak a költsége sokszorosa egy magyar filmre szánt költségnek. Ennek a filmnek azonban az amerikai filmigényeknek is meg kell felélnie, a rendező pedig a camnes-i filmfesztiválra szánja. A forgatás eredményességé a magyar félnek sem érdektelen.. A Mafilm bővítheti technikai fölszereléseit, s így ez a többlet a hazai filmgyártást is gazdagíthatja. A filmet pedig jövőre vagy azután mi is megtekinthetjük. Józsa Ágnes A nagy német filozófus, Hegel mondta: ahhoz, hogy valami megváltozzék, valaminek meg kelt változnia. Tehát valahol el kéll kezdődnie a korábbitól eltérő átalakulásnak, átrendeződésnek. Igazán nem lehet m& panasza annák, aki reformpártinak vallja magát — és jószerivel ki nem? —: úgy tetszik ugyanis, hegy megmozdult a sokáig bénult magyar viliág. Az események iránt egyáltalán érdeklődő fiatalokat kivéve sokan persze sajátos módon képzelik el a változást: működjön jól a gazdaság, legyen új politikai strüktúrálÓdás, azaz legyen, ha már annyira muszáj, pluralizmus, akár többpártrendszer, vagyis, önmagát keresve öltsön új arcot minden, csák nekik ne kelljen változni, mozdulni, alakulni. Ezt egy művezetőre ugyanúgy érvényesnek tartom, mint egy fontos szerepet játszó politikusra. Nehéz több évtizedes gondolkodási sémák után ténylegesen gondolkodni, mérlegelni és felmérni, aktív résztvevőként jelen lenni a változások porondján. Ma könnyebb tévedni, mint korábban, mert egyre inkább saját döntésekre van szükség. A tévedésért lassacskán felelősséget is kell vállalni, ami együtt járhat az alkalmatlanság megállapításával, kevesebb fizetést és reputációt jelentő munkahellyel. A mozgásban levő .társadalomban nehezebb tájékozódni, mert nem biztos, hogy mindig azoknak van igazuk, akik a leghangosabbak, s akik után sokan menetelnek. Nem árt, ha a tájékozódni kívánó megpróbál valami ,saját maga számára megfo- gafllmazott igaziságihoz is igazodni. József Attila azt írta: „Az én vezérem bensőmből vezérel.” Sokáig voltunk kívülről vezéreltek, akiknek megmondták: mit kell tenni és hogyan. Ez együtt járt a védettséggel. Aki elbukott, ennek a logikának megfelelően, soha nem a saját hibája miatt. Illet tehát megvédeni, s bukása után is megerősíteni pozíciójában, vagy újat adni neki, a bukás újabb kockázatának tudatában. Voltak, akik így vagy úgy belekerültek abba a körbe, ahol számoltak létezésükkel, függetlenül attól, hogy tehetséges vagy tehetségtelen emberekként jutottak előbbre. Voltak, akik kirekesztődtek ebből a körből, sokszor azért, mert nem ismerték el azoknak a döntési jogát, akik „védett férfiakként” élték mindennap- jaikait. Virágzott a politikai megbízhatóság melegágyában a kontraszelekció, amelyről legtöbbet azok beszéltek, akik ennek következtében jutottak ide vagy oda, mert az a meggyőződés élt bennük, hogy ők persze kivételek, hiszen beosztottjaik naponta azt igazolták visz- sza, hogy milyen rátermettek, mennyire biztosak a dolgukban, milyen jól átlátják azt, amiben mások nehezen igazodnak el. Voltak, akik legalább meghallgatták a tehetséges beosztottakat, és jó súgások alapján döntöttek. Voltak, akik nem szégyelltek hétköznap és ünnepen felolvasni a nekik megírt beszédeket, amelyek kinyomtatva már annak szellemi termékeként jelentek meg, aki legalább olvasni megtanult, s ha rosszul is, de előadta, amit mások kigondoltak. A kontraszelekcióval mindig együtt jár, hogy az így kiválasztott megpróbál külső igazolásokkal önbizalmat teremteni magának. A külső visszaigazolás kétféle lehet: elismerő, tehát azok, akiknek az érvényesüléshez nincs más útjuk, a kontra- szelekciós személyiségnek naponta bebizonyítják, milyen okos, eredeti; nélküle micsoda csőd következne be azon a munkaterületen, ahol tevékenységét kifejti. De a sorozatos támadások is erősíthetik az önbizalmat. Mert ugye nyilvánvaló, hogy az elégedetlenek nem értenek egyet a következetességgel, a kemény kézzel, az intézkedések általuk fel nem fogható távolabbi hatásával. A támadott vezető, bármilyen szinten nem úgy élte meg, hogy őt támadják, hanem az ügyet, amelyet ő képvisel, mégpedig a legjobban. Nos, azoknák a száma, akik a kontraszelekcióval kerültek bizonyos helyekre, és a körójük csoportosultak hada nem kevés embert jelent. Ha változni akarnak, fel kell zárkózniuk. Ezt kezdetben ők úgy értelmezik, hogy az új nyelvi fordulatok hangoztatásával részükről ez meg is történt. És hisznek is abban, hogy ők már felzárkóztak, sőt, előbbre tartanak, mint azok, akik az adott fogalmakat elsőként kitaléltálk, használni kezdték. Ez a fajta „átala- kuláls” annyira veszélyes, hogy következményei kiszámíthatatlanok. Az ilyen embereket csak az leplezheti le, ha a társadalmi valóságban zajlanak a változásaik, tehát ha minden, ami történik, felér egy kihívással. Most ez kezdődött el nálunk. Nem zajlik, csak elkezdődött. Mégpedig egyre gyorsulóbb formában. S kiderül, hogy a szóhasználat még nem az ember. Egyre több a botrányos leleplezés, az egymás' nyilvános megvádolása, a nyugdíjba-me- nekülés (felelősségirevonáis nélkül), Valami tehát mér megváltozott. Még nem a lényeg, hanem a felszín. A szellem régióiban megkezdődött valami átrendeződés, s természetes, hogy ott kezdődött meg. Amíg csak a diákok türelmetlenek, amíg csak ők szervezkednek, amíg csak csoportokban léteznek az alternatív szervezetek, amíg mindez nem hatja át a munkásságot, addig azók, akik önmaguk átmentésével tudják _ csak elképzelni a változálsokat, nem nagyon féltik megszerzett pozíciójukat. Addig ezek az emberek úgy képzelik el a munkanélküliséget, hogy az csak a munkásokat, az adminisztrációban dolgozók egy részét érinti, őket nem, soha. Amíg a körülmények további alakulása nem kényszeríti rá a munkásojkat is arra, hogy az elégedetlenkedés, fojtott háborgás helyett a nyílt és kockázatos követelés, szembeszegülés eszközével is éljenek, addig nehezen lehet a változások megfordíthatatlanságában hinni. Ha valami megváltozásához valaminek feltétlenül meg kell változni, .akkor tisztában kell lenni azzal is, hogy ez sokaknak fájdalommal jár együtt. Szinte az egész lakosságnak szembenézésre, másfajta magatartásra van szüksége. Mert nem elég egy gondolatot kivajúdni, ahhoz társakat is kell találni, megvalósításé - ■ hoz azt feivállalőkaf. A vállaláshoz pedig nemcsak a negyvenen túli korosztályoknak, hanem a fiatalabb nemzedékeknek is a korábbitól eltérő módon kell tudni gondolkodni, viselkedni, cselekedni. A dtemokrációban az a szép .és az a szörnyű, hogy mindenkire egyformán, érvényes. A demokráciában például nem feltétlenül dicsőség, , hogy ki milyen ügyesen tudja átverni az adóhivatalt. A demokráciában súlyos bűnnek számít, ha az adóhivatalnak korrumpálható. A demokráciában nem elég, ha a magunk igazáról meg vagyunk győződve, szükséges, hogy a másikét is próbáljuk megérteni. Ahhoz, hogy valami megváltozzék, .végül is mindennek meg kell változnia. S vajon a társadalmi valóság meg tud-e változni, ha mi, a(k!ik ennek mozgatói kell legyünk, nem tudunk vagy akarunk igazán megváltozni ? Ahhoz, hogy valami megváltozzék, először nekünk kell megváltó,znunk. S ez még akkor is fájdalmas, ha éppen azok közé tartozunk, akik minden idlegisizálunkikal a változást ákarják. KAMARÁS ISTVÁN VÉGÜL Már réges-régen zsúfolásig tele tvolt a hatalmas csarnok, de * a jel egyre késett. — Lehet, hogy el lesz halasztva?. — kérdezte a kjrülállókat egy fejebúb- ját dörzsölő férfi. / Senki sem hederített rá. — Garai téri, utcai, tanácsi, kétszobás, komfortos lakásomat elcserélném hasonló egyszobásra, első emeletig, kizárólag a környéken — közölte egy ódivatú asszony. — Száztizennyolc négyzetméteres, háromszoba- személyzetis, modern fűtésű, Operára néző öröklakás eladó — fordult hozzá egy galambszürke öltönyös, majd hozzátette: — IMásfél szobás tanácsi vagy öröklakást beszámítok. — Nagygépes fröccsöntő-kapacitást keresek! — kiabált át a fejek fölött egy mindene-pepita úriember. — Marell származású anyától és angol tenyésztésű apától április 29-én született drótszőrű foxter- rier kölykök eladók — jelentette be ünnepélyesen egy nyugdíjas zenetanárnő. — Négyéves komondorom négy éve eltűnt — motyogta a fejebúbját dörzsölő férfi. — Neme: lány. Különleges ismertetőjele: a „Dini, fogd meg a cicát!" felszólításra eszeveszetten futkározni kezd. — Háromajtós, kissé faragott paliszander szekrény eladó... — Űj Ember évfolyamok bekötve eladók ... — Egyedülálló fiatal nő idős, magányos nénit vagy bácsit... — Huszonnégy per százhatvannyolc, érettségizett, természetet és irodalmat kedvelő, görögkatolikus lány... — Huszonkilenc per százötvennyolc, g éplakatos segéd, családias, dolgozó lánnyal... nem — Házasulandó pár albérletet... fiatal — Folyton égő American iHeating 14-es kályha... koksz— Fémpénzeket, denfélét... min— Régi pénzeket, kitüntetőseket, Jézus életé-t... — Temetőnk részére kisebb harangot... Senki sem vette észre, hogy egy csupafehér öregember lépett be a csarnokba. Olyan helyen állott meg, ahonnan mindenkit láthatott. Egy darabig fejét ingatva figyelte zsizsegésüket, majd halkan megszólalt: — Az Isten szerelmére, nem hagynátok már abba egy kicsit! — Csend legyen! — kiáltotta a kerub, és megfújta a harsonát. — Hát nem fáradtatok már bele? — kérdezte fejét csóválva a csupafe- hérség. — Csend legyen! — harsogta a kerub. — Kezdetét veszi az utolsó ítélet! Lacza Márta grafikája.
