Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-12 / 10. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Varasdi Károly alsóbogátpusztai lakos december 5-én megjelent panaszát megvizsgáltam, és az alábbiakat ál­lapítottam meg. Az öreglaki Állami Gazdaság és az INKÖZ-iroda által 1985. október 10-én megkötött megbízási szerződésben az ÍNKÖZ vállalta, hogy a gazdaság tulajdonában levő szol­gálati lakásokat a bent lakóknak eladja. Az INKÖZ 1986. szeptember 24-én a Kaposvári Földhivataltól megrendel­te a telek megosztási vázrajzát, ezt a földhivatal eluta­sította. Az iroda tovább próbálkozott a telekmegosztás elvégeztetésével a Pécsi Geodéziai Vállalatnál, ők azon­ban ezt csak 1987 I. negyedévre tudták volna vállalni. Az állami gazdaság többszöri sürgetését követően az iroda 1987. november 12-én az AGROBER-től megren­delte a megosztást, melyet az december 12-én elvégzett. Mindezek ellenére a megosztási kérelmet az Eddei Köz­ségi Tanácstól csak 1988 októberében kérte az iroda. Az eddei tanács 1988. november 18-án engedélyezte a meg­osztást. A fentiek alapján megállapítható több külső akadá­lyozó tényező ellenére az INKÖZ mulasztása, illetve dr. Horváth Imre ügyintéző felelőtlen ügyintézése. Ö azonban már nem dolgozik osztályunkon, így felelős­ségre vonni nem lehet. Intézkedtem az ügy soronkívüli befejezéséről. A kése­delmes ügyintézésért a panaszos elnézését kérem. Tisztelettel: Dr. Ács András az INKÖZ osztályvezetője Készül a vasúti gyalogosfelüljáró harmadik „lába”... Két-három hét múlva már a vasútállomásról és a helyi autóbusz-pályaudvarról közvetlenül megközelíthető lesz a felüljáró FALFIRKÁLÁS IS BŰNCSELEKMÉNY Az egyre elszaporodó fal- firkálások készítői talán sohla sem gondoltak arra, hogy „gyerekes játékuk” is bűncselekmény. Ezt bizo­nyítja az az eset, amelyről a barcsi rendőrkapitánysá­gon hallottunk Svégel Lász­ló főhadnagytól. — December 22-én több bejelentést is kaptunk ar­ról, a város különböző épü­leteit sprével telefirkálták. A gyors intézkedésnek kö­szönhetően a tettesek nyo­mára leltünk. Tizenéves szakmunkástanulók „festet­ték ki” a tizenkét épületet. A legtöbb „díszt” a mű­velődési ház kapta. Vértes György igazgató elkesere­detten mutatja az épület falait. Mindenütt fekete sprével húzták át a pirossal írt Duran-Duran feliratot, s jelezve, hogy ők Depeche Mode-rajongók, mindjárt odakanyiarították együtte­sük nevét. Egyetlen kör­nyékbeli épület sem maradt ki. így aztán mindenki tud­hatja, hogy a „Duran-Duran nagyot durran” és a legjobb a másik. Ha csak a felira­tok felületét nézzük, akkor a szakértő szerint 39 540 fo­rint a kár. Valójában sók­kal több, hiszen több épü­let homlokzatát teljes egé­szében át kell festeni. Vértes György szerint ha pusztán csak ezért kellene újra festeni az épület kül­sejét, akkor kétszázezer fo­rintot kellene kifizetniük. S ez csak egyetlen épület. — A legszomorúbb az egészben, hogy amíg mi, társadalmi munkát is vállal­va azért dolgozunk, hogy jobb körülményeket teremt­sünk a gyerekek kulturált szórakozásához, addig né­hány felelőtlen suhanc „balhéból” falat firkál, a moziban székeket hasogat, ablakot tör be, a gázcsövet hajlogatja. A legszívesebben odaállítanám őket a több száz tisztességes fiatal elé, s velük hozatnám rendbe az épületeket. Kiss Elemér százados, ka­pitányságvezető elmondta, hogy a falfirkáló diákok ügyében szándékos rong- gálás vétségéért folytat­nak vizsgálatot. A fiúk nem kerülhetik el a büntetésü­ket, a kárt azonban a szü­lőknek kell megtéríteniük. Ez utóbbi tény nem csak a barcsiak számára tanulsá­gos. Somogyi Néplap XLV. évfolyam, 10. szám 1989. január 12., csütörtök ÚJ HELYEN, ÚJDONSÁGOKKAL Somogyi terveket ajánl az ÉTK Az Ady Endre utcából a Honvéd utcába költözött Kaposváron az" Építési Tá­jékoztatási Központ irodá­ja. A helyváltoztatással együtt új szolgáltatásokkal is igyekszik a magánépítő­ket segíteni az intézmény. Az otthonteremtők igen nehéz, olykor kilátástalan helyzetét kívánják enyhíte­ni. Bár hozzá kell tenni, hogy az ÉTK csak könnyí­teni képes bizonyos nehéz súlyokon, a társadalmi, gaz. dasági aránytalanságok megszüntetésére nem ez a szervezet hivatott. Hamarosan elkészül a somogyi ajánlott tervek ka­talógusa, amelyben a me­gyénk jellegéhez, építési hagyományaihoz hű megje­lenésű, s ráadásul egyszerű, nem szűk, de kicsi házak lesjnek. Az ajánlott terve­ken kívül a Somogybán és a közeli területeken dolgo­zó építőanyaggyártók kí­nálatát is részletezi ez a kiadvány. Azért ezeket a gyártmányokat, mert az építkezők költségeit sok­szorosára növelheti, ha tá­volabbról szállíttatják ide az anyagot. Az ÉTK-iroda ezentúl vállalja, hogy az építésű en- gedéy megszerzéséig, a hi­telügyek intézéséig segíti az építkezni szándékozó em_ bereket, akik így sok sza­ladgálástól mentesülnek. A katalógusban felsorolt épí­tőanyagok egy részének be­szerzését is támogatja az iroda. A Somogy—Zala Me­gyei Téglaipari Vállalattal együttműködve kiszámít­ják a házhoz szükséges tég- • lamennyiséget és azt órára pontos ütemezés szerint a helyszínre viszik. Az építte­tő kívánságára a fuvart is elintézik, de ha az ügyfél a saját teherautójával je­Kaposvár belvárosa ismét gazdagabb lesz egy új épü­lettel, a ruhagyár mellett. A Május 1. utca 47—49. számú telikeket megvette ugyanis az OTP, hogy ott egy vá­rosképbe illő, hagyományos szerkezetű modern tömbhá­zat építtessenek fel. A je­lenlegi tervek szerint 18 la­lentkezi'k, akkor annak sincs akadálya. A lakótelepeken élői tudják, hogy mennyit "kell futkosni szerelőért, iparo­sért, akár egy apró hiba ki­javítására van szükség, akár egy nagyobb lakásfelújítás­ra. S számlát sem mindig szeretnek adni a szakembe­rek ... Az ÉTK kaposvári irodája szerződést kötött jó néhány ismert és megbízha­tó iparossal, akik gyors megoldást ígérnek, ugyan­akkor az iroda a számlát is garantálja ezzel. kás és 4 kisebb üzlethelyi­ség lesz az épületben. A la­kások különböző méretűek és elrendezésűek lesznek, átlagosan 65 négyzetméter lesz az alapterületűk. Az OTP tervezi, hogy az épület folytatásában az előbbihez hasonló 15 lakásos épületet is felépítenek. A ruhagyár mellett készítik a telket ÚJ Ősietek és lakások a belvárosban NYOMATÉKOS FELHÍVÁS Megsértik a sétálóutca rendjét Levelet küldött a keres­kedelmi, a vendéglátó és a szállító vállalatoknak a ka­posvári tanács műszaki osz­tályának vezetője a sétáló­utca ügyében. Nyomatéko­san felhívja ebben a levél­ben az érintettek figyelmét rá, hogy a főutca — velük egyeztetett — forgalmi rendjét be kell tartani. Ugyanis azt tapasztalták, hogy e rendet a szállítást Végző járművek vezetői sű­rűn megsértik. Csupán az ismétlés ked­véért ml is leírjuk a levél­ben újra fölsorolt követel­ményeket: az Irányi Dániel utca és a Kossuth tér kö- , zötti szakaszra tilos behaj­tani, csak a műszaki osz­tály külön, eseti engedélye oldhatja fel egy-egy alka­lomra ezt a tilalmat. Az Irá­nyi és a Dózsa György utca közé eső szakaszon 7 és 9, vaiLamiint 16 és 19 óra közt miinden járművel tilos a behajtás. Az uitca északi ol­dalán levő üzleteket csak a hátsó utakról szabad áruval feltölteni. Az utca déli ol­dalán levő boltokba árut szállító autók bemehetnek a főutcára, de csak a két kan­delábersor közt állhatnak meg, az épületek mellé be­állni tilos. Az áruszállító járművek alá fóliát vagy hullámpapírt kell teríteni oda, ahonnan olaj vagy egyéb szennyeződés érheti az úttestet. Nos: ezek a szabályok ér­vényesek. Jóideje. És ezek­re hívja fel a figyelmet Vi­rányi István osztályvezető. Jó, hogy felhívja, ám a dolog ezzel együtt mégis furcsa. Valószínűleg nem újabb és újabb figyelmezte­tésekre lenne szükség. Van például a városi tanácsnak egy intézménye; a közterü­letfelügyelet, amely elősze­retettel zaklatja az autóso­kát mindenféle apró ügyek­kel. Érdekes volna, ha ez a komoly szervezet a súlyát a város sétálóutcája érdeké­ben vetné latba és bátor emberei akár óránként meg­bírságolnák a főutcai sza­bályszegőket. Biztatni lehetne a rendőr­séget is, hogy e nagy hagyo­mányú testület tagjai vá­rosvédőként a polgároknak tetsző bánásbód’ban részesít­sék mindannyiunk kincsé­nek rongálód. L.. P. Kormos foltok a koszorúk helyén Fotónk megdöbbentő, a kaposvári Nyugati temető umafeiláról készült. A kis márváinytáblákon az emlé­kezés koszorúi helyén kor­mos foltok jelzik valakinek vagy többeknek a vandaliz­musát. A halottak tisztelete alapkövetelmény minden emberi norma szerint. A te­metőben elkövetett lopások, bűnök sora újabbal szapo­rodott. A megyei temetkezési vál­lalatnál mit tudnak az ur­nafal megrongálásáról? — A (temető vezetője ér­tesített bennünket a decem­ber elején történt esemény­ről — mondta Gömbös Pál- né gazdasági igazgatóhe­lyettes. — A koszorúkat le­dobálták az urmafal elé és meggyújtották a műanyag kampókat, amelyek ráégtek a márványtáblákra. Mindez éjszaka történt. A kapu rossz, de a kerítésen is könnyű átjutni. — Volt hasonló rongálás a közelmúltban? És ki hoz­za rendbe a márványtáblá­kat? — Harminc éve nem tör­tént ilyen. A nyomokat nem a mi kötelességünk eltüntet­ni. Egyébként jelentettük a rendőrkapitányságnak. Kiss Tibor rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető el­mondta: — Osztályunk sem a te­metkezési vállalattól, sem magánszemélytől nem ka­pott bejelentést a temetői rongálásról. Az utolsó beje­lentés 1988. október 18-án érkezett a vállalattól, amely a Keleti temetőben egy k.rip- tafeltörésről számolt be. — Az urnafal megrongá­lása kegyeletséntés? — Annak minősülhet. Ez a nyomozás folyamán tisz­tázódik. A nyomozáshoz azonban magárnidítvány* kell, de ettől függetlenül meg­tesszük a szükséges intézke­déseket. T.R. Tarka sorok Főnöki szigor így szól a tulajdonos a könyvelőjéhez: — Nézze, tegnap a fe­leségem ágyában talál­tam magát Ma hiányzik a' pénztárból ezer fo­rint. Vigyázzon magára! Még egy apró hiba, és ki lesz rúgva! Megnyugtatás — Hét tudod, ez mér a pofátlanság netovább­ja! Én a bizalmamba fogadlak, elmesélem, hogy a feleségem kisba­bát vár, mire te azt .kérdezed, hogy kitől...! — Ne haragudj, öre­gem, azt hittem, tudod. Hiány Égy asszony jajveszé- kelve állít be a Yendőr- ségre: — Jaj, istenem, mi lesz velem? A férjem négy napja eltűnt! — És miért csak most jelenti? — Most vettem észre. Garantáltan Egy háziasszony a pia­con megáll a halasstand előtt és megkérdi az árust: — Frissek ezek a dög­lött halak? — Hogy frissek-e? Ha mesterséges légzést ad nekik, még úsznak is! Ragozás — Asszony! Micsoda rendet tartasz te a laká­somban? — Mi az, hogy a „la­kásomban”? Talán a la­kásunkban ! Egyébként mit keresel? ® — A borotvánkat. Szegény papai — Mennyi ideje vágj' nős, papa? — tudakolja a nyolcéves Imruska. — Tizenhat éve. — És mennyit kell még letol tened? Lányok egymás közt — Ismered a tíz né­ger és egy apáca törté­netét? — Nem. — Én se, de meredek dolog lehet. Vendégségben — Nagyon szép ku­tyát; vásárolt, Rozi néni, de í csúnyán megmert. Egyáltalán, miért hív látogatókat, ha a kutya nemj bírja az idegene­ket^ —, Ez az, amit ki akartam próbálni. í Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: ! JÁVORI BÉLA FJinikintiJi.: dr. Karcra Imre Szarfcf sztáség: Kaposvár, latinca Sándfr u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Találón: «1-444. | Talax: 13-360. Kiadja a Somogy Magyal Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-644. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Falelás kiadó: Pordány H. László igazgató KiszOlt a Somogy Magyal Nyomdaipari Vállalat őzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Falelás veretá: Mika Ferenc igazgató Tarjaszti a Magyar Pozta. Eláfizathatá bármely hiriapkézbe- sitá postahivatalnál, a hirlap- kizbasitáknil, a posta hírlap­üzleteiben ás a Hirlap-aláfizatási ás Lapallátási Irodánál (HELIRJ, Budapest XIII-, Lehal u. 10,a. 1000-, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-06162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, agy évre 1260 forint. ISSN 0133-0604

Next

/
Thumbnails
Contents