Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

Gyászjelentés Szomorú szívvel tudatjuk a roko­nokkal és ismerősökkel, hogy drága jó édesanyánk, szeretett anyósom, nagymamánk és dédnagymamánk, ÖZV. TRAPP ADAMNÉ somogyszili lakos hosszú betegség után, életének 81. évében hirtelen el­hunyt. Január 21-én 12 órakor ve­szünk tőle végső búcsút a somogy­szili temető ravatalozójában. A gyá­szoló család. • a * Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÜKÖS GYULANÉ Sziszenstein Irén ádándi lakos életének 56. évében, ja­nuár 19-én, hosszú szenvedés után örökre itthagyott bennünket. Teme­tése január 2l-én 14 órakor lesz az ádándi katolikus temetőben. A gyá­szoló család. * • * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, anyánk, BÜTÖS GYÖRGYNÉ Póré Julianna hosszú betegség után, csendesen el­hunyt. Búcsúztatása január 24-én fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. * « * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy hírt József Kaposvár, 48-as ifjúság útja 38. sz. alatti lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése január 24-én, kedden 15.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, barátainknak, a szom­szédoknak, munkatársaknak és is­merősöknek, akik felejthetetlen fér­jem, édesapám, fehér József temetésén virágaikkal, részvétnyilvá- nitásukkal együttérzésüket kifejez­ték. A gyászoló család. EXPRESSZ Felújitött, kétszo­bás, 50 mi-es lakás — év végi kiköltö­zéssel — készpén­zért + OTP-átválla- lással eladó. Érdek­lődni hétköznap 17 óra után: Kaposvár, Léva köz 7. II. lph. IV. em. 13. (2283) Barcson a Vörös­marty u. 7/3. szám alatt tetőtérbeépí- téses lakás telekkel, alápincézett garázs- zsal eladó. Vételár: megegyezés szerint. Érdeklődni munka­napokon. Tóth. ______________(127005) S iófokon a Bala­tonhoz 20 m-re, a Lenin utca végén a szabadstrandon 27 m2 alapterületű üzlet el­adó. Érdeklődni: 19 óra után, a 84-33- 050-es telefonon. (126970) 200 db sertés vagy más állat tartására alkalmas 220 m2-es gazdasági épület sür­gősen eladó. Fo­nyódtól 10 km-re. Érdeklődni a hely­színen: Pusztabe­rény, Pólyák. (421899) Eladó két és fél szobás, 56 m2-es, telefonos lakás. Ka­posvár, Búzavirág u. 33. földszint. Ér­deklődni : a 20-825- ös telefonon. ______________(421862) E ladó Kaposváron a József u. 71. sz. alatt levő házingat­lan. Gáz, viz, vil­lany van. 415 n-öles telek, szőlő-gyümöl-. esős. Érdeklődni a budapesti 356-187-es telefonon vagy Ka­posváron az ingat­lanközvetítő irodá­ban. (421889) Kaposvári, belvá­rosi, 125 m2-es, négy és fél szobás, összkomfortos, ma­gasföldszinten levő lakás eladó. Orvosi rendelőnek, intéz­ménynek is alkal­mas. Érdeklődni: a 82/20-783-as telefo­non, 20 óra után. (421915) Fisher videomag­nó 49 000 Ft-ért eh adó. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as if­júság útja 37. VI/4. Hétközben 17 óra után, hét végén egész nap. (421938) Vennék közvetle­nül Siófok környé­kén — jó közleke­déssel — családi há­zat. Irányárat ké­rek ! Sürgős. Levél­cím : Mezőfi Zoltán­ná, Dombóvár, Zrí­nyi u. 4. fszt. 2. (421856) ötéves Lada 1500 S gépkocsi eladó. Ér­deklődni : Papp Ist­ván, Csurgó, Rákó­czi u. 57. Telefon: 197. (127057) Dunaújvárosi két- szoba-összkomf ortos, 53 m2res, II. eme­leti, belvárosi, taná­csi lakást (téglaépü­letben, pincékkel) hasonló kaposvárira vagy saját .tulajdo­núra cserélek. Ér­deklődni : Kapos­vár, Nyár u. 106. Pintér. (421897) 4 éves, heréit ló és ugyanott 412-es Moszkvics személy­gépkocsi-motor el­adó. 7475 Bőszénfa, Dózsa Gy. u. 21. Sá­rán. (421861) Balatonszemesen töltésnek való föld eladó. Házhoz szál­lítva 100 Ft/m1. Meg­rendelhető : Szekér, Boglárlelle, Vörös­marty tér 4. Tele­fon : 51-698. (421855) Négyéves ,,mező- hegyesi” kanca fe­deztetve, belovagol­va, bekocslzva el­adó. Ugyanott új hintók is eladók. Vida kőfaragó, Mar­cali. (126895) 150 kg-os hízott sertés eladó. Érdek­lődni : Boglárlelle (Boglár), Gyöngy­virág u. 4. _______________(127010) Siófokon hosszabb időre bérelnék téli­esített villát vagy családi házat. Ér­deklődni a 84/13-650- es telefonon lehet. (421884) INGATLAN Másfél szobás lakás és hétvégi telek (ter­mő szőlő, gyümölcs­fák, présház) eladó (a Cseri-dűlőben). Érdeklődni: Kapos­vár, Honvéd u. 20/B, IX/4. 17 óra után. ________________(2264) V ennék háromszo­bás, összkomfortos, gáz- vagy központi fűtéses családi házat Kaposváron kész­pénzért vagy kész­pénzért + OTP-át- vállalással. Ajánla­tokat ármegjelö­léssel a 2039. szám­ra a kiadóba kérek. (2039) Nagyatádon eladó kétszobás, fürdő­szobás, gázfűtéses családi ház. Érdek­lődni : Nagyatád, Lőcsei u. 40. (2050). Marcaliban kétszo­bás, gázfűtéses, er- kélyes, OTP-s lakás sürgősen eladó. Park u. 4. I. lph. III. em. 9. (126856) pályázati felhívás körzeti üzemvezetői munkakör betöltésére. A Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. pályázatot hirdet a nyugdíjazás miatt meg­üresedő kaposvári körzeti üzemvezetői munkakör be­töltésére. A körzeti üzem a volt kaposvári járás területén mű­ködik, a vállalat legnagyobb körzeti üzeme. A körzeti üzemvezető feladata: területén a vállalat kereskedelmi és termelési tevékenységének irányítása, a felvásárlás, értékesítés, szállí­tás, áruelhelyezés szervezése, a műszaki és adminisztratív tevékenység irányítása. Felelős: a mezőgazdasági termelőüzemekkel való fo­lyamatos kapcsolattartásért és jó együttmű­ködésért. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai vég­zettség, — legalább 10 év mezőgazdasági vagy ke­reskedelmi és ezen belül 5 éves vezetői gyakorlat. A terület ismerete, a jó tárgyaló- és kapcsolatteremtő készség, valamint a gabonakereskedelemben való jár­tasság előnyös. A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL: — részletes önéletrajzot az eddigi szakmai életút ismertetésével, — kitöltött személyi adatlapot, — az iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatát, — három hónapnál nem régebbi erkölcsi bi­zonyítványt vagy ennek a másolatát, — orvosi igazolást, amely a munkakör ellátá­sára alkalmas egészségi állapotot igazolja. Az illetmény megállapítása közös megegyezéssel tör­ténik. A pályázat benyújtásának határideje: 1989. február 10., elbírálásának határideje: 1989. március 1. A munkakör elfoglalásának ideje: az elbírálás után azonnal. A pályázatot és mellékleteit a vállalat igazgatójának címére — 7400 Kaposvár, Malom u. 10. — kell bekül­deni. A pályázattal kapcsolatban részletes tájékoztatót a személyzeti és igazgatási osztály ad. Tel.: 15-511/22. (104496) Hétvégi háznak is alkalmas, szétszedés nélkül szállítható, 6X2,50 m-es, felvo­nulási épület fel­újított . állapotban eladó. ' Irányár: 2800 Ft/hi2. Érdek­lődni : a 13-600-as telefonon, 17 óra után. (2061) Átépített, régi tí­pusú családi ház (új fürdőszobával) ol­csón eladó (1150 n- ölön). Mesztegnyő, Hunyadi u. 9. Ér­deklődni a szom- szédban. (2034) Eladó Somogyvá- ron a Dózsa Gy. u. 78. sz. alatti ingat­lan — megkezdett alappal, alápincéz­ve. Érdeklődni So- mogyjád, Kálvin Já­nos u. 38. sz. alatt lehet.___________(1966) G arzont vagy kis alapterületű lakást vásárolnék Kapos­váron 550 ezer Ft kp.-ért + OTP-át- vállalással. Ajánla­tokat az 1941. szám­ra a kiadóba. (1941) 1ÁRMÜ Országúti IFA — billenős — felújított állapotban eladó. Szálai Árpád, Nagy­kanizsa, Városkapu körút 5/B. (387514) Platós ROBUR te­hergépkocsi eladó. Varga József, Bö- hönye, Árpád u. 11. ______________(126764) V ennék 850-es Fi- atot. Ajánlatokat ár- és állapotmegjelö­léssel a marcali könyvesboltba ké­relL___________(126735) 126- os Polski Fiat eladó. Somogy­aszaló, Kossuth L. u. 97._________(421603) A ZP 34—35-ös for­galmi rendszámú Lada 1500-as eladó. Büssü, Kossuth u. 29. (421600) TUDOR kisteher- gépkocsi, valamint 2300-as Fiat bontva is eladó. Bedegkér, Kéri út 23. Bíró Győző. (126746) 127- es Fiat olcsón eladó. Érdeklődni: Szappanos Gyula, Siófok, Alkotmány u. 19. , (126799) UF-es 1200-as Zsi­guli személygépkocsi lejárt műszakival, olcsón eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Zichy M. u. 11. 15 óra után. (421512) 1300-as Lada sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni: Kapos- ' vár, Toponári u. 37. Migherini. (421728) ÁLLÁS A kaposvári Cso­konai sörözőbe szakképzett szaká­csot és pultost föl­veszek. Jelentkezni a helyszínen lehet. (2316) Esztergályos, ma­rós bedolgozókat keres a Búzakalász Mgtsz. Jelentkezni Siófok, Bajcsy-Zsi- linszky u. 34. szám alatt lehet, Gamauf Istvánnál. (126965) Kaposváron kiske­reskedőnél 8 órától 16 óráig — vendég­látói, eladói vég­zettséggel — munkát vállalnék. Ajánlatot a 2091. számra a ki­adóba. (2091) EGYÉB Építők, figyelem! Bontásból tégla, fa­anyag, építőanya­gok eladók. Kapos­vár, Budai Nagy An­tal u. 5. (A vasút­állomással szemben.) ___________(2110) R EDŐNY, RELUXA kedvezményes áron. RELUXA megrende­lése esetén részlet- fizetés lehetséges. Telefon: 06-83-11-278. ______________(126766) S ELTRON video­magnó eladó. Ga­ranciális ! Érdeklőd­ni: Kaposvár, Büre- di u. 8. 1/4.__Hor­váth; (2036) 3, 5 kW-os, para- petes, keveset hasz­nált gázkonvektor olcsón eladó. Ka­posvár, Füredi u. 10. II/7._____________(1968) E lcserélnék egy XT-tárcsát MTZ után való függesz­tett tárcsára. Tí­már, Ságvár, József A. u. 9. (126786) I0/120-as Diamant 4 . színváltós és PFAFF 5-ös kötőgé­pek eladók. Kapos­vár, Kinizsi-ltp. 30. II/9. Jakabné. (421777) T 174—2 Weipár önjáró rakodógép eladó. Buzsák, Kos­suth u. 19. Telefon: Buzsák_25L_^_(2029) Brazíliától Auszt­ráliáig a trópusokon termesztett papri­ka, paradicsom, uborka, dinnye, tök és egyéb zöldség­különlegességekről felbélyegzett vá­laszborítékért tá­jékoztatót küldök. Kopácsi, 9791 To­rony. Pf.: 10. (104398) Lucfenyöcsemete 20—30 cm-es nagy­ságban, kiváló mi­nőségben, 3 Ft db-os áron megrendelhe­tő — tavaszi szállí­tásra. Tóth József, 9970 Szentgotthárd, Kossuth u. 22. _______________(283473) Gazdaságos tevé­kenység a prémes- á'llat-tenyésztés. Ki­váló vérvonalú állo­mányból korláto­zott számban elője- gyeztethetők norvég prémgörények, ka­nadai nyércek és finn nyestkutyák. Különleges újdon­ság a fehér nyest- kutya. Válaszborí­tékra tájékoztatót küldök. Fischer Ist­ván 8800 Nagykani­zsa, Nagyrác u. 107. _____________(387074) R edönykészítés mi­ni tokkal, redőny- csere, reluxa olcsón, gyorsan, garanciá­val. Kaposvári tele­fon : 10-268, délelőt- tönként. (1942) Telefonügyeletest keresünk Kaposvá­ron, Keszthelyen, Nagykanizsán, Nagy­atádon egész napos elfoglaltságra. Je­lentkezni a 06-72-20- 003-as telefonon le­het. (2093) A Nagyatádi Kórház—Rendelőintézet igazgatója az INFLUENZAJÁRVÁNY MIATT 1989. január 21-től (szombattól) LÁTOGATÁSI TILALMAT RENDEL EL! Kérjük a lakosság megértését — a kórházban ápolt betegek érdekében! A látogatási tilalom visszavonásig érvényes. (104508) Az Ipari Szakközépiskola (Kaposvár, Pázmány P. u. 17.) ÍV- ÉS LÁNGHEGESZTŐI TANFOLYAMOKAT INDÍT 1989. február 3-án 16 órakor. A tanfolyamok önköltségesek, a részvételi díj tanfolyamonként 3500 Ft. Jelentkezési lap és bővebb tájékoztatás az iskolában kapható. (194395) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A BAZIS Ipari Üzemigazga­tóság kaposvári egysége közép­vagy felsőfokú faipari végzett­séggel rendelkező munkatársat keres asztalos kalkulátor! mun­kakörbe. Jelentkezés: BÁZIS DÉV. Ipari telep, Kaposvár, Ka­nizsai u. 56. sz. alatt, Gylvi- csán Zoltán üzemigazgató- helyettesnél. (104262) JOGÁSZI munkakör betöltésé­re pályázatot hirdet a zánkai balatoni úttörőváros. A pályá­zók személyesen, írásban vagy telefonon (87-48-084) Máté László titkárságvezetőnél jelentkezze­nek, aki részletes tájékoztatást ad a fizetésről, a lakáslehető­ségről és az állás elfoglalásá­nak Időpontjáról. (104414) A SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT a központjába gyors- és gépírót vesz föl. Je­lentkezni az igazgatási és jogi osztályvezetőnél lehet (Kapos­vár, Ady Endre u. 2. ni. eme­let). (104510) A Bárdibükki Állami Gazda­ság azonnal alkalmazna üze­meltető karbantartónak elektro- lakatost, villanyszerelőt vagy elektroműszerészt a gazdaság szendipusztai tehenészeti tele­pén. Fizetés: megegyezés sze­rint. Jelentkezni Kutas Csaba főállattenyésztőnél lehet, a gaz­daság központjában. (114113) ÉRTESÍTÉS Az ÄFOR Ásványolajforgalmi Vállalat elszámoltatási osztálya Kaposváron megszűnt. Az ügyintézés Székesfehérváron történik. CÍME: ÁFOR-iroda, pénzügyi osztály, 8001 Székesfehérvár, Farkasvermi út. Pf.: 123. (141097) Kisiparosok, kiskereskedők, egyéb egyéni vállalkozók és magánszemélyek részére adóbevallás-nyomtatvány kitöltésére KÉTNAPOS OKTATÁST SZERVEZÜNK február első hetében. A részvételi díj: 1150 Ft. Jelentkezni levélben vagy telefonon lehet, január 25-ig, a Somogy Megyei Tanács Továbbképző Központjában: Balatonföldvár, Spur I. u. 18. Telefon: 40-562. (104528) t/Vj//// levél az éO adófizető yillampolgái'ftoz (Ct "äs.“* ■£tS?"*” ~ akinel< , ,evékenyséoh..’ munl<avis>r. ^ 3l'ig taő,a meo T/Ss*ev°nás ke,etkeíeft70n kívüli alább ezt" 4La000^o, f iövJ'! **■**»* de,">e °kkant^nt , 2yWijjai egyúf.me "«n ha- /"*» adó^anT halad<a * 6 00° -Ff-o( 1~ teg. bei adóbevan 0kkentó kedv "Z em,'tett éríá^°SSzJÖVa­hatból el ari°h'SS*a'ér,iés iá • ede/me ,eSyébkén, J9yetrnét arra ,SZa mer‘ «I az 1 MAI L MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: KURÁZSI MAMA. Kiss Manyi bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE, este 7 órakor: NASZÉJSZAKA KÍSÉRTETEKKEL, videómozi de. 9 órától nonstop I. terem: CHIKARA Árnyéka, II. te­rem: ZSÁKUTCA HADMŰVE­LET. Szabad Ifjúság du. 4 óra­kor: KELLEMES HÚSVÉTI ÜN­NEPEKET! 6 órakor: VIDEŰ- KIVET1TÖ: KÉK CADILLAC, es­te 8 órakor: A KIS SZEMTA­NÚ. Mozimúzeum du. fél 6 és este fél 8 órakor: AZ ISTE­NEK FEGYVERZETE. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Magyar évszázadok. 9.30: Hét kérdés a szerelemről. 10.35: Bi- ‘zánc ezer esztendeje. 16.53: Mű­sorismertetés. 17.00—19.00: Pén­tek délután. 19.09: A lielvardi öv. 19.30: Híradó. 20.05: Piedone, a zsaru. 21.55: Műkorcsolyázó Európa-bajnokság. 23.00: Híradó 8. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.30: Gyere­keknek. 19.00: Premier. 21.00: Híradó 2. 22.34: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Futball és totó. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A ha­misjátékos. 12.00: Arab orixan- tilopok. 12.10: Belföldi riport. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 16.30: Gyerekműsor. 17.05: Micky és Donald show. 17.30: Vidám és tanulságos gazdasági magazin gyerekeknek. 17.55: Esti mese. 18.00: Műsorainkat ajánljuk. 18.30: A szép és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Az öreg. 21.20: Vidám műsor. 22.05: Pisz­kos arany. 23.35: Hírek. 23.40: Mocsárból. 1.05: Hírek. Osztrák Tv 2 11.55: Sport. 15.40: Akkor. 15.45: Verkli. 16.30: Fehér ház, hátsó bejárat. 17.30: G. Bush beiktatása. 19.00: Tv-hiradó. 20.15: Az agy. 21.20: Érdekessé­gek a filmvilágból. 21.40: Oldal- pillantások. 22.00 : Tv-hlradó. 22.15: Sport. 23.10: Szatirikus bábsorozat. 23.45: Csodálatos mosoda. 1.20: A kőház. 2.10: Hí­rek. Jugoszláv Tv 1 8.10: Műsorismertetés. 8.20: Tv-kalendárium. 8.30: Adás gyermekeknek. 9.00: Téli isko­latévé. 10.30: Hírek. 14.35: Mű­sorismertetés. 14.40: Művelődési program. 15.15: Éjjel Is, nappal is. 16.30: Magyar nyelvű tv- naplő. 17.15: Tv-híradó. 17.35: Adás gyermekeknek. 18.05: Szá­mok és betűk. 18.25: Rajzfilm. 18.30: Népi muzsika. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.00 : Miami bűnei. 21.00: Otthon, édes otthon. 21.30: Tv-híradó. 21.50: Kulturális magazin. 22.55: Éj­jel is, nappal is. 0.55: Hírek. Jugoszláv Tv 2 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Tv-kalendárium. 17.55: Hírek. 18.00: Regionális program. 18.45: A nap adása. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Könnyű­zenei adás. 20.55: Parlamenti krónika. 21.25: Egy szerző, egy film. 21.50: Játékfilm. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59; Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Világablak. 8.50: Nó­tacsokor. 9.40: Sírjunk, írjunk. 10.05: ......... vedd még e csó­k ot”. 10.10: Tizenkét hangú síp. 10.40: Az MRT énekkara mad­rigálokat énekel. 10.10: Magyar írás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Szemközt a „Kreml uraival”. 13.00: Klasz- szikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Lemezmúzeum. 15.00: Nem­zetiségeink életéből. 15.30: 75 éve született Kulich Gyula. 16.05: Az MRT gyermekkórusa énekel. 16.17: Csata minden áldott nap. 17.00: Mi közünk hozzá?! 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Ifjúság’89. 20.15: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. 21.15: Ki­látó. 22.00: Hírvilág. 22.30: Vá- laszutak és veszélyek. 23.00: Operaest. 24.00: Hírek. 0.15: Éj­fél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.57: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.05: Slágermúze­um. 9.00: Hírek. 9.05: Napköz­ben. 12.00: Hírek. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi mu­zsika. 13.05: Pophullám.. 14.00: Péntektől péntekig. 17.00: Hí­rek. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Egészségünkért! 20.10: Sport. 20.15: Operettkedvelőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Senki többet? Har­madszor! 22.15: Máról — hol­napra. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Barokk versenyművek. 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Ula- lume. 11.10: Zenekari muzsika. 12.17: Jósé Carreras dalfelvéte- leiből. 13.00: Hírek. 13.05: Élet a Végtelennek! 14.38: Magyar szerzők vokális műveiből. 15.10: A Régi Zene Együttes játszik. 15.50: Ami rajtam túl van. 16.00: Luisa Miller. 18.20: Kamarazene. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 20.14: Szerelem, szerelem. 20.28: Néró, a legjobb fiú. 21.00: Louis Sclavis dzsesszegyüttesének hangversenye. 21.39: A Lau­sanne-! Kamarazenekar hang­versenye. 23.01: zenei panorá­ma. 23.30: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents