Somogyi Néplap, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

1989. január 20., péntek Somogyi Néplap 7 SPORTÉI m így forgatták a kormányt Autósaink 1988-ban Lapunk hétfői számából már értesülhettek olvasóink a somogyi autósport élhar­cosainak eredményeiről. Most a további helyezések szerzőinek névsorát adjuk közre rövid értékeléssel. Tóth János abszolút 4. he­lye az autós gyorsasági baj­nokságban három verseny után alakult ki. Az első és az utolsó fordulóban nem in­dult. Egy-egy második hely- lyel már bajnokságot nyert volna. Régi ellenfelével, Kiss Dezsővel egyszer ..mérkő­zött”, s akkor a pesti fiú győzött. Rajta kívül verseny­zőink közül senki sem mű­veli teljes erőbedobással a gyorsaságit, így az átrándult rallisok nem nagyon szólhat­tak bele a dobogós helyek sorsába. Tóth Mihály (Elastic) 4. csapattársa, Ivánszky a 6. helyen végzett az ,,N". illet­ve ,,,B” csoportban. Asztalos Gábor (Áfor SE) erejéből egy kategória 5. helyre fu­totta. Ralliban a korábbi bajnok, Tóth Mihály negye­dik helye az ,,N” csoportban sem tudásával, sem pedig technikai feltételeivel nem áll arányban. A dupla szor- zós Salgó rallit navigátora rosszulléte miatt föl kellett adnia. Két csoportgyőzelmé­vel és egy második helyé­vel megmutatta, ki is az „N” csoport ,,királya”. A ka­posvári szurkolók egyik ked­vence a Budai—Kamp] (Elastic) páros 'csupán egy versenyen szerzett 2 csoport­pontot. Ök leginkább az autójukba költözött „rossz- szeli emmel ’ ’ verse n y ez te k, „aki” négyszer parancsolt megálljt a számukra. A szű­kös anyagi lehetőségek miatt az Áfor versenyzői tavaly csak a kategória értékelésé­ben értek el említésre méltó eredményeket. A, 9-ben Büntotnok ai olaszok Az olasz labdarúgó-baj­nokság legutóbbi forduló­jában történt sportszerűt­lenségék miatt hét játékos kapott eltiltást. Skoro, a Torino jugoszláv légiósa megütötte a pisaiak egy játékosát, ezért két mérkő­zésen nem játszhat. A Fio- rentina brazil középpályá­sa, Dunga megrúgta ellen­felét, ezért egy mérkőzésen nem szerepelhet. Ugyanígy büntették a Juventus por­tugál légiósát, Rui Barrost. Az újkori olimpiákon 1906-ban volt először a gerelyvetés. A sportág ősbemutatója nem ez volt, hiszen az ókori já­tékokon rendszeresen szerepelt. Akkoriban azonban nem távolságra dobtak, hanem egy emelvényről célba. (Nél­külözhetetlen fegyverük volt ez a vadászatoknál.) Az újkori játékok kez­detén sem a mai for­májában dobtak gerely- lyel, hanem külön jobb és bal kézzel. Akkori­ban több stílus is ural­kodott. Az egyiknek je­les hazai képviselője volt a Somogyból elszár­mazott olimpikon, Mu- din Imre, aki — mint a róla készült egykori felvételen is látható — a gerely végén alkalma­zott fogással dobott. Bár ez ma sincs tiltva, de hosszú évtizedek óta senki sem alkalmazza. Csángó és Kiszely 6, Cseri és Fülöp 10 . . . Az A, 7-ben Czink és Iványi két teljesí­tett versennyel 16 pontot szerezve a 4. Az N 4-ben Kiss László 8 ponttal a 4. A fiatal, tehetséges versenyző navigátorgondokkal küszkö­dött. Enyhített a gondon az Elastic segítsége: a hazai ver­senyre „kölcsönadta” Bán Attilát. Ilosjai és Kalmár az N 3-ban 15 ponttal az 5. Ral- liekrosszban ifj. Tóth és Vo- dicska mögött nagy a szaka­dék. Póré és Illés (Aior) új autókkal próbálkozott, és az egyre erősödő mezőny máso­dik felében végzett. Tudomásunk szerint az el­ső eset, hogy a ralli- és gyorsasági-díjkiosztót vidé­ken tartják, és azonnal Ka­posváron. A szövetségi dön­tést nyilván befolyásolták megyénk és városunk ki­emelkedő autós hagyomá­nyai. Tóth J., Hideg, Budai, Tóth M. és nyugodtan mond­hatjuk, hogy a többiek is évek óta ott vannak az él­mezőnyben. 1988-ban az Elastic által rendezett ralli pedig kiváló minősítést ka­pott. A felsorolt kedvező listán túlmenően felvetődik a kér­dés: mennyire somogyi a so­mogyi és mennyiben kapós vári a kaposvári autósport? Nyugodtan megadhatjuk .) választ: jó, ha felerészt. Az Elastic egri, miskolci, pusz­taszeri, az Áfort pécsi, szom­bathelyi, dunaújvárosi ver­senyzők erősítik. A helyi cé­gek mellett budapesti, sze­gedi, egri, székesfehérvári, veszprémi, pécsi, szigetvári vállalatok, szövetkezetek, gmk-k a versenyzők támo­gatói. Miért ez a változatosság? Több oka van. A verseny­zők többnyire oda igazolnak, ahol biztosítva látják a kor­rekt kapcsolatokat, a spon- zorok pedig oda adják a pénzt, ahol tényleg a meg­felelő ember kapja. Egyet­len bázisszerv sem képes el­látni még egy élversenyzőt sem, így megintcsak a spon- zorokra vagy a sportot segí­tő gazdasági tevékenységre kell szorítkozni, miként az Elastic és a Volán teszi. Az autóversenyzőkből így — kényszerből — kihal a jó ér­telemben vett lokálpatrio­tizmus. Nem egészen érthe­tő. hogy Kaposváron, ahol helyiekből is össze lehetne állítani egy bajnokesélyes ráUicsapatot, miért kell szét­forgácsolni az erőket. Dr. Kaponya István A január 14-én Liberccben megrendezett nagysáncversenyen a norvég John Inge Kjoerum szerezte meg a síugró-világ­kupa csehszlovákiai versenyének győzelmét (MTI — Telefotó) Bolgár atlétát tiltottak el A Bolgár Doppingéllen- őrző Bizottság vizsgálata alapján tizennyolc hónap­ra eltiltották a versenyzés­től Zdravka Georgievát, a Trakia Plovdiv 20 éves 400 m-es gátfutónőjét ajzósze­rek használata miatt. Az ellenőrzést felkészülési idő­szakban, edzésen hajtották végre — jelentette a Bolgár Távirati Iroda. A Naroden Szport írása az üggyel kapcsolatban hangsúlyozza, hoéy a dop­pingellenes harcot folytatni kell, azaz továbbra is kont­rollálni kell a versenyzőket az edzésidőszakokban is. — Szocialista morálunk nem engedheti meg, hogy sportolóink ilyen áron érje­nek el sikereket, nekünk „itiszta” sportolóink legye­nek — írja a lap. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB I: Bázis Kaposvár KK—Dombóvári VMSE. Kaposvár, városi sport- csarnok, 17 óra. Ifjúsági mérkőzés: 15 óra. NB II. Sió ÁG Medosz— Soproni FAC. Siófok, Ven­déglátóipari Szakközépis­kola, 11 óra. Teke NB II: Kaposvári Közút —Zalaegerszegi Vasas Izzó. Kaposvár, Közút-pálya, óra. Tömegsport A Kaposgép Vállalat lö- megsportnapja a kaposvári városi sportcsarnokban. A kezdési idő: 8 óra. Sport­ágak: kispályás labdarú­gás, asztalitenisz, sakk. Természetjárás A KPVDSZ nyílt túrája Kaposvár—Tókaji-parkerdő útvonalon. Találkozás: 8.15 órakor a 3. sz. helyi jára­tú autóbusz indulási helyén. Túravezető: Borsos And­rás. A KTTE , gyalogosszak­osztályának túrája a Bu­dai-hegységben. Találko­zás: 5.45-kor a kaposvári vasútállomás pénztáránál. Túravezető: Szép József. VASÄRNAP Röplabda Kovács Rezső-kupa. Női mérkőzések, Kaposvár, ta­nítóképző főiskola, 8 órától. Labdarúgás Tanácskupa, a kezdési idő 14 óra; elöl állnak a pá­lyaválasztók: Siófok ifi—Tab (Pápai I), K. Rákóczi ifi—H. Kiss J. SE (Fogta), Balatonföld- vár—Siófok tartalék (Sza­bó T.), K. Építők—Bala- tonszentgyörgy, toponári pálya (Szabó L.), Homok- szentgyörgy—Nagyatád (Vukman L.), Kaposgép— Tarany (dr. Csapó). Teremlabdarúgó-torna. Marcali, MVSE-munka- csarnok. „Csoki kupa”, 9 órától. Asztalitenisz Megyei felnőtt egyéni baj­nokság. Kaposvár, Kapos- plast férficsarnok, 9 óra. HÍREK Január Jo Péntek Fábián, Sebestyén A nap 7.24 órakor kél, cís 16.27 órakor nyugszik ; a hold 14.40 órakor kél, és 6.50 órakor nyugszik. A várható időjárás Helyenként tartósan ködös marad az idő. különösen a nyugati és a keleti országrészben ködszitálásra, ónos szitálásra számíthatunk. A légmozgás gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken általában nulla fok körül alakul, né­hány naposabb helyen plusz 5 Celsius-fok kö­rül alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 3. heti nyertes lottószámok a következők: 29, 55, 75, 81, 87 — Konferenciát hívtak össze az NSZK-beli Düssel­dorfban „70 éves nők vá­lasztójoga” címmel. A 22 ország részvételével rende­zett tanácskozáson hazánkat Jakab Róbertné, az Ország- gyűlés alelnöke képviselte. — 24 munkásőregység ér­demelte ki az „élenjáró munkásőregység” kitüntetést tavalyi teljesítménye alap­ján. A kiskunhalasi egység már tizedszer, az ajkai ki­lencedszer, a siófoki Jó­zsef Attila egység pedig he­tedszer részesült ebben az elismerésben. — Ötvenezer forinttal támo­gatta a marcali áfész igaz­gatósága az idősek klubját. Ebből a pénzből újították föl és bővítették a műszaki berendezéseket. A könyvtá­rosok rendszeresen vetítenek videofilmeket az idős em­bereknek. — Újító katonák és pol­gári alkalmazottak tanács­koztak a napokban a Zalka Máté Katonai Műszaki Fő­iskolán. A tavalyi eredmé­nyek és az idei feladatok megvitatása után értékelték az újítási mozgalom ver­senyeredményeit is. Az újí­tások 45 százalékát polgári dolgozók nyújtották be; a hivatásos katonák 40, a sor­katonák 15 százalékát ad­ták. — Régi magyar üveg cím­mel könyvet ad ki a Kép­zőművészeti Kiadó. Ez az Iparművészeti Múzeum gaz­dag anyagára támaszkodva mutatja be a magyar, illet­ve magyar vonatkozású üvegművészetet a kezdettől a XX. század elejéig. A szí­nes reprodukciók reprezen­tálják a funkciók, formák, díszítések és technikák sok­féleségét és a századok fo­lyamán végbement stílus változásait. 100 éve született Sík Sándor (1889—1963) Kos- suth-díjas költő, irodalom- történész, műfordító, egye­temi tanár, akadémikus; a XX. század egyik legjelen­tősebb vallásos szellemű líri­kusa. Tanulmányait Buda­pesten végezte, majd 1903- ban belépett a piarista rendbe. Előbb a váci, ké­sőbb a budapesti piarista gimnáziumban volt tanár. Csaknem másfél évtizedig — 1930 és 1944 között — a sze­gedi egytemen volt a ma­gyar irodalom professzora. 1946 és 1947 között az Or­szágos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnökeként is tevékenykedett, 1948-tol pe­dig a'piarista rend magyar- országi tartományfönöke volt. 1946-tol szerkesztette a Vi- gilia című havi folyóiratot. Irodalmi munkássága elis­meréseként előbb a Petőfi Társaság, majd a Kisfaludy Társaság tagjai közé válasz­totta. Századunk jelentős magyar lírikusa volt, akinek az egyházi költészet kerete­in túlemelkedő verseiben a modern társadalom problé­mái is hangot kaptak. Iro­dalomtörténeti és esztétikai művei az elemzések finom­ságával tűnnek ki. Kiváló műfordítóként szintén is­mertté tette a nevét. Néhány fontosabb munká­ja: Pázmány, az ember és az író, Himnuszok könyve, Gárdonyi, Ady, Prohászka, Zsoltárok könyve. A felsza­badulást követően is több verseskötete látott napvilá­got. Sok fölösleges kilót szedett magára a képen látható 42 éves, amerikai Walter Hud­son: súlya meghaladja a 454 kilót Magyar Hegymászó halála Az Andok dél-argentínai .hegyvonulatán január 8-án szakadékba zuhant és ször­nyethalt Bartha József ma­gyar állampolgár. Barátjaií. egy hegymászócsoport tag­jait kísérte el, mert filmet akart forgatni vállalkozá­sukról. Bartha József — aki nem volt tagja az expedí­ciót küldő Magyar Hegy­mászóklubnak, s nem ren­delkezett a helyi körülmé­nyek igényelte hegymászói jártassággal — ereszkedés közben megcsúszott és a csúcs 1500 méteres függőle­ges keleti falán 900 métert zuhant egy gleccserig. — Tűzszerészek éveként emlegetik a néphadseregben 1988-at. Tavaly 3029 beje­lentés érkezett tűzszerész alakulat ügyeletére, s ezek közül 296 esetben sürgős se­gítséget kértek, összesen 10 százalékkal több veszélyes tárgyat találtak, mint ta­valyelőtt. — Ausztriába szállít gyűj­tést a Hungaronektár tabi kaptárgyártó és faipari üze­me. Ezt a somogyi üzem fő termékének hulladék apró- fájából készítik. A gyújtóst célszerűen nejlonzacskókba csomagolják, s kamion szál­lítja a szomszédos országba. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: ... 11-644 ^ — Értesítjük a lakosságot, hogy 1989. március 20-ig Ka­posváron a Béke u. 28. fszt. 1. sz. alatti irodahelyiségünkben az adóbevallásról ügyfélszolgá­latot tartunk. Február 10-ig a következő időpontokban: hétfő, kedd, csütörtökön 7.45-től 16.15- ig, szerdán 7.45-től 18.15-ig, szombaton 8 órától 12 óráig, február 10 és március 20 között hétfőtől péntekig 7.45-től 18.30- ig, szombaton 8-tól 12-ig. APEH, SOMOGY MEGYEI ADÓFEL- ÜGYELOSÉG.

Next

/
Thumbnails
Contents