Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-10 / 294. szám
Somogyi Néplap 1988. december 10., szombat GYERMEKEKNEK Kirándulás az erdőbe Andris minden természetben készült filmet megnéz a tv-ben, Még a Tizenkét hónap az erdőben című sorozat Ismétléseit is; s nagyon tetszett neki a Gímszarvas és a Dámvad című film. Ámulattal nézte a hatalmas agancsú bikák verekedését a filmen. Amikor aztán az erdőben hallotta a bőgést, látta a bikák ösz- szecsapását, mindig közelebb húzódott hozzám, pedig biztonságos helyről néztük a küzdelmet. Majdnem elsírta magát, mikor az egyik bika megfutamodott és abbamaradt a verekedés. — Miért hagyták abba? — kérdezte csodálkozva. — Amelyik elmenekült, érezte, hogy a másik erősebb nála, ezért föladta a harcot. Andrist nem nyugtatta meg a feleletem. — Annak nagyobb agancsa volt, mégis elmenekült... — Ez pedig fiatalabb és erősebb. — Kár, hogy nem hoztad el a puskádat; agyon kellene lőni. — Nem addig van ám, Andriskám, hogy lelő j jük, mert elverte a másikat!Szigorú szabályok szerint szabad vadászni. Ez a bika 9— 10 éves lehet, tizennégyes az agancsa. A másiknak meg sem tudtam számolni a koronaágart, annyi sok apró volt az egyik száron, a másikon meg csak kettő. Azt kellett volna elejteni inkább, mert csúnya, szabálytalan agancsa volt, ennek meg szép, szabályos négyes koronája, és a többi á'gak is egyformák mindkét száron — mutattam a magasles előtt ballagó bikára. — Kár, hogy már nem lehet fényképezni az alkonyati homály miatt, pedig érdemes lenne megörökíteni. A szarvasok bementek a sűrű fiatalosba, én meg indulást javasoltam. — Szarvasbőgést már többször is hallgattam, de barcogást csak a tv-ben — jegyezte meg Andris, amikor hazafelé robogtunk. — Elmegyünk majd bar- cogásit hallgatni is — nyugtattam meg. S október, közepén olyan vadászterületen akadt dolgom, ahol számottevő dámvad él. Magammal vittem Andrist. A vadőr megmutatta a térképen, hová menjünk, sőt azt is elárulta: ha szerencsénk lesz, egy albínó (fehér) tehenet is látunk. Ritka aljnövénvzetű erdőrészben hallottunk barcogást. Óvatosan a bika közelébe lopództunk. — Miért kaparja a földet? — kérdezte Andris. — Teknőt csinál, aztán belefekszik, úgy várja a tehenet — feleltem. Mintha megértette volna a bika, lefeküdt és barcog- ni kezdett. Egy ideig néztük, aztán óvatosan továbbmentünk. Hamarosan egv- nagy tisztáshoz értünk, ahol sok dámvad tartózkodott. A tehenek és borjak legeltek, két fiatal bika meg néhány tehén feküdt. Kifelé ballagtunk az autónkhoz, amikor szembe jöttek a terepjáró gépkocsik. — Látták az albínó tehenet? — kérdezte a vadőr. — Sajnos nem, de bairco- gó bikát és egy nagy csapatot láttunk. Le is fényképeztük őket. — Erős lapátos volt közöttük? — Nem, csak két közepes. Amíg én a vadőrrel beszéltem, Andris átszaladt a gépkocsi másik oldalára Németül köszönt a kocsiban ülő vadásznak; az kiszállt, és egy tábla csokoládét adott az unokámnak. Lakótelepi tüskés hátúak Egy nyári estén történt az eset, amikor testvéremmel levittük a szemetest. Egy kis sötét árny vonult végig szép kényelmesen a járdán. Már sötét volt, csak a lámpák világítottak. Közelebb mentem, s így tisztán . láttam a kis sötét alakot: egy süni volt. Rögtön felszaladtam, és szóltam a szüleimnek; ők is lejöttek. Apukám megállapította, hogy a süni vemhes. A süni bement egy bokor alá, mi pedig felmentünk. Már nagyon sok idő telt "él, hetek és napok, mikor végre ismét megjelent. Nem egyedül: öt kis apró sünike totyogott utána. Gyorsan szedték lábacskáikat, nehogy lemaradjanak. Ekkor a sünimama megállt, mintha számolná őket, az öt kis jószág pedig odasereglett köréje. Nagyon aranyosak voltak! Vittünk le nekik tejet, majd hazamentünk, s az ablakból lestük, ahogy odamennek a tál köré és lefetyelik a 'tejet. A sünik már elköltöztek, de nekem kedves emlékeim maradnak róluk. Szegfy Kata 5. osztályos tanuló — Danke schön — köszönte meg Andris németül. Pár mondatot váltottak még ezen a nyelven, aztán Andris waldmannsheillel elköszönt, és megemelte a kall'apját. A vadász megveregette Andris vállát; beszállt az autóba, s ment tovább. Még oda sem értünk, ahol az autónkat hagytuk, a hátunk mögül becsapódást jelző lövést hallottunk. — Egy dámlapátossal kevesebb él az erdőben, mert ez a lövés találatot jelzett — jelentette ki Andris, aztán beleharapott a csokoládéba. — Finom — állapította meg. — Kár, hogy csak egyet adott. Egy ideig beszélgetés nélkül robogtunk hazafelé. Egyszercsak Andris megkérdezte: — Papi, a dámlapátosok nem verekszenek? — Dehogynem. Ügy csattog a lapátjuk, amikor ösz- szecsapnak, mintha két deszkát vernének össze — mondtam, de ezt már nem hallotta az unokám, mert elaludt... Tóth Ferenc Különös állal': a teve Van az állatvilágnak egy érdekes csoportja, amely sok vonásában különbözik a többi állattól. Ez az úgynevezett párnástalpúak családja, amelybe a tevék és a lámák tartoznak. A tevékről a sivatagi tájak jutnak eszünkbe, hiszen „a sivatag hajójá”-nak is becézik őket: sokáig dacolnak a tűző nappal, a meleggel, és tartósan elviselik a szárazságot. Van egy- és kétpúpú teve. Az is különlegessége a párnastalpúaknak, hogy a földtörténeti jelenkorban élő emlős állatok közül egyedül nekik van ovális vörösvér- testjük, és vörösvértestjeik száma igen nagy. A tevék vérének egy köbmilliméterében 19 millió, az újvilági lámákéban pedig 14 millió vörösvértest van. összehasonlításként: az egészséges embernek 4—4.5 millió vörösvér,testje van köbmilliméterenként. Mindkét tevefajt jól ismeritek az állatkertekből, de azt kevesen tudják, hogy ezek nem vadon élő, hanem kimondottan háziállatok. A tudomány a XIX. század Gőzmozdony piciben Igazán a gyermekek örülnének ennek a működő, 80 centiméter hosszú gőzmozdonynak, amelyet 18 évi — tízezer órai — munkával készített Nyitrai Ferenc nyugdíjas mozdony- vezető. A lokomotív értékét növeli, hogy műszaki rajz nélkül, emlékezetből készült. Érthető ez is, hiszen Nyitrai Ferenc 20 évig vezetett gyorsvonati gőzmozdonyokat a Keleti pályaudvarról A háromszögekben elhelyezett számok között logikai kapcsolat fedezhető fel. E logika alapján milyen számot kell a kérdőjel helyére írni? (A helyes megoldás iá 15. oldalon) Világvége Zoli értelmes, rendes fiú volt, csak nem hitt el senkinek semmit. „Azt hiszem el, amit látok” — szokta mondani. Ha nem volt tanítás, fogta a hátizsákját, és ment kirándulni. Egyszer ismét fölkerekedett, hogy útnak induljon. „Vigyázz magadra, kisunokám!” — óvta nagymamája, mert ö nevelte Zolit. Búcsúzóul megcsókolta a nagymamát, és útnak indult. A nap melegen sütött, ezért Zoli az árnyat adó erdő felé vette útját. Szép volt az erdő, zöld lomb alatt eper termett. Az út ösvénnyé szűkült. Faágak csaptak az arcába, \és ,hűs szellő borzolta haját. A levegő egyre hűvösebb lett; a nap vörösen bukott le az égről, a fákon túl. :Este lett. A sötétség körülfogta Zolit. — Jaj jaj ... Ha legalább valami erdészlak lenne itt! — sóhajtott hangosan. Pusmogó hang felelt a sóhajtásra: — Nincs itt, fiam, erdészlak, hanem itt a világvége. Zoli kimeresztette a szemét, .hogy jobban lásson. Egy öreg anyóka állt előtte: — A világnak nincsen vége, mert az végtelen! — szólt Zoli. — Ejnye, még szájalsz velem? — haragoskodott az anyóka. — Gyere, megmutatom a világvégét; nincs messzebb, mint egy jó baltahajítás. Ebben a percben bújt ki a hold a felhők mögül. Nappali fényt árasztott az erdőben. Az öreg anyóka előtt nagy köteg rozsé feküdt. — No, hozd ezt a rozsét, és menjünk! — Csakugyan megmutatod a világvégét? Az anyóka kacagott. — Ha nem mutatom meg neked a világvégét, Füles Csacsi legyen a nevem. Zoli nyögve cipelte a rozsét, az anyóka szótlanul ballagott előre. Hamarosan egy kivilágított ab lakú ház elé értek. — No, fiam, ledobhatod a rozsét. Megérkeztünk. — Nem látom a világvégét — okvetetlemkedett Zoli. Ledobta hátáról a rozsét, s verejtékét törül- getve körülnézett. — Ö, te kis hitetlen! Nézz csak föl a ház homlokzatára. Zoli fölnézett. Ott aranybetűs tábla volt kifüggesztve „VILÁGVÉGE FOGADÓ” felírással. Az anyóka bevezette. Enni, inni adott neki, s még szállást is éjszakára. A reggeli indulás előtt, pedig jó tanáccsal is szolgált Zolinak: — Nem minden igaz, fiacskám, amit az emberek mondanak. De mindenben kételkedni, az is ostobaság. Szarka Zoltán tanuló végéig kipusztultnak vélte a tevék őseit. Csupán akkor lett ismert, hogy a Góbi-sivatagban még élnek vadtevék. E hírt kétkedve fogadták a zoológusok, azt hitték, hogy ezek elvadult tevecsordáik, mára azonban bizonyosnak tartják, hogy a Góbi-sivatag vadtevéi sohasem voltak háziasítva, tehát bennük láthatjuk a kétpúpú teve ősi, vadon élő képviselőit. Az egymás nyomában haladó tevék végtelen karavánjai ma már ritkábbak, a „sivatag hajói” lassan megfogyatkoznak a pusztaságban. A terepjáró teherautók ugyanis sokkal gazdaságosabbak, és lényegesen gyorsabban szállítják az árut. Teherhordóként mindkét tevefaj veszített a jelentőségéből, sok más szempontból azonban még napjainkban is rendkívül jelentős szerepet töltenek be. Mivel nagyon igénytelenek s igen szegényes növényzeten, szinte a tövisen is megélnek, egyes sivatagi népek számára nélkülözhetetlenek. A tevekancákat fejik, a tevék szőrét sokféleképpen hasznosítják, bőrük jó minőségű, húsuk ehető, trágyájukkal pedig fűtenek. A sivatagi területeken a tevék igen jelentős tulajdonsága, hogy csekély a vízigényük. Ha egyszer teleisszák magukat — igaz, hogy ilyenkor csaknem egy hektoliter vizet megisznak —, akkor 5—9 napig is megvannak víz nélkül. * * * Képünkön: Mongóliában több mint félmillió tevét tartanak; lenyírt gyapjújukból meleg takarók készülnek. BÓKKON GÁBOR A fakanál bálja Bálba megy a Fakanál, Egész éjjel meg se áll: Pörög, forog sebesen, Majd feldül a táncterem. Szikrát vet a csizmája, A döngölőt úgy járja. Kurjongat a Fakanál: „Nem volt még itt ilyen bál! — Egy csapravert hordó bor Jut neked, ha szomjazol. Ha az éhség már gyötör, Jár neked egy sült ökör! — Perdülj, fordulj kecsesen, Vár vissza a táncterem! Hajnalig szól a zene — Meg ne álljon senkise! — Grízestészta, bableves, Nem törődöm veletek! Odakozmál az étel?! Más baja ez ma éjjel! — Szaft ma rólam nem csorog —, Jobb mulatságot tudok!” — Így ordít a Fakanál, Lába közben táncot jár. Így éri a napkelte, Hazaszalad már erre. Fiók mélye várja őt, Megfáradt korhelykedőt. Álmában is motyogja: „Nem volt ilyen bál soha”. Kongathatják a delet, A Fakanál szendereg. — De egy kéz megragadja, De agy hang fölriasztja: „Perdülj, fordulj, légy sebes! Keverd meg a bablevest!” A csillag nyomán. Kívülről a kör belseje felé kell a szavakat beírni. Helyes megfejtés esetén — 1-től 18-ig, a csillag nyomán haladva — a betűkből nagy nemzeti költőnk neve és egyik szép versének címe kerekedik ki. 1. Népgazdaságunk fontos ága. 2. Finom gyümölcs. 3. Elemi részecske. 4. Madár szája. 5. Fiatal. 6. Sáv. 7. Ruha tartozéka. 8. Színjátszó drágakő. 9. Ipari tanuló — régen. 10. Autómárka. 11. Láb része. 12. Svájoi város. 13. Tejtermék. 14. írásjegy. 15. Baromfi. 16. Építőanyag. 17. Kék szín. 18. Némely szalonna ilyen. (A helyes választ megtaláljátok a 15. oldalon.)
