Somogyi Néplap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-24 / 306. szám

1988. december 24., szombat Somogyi Néplap 3 HÉTKÖZNAPI ESZMECSERÉK ■ Az emberek elfoglaltak olykor, nem szívesen men­nek különféle gyűlésekre, fórumokra. Ugyanakkor sze­retnek politizálni. Az orszá­gos . pártérteikezliet óta külö­nösen érezhető, hogy ki- sebb-nagyobb csoportok állnak az. utcán, s hol egy- egy politikai vezető beszé­dét értékelik, hol a beje­lentett intézkedéseket, ár­emeléseket, szociális vá­laszlépéseket vitatják meg. A csoport összetételétől függően kerül szóba a kom­munisták felelőssége és tennivalója. Nem egyszer kemény szópárbaj alakul k'. az összeverődött társaság tagijai között. Ha valamikor, akkor most igazán fontos a párttagok személyes felelőssége, vita­készsége ezeken a nem hi­vatalos fórumokon is. Ide­vágónak érzem egyik ked­velt szovjet költőm, Robert Rozsgyesztvenszkij mondá­sát: „A közéletiség szá­munkra nem azonos a nyil­vános jellépések parádézá­sával. A közéletiség — ez szívünk világa, ez az, ami nevelt bennünket, aminek nevében felnőttünk". A múltkor megismer­kedtem egy fiatal" munkás­sal. Társai tisztelik-becsü- lik a kaposvári Hűtő- ás Villamosgép-javító Kisszö­vetkezetben, figyelnek a szavára. A fiatal kommu­nista elsősorban amellett kardoskodott, hogy senki se bújjon meg most a nyugodt sarokban, álljon' ki a párt politikája mellett. Akkor se ijedjünk be, ha egyedül vagyunk hét ..másként gon­dolkozóval” szemben. Nem ő az egyetlen, aki ezt szorgalmazza. Termé­szetes, hogy változik a poli­tizálás színtere. Sokkal na­gyobb szükség van rá az alapszervezetekben, a munkahelyeken. A régi gya­korlat nem folytatható : nem mondhatjuk, hogy minden itt kezdődik és itt végző­dik az üzem, az intézmény kapuján belül. Mindenkivel előfordul, hogy a szomszéd, az ismerős — tudva róla, hogy tagja a pártnak — megállítja az utcán, s mag­kérdi a véleményét. A kaposvári munkásőr- parancsnok jó érzéssel újsá­golta a múltkoriban: arra kérték a testület tagjait, hegy vállaljanak nagyobb részt környezetük meg­győzéséből. Azt hiszem, máshol is elkelne ez a fi­gyelemfölhívás. A lakóterü­leten mindenképpen erősí­tésre van szükség, fölké­szülve a nézetek várható üt- , közésefre. Azt hiszem, sok fórum — így a falugyűlés, a városré­sz! fórum, a tsz-közgyűlés, az áfész részközgyűlései — fölértékelődik a következő időben. Az eddiginél na­gyobb számban kell ott len­niük a kommunistáknak es a KISZ-szervezetek tagjai­nak, mint addig. Csak ér­vekkel, s jó szívvel vállali vitában lehet megcáfolni a helytelen véleményeket, visszautasítani a túlzott kö­veteléseket és - kiállni amel­lett, amit vállalni lehet. A közéletben egyre nagyobb teret kérő fiataloktól Külö­nösen elvárható, hogy ne maradjanak távol az olyan vitáiktól, amelyeken az őket. is érintő törvény- vagy tanácsirendelet-terveze te­két vitatják meg. Sajnos, az utóbbi időben volt rá példa, hogy agy-egy ilyen- össziejövetelen javarészt kö­zépkorúak és idősek vettek részt. Az országos szakszerve­zeti tanácskozás egyik kül­dötte jegyezte meg, hogy a demokráciát nem lehet percekben mérni. Fején ta­lálta a szöget. Megállapítá­sa nemcsak a gyűlésekre ér­vényes, hanem a minden­napi beszélgetésekre és vi­tákra is. Nem szabad saj­nálnunk az időt az eszme­cserékre, s különösen nem az ialapos fölkészülésre. Ma már csak az állja meg a helyét a politika képvise­letében. aki rendszeresen •olvas, hallgatja a rádiót, né­zi a televízió politikai mű­sorait. Enéffikül vitapartnerei könnyen, sarokba száríthat­ják.- Mindnyájunk érdeke, hogy ne így legyen! Lajos Géza RITKA VENDÉG A BÉKESSÉG Gondok malom­kövei között Már hosszú idő óta be­szélgettünk. A puritán egy­szerűségű irodába embe­rek százainak mindennapi gondjai, örömei, törekvései sűrűsödtek, pedig csak Kep­ler Ferenc íőagronómus és Horváth Gyula főkönyvelő volt jelen. — ördögi körben élünk. A régi örökségből képte­lenség kilépni. — ■ Helyileg is, a környék szövetkezeteihez viszonyít­va is a csurgói szövetke­zetben a legalacsonyabb a bérszínvonal. Az eredmé­nyességet- tekintve hiába vagyunk jobbak, nem va­gyunk képesek változtatni. Horváth Gyula számok­ká', példáz. — Kerekítve húszmillió forint az éves béralapunk. Ha ezt például két száza­lékkal túllépjük — ami négyszázezer forint —, ak­kor ezért egymillió-kétszáz­ezer forint keresetadót kell fizetni. És mi az a négy- százezer forint?! — A legjobb emberek el­mennek — koppannak Kep­ler Ferenc szavai —; aki marad, az inkább a szemé­lyes kapcsolatnak vagy más kötődésnek tudható be. De hát mennyit bír ki a bará­ti, emberi kapcsolat?! — Persze, ez csak az egyik, de talán a legnyo- masatóbbb gond. Itt a má­sik nagy bánatunk. A sarok bán méternyi ma­gas dossziéköteg. A tehené­szeti telep rekonstrukciójá­nak tervei. — A megyei pályázaton hatmilliós támogatást nyer­tünk. Negyvenötmillió fo­rintos rekonstrukcióhoz kértük a segítséget, ma már hetvenötbe kerülne. Köz­ben csökken'a támogatás... — Áll az egész, sarokban Feszített munkatempóban dolgoznak a Somogy—Zala Megyei Téglapiari Vállalat kaposvári központi műhe­lyében. A harmincöt fős — lakatosokból, forgácsolókból, villanyszerelőkből álló — kollektíva a szokásos mun­káján felül egymillió 300 ezer forintos értékű, 86 mé­ter hosszú szállítószalagot készít a modernizálódó ba­latonszentgyörgyi téglagyár számára. Ez a nagyberuhá­zás a vállalat másik tmk- műhelyének kapacitását csaknem teljesen leköti, ezért a kaposvári műhely terhelése erősen megnőtt. A két megye téglagyári beren­dezéseinek, gépei többségc- nak karbantartását, javítá­sát, alkatrészek, szerszámok készítését az idén nagyrészt a kaposvári műhelyben vég­zik. a terv. Fontos lenne, hogy legalább azt a hatmilliót ne veszítsük el! Hozzátéve a saját pénzünket, tudnánk változtatni a kritikus hely­zeten. — Így van! De azért, tu­dod, Gyula, böki a lelke- met az a pénz is, amit eze­kért a tervekért kiadtunk... A szürkéskék dossziékra •nézek, embereket látok. Embereket, akik háromszáz­hatvanöt napos munkában töltik az életüket, elavult, •nagy fizikai erőt kívánó módon takairmányoznak, fejnek és a legtisztább szán­dék ellenére .sem képesek olyan eredményt elérni, amilyet egy kicsit is jobb feltételek között lehetne. — Ha csak a körbálatá- rolést sikerülne megolda­ni, az is lényeges előrelé­pést jelentene. Hiába’ taka­rítjuk be jó minőségben a szié|nát, elromlik a tárolás alatt. Végül is csak a költ­ségék növekednek: — Az ember agyia örökké jáir. Igyekszik minden fo­rintot megfogni, miniden le­hetőséget kitalálni, megra­gadni. — Most ősszel először müvelőutasan vetettük el a búzát, hogy ne kelljen he­likoptert alkalmazni a vé­dekezésnél. Szépen' sikerült, jó nézni. Új növénnyel pró­bálkoztunk, az étkezési szá­razborsóval, tanulmányoz­zuk a környéken a szóját. De malomkövek között van az ember.. — Miért? Kepler Ferenc szava el­akad. — Az áremelések miatt száz vagon műtrágyát vissza kellett mondani a jövő év első felére. Az ősziek még megkapnak mindent, de a kukorica alá csak a jobb földekre jut ta­vasszal táplálóanyag. A gyenge területektől, ahol bizonytalan a megtérülés, meg kellett vonni. — Mit érez ilyenkor egy gazdaember? — fagyon rossz érzés. Tudom, hogy csökkenni fog a termés, de mit tegyünk? Valamiről le kell mondani. Vetőmag, gépi eszköz- kelL A decemberi mélyen já­ró nap megcsillan az ablak­üvegen. — Paniasz, panasz, mond­hatná bárki. A gazdaember­nek általában nem kenye­re a dicsekvés. Azért — te tudod, Gyula pontosan — nem lesz szégyenkezniva­lónk, mert ha a tervezet­tet nem is, de azért a nyolc- kilencmilliós eredményt el­érjük. — Nyolcat mondok, jobb az óvatosság. Inkább meg­lepetés, mint csalódás érje az embert... Beszéltünk a piacra ter­melő takarmánykeverő di­cséretes teljesítményéről, a rekonstrukció gondjairól, a tésztaüzem első évének eredményeiről és a kezdet­tel járó gondjairól. Százak sorsa sűrűsödött a puritán egyszerűségű irodában. — Hogyan találja meg. így az ember belső békes­ségét? — Azért van ilyen — mondja Kepler Ferenc. — Lehet, hogy csak pillanato­kig tart. De amikor valami sikerül! Amikor hektáron­ként negyvenkilenc mázsá­val fejeződik be a búzaara­tás, mint az idén vagy hu­szonhat mázsával a repce- betakarítás ... Jó érzés. Ilyenkor egy kis időre csend lesz, és békesség az ember lelkében. Vörös Márta Teremteni kell a csodát Már az első mondatok után rokonszenves volt ter­mészetessége, derűje. Ho­gyan lehetne szavaikkal meg­mutatni az emberi sugár­zást, e ritka jelenséget... Hitében, sorra feloldódtak kétségeim, s már azon cso­dálkoztam: miért vagyunk olyan sokan borúlátóak, fá­sultak, csak gondokat soro­lók. Egyszer az önzésről, kö­zömbösségről, a terjedő anyagiasságról .kérdeztem, ő meg azt válaszolta: nem igaz, hogy nem tudnak lel­kesedni az emberek. Sorol­ta a példákat. Novemberi ifjúságii műszakjukat, amely­ben a 40—50 éves dolgozók is részt vettek, pedig csak­nem egész évben hétvége­ken túlóráztak. Mindany- nyian fáradtak, mégis vál­lalták a többletmunkát, s a bért a műveseállomás létre­hozásához ajánlották föl. Nem a példák győztek meg, hanem az, hogy éreztem, ha hívna, magam is szívesen mennék ... — December elején nyol­cán fogtunk össze. Az óvo­dától kölcsönzött jelmezekbe télapóknak, krampuszoknak öltöztünk. Felosztottuk a várost és környékét. Az idén — több mint 120 helyre — házhoz ment a télapó, dol­gozóink gyerekeihez. Nagy­szerű volt télapónak lenni, és látni az ámuló'gyereksze- meket. Ez is megerősített abban, hogy az embereknek maguknak is alakítaniuk kell a csodát, 'és nem csak várni. Kiskó Gyuláné, a Nagy­atádi Cérnagyár gyártásve­zetője. Április óta az üzemi pártbizottság titkára. 30 éves. — önmagamat és másokat is meggyőztem: jobb, ha a ké't feladatot együtt vég­zem. Éreztem, hogy titkár­ként is több hitele lehet a szavamnak, ha nem húzó­dok az íróasztal mögé, ha a munkában is tudok bizonyí­tani. A kétféle munka segí­ti egymást. Gyártásvezető­ként naponta legalább két­szer körbe kell járnom az üzemet. Az emberek között vagyok, s köztük élve job­ban értem őket, mintha csak úgy le-Ierriennék tájékozód­ni. Azt hiszem, korábban egy párttitkár sokszor túl nagy tekintély volt, s ezt nem mindig támasztotta alá kellő emberség. Nem akarok olyan tekintélyt, amely el­távolít az emberektől. A munkámból élek, amit sze­retek, így sohasem kell majd kapaszkodnom egy tisztség­be. A kétféle munka, s több társadalmi .megbízatás mel­lett kétgyerekes családanya. Vannak, akik ennél köny- nyebb helyzetben is túlter­heltségről, időhiányról pa­naszkodnak. — Sohasem érzem úgy. hogy összecsapnak fölöttem a hullámok, s azt sem, hogy fenyeget a fáradtság vagy a fásultság. Előfordul, hogy összetorlódnak a dolgok, de akkor érzem igazán jól ma­gam. Talán mert mindennek a jó oldalát keresem. Ha fáradt vagyok, félórányi diszkózene vagy kosárlabdá­zás felüdít. A baj az, hogy sokan eleve tehernek fogják fel az élet természetes vele­járóit. Mondják például, hogy nincs idejük a gyere­kekkel beszélgetni. Nincs is. ha ezt afféle ,,kötelező na­pirendi pontnak” tekintik. Mi például nagyon jókat be­szélgetünk a gyerekekkel az iskolába menet, ma éppen arról, hogyan ívnak a halak. Nem szűkül le a kapcsola­tunk arra, hogy bepakoltá­tok-e a táskát, meg hogy mi volt a suliban. A könnyű­ipari műszaki főiskolát a gyes alatt végeztem. Amíg a többi kismama keresztrejt­vényt fejtett, én matekpél­dákat oldottam meg. Ha­vonta konzultációk, azután a vizsgák; szóval nem volt „ b es zűkü 1 és - k ompl exusom”. Könnyedsége titkát Pesten élt gyermekkorában sejtet­tem. Sohasem óvták a szél­től, s inkább nevelődött, semmint neveltetett. Alig­hanem az edzés a nyitja, hogy később valaki mit és mennyit érez tehernek. A pártmunkáról, a politikáról beszélgettünk, s szavaiból kitűnt, ebben is mennyi sa­játosságot rejt az, hogy va­laki nő. — Elsősorban a saját kis politikánkat kell megkarcol­nunk, s azt keresni, hogy a gyárban mit csinálhatnánk jobban és másként. Amíg saját lehetőségeinkkel nem élünk jól, addig alapunk sincs bírálni vagy panaszkod­ni. Nem érdemem, hogy nin­csenek régi beidegződéseim, nem igazodom' megszokott sémákhoz. Egyszerűen csi­nálom, ahogy a szívem dik­tálja. Nem vagyok híve a túlzott előkészítésnek. Azt szeretem, ha egy pártbizott­sági ülés témáinak négyötö­de az „egyebek” közé tarto­zik. A pártoktatáson az or~ szálgcs páirtértekezlet anya­gát kellett volna feldolgoz­nunk. De hát ez így száraz lenne ... A legutóbb például a gyárunkban dolgozó kép­viselőt, Simon Ernőnét kér­tük fel politikai tájékozta­tóra. Pártoníkívüli tartottak pártoktatást, ■ s a KISZ-ta- gok is hivatalosak voltak. Az utóbbiak azért, hogy is­merjék meg a közösséget Ha ez vonzó valamelyikük­nek, hívás nélkül is jönnek majd, s nem lesz gond a pártépítés. Egyébként to­vábbra is üzemi KISZ-bi- zottsági tag vagyok, szeretek velük lenni... Bíró Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents