Somogyi Néplap, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-12 / 270. szám
1988. november 12., szombat Somogyi Néplap 7 Röplabda NB I SPORT Kettős győzelem Labdarúgó NB II K. Vasas Izzó— Budapesti Spartacus 3:2 (14, -8, -11, 13, 7) Budapest, 150 néző. V. : Pados, Horváth. K. Vasas Izzó: Sántosiné, Majomé, Halász, Magyarné, Pintér, Marek A. Csere: Za- lavári, Marek Gy., Nagy, Novák. Edző: Simonné Kutas Zita. Az Izzó kezdte a játékot, s már 7:0 aránkban vezetett, majd 12:4-re utána följavult a fővárosi csapat, de 14:14- nél az Izzó újítani tudott, és megnyerte az első játszmát 29 perc alatt. A második és harmadik szettben sok nyi- tásfogadás-rontás volt; mindkettőt megnyerte a fővárosi csapat. A negyedik szettben hatalmas küzdelem folyt, az izzós lányok nem adták föl, s 13-ra nyertek. Az ötödikben — mindent eldöntő csatában — az Izzó kezdett jobban, és ^Sántosiné remek nyitásaival már 5:0- ra, majd 8:l-re vezetett. Végül 113 perc alatt megérdemelten nyerte a mérkőzést az Izzó. Jók: Sántosiné, Halász, Magyarné. A visszavágó vasárnap délután 16 órakor lesz Kaposváron. Férfimérkőzés Kapos Volán Dózsa— BKV Előre 3:1 (-13, 11, 4, 9) Kaposvár, városi sport- csarnok, 300 néző. V.: Gráb- ner, Bogyó. K. V. Dózsa: dr. PridáT, Ha valaki minőségi sportról beszél Nagyatádon, természetesen az NB II-ben játszó kézilabdacsapatra gondol. A labdarúgók enyhén szólva leszgrepeltek, talán csak a cselgáncsozók és az utánpótlást nevelő ökölvívók mondhatnak magukénak némi eredményt. A kézilabdázók sikereit azonban senki sem tudja utolérni, pedig meglehetősen „öreg” játékosok lépnek pályára évek óta. Űj embereket szerezni nagyon nehéz. Januárban Jéki Zoltán edző sem gondolt arra, hogy minden eddiginél nehezebb évet kezd. A kapus Bárány átigazolt, elment Takács; Plangár, Kertész és Gál ab bahagyta a játékot. Ezzel az NB II legmagsabb védőfala távozott. ígéretnek bizonyult Vaskó-Szedlák, de őt átvezényelte a honvédség Zalaegerszegre. Lemondott a szakosztály vezetősége, így Jékinek egyedül csak Vargi- vics István gyúró maradt segítségnek. A felkészülést gátolta a teremhiány is. Enyhe vigasz, hogy a régiek közül újból mezt öltött Papp és Végit. Senki sem gondolhatott arra, hogy megismételhetik a tavalyi: dobogós helyezést. Első hazai mérKároly, Schmidt, Horváth, Stefik, Cifra. Csere: Kántor. Edző: Laszczik Iván. Bár a vendégek szerezték az első pontot, a Dózsa rövid idő alatt 4:l-re fordított. 9:5-ig biztosan vezetett. Utána azonban egyenlített a fővárosi csapat, majd ^dire átvette a vezetést. Izgalmas végjáték után az első szettet sikerült is megnyernie. A második játszma elején 5:2-re húzott el az Előre, majd a Dózsa beérte, s 8:6-ra fordított. A pestiek ledolgozták a hátrányukat, s 11:11-ig fej-fej mellett haladt a két együt- 'tes. Utána a hazaiak összpontosítottak jobban, s övék lett a játszma. A folytatásban fergetegesen kezdett a ^Képtelenségnek hat, de mégsem lehetetlen : elképzelhető, hogy a közeljövőben mégiscsak létrejön az az összecsapás, amelynek főszereplője a kanadai Ben Johnson és az amerikai Carl Lewis lesz, és amelyet az olimpia után szerettek volna megrendezni a vágtafutás két klasszisa között. Erről elsőként a Reuter hír- ügynökség számolt be, a Toronto Star című lapban megjelent interjúra hivatkozva. Abból derült ki, hogy a doppinghasználat miatt olimpiai bajnoki címétől megfosztott, a versenyzéstől pedig két évre eltiltott Johnson egyik tanácsadója a kökőzésüket is elvesztették. Aztán csodák csodájára jött egy sikeres sorozat. Tíz mérkőzésen tizenhat pontot szereztek. * Az őszi mérkőzésekre erősíthettek a nagykanizsai Benkővel, aki jól beépült a gárdába. Az már más kérdés, hogy az átigazolása körül még ma is vannak gondok. Súlyosan megsérült viszont a két átlövő, Schuch és Végh. Az őszi mérkőzéseken rájuk már nem számíthatott az edző. Át kellett szervezni az egész csapatot. Szerencsére ismét voltak bevonulások, így pályára küldhették a JSanz-Vilianytól érkezett Bartát; az utolsó négy mérkőzésen sokat segített. A korábban visszavonult Plangár is játékra jelentkezett. így is négy vereséget szenvedett azonban a csapat, a legmeghökkentőbbet a tatai katonáktól. (Jéki edző nem tud másra gondolni, mint a fáradtságra — az olimpiai közvetítések ' nézése miatt.) Mindezek ellenére az NB II nyugati csoportjában az atádi kézilab- dások harmadik helyet értek el. Három ponttal előzték meg riválisaikat. így — a bajnokság átszervezése folytán — a tavaszi mérkőDózsa, 10 pontot ütött zsinórban, s magabiztosan nyert. Végül úgy hatott, hogy az Előre már nem tudja felvenni a versenyt, de aztán a negyedik játszma közepéig újból a kaposvári csapat méltó ellenfelének bizonyult. 9 pontnál azonban nem tudtak többet ütni, s végül megérdemelten nyert a Kapos Volán. Jó színvonalú, izgalmas mérkőzést látott a sportcsarnokban a közönség. Parádés labdameneteknek, szép kombinációknak tapsolhattak,' s a végén maradéktalan lett az örömük, hiszen a hazaiak győztek. Jók: dr. Pridál, Károly, Schmidt, Stefik, Kántor. B. Zs. zelmúltban kétszer is kereste Lewis ügynökét, Joe Douglast, mégpedig az el képzelhetetlennek látszó verseny ajánlatával. Douglas véleménye szerint a futás mindkét versenyzőnek óriási összeget jelentene, s ez az összecsapás az egész világ érdeklődését a két futóra irányítaná. Más lapra tartozik — mondta az amerikai menedzser —, hogy egyelőre fogalma sincs arról a formuláról, amely lehetővé tenné a viadal lebonyolítását, s nem sodorná veszélybe a Szöulban újabb két olimpiai bajnokságot nyert Carl Lewist. Arról nem is beszélve, hogy. Johnzéseken dobogós helyért játszhatnak. Az eddigi tavaszi-őszi szezonról áttérnek a kézilabdában is az őszi-tavaszi menetrendre. Az első hat helyezett így a végső sorrend megállapításáért játszik oda—vissza alapon, s a 7—12. helyezett között döntik el, hogy ki esik ki. Jéki Zoltán az előzmények után nagyon dicséri a csapatjátékot. A két kapus. Papp és Szép kevesebb gólt kapott, mint tavaly. A csapat legjobbja Puppi volt: 114 gólt dobott. Karafa feledtetni tudta tavalyi gyenge szereplését, a másik szélső, Boros azonban egy kicsit visszaesett. Jüngling kiváló védőmunkája mellett/ a támadásoknál is jeleskedett. Sérüléséig Schuch és Végh becsülettel helytállt. Balaskó a sokszor speciális feladatokat is jól oldotta meg. A csapat most pihenőt tart. Befejezték az edzéseket, várják a tavaszi nyitányt, de addig erősíteni kellene, utánpótlásra volna szükség. Nagyatád sikersorozatát csak így lehet folytatni. A csapat gerincét adó játékosok már valóban kiöregedtek. Nagy Jenő Búcsú a hazai pályáktól Az őszi szezon utolsó előtti fordulójára kerül sor a másodosztályban, s mindkét csapatunk hazai pályán fogadja ellenfelét. Csurgón sem eltiltott, sem sérült játékos nincs, mégsem tudott Készéi edző csapatot hirdetni. A Volántól elszenvedett ötgólos vereség után valószínűleg változások lesznek az együttesben. A Rákóczi FC számára is véget ér lassan a balszerencsés ősz. A bajnokság során kiállítások, sárga lapok, bundaügy és más gondok miatt állandóan változott az összeállítás. Az utolsó hazai kilencven perc talán több sikert fog hozni, mint az eddigiek. Az összeállítások: A csurgói keret: Belovári, Fullér, Tóth, Mészáros, Kovács, Beke, Nagy, Posta, Bódis, Markek, György, Puskás, Vékony, Szigeti, Takács, Bánió, Csalos, Ritu- per. A Rákóczi FC várható kezdő csapata: Sándorfi — Gőböíös vagy Horváth I. Z.. Kraft, Riczu, Barna — Szajcz, Adorján, Hanusz, Horváth 11. Z. — Kádár vagy Kárpáti, Neubauer. sont a Nemzetközi Amatőr- atlétikai Szövetség két évre minden, a fennhatósága alá tartozó versenytől eltiltotta: mi több, azok is büntetésre számíthatnak, akik vele együtt hajlandóak a versengésre. Nyilatkozatát Douglas azzal a furcsa kijelentéssel zárta, hogy amint a megfelelő engedély és a „büntetésmentes” versenyforma rendelkezésre áll, kész a további tárgyalásra Ben Johnson megbízottaival. NÉMETH KORNÉL SIKERE A görögországi Simatari- ban, a Oamel-kupán vett részt Németh Kornél, a Volán-Surján SE motocross- versenyzője. Nyolc ország száz versenyzője kapott meghívást az erőpróbára, így kvalifikációs futamra is sor került, majd negyvenen rajtoltak. Németh Kornél 250 ccm-es Kawasaki motorjával harmadikként érkezett célba, egy belga és egy csehszlovák versenyző mögött. A mezőny erősségére jellemző, hogy a bolgárok világbajnoki harmadik helyezettje, Rangelov csak ne- gyedik lett. Németh Kornél legközelebb december 10-én utazik Görögországba; Lamiában vesz részt egy versenyen. — Társadalmi munkát szervez november 12-én és 19-én a Siófoki Spartacus teniszszakosztálya. A résztvevők a kórház melletti pályákon végeznek tereprendezést, kerítésfestést és egyéb munkákat. — Lapunk tegnapi számában a sportműsorban tévesen jelent meg NB Il-es röplabdacsapataink mérkőzéseinek időpontja: A Kaposvári Építők SC ma, 11 órakor a Tóth Lajos iskolában, a Kasi ugyanebben az időben a Toldi iskolában játszik. BRAVÚROS SZEREPLÉSSEL Dobogóra pályázhat a Nagyatád Az eltiltott Johnson kihívja Lewist? HÍREK November A nap 6.44 órakor kél, és 16.13 órakor nyugszik a hold' 10.12 órakor kél, és 17.40 órakor nyugszik. 12 Á várható időjárás A ködös területek kivételével általában kevés lesz a felhő. Párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. A délnyugati szél csak kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton a tartósan ködös helyeken 0, másutt 4 Celsius-fok körül alakul.-----------------------------------------------------------tf ■ ' Szombat Jónás • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 45. játékhetének nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 171219, a hármasokra 1060 forintot fizetnek, a kettes 38 forintot ér. — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács a Magyar Népköz- társaság Csillagrendjével tüntette ki Körösi Józsefet, a Valóság főszerkesztőjét több évtizedes, kiemelkedő szerkesztői munkájának elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából. Az elismerést Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át a folyóirat szerkesztőségében. — A Duhnántúlon is képeznek már mezőgazdasági gépész üzemmérnököket. Felsőfokú levelező képzés kezdődött ugyanis októbertől a vépi Mezőgazdasági és Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézetben, s így egyúttal a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem konzultációs központja lett. — Nyugdíjas-találkozót rendeztek tegnap délután Nagyatádon a cémagyárban. A 300 egykori dolgozót Gregor István igazgató köszöntötte, és tájékoztatta őket ez évi terveik teljesítéséről. Ezután átadták nekik a szakszervezeti bizottság ajándékát, majd beszélgetéssel zárult a találkozó. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1071 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 150 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 16465 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 12880 Trabant Lim. Spec. (Győr) 12771 Trabant Combi (Bp.) 5473 Trabant Combi (Debr.) 4125 Trabant Combi (Győr) 3685 Wartburg Standard (Bp.) 4271 Wartburg Standard (Debr.) 2763 Wartburg Standard (Győr) 2617 Wartburg Special (Bp.) 5622 Wartburg Special (Debr.) 4425 Wartburg Special (Győr) 4094 Wartburg Special tt. (Bp.) 17381 Wartburg Tourist (Bp.) 4842 Wartburg Tourist (Debr ) 2512 Wartburg Tourist (Győr) 1627 Skoda 105 S (Bp.) 12889 Skoda 105 S (Debr.) 9632 Skoda 105 S (Győr) 9636 Skoda 120 L (Bp.) 29430 Skoda 120 L (Debr.) 17169 Skoda 120 L (Győr) 20047 Lada 1200 (Bp.) 47958 Lada 1200 (Debr.) 34438 Lada 1200 (Gjíőr) 16890 Lada 1300 S (Bp.) 24442 Lada 1300 S (Debr.) 17870 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Bp.) 3112 Lada Szamara (Debr.) 2626 Lada Szamara (Győr) 2024 Lada 1500 (Bp.) 16284 Lada 1500 (Debr ) 12147 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 1355 Lada Combi (Debr.) 421 Lada Combi (Győr) 829 Lada Niva (—) 851 Polski Fiat 126 P (Bp.) 4855 Polski Fiat 126 P (Debr.) 3440 Polski Fiat 126 P (Győr) 3248 Dacia Limousin (Bp.) 17592 Dacia Limousin (Debr.) 12822 Dacia Limousin (Győr) 10076 Dacia Combi (Bp.) 4745 Dacia Combi (Debr.) 3625 Dacia Combi (Győr) 2575 Dacia TLX (Bp.) 9195 Dacia TLX (Debr.) 5263 Dacia TLX (Győr) 4565 Zastava (Bp.) 20492 Opel Kadett (Bp.) 450 SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon : _ 11-644 TBt 70 évvel ezelőtt 1918. november 12-én kiáltották ki az Osztrák Köztársaságot, miután az első világháborúban elszenvedett vereség után a felbomló Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, I. Károly császár (IV. Károly magyar király) november 11-én lemondott felségjogainak Ausztriában való gyakorlásáról. E történelmi fordulat előzménye, hogy már 1918 őszén elszakadtak a monarchiától a különböző nemzetiségiek, s felbomlott a birodalom. Az 1918. november 3-án az antanttal kötött fegyverszünet a monarchia kapitulációját jelentette; ezt követően Ausztriában is megerősödött a néptömegek forradalmi mozgalma: munkás- és katonatanácsok jöttek létre, s november első napjaiban megalakult a kommunista párt is. 1918. október 30-án Bécsben ideiglenes nemzet- gyűlés alakult, amely a végrehajtó hatalmat a szociáldemokraták és a polgári pártok képviselőiből álló államtanácsra ruházta; ez kiáltotta ki november 12-én a köztársaságot. Karl Renner vezetése alatt alakult meg a kormány, mely — főként a szociáldemokrata pártra és a kercsztényszocialista pártra támaszkodva — a forradalmi mozgalmak leszerelésére törekedett, s 1920 októberében új polgári demokratikus alkotmányt fogadtatott el. — Személyi kérdésekben is döntött a megyei KISZ- bizottság' csütörtöki ülésén. Simon Gábor politikai munkatársat megválasztották a megyei KISZ-bizottság titkárának. — A vezess balesetmentesen mozgalomban ketten is elismerést kaptak a Kapos- gép Vállalatnál. Kovács Béla a törzsgyár és Mányó János, a siófoki gyáregység sofőrje teljesítette az egymillió kilométert. Ezenkívül két sofőr 750 ezer, egy pedig 500 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. — Kétszáz fiatal agrár szakember ismerkedett meg az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdaságával az elmúlt tíz évben. A Komáromi Mezőgazdasági Kombinátban nemrég szervezett anikéton Lennie Gamage, a Jövő Amerikai Farmerei Társaságának vezetője azt is bejelentette: a szakembercserét szponzoráló cég növeli támogatását. — Elgázolta a Tapolca és Nagyatád között közlekedő személyvonat Marcaliban a sínen gyalogló Kuhár György 82 éves marcali lakost. Az idős ember, aki halláskárosult és nem hallotta a vonat figyelmeztető hangjelzését, a helyszínen meghalt. — Éleslövészet. A városi tanács igazgatási osztálya értesíti Kaposvár lakosságát, hogy a néphadsereg alakulatai november 15-től 30-ig éjjel—nappal éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. A fenti időben a lőtéren és annak biztonsági területén senki ne tartózkodjék, mert tilos és életveszélyes. — KARÁCSONYI VÁSÁR ISZTAMBULBAN. Egy hét, fél panzióval. Útvonal : Fonyód—Siófok —Isztambul. Indulás: december 3-án. A részvételi díj: 5550 Ft + 110 DEM. Jelentkezni a Mak- rovilág Utazási Irodában lehet: Fonyód, Blaha L u. 1. Telefon: 61-071. — HUNGARIA-H1REK. A Hungária Biztosító szerencseszáma a 13-as, amelynek jegyében most a 13 éves gyerekek 13 kívánsága teljesül. Ismét várjuk önöket a tv képernyője előtt ya- sárnap délelőtt 10.40 órakor! Kellemes vasárnap délelőttöt kíván a Hungária Biztosító.