Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
2 Somogyi Néplap 1988. szeptember 2., péntek Bányásznapi és jubileumi ünnepség A megújulás sürgető feladat (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepséget Kovács László, a bányászszakszervezet főtitkára nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a 38. bányásznap most egyben a bányászszakszervezet megalakulásának és lapja, a Bányamunkás megjelenésének 75. évfordulója is. Ez a lap fontos szerepet töltött be a szakszervezet életében. Ezután Grósz Károly mondott ünnepi köszöntőt. — A 38. magyar bányásznapon a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a kormány megbízásából őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntőm ünnepségünk résztvevőit, a bányászat minden dolgozóját. Jó érzéssel szólok a magyar tárnákban dolgozó lengyel bányászokról is, és azokról a román állampolgárokról, akik áttelepülés után bányászként keresik kenyerüket nálunk — kezdte beszédét Grósz Károly, majd az egy éve elfogadott stabilizációs kormányprogram módosításának helyzetéről szólt. A gazdasági szerkezetváltás és a nagyobb szabadság- fokú, az alkotó energiákat valóban mozgósító gazdálkodás elképzelhetetlen a ma igen széles körben, létező támogatások nagymértékű leépítése nélkül. A hosszú ideje deklarált szándék tehát tovább nem halasztható, még akkor sem, ha ez csoport- és egyéni érdekeket sért is. Ennek a folyamatnak a nyilvánosság előtt kell zajlania, mert különben a felmerülő részérdekek a közös érdékek rovására állandóan nyomást gyakorolnak az irányításra. A Miniszter- tanács elszánta magát: határozottan, de ésszerű fokozatossággal végig megy ezen az úton. Hároméves programot dolgozunk ki a támogatások leépítésére, és ezt folyamatosan az országgyűlés elé terjesztjük. Az a szándékunk, hogy már jövőre 30—40 milliárd forinttal csökkentjük a költségvetési támogatást. — Ha az idei esztendő gazdasági teljesítménye eléri a tervezettet, akkor reményünk szerint 1989-ben a reálfogyasztás már nem csökken, de a reálbércsökkenést — az ideinél lényegesen kisebb mértékben — nem tudjuk elkerülni. Grósz Károly ezután idézte a pécsi bányászoknak az augusztus 23ii munkabeszüntetésekor hozzá intézett levelét, s többek között hangsúlyozta: A magyar bányászok nem a nemzet eltartottal, hanem szenvedő alanyai egy átrendeződő, sok adóssággal terhelt, bizonytalan gazdaságnak. Az, aki naponta leszáll, számtalan veszéllyel dacolva, nem lehet felelős sem a hazai gazdasági, sem a világpiaci környezetért. Ezeknek az embereknek az erőfeszítéseit, áldozatvállalását lekicsinyleni nem egyszerűen hiba, hanem bűn. Ugyanakkor valóban jogosan kérik ki maguknak egyik-másik sajtótermékben megjelenő, vagy elhangzó riportok, kommentárok hangnemét, álobjektivitását és szakszerűtlenségét. Az igazság kedvéért hozzáteszem: a a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek 1988. augusztus 31-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek 109. sorsolását augusztus 31- én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1988. április 30- ig váltottak és 1988. július 31- én még érvényben voltak. A 10 000 forintos betétkönyvekre 494. az 5000 forintosokra pedig 728, összesen tehát 1222 gépkocsit sorsoltak ki. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat figyelmen kívül kell hagyni. FSO 1500 F Dacia 1310 TLX DT Dacia 1310 D Trabant Limousin Special T Wartburg standard w Megjegyzés: az elsőként felkríitíka nem az egész tömegtájékoztatásra vonatkozik, de megengedhetetlennek tartom, még ha az egyébként szintén rosszul fizetett újságírókról is van szó, hogy bárki csupán hiányos ismeretek birtokában szentenciákat mondjon a bányászokról, a bányák jövőjéről. A kormányzat stabilizációs programjának keretében a bányászattal kapcsolatos lépéseink — bár egyik-másik váratlan volt és tűzoltó munkának tűnhetett — koncepcióvá állnak össze. Ez azt is jelenti : a kormányzat törődik a bányászok és a bányászat jövőjével. Semmiképpen nem érdekünk ugyanis a bányászkodás drasztikus csökkentése, és energiafelhasználásunkban a hazai termelés 50 százalékos arányát sem indokolt alacsonyabbra engedni. Meggyőződésem: egyetlen szakmában sem jogos úgynevezett kiemelt jövedelmek követelése. Viszont a munka értékén történő és szigorúan teljesítményalapú megfizetésére mindenki joggal formál igényt. Végül a hűségjutalomról, ami az utolsó cseppet jelentette az István akna dolgozóinak poharában. A kormány illetékesei megvizsgálták ezt a kérdést. Ennek alapján azt mondhatom, hogy a hűségjutalom kifizetésének helytelen rendjéért nem a központi szervek felelősek. A gazdaságilag és politikailag hibás értelmezésért helyben kell keresni a felelősöket. A vállalat vezetői nem jól gazdálkodtak az elosztható pénzeszközökkel. Ezek következményét a kormány nem vállalja. Korrektebb lett volna, ha ezt a dolgozóknak is időben elmondják. A hűségjutalom ugyanis nem adható, hanem jár! Az ügynek természetesen a kormány számára is akadtak tanulságai. Ami általánosítható és országos jellegű gond, azt élemezni fogjuk, és igyekszünk megoldást találni rá. Ejtsünk egyikét szót a módszerről is. Én rendkívül kulturáltnak, politikailag érettnek tartom a pécsi bányászok sérelmeinek megfogalmazását. Ahogyan azonban nyomatékot adtak neki — azaz: nem vették fel a munkát — azzal már vitatkozni szeretnék. Jogos üzeneteket akkor is el lehet juttatni ehhez a párthoz és kormányhoz, ha azokat munka közben állítják ösz- sze. A termelés ellentétpárja a terméketlenség. Kétlem, hogy történelmünk ilyen sorsdöntő pillanataiban a munka hiányával kellene nyomatékot adni a munkából fakadó jogos követeléseknek. Ezt azért is hangsúlyozni szeretném, mert vannak, akik azt hiszik, hogy ilyen módszereikkel jogtalan előnyökhöz juthatnak. A fenyegetések, nem hiszem, hogy eredményhez fognak vezetni. — Társadalmi-gazdasági kibontakozásunk sikere Önöktől, a magyar bányászoktól is jelentős mértékben függ. A népgazdaság és a bányászait érdekei egybeesnek. Grósz Károly beszéde után a Szakszervezeték Országos tüntetett FSO 1500 típusú autó 1500-as Polski Fiat. 10 000 Ft összegű betétkönyvek: 13 0021849 DT 13 0051199 DT 13 0030294 DT 13 0067897 F 13 0037948 T 13 0068848 T 13 0039034 T 13 0070473 DT 13 0049411 D 13 0073445 DT 5000 Ft összegű betétkönyvek 13 0553957 D 13 0665377 D 13 0603089 T 13 0666212 T 13 0605202 W 13 0674861 T 13 0633780 F 13 0675221 T 13 0637147 T 13 0678645 D 13 0655368 T 13 0688862 T 13 0657557 DT 13 0689131 T 13 13 0660667 0665246 T D 13 0692108 T A gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A hivatalos nyereményjegyzéket az érdeklődök szeptember 9-töl bármelyik OTP-fiókban megtekinthetik. Tanácsa és az ágazati-szakmai szakszervezetek nevében Nagy Sándor, a SZOT főtitkára köszöntötte a bányászokat és a megalakulásának 75. évfordulóját ünneplő bányászszakszervezetet, annak valamennyi aktivistáját és az ünnepség résztvevőit. Utalt arra, hogy a megemlékezésekre olyan körülmények között kerül sor, amikor nehéz gazdasági helyzetben van az ország, s ennek jeleit, következményeit nap mint nap érzékelik a bányászok csakúgy, mint más dolgozók. E jelek olykor korábban nem tapasztalt feszültségekkel járnak. Ilyen volt ez egy héttel' ezelőtti István aknai egynapos munkabeszüntetés is. Ennek okait, tanulságait azóta számos fórum és sajtóorgánum kereste, elemezte. Ez helyes dolog — mondatta —, hiszen minden fontos figyelmeztető jelből tanulni kell. De feltehetően még hasznosabb lett volna, ha az illetékes vezetők ugyanezt az energiát még az események előtt a rendezendő problémák megoldására fordították volna. Komolyabban kellett volna figye(Folytatás az 1. oldalról) nem érte el azt a szintet, amit ez a törvénykezés szükségessé tesz és megkövetel. Ügy gondolom, hogy pártunknak — s ezen belül a pártpropagandának — sokat lehet és kell is tennie azért, hogy ez az állampolgári felelősségtudat kialakuljon, erősödjék. Az állampolgári felelősség középpontjába a munka hatékonysága, az anyagi termelés folyamatának támogatása kell, hogy álljon. A továbbiakban az ideológiai felfegyverkezés fontosságáról szólt. Rámutatott arra a kételkedésre, amely ideológiánkkal szemben tapasztalható. — Nehéz helyzetben, amikor az embereket foglalkoztatja a jövő, különösen szükségét érzik az ideológiai útmutatásnak — mondotta. Ezen a téren nincs vákuum. Ám, ha ezekre a kérdésekre nem mi válaszolunk, akkor más eszmék, nézetek törnek elő. Ezzel kapcsolatban a KB titkára szükségesnek tartotta, hogy széles körű, elemző, értékelő munka kezdődjék annak érdekében, hogy elméletileg megalapozott, á gyakorlat által alátámasztott módon alakítsuk ki az ezredforduló Magyarország- képét. Ehhez nem elegendő — mondta — a tegnapok leleplezése, ehhez előrevivő, kollektív elméleti munka szükséges. A továbbiakban a szocializmussal kapcsolatos ideológiai kérdésekről szólt. Emlékeztetett arra, hogy korábban gyakran túlszaladtunk a szocializmus jelzőjével, lelkesedésünk néha ellenibe venni azokat az előzetes jeleket és jelzéseket, amelyek a szakszervezetektől, s így természetesen a bányászszakszervezettől is érkeztek az adórendszer működésével, annak a teljesítményekre és a nettójövedelmekre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Rámutatott: az országnak és a bányászoknak is érdeke, hogy levonják ebből a szükséges következtetéseket. Ezek a problémák azonban nem jelenthetik azt, hogy a bányászat egészével gondok lennének és emiatt válságágazattá kellene nyilvánítani a bányászatot. Nem jelentheti azt sem, hogy a veszteséges területeken dolgozóknak teljes egészében maguknak kellene megfizetniük az elkerülhetetlen átrendeződés számláját. Ezután Berecz Frigyes állami, Nagy Sándor szakszervezeti • kitüntetéseket, Lajer László, a bányászszakszervezet titkára pedig bányászművészeti nívó-díjakat adott át. Az ünnepség Kovács László zárszavával, majd a bányászhimnusz hangjaival ért véget. méleti vaksággal járt együtt. Most nagy és nehéz feladat, hogy megtaláljuk, miként legyünk nagyon keményen realisták, de ugyanakkor az érzelmeinktől se fosszuk meg magunkat. A szocialista építés jelenlegi időszerű kérdéseiről szólva rámutatott a népakarat érvényesítésének új jelenségeire, a társadalmi kezdeményezések gyarapodására, amelyeket a megfelelő türelemmel és jószándékkal kell fogadni, mert. ezeknek a társadalmi kezdeményezéseknek a talaján jöhet létre egy új társadalmi közmegegyezés. Berecz János részletesen szólt a pluralizmus kérdéseiről, annak filozófiai, ideológiai, kulturáli és gazdasági vonatkozásairól, kiemelve a politikai pluralizmus időszerű témaköreit. Rámutatott: a politikai pluralizmus lényege a társadalomban megnyilvánuló sokféle érddk érvényesítése a politikai intézményrendszerben, s azok összhangba hozása a közérdekkel. A politikai pluralizmust a marxista—leninista párt vezetésével az intézményrendszer fejlesztésének keretében kell megteremteni. A pártnak politikai és ideológiai, nem pedig hatalmi eszközökkel kell biztosítania, .érvényesítenie vezető szerepét. Berecz János foglalkozott a párt tevékenységének időszerű kérdéseivel is. Elmondta: — Társadalmi fejlődésünk kulcskérdése, hogy komolyan vegyük az országos pártértékezlet állásfoglalását, amelynek lényege : fordulat-reformmegújulás. Most az a dönA hanoi Ba Dinh téren 1945. szeptember másodikán a francia gyarmati főkormányzó palotája és hivatala átlőtt. A lakók ezen a napon kényszerültek végleg elhagyni a kecses épületeket: a legendás ,Ho Shi Minh elnök a nagy párizsi forradalom dekrétumait idézve kiáltotta ki Vietnam függetlenségét és ,szabadságéit. Ennek megvédésére hangzóét el a Ba Dinh téri eskü, amit három évtized szüntelen küzdelmével váltottak valóra. 1975, az országegyesítő győzelem óta a Ba Dinh tér ad otthont a szocialista Vietnam főhivatalainak. Itt ülésezik a parlament, apart, a kormány. S ha .a Ba Dinh, azaz a három ház tere nem is változott az elmúlt években, ' rá se lehet ismerni az ifit születő döntésekre. Az építőmunka első évtizede ugyanis nem váltotta be a reményéket. A túl sokáig fennmaradt, a háborús időkből örökölt irányítási rendszer, miként a párt legutóbbi kongresszusán fogalmaztak, súlyos gazdasági és társadalmi gondokhoz vezetett. A hatvanhat milliós, évi másfél millióval növekvő lakosság igényeit a legszükségesebbekből, jgy élelmiszerből1 sem tudja kielégíteni. Az utóbbi évékben tovább romlott az amúgy is szerény életszínvonal/ \yisp:- sza esett a nemzeti ' jövödíé- lem, amely ma fejenként száz dollár évente. Az elhatározott gyökeres megújulás sürgető feladat a közélet manapság gyakran ostorozott visszásságai, a korrupció és bürokrácia vadhaj tásai miatt. Ezért nem csupán gazdasági reformot jelent a dói moi: a vietnami peresztrojka nagyívű program a korszerű, demoktő, hogyan tudunk élni ezekkel a kulcsszavakkal, illetve hogyan tudjuk megvalósítani a mögöttük lévő programokat. Nagy súllyal szólít arról, hogyan lehet még ütőképesebbé tenni a párt tevékenységét. Kiemelte: a párt politikájának alakítása az egész tagság ügye. E tekintetben a legfontosabb az alapszervezet, hiszen, általa érvényesül a párt vezető szerepe. A párt továbbra is fontos bázisának tekinti a termelőegységeket, de látja, hogy egyre nagyobb szerepet kejjl játszaniuk a területi pártszervezeteknek. Szükségesnek tartja a pártapparátus munkájának újragondolását, annak érdeké ben, hogy egyfelől növekedjék a választott testületek és azok tagjainak tekintélye, ugyanakkor legyen egy olyan megfellelő létszámú, színvonalas apparátus, amely jól. szolgálja a vezető testületeket, a párttagság egészét. Végezetül szólt a pártegy- ség erősítésének szükségességéről, kiemelve, hogy a párt harci szövetség, amelynek alapja az öntudatos egység, a közös törekvés. Ezt segíti, hogy a Politikai Bizottság a fő kérdésekben •egységesen foglal állást — mondotta Berecz János. Ezt követően a KB titkára válaszolt az előadásához kapcsolódó kérdésekre. Ezután Andics Jenő tartotta meg előadását Politikai nyilvánosság pántnyiilván osság, pártoktatás címmel. Bevezetőben utalt arra, hogy a politikai és a pártny.iilvános- ság feltételeit folyamatosan kell megteremteni. E területen' már tapasztalható halaratikus szocialista társadalom fokozatos megteremtéséhez. Ennek jegyében folyik az elmúlt időszak hibáinak kíméletlen feltárása, amelynek élén a felelősséget is vállaló kommunista párt álll. Az összes közhasznú vállalkozás ösztönzésével igyekeznek minden termelőerőt felszbadítani a sokszek- torú, de többségében kistermelői gazdaságban. Az önállósuló állami és szövetkezeti vállalatok is az egységes, szocialista piac részei lesznek. A demokratizálás nem csupán a párt- és közélet megtisztítását, hanem az egész társadalom nyilvános törvényeken alapuló korszerűsítését tűzi célul. Dinamikusabb lett Vietnam külpolitikai stílusa is. A szocialista országokkal szövetségben mindinkább keresik a kölcsönös előnyös, hatékony együttműködési formákat a világ minden részével. Délfeelet-Ázsiában Hanoi folytatja erőfeszítéseit a viták, így a kambodzsai kérdés igazságos politikai megoldására. Szándéka szerint a vietnami csapatok mihamarabb hazatérnek Kambodzsából és kialakulhat a térség békés együttműködési övezete. Vietnam szorgalmazza a normalizálást Kínával is. Hazán/k és Vietnam nagy hagyományú baráti kapcsolatai úgy fejlődnek, hogy mind több hasznot hozzanak országainknak. Nemcsak trópusi termékekhez, értékes anyagokhoz jutunk, hanem az ottani ipart fejlesztve nagyobb hazai választékot, bővebb kapacitásokat biztosítunk. Például milliós nagyságrendű' világpiacképes konfekcióipari közös termelésünk. Füzes Oszkár dás, a közvélemény részletes tájékoztatást kap a központi bizottság üléseiről, a politikai bizottság tanácskozásairól. Szólt egy új, hosszabb távra érvényes tájékoztatási, illetve sajtótörvény megalkotásának szükségességéről. Enélkül ugyanis a politikai vitában nem tisztázhatók olyan fogalmak, mint a szólás- és sajtószabadság. Ezek az alkotmány reformjának is kulcselemei, ezért ezzel összefüggésben lehet csak az új sajtótörvényt megalkotni. — Nem képzelhető el olyan szocialista társadalmi nyilvánosság, amely nem ad hiteles képet a politikai élet történéseiről — jegyezte meg. Ezzeü együtt felvetette az újságírók felelősségét is a társadalom előtt. Andics Jenő előadásában beszélt néhány szokatlan jelenségről, amely napjainkban a tömegtájékoztatásban tapasztalható, így például az információ elsőbbségéért folytatott versenyről. Kitért a párt és a sajtó viszonyára is. Elmondta, hogy a párt saját sajtóját kívánja irányítani, s ez közvetlen politikai irányítást jelent. El kéll érni, hogy számos fontos politikai kérdéssel a pártsajtó foglalkozzék elsőként. A szélesebb nyilvánosság lehet az együk eszköze annak, hogy a párt a tevékenységét a társadalom ellenőrzése mellett folytassa. Végezetül a nyilvánosság alapvető eleméként fogalmazta meg azt, hogy a sajtó munkatársait beavassák a gondokba, ellássák őket a •hiteles tájékoztatáshoz szükséges információkkal. GYORSLISTA Együtt a Mir űrállomás és a Szojuz TM—(i űrhajó legénysége augusztus 31-én, az összekapcsolódást követően. A. A. Mohmand afgán-, V. Tyitov, V. Poljakov, M. Manarov és V. Ljahov szovjet űrhajósok A propaganda és a tájékoztatás soron lévő feladatai A Ba Dinh téri eskü