Somogyi Néplap, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

1988. szeptember 5., hétfő Somogyi Néplap 5 SZOT-nívódfjat kapott ORSZÁGOS VETÉLKEDŐRE KÉSZÜLNEK Á Balaton együttes fényes napja A pénitek esti vihar, a haj­nalig zuhogó eső után újra napfény ömlött végiig a sió­foki utcákon. A szállodaso­rom. vonultak az ünneplők, ünnepelitek, a 25 éves Bala­ton táncegyüttes, egykori, mostani és jövőbeni tagjai, valamint a gdanski szövet­kezet csoportja színes vise­letben, vidáman a menet­tánc hagyományos, méltó­ságteljes rendjében. 25 év . . . A siófoki áfész által patronált együttes, mely többször megvédte arany fokozatú minősítését és gyakran szerepel külföl­dön is, 1965-ben Együd Ár­pád és Kelemen István ve­zetésével kezdte meg pálya­futását. Két év múltán már Dániában öregbítették a ma­gyar folklór hírét, s a kö­vetkező években bejárták szinte egész Európát. Szak­mai zsűri előtt 1976-ban mé­retett meg először az együt­tes. Ekkor bronz I., két év múlva ezüst II., 1980-ban pedig arany III. minősítést nyertek. 1977-ig Együd Ár­pád és Balogh István irá­nyította, segítette a csoport munkáját, majd egy alapító tag, Csajáginé Geiger Valé­ria és a Zalaegerszegről ide járó Orsovszky István ko­reográfus lépett a helyébe. 1980-ban az Állami Ifjúsági Bizottság ifjúságii díjjal, a Siófoki Városi Tanács pedig a Siófokért emlékéremmel ismerte el az együttes tevé­kenységét. — Sókat tettünk és te­szünk az utánpótlás nevelé­séért — mondta Csajáginé. -- 1984-től gyermektáncosa­ink is szép sikereket értek el a különböző versenyeken. Hatéves koruktól ' járnak hozzánk a gyerekek; velük a legtapasztaltabb táncosok foglalkoznak. Az egyesület hat fiatal tagja C kategó­riás néptáncóktatói és tánc- karvezetői tanfolyamra jár Szennába, ahol Csikvár Jó­zsef, az ismert folklórista foglalkozik velük Az utóbbiak közül Laczkó Krisztinával és Gellár Évá­val beszélgettünk a főtéren rendezett „táncház” szüne­tében. — Két közösséghez tarto­zunk, s mindkettőhöz ragasz­kodunk — mondták. — Tán­cossá a Balaton együttes ne­velt bennünket, gyerekko­runk óta járunk a próbák­ra. Három éve táncolunk a felnőttegyüttesben. A szen­nai együttlét a megye, sőt a Dunántúl fiatal néptánco­saival is nagyszerű élmény. A tanfolyam hallgatóiként baráti közösségben dolgo­zunk. Mesterünk, Csíkvár József nem győzi hangsú­lyozni : nekünk, akik tovább­adjuk majd a hagyományt, mindent jól kell tudnunk. Egyébként a Perczel gimná­zium harmadik osztályos ta­nulói vagyunk és tanítók szeretnénk lenni. Czimbalmos József 25 éve táncol az együttesben. 42 éves, raktáros az áfésznál, s a Szocialista Kulitúráért ki­tüntetés birtokosa. Két lánya ugyancsak tagja az együttes­nek. — Valahova tartoznia kell az embernek — mondta. — Ha arra gondolok, hogy egy­szer majd nélkülem tartják a próbáikat, megsajdul a szívem. Szabadiban kezdtem táncolni 15 éves koromban. Szinte- gyereknek számítot­tam a 25—30 évesek között. Meg keltett küzdeni a szín­padra jutásért. Több régi táncos a jubi­leum tiszteletére ismét fel­öltötte a népviseletet, és rö­vid próba után vállalta a szereplést. Mészáros Gyula lombos bajusza már őszül; ő Bala- tomberényből tért vissza egy táncra. 48 éves. — Tulajdoniképpen beugró voltam — mondta. — Az alakulás idején kaposvári együttesekben táncoltam, s Együd Árpád hívott mag a dániai szereplésre. A me­gyeszékhelyről jártam a próbákra. — Engem egy rendetlenül viselkedő szív parancsolt le a színpadról — sóhajt Bö- röczy János, aki a feleségé­vé! és lányával együtt sze­repe® az esti gálán. Délután az együttes tag­jai megkoszorúzták Együd Árpád sírját, majd a műve­lődési ház szekciótermében tudományos tanácskozáson vettek részt. Itt Matyikó Se­bestyén József, a múzeum vezetője tartott előadást az egykori siófoki népfőiskolá­ról és annak igazgatójáról, Molnár Istvánról. A zseniá­lis táncművész, koreográfus tanítványa volt a többi kö­zött Együd Árpád is, vala­mint az együttes jelenlegi koreográfusa, Orsovszky Ist­ván. A tanácskozáson a többi között részt vett és felszólalt dr. Kádár Zoltán művészettörténész profesz- szor, aki előadásokat tartott az 1946—1949-ig működő népfőiskolán. Az esti gálaműsor nyitó­száma után dr. Szilvasán Pál, a Szövosz főtitkár-he­lyettese nívódíjat adott át az együttesnek. Fátyol Fe­renc (akinek az egész csa­ládja az együttesben táncol) és Dömötör István, a siófo­ki áfész elnökhelyettese Szo- ciállista Kultúráért kitünte­tésben részesült. Ketten kap­tak jubileumi aranygyűrűt, és az említetteken kívül többen részesülték elisme­résben és jutalomban. Ez­után az „öreg", a visszahí­vott táncosok műsora követ­kezett, majd az utánpótlás­együttes mutatkozott be. Végül a vendég lengyel cso­port aratott sikert a gála első részében. Ezután a fi­náléig a jubiláló együttes mutatta be repertoárjának légszebb darabjait, majd a színpompás befejező képben 120 táncos együtt jelent meg a színpadon. Szapudi András A névadó nyomában Két diáklánnyal találkoz­tam: könyvek kötegelt ci­pelve léptek ki a megyei könyvtár ajtaján, összefu­tottam velük a megyei mú­zeum lépcsőin, s láttam, amikor köztéri szobrokat fényképeztek. Amikor teg­nap reggel a főutcán talál­koztunk, ugyancsak fényké­pezőgéppel igyekeztek vala­hová. Nem hagyott a kí­váncsiság nyugodni, meg­szólítottam őket: — Mi az a munka, amely ennyire lelkesít benneteket? Fellai Zsuzsa és Milbacher Kinga szatyrából levelek ke­rültek elő, amelyék választ adtak kérdésemre. A cibak- házi általános iskola út­törőcsapata A haza minden előtt! címmel országos ve­télkedőt hirdetett. A felhí­vás az 1848—49-es szabad­ságharc 140. évfordulója tiszteletére azokat az isko­lákat szólítja versenyre, amelyek a szabadságharc valamelyik jeles katonai vagy politikai vezető sze­mélyiségét választották név­adóul. A verseny első for­dulójának legfontosabb fel­adata, hogy bemutassák az iskola névadóját. — A Kinizsi-lakótelepi ál­talános iskola Táncsics. Mi­hály úttörőcsapatát képvisel­jük a vetélkedőn — mondta a két nyolcadik osztályos di­áklány. — Az egész nyarat végigdolgoztuk; lassan elké­szül a százoldalas tanulmá­nyunk. Munkánkat történe-, lemtanárunk, Márton Lajos és az iskola igazgatója, dr. Nagy Ivánné is segítette. E három hónap alatt , szin­te mindennapos látogatói voltunk a megyei könyvtár­nak; munkatársai minden­ben támogattak bennünket. A megadott irodalmi jegy­zékben szereplő 35 köteten kívül segítségükkel még nyolcvan olyan könyvet • ta­láltunk, amely szabadság- harccal kapcsolatos. A So­mogy Megyei Múzeum tör­ténészeitől pedig dokumen­tumokat kaptunk. Osztály­társunk, Csepregi Tamás számos olyan bélyeget adott, amely az 1848—49-es ese­ményeket ábrázolja. Most pedig a levéltárba indulunk, dokumentumokat szeretnénk fotózni. Beszélgetésünkből kide­rült, a két fiatal lány tör- nelemszeretete nem újkele­tű: eddigi diákéveik alatt szinte valamennyi történe­lemversenyen elindultak. Hogy az elmúlt három hó­nap munkája mennyire volt alapos, arról lelkes, rögtön­zött kiselőadásuk is árulko­dott: az átolvasott éjszakák, a kitartó kutatómunka ered­ménye. — Sókat segítene az első fordulóban, ha idős embe­rek a gyermekkorukban hal­lottakról tájékoztatnának bennünket — mondta Fel­lai Zsuzsa. — Visszaemlé­kezéseik ugyanis nekünk kincset érő pontokat jelen­tenének. — Mennünk keli, mert ki­nyitott a levéltár — sürget­te társát Milbacher Kinga, és a két szorgalmas diák­lány folytatta útját. Tamási Rita Megvalósuló pedagógiai elképzelések Az általános és középis­kolai oktatás tartalmi kor­szerűsítését, a gyakorló pe­dagógusok nevelő-oktató munkája során bevált, új módszerek közkinccsá tételét szolgálja az a tanterv- és tankönyvfejlesztési pályá­zat, amelyet az idén ismét meghirdetett a Művelődési Minisztérium. A pályázat célja, hogy támogassa és ösztönözze a különböző tan- terveknek és taneszközöknek a rugalmas adaptációját a helyi sajátosságokhoz, az el­térő képességű tanulókhoz, s szélesítse a választható ok­tatási módszerek skáláját. Miként a Művelődési Mi­nisztériumban elmondták, a tavalyi pályázatra 116 mun­ka érkezett a legkülönbözőbb műfajokban: új tantervi kon­cepciók, alternatív tantervek és tankönyvvariációk, első­sorban a természettudomá­nyok, a matematika és az anyanyelvi-kommunikációs nevelés témaköreiből. A Tanterv- és Tankönyv- fejlesztés Országos Tanácsá­nak zsűrije mintegy 40 pá­lyamunkát díjazott, s az odaítélt összegek mellett a minisztérium további se­gítséget nyújt a legígérete­sebb elképzelések megvaló­sításához. A pályázat egyik legizgal­masabb munkája volt annak az alternatív képzést nyúj­tó közgazdasági gimnázium­nak a tervezete, amelynek lényege, hogy a diákok a második év befejezését kö­vető vizsga után — képes­ségeik, készségeik figyelem­be vételével — három irány­ban folytathatják tanulmá­nyaikat: ügyviteli admi­nisztrátor, vállalati gazdasá­gi, valamint gimnáziumi te­rületen. A fővárosban meg­valósuló intézményben a tervek szerint 1990. szep­temberében indulhat meg az oktatás. Újabb arany a „gyűjteményben” A Tóth Lajos Általános Iskola kórusának sikere Olaszországban CAVALiö « <• *<:<■>>>í* *s*m*»si»s* >ts<b i Kap-»* c jjltfVi*«» « (.♦« ««# mol« ***#(» „A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola énekkara, amelyet Zákányi Zsolt vezetett, minden vetélytársát legyőzve, kimagasló pontszámmal vívta ki magának az első díjat." (Részlet az arezzói helyi lap cikkéből.) A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kórusa Debrecentől Kölnig, Ham­burgtól Tours-ig és Hágától Neerpeltig számos nemzet­közi kórusversenyen bizo­nyította már lenyűgöző tu­dását Zákányi Zsolt vezeték sével. Nyolc nemzetközi ver­senyről ötször aranyéremmel tértek haza, de a másik há­rom fesztiválon is az ér­mesek között voltaik. Nem­rég újabb tehetőséget kap­tak a diákok éremgyűjte­ményük bővítésére. Éltek is a nagyszerű lehetőséggel, s a harminohatodik alkalom­mal megrendezett arezzói nemzetközi kórusversenyről kategóriagyőztesként érkez­tek haza. — A versenyt a szolmizá- lás ősatyja, Arezzói Guido tiszteletére rendezik meg kétévente ebben a Firenzé­hez közeli városban — hal­lottuk Zákányi Zsolttól. — Euróa egyik legrangosabb versenye az arezzói. A részt­vevő együttesek repertoárján négy kor zenéje szerepel: a középkor gregorián, a rene­szánsz, a romantika és a hu­szadik század zenéje. Az együttesek négy kategóriá­ban — vegyes-, női, férfi-, illetve ifjúsági és gyermek­kar — mérték össze tudásu­kat. — Volt magyar „ellenfe­lük”? — Egy kategóriában in­dultunk a békéscsabai Bar­tók Béla Zeneművészeti Szákközépiskola leányvárá­val. Els; díjunk értékét az is növeli, hogy sikerült le­győznünk több olyan „pro­fi” énekkart is, amelynek tagjai egyrészt idősebbek a mi együttesünk diákjainál, másrészt pedig olyan intéz­mények növendékei, ame­lyek zenészeket képeznek. — Milyen repertoárral ké­szülték a versenyre ? — Marenzio olasz, illetve Mendelssohn német zene­szerző műveiből adtunk elő, a XX. század zenéjéből pe­dig Kocsár Miklós négyté­teles zeneművét választot­tuk. Ez utóbbira kaptuk a legmagasabb pontszámot. — Egy hét távlatából mi­re emlékszik vissza a legszí­vesebben ? — Elsősorban az első dí­jat tudtunkra adó telefonbe­szélgetésre. Éppen az ebéd­lőben voltunk. A gyerekek felkuporodtak az étkező lépcsősorára és elénekelték a Nabucco szabadságkórusát. Ezzel az olaszok között igen kedvelt operarészlettel kö­szöntük meg vendéglátóink barátságát,' a kiválóan meg­rendezett találkozó élménye­it, a közös énekléseket a templomokban és az utcá­kon, s az első díjat, ame­lyet a római magyar nagy­követ adott át. Újabb pél­da volt ez a találkozó, hogy a különböző nemzetek nyel­vének ismerete nélkül mi­lyen forró, baráti hangulat válik uralkodóvá a zene se­gítségével. Hosszú utazásunk is kellemes és zavartalan volt, ez Szép Józsefnek, a Volán Utazási Iroda buszso­főrjének köszönhető. Az ötnapos verseny, amelyre az iskola énekka­rát a Kórusok Országos Ta­nácsa javasolta, mararandó élményt jelent az intézmény harminc diákjának. T R

Next

/
Thumbnails
Contents